Friss Ujság, 1912. szeptember (17. évfolyam, 208-232. szám)
1912-09-01 / 208. szám
1312. szaeptember L FEIDS ÚJSZB a Látogatás a legnagyobb és legújabb szivargyárban Éhatfilléres kapadohánytól a két koronás szivarig Ellátogattunk az uj lágymányosi dohánygyárba, mely a budafoki utón fekszik. Hatalmas épületcsoport, melyhez nagyságra hasonló kevés van a fővárosban. Évekig építették s tavaly készültek el vele. Kívül-belül az érdekes látni és tapasztalni valók egész tárházát nyújtja, mert ez a legmodernebb dohánygyár egész Európában. A gyártás a munkásegészség és munkásbiztonság minden új és bevált vívmánya itt meg van valósítva. A pénzügyminisztérium nem sajnálta a pénzt a sokféle új berendezésekre, több millióba került a lágymányosi dohánygyár, de ennek ellenében olyan intézményt nyert az állam, amely úgy hasznosság, mint emberség dolgában elsőrendű. Igaz, hogy van miből berendezkedni, miután felemelték a dohányáruk árát. Ebben a gyárban szivarokat, kapadohányt, bamótot, vagyis szippantó dohányport, dohánylugvíz kivonatot gyártanak, amelyet ipari célokra használnak Cigarettát itt nem készítenek, ezt a másik budai oldalon levő gyárban, az óbudai dohánygyárban állítják elő. Aki békésen szívja a pipáját, vagy szivarjának illatos füstje mellett elábrándozik, nem is gondol arra, micsoda hosszas és gondos munka után kerül a füstölni való a fogai közé. A dohánygyártásra rendszerint akkor gondol az ember, amikor kép, vagy drótszeg bukkanik elő az égő szivarból és ilyenkor éktelenül szidja a trafikot. Pedig, ha látná, hogy hány szép fiatal leány kezén megy keresztül az a szivar, talán mérsékelné a kitöréseit. A lágymányosi dohánygyárban ezerkétszáz munkás dolgozik, akik között alig van háromszáz férfi, a többi mind nő, többnyire leányok. A keresetük nem éppen a legrosszabb. Darabszámra dolgoznak, az ügyesebb lányok heti 24, a nagy átlag 20 koronát keres. Emellett a munkaidő elég emberséges, naponta csak hét óra, reggeli héttől délig és egytől háromig. A munkaidő rövidségének két oka van, az egyik a dohányszagtól áthatott levegő, a másik az, hogy a környéken nincs elég lakás s a munkások a főváros különböző részein kénytelenek lakni. Ahogy rövid ott tartózkodásunk alatt tapasztalhattuk, a munkásokkal való bánásmód emberséges. Ám a szervezkedés szigorúan el van tiltva nekik. Állítólag azért, mert úgy is elég kedvező soruk van , így inncs szükségük a szervezkedésre. Vannak munkások és munkásnőik, akik negyven esztendő óta vannak alkalmazva a szivar és kapadohánygyártásnál. Érdekes, hogy a dohánygyár igazgatósága a munkásnők vallásos érzése felett is őrködik. Miután a legtöbb munkásnő katolikus, a legtöbb munkateremben szép házioltárok állanak, Mária szoborral, melyeket a munkásnők a saját pénízükből, de az igazgatóság ösztönítésére emeltek. Naponta ezer és ezer, évente millió és millió szivar kerül ki aleányok, asszonyok fürge kezei közül A legolcsóbbtól a legdrágábbig. A munka vígan folyik, senkitsem kell a munkára ösztökélni, mert hiszen akkordba dolgoznak smert a munkaidő rövid, az emberek nincsenek kimerülve. A gyárban többek között négy óriási terem van, ahol a szivarokat adjusztálják. Mindegyik ilyen teremben százhatvan nő dolgozik A szivargyártáshoz Táléknyűgöt csak részben szolgáltatja Magyarország. A magyar dohány csak szivarbélnek és burkoló levélnek alkalmas. A többi matéria Szomátrából, Jávából, Brazíliából, Amerikából, Macedóniából s a világ más tájairól jön. A gyárban már nagyban, készítik az új szivarokat, melyek ez év decemberében jönnek forgalomba. Az egyik fajtát Palmasnak, a másikat Palmirasnak hívják és 18 és 12 fillér lesz az áruk. A trafikokban tíz darabot tartalmazó csomagokban lesznek kaphatók. A gyárban van a monarchia legnagyobb dohányáru raktára. Kétszázhetven méter hosszú. A benne felhalmozott áruk értéke felülhaladja a tizenöt millió koronát. Rendkívül érdekes osztálya a gyárnak a laboratórium, ahol vegyészek főzik, részeire osztják a dohányt, hogy annak erősségi fokát, úgynevezett nikotin-fertalmát s a mérgező anyagokat megállapítsák. Mert a dohányban gyilkos méreg is van, a cián. Ebből készül a ciankáli, amely pár perc alatt végez az emberrel. Ezektől a mérgektől a legmodernebb gépesetek útján szabadítják meg a dohányokat. Erre valók főként a dohánysugvizet kivonatoló gépek, melyeik körül érdekes munka folyik. Fölemlitésr® és elismerésre méltó, hogy a gyárban a tisztaságról és az életbiztonságról messze miRö®a gondoskodva van. Minden épületen van néhány vörös ablaküveg, amelyek ezt jelzik, hogy mellettük kívül a falikon létra van erősítve. Tűz esetén csak ki kell nyitni ezt az ablakot, a munkások néhány perc alatt biztonságban vannak. A gépeket villamosság hajtja. A lágymányosi dohánygyáronkívül még huszonhat van Magyarországon. A vasút mellett a dohánygyártás a legnagyobb állami üzem. Hi a Myzel! Egyeseflesség as eilenden. Igen érdekes helyzetképet fest egy bécsi politikai újság a magyar politikai viszonyokról. Megállapítja, hogy az ellenzék soraiban egyenetlenség dúl és utasítja őket arra, állapodjannak meg önmaguk körében, hogy azután a kormánynyal és munkapárttal békét köthessenek. Érdekes, hogy az ellenzék intéző bizottságának szeptember harmadikára tervezett ülését Justh bsíegrógár® tekintettel elhalasztották. Jeszenszky hazatérése. Jeszenszky Sándor minisztaralnoksági államtitkár hétfőn Stubnyafürdőről Budapestre érkezik ■ átveszi hivatalát. Bécsi hatig a helyzeti S3. Bécsitől jelentik, hogy a félhivatalos Pol. Forr. budapesti keltezéssel est .írja: Az ellenzék a parlamenti imre és béke körül tett nyári útján megint csak odaért, ahol akkor állt, amikor Lukács László átvette a kormányt s az egyes balpártokkal a rendes képviseletházi viszonyok helyreállításáról tárgyalást folytatott. Akkor az új miniszterelnök, akit a balféré irányuló legkomolyabb törekvés vezetett, azt a természetes követelést mouította föl ez ellnzékkel szemben, hogy ezek a béke érdekében állapodjanak meg közös programban, mert az ő számára lehetetlenség volna az egyes pártokkal tárgyalnia, ha ezeknek követelései egymással ellenfennének. A baloldali pártok ezt a józan tanácsot meg is fogadták , így keletkezett az a békejavaslat, amelyet Kossuth Ferenc május végén a képviselőházban az ellenzéki pártok nevében kifejtett- Ismeretes, hogy mely okokból volt kény- így fest félig készen a drága szivar. Imcratores a neves darabja hatvan fillér. A nagy udvarkésztő terem, ahol 180 leány dolgozik. Négy ilyen terem van a gyárban. PlosdoM»ye®9m«szolá*