Friss Ujság, 1913. február (18. évfolyam, 28-51. szám)
1913-02-01 / 28. szám
1913. február 1. FRISS II J S Ä G. hoz azzal, hogy Hirschkron megtanítja őket azokra a fogtechnikus dolgokra, amelyekből a vizsgálóbizottság vizsgáztatja a technikusokat. Amikor ezek Hirschkronnál jelentkeztek, ez egy évet tett eléjük azzal, hogy Róna érdemeit meg kell jutalmazni, vegyenek neki ajándékot s erre a célra írjanak alá bizonyos összeget Az adományozandó összeg nem lehet kisebb száz koronánál. A harmadik visszaélés, amely Antal dr. feljelentése folytán derült ki, a következő: Mucsik Pál dr. az Irgalmasrend kórházának orvosa egy Görög nevű nagyszebeni fogtechnikustól kétezer koronát vett fel azzal, hogy átsegíti a vizsgát Görög ugyanis már az első vizsgán megbukott. Mucsik azonban nem tudta vállalt kötelezettségét teljesíteni. A rendőrség a visszaélések ügyében számos tanút hallgatott már ki és most folytatja a nyomozást __ Kizárták a torpedógyár munkásait. Megverték a mérnököt Fiume, január 31. A fiumei Whitehead torpedógyárat bizonytalan időre bezárták és a munkásokat mind elbocsátották. Az elbocsátás előzményei a következők: Tegnap délután Dürlsz főmérnök bement a torpedóosztályba szokott ellenőrző körútját elvégezni. Rászólt egy munkásra, hogy figyelmesebben végezze a dolgást, mert több alkatrészt elrontott. A munkás visszafelelt, mire a mérnök megfenyegette, hogy ha felesel és nem engedelmeskedik, azonnal el fogják bocsátani A munkásokat a mérnök föllépése nagyon fölizgatta. Tegnap este a munka végeztével nagyobb csoportokban gyülekezve tárgyalták a dolgot. Ma reggel a szokott időben megkezdték a munkát. Dürksz ismét rászólt ugyanarra a munkásra. Ebből szóváltás támadt és a munkás egy vasdarabot dobott a mérnökre, akit fején talált és megsebesített. Ez úgy látszik, általános jeladás volt, mert erre több munkás vasdarabokat és szerszámokat kapott föl és a mérnök felé dobta. A mérnök fején, arcán és kezén sebesült meg, de nem súlyosan. Az igazgatóság azonnal fölszólította a munkásokat, hogy hagyják el a gyárat. Amikor a munkásság kiment a telepről, a kapura hirdetményt szegezett ki, amelyben tudtára adják a munkásoknak, hogy bizonytalan időre, újabb értesítésig a gyárat bezárják. Az osztrák pártok a tartalékosok hazabocsátásáért. Aki Boszniában szolgál azt nem eresztik haza. Bécs, január 31. Ma délelőtt a német nemzeti szövetség, a keresztényszocialisták, a csehek, a lengyelek és a horvát nemzeti párt megbízottai megjelentek Georgi Landwehr miniszternél és különböző óhajtásokat terjesztettek eléje a behívott tartalékosok dolgában és pedig különösen azt az óhajt, hogy a már eddig történt szabadságolásokon kívül további könnyítések lépjen©t, életbe. Ezenkívül még azokat az óhajokat sorolták fel, hogy javítsanak az élelmezésen és a tartalékosok hadi díjait a helyzetnek megfelelően javítsák meg, továbbá sürgősebben utalják ki a behívott tartalékosok családjainak a támogatását. Georgi kijelentette, hogy különbséget kell tenni azok között, akiket Bosznia-Hercegovina és Dalmácia területére hívtak be és azok között, akik a többi hadtestek területére vannak behíva. Boszniában és Hercegovinában a felváltás lehetetlen, mert ott a törvény értelmében az összes évfolyamok behivattak, illetve viszszatartottak. Másodszor a többi hadtestek keretében Ausztria területén, ahol létszámemelés történt, a behívott tartalékosok és póttartalékosok leváltása ellenkeznék ugyanazzal a törvénynyel, amely kimondja, hogy a tartalék vagy a póttartalék részleges bevonása esetén mindenkor úgy kell eljárni, hogy a fiatalabb évjáratokat az idősebbek előtt kell behívni. Tehát lehetetlen dolog, hogy a tényleges szolgálatot teljesítő fiatalabb évfolyamokat teljesen vagy részben szabadságra bocsássák és idősebb évjáratok tagjaival pótolják. A többi óhajtásokra nézve a hadügyminiszterrel fog tanácskozni, a támogatások dolgában pedig minden tőle telhetőt megtesz. Kibékül a két szultán. Abdul Hamid, a volt szultán öcscsénél, V. Mohamed szultánnál. Abdul Hamid, a volt szultán gőzbárkára zsalt, hogy a szultánt meglátogassa. Táviratok: A lelkész és barátja. Berlin, január 31. (A Friss Újság távirata.) Tegnap este Luther lelkészt felkereste egy ismerőse lakásán. Ma mind a kettőjüket haltan találták. Eleinte azt hitték, hogy rablógyilkosság történt, de a vizsgálat kiderítette, hogy a lelkész és barátja, akiknek nevét még nem lehetett kinyomozni, öngyilkosságot követett el. Állítólag mind a kettőjüket nagy veszteségek érték a tőzsdén. Rajner főherceg temetése, Bécs, január 3. (A Friss Újság távirata.) Ma délután helyezték örök nyugalomra Rajner főherceg holttestét a kapucinusok templomában a Habsburgok családi sírboltjába. Sok ezer ember kísérte el az elhunyt főherceget utolsó útjára és képviselve voltak a temetésen a lakosság összes rétegei. Amikor a halottas kocsi a templom főbejáratához ért, leemelték a koporsót, amelynek a pontifex a papság élén eléje ment. A koporsót ezután a templomba vitték és a középen lévő gyászlámpától körülvett ravatalra helyezték. Ezután következett az ünnepélyes beszentelés. Gyászimák közben a koporsót azután a ravatalról fáklyakisérettel a sírboltba vitték le. A sírboltban a holttestet újból beszentelték Gyászimák után Montenuovo herceg főudvarmester a gvardiámnak gondjára bízta a holttestet és ünnepélyesen átnyújtotta neki a koporsó kulcsát. A kíséret ezután visszatért a templomba, ahonnan a temetésen résztvett előkelőségek és a közönség eltávoztak. Ezzel a temetési ünnep véget ért. 3 HIRER MIHDEHFELÖL — Bestiákkal mulatnak az urak. Vérfagyasztó jelenet történt tegnap este egy zártkörű előkelő londoni jelmezbálon. Megjelent a bálban Borghese hercegnő is, még pedig egy római diadalkocsin, amelyet egy oroszlán, egy tigris s egy leopárd húztak. Az állatszelidítők hónapokig idomították az állatokat és a bálban római szolgáknak öltözve vigyáztak a fenevadakra. A három állat eleinte szelíden viselkedett, de a nagy lárma és az erős világítás miatt később ficánkolni kezdtek. A közönség soraiban nagy rémület támadt, de a szelidízőknek sikerült kihajtani az állatokat, még mielőtt nagyobb baj történt volna . Meghalt a Ferencváros képviselője. Jakabffy Ferenc, a IX. kerület országgyűlési képviselője ma délelőtt a Grünwald-szanatóriumban meghalt Kat héttel ezelőtt műtétet végeztek rajta, mely sikerült is, de gyengesége folytán tüdőgyuladást kapott, amelyet már nem bírt ki a szervezete. Jakabffy Ferencet 1910. június 1-én választották meg képviselőnek munkapárti programmal. Az elhalt képviselő érdemeket szerzett az építőmunkavezetők tanfolyamának szervezésével és az építőmunkavezetők könyvtárának létesítésével. Az elhunytban Jakabffy Imre államtitkár a bátyját gyászolja. Máris beszélnek arról, hogy a munkapárt Helvey Tivadar dr. gyárost, az ellenzék pedig Hadik János gróf volt államtitkárt lépteti fel képviselőjelöltnek a IX. kerületben. — Nők az iskolaszékben. Érsekújvárról jelentik: Az érsekújvári izraelita hitközség olyképen kívánta volna módosítani alapszabályait, hogy az iskolaszék tagjai nők is lehessenek. A kormány azonban a módosítást nem hagyta jóvá azzal a megokolással, hogy Érsekújvárnak van elég intelligens férfi lakosa is. A hitközség nem nyugszik meg a döntésiben, hanem uj kérelmet terjesztejd a kormányhoz. — A vasutas mellényzsebe. Máramarosszigetről jelentik: Olasz Sándor képesített ácsmester nemrégiben a borzsavölgyi vasútnál kapott foglalkozást és Felsőremete állomása elöljárójává nevezték ki. Az új vasutast itt az a kellemetlenség érte, hogy a kezelésére bízott kétszáz darab vasúti jegy elveszett. Emiatt az üzletigazgatóság büntetésből Kovácsrétre helyezte át, itt azonban egy rovancsolásnál néhány hét múlva már Molnár Gyula ellenőr a jegykezelésnél ismét 19 korona 82 fillér hiányt állapított meg. A vasút igazgatósága sikkasztás miatt tett vádat az elöljáró ellen, aki időközben állásáról lemondott és újra az ácsmesterségre adta magát. A máramarosi törvényszék előtt ma megtartott tárgyaláson a vádlott azzal védekezett, hogy az állomási épületben semmiféle elzárható hely nem volt és a befolyó pénzt emiatt állandóan a mellényzsebben kellett hordani. Védekezését a kihallgatott Molnár Gyula ellenőr is megerősítette. A bíróság e vallomás után a volt elöljárót felmentette.