Friss Ujság, 1914. május (19. évfolyam, 104-129. szám)

1914-05-01 / 104. szám

4 Leugrott a foav»m®~ difc emeletről* Egy úriasszony öngyilkosságéi. Megdöbbentő esemény történt ma reggel a Tábornok­ utca egyik házában, melynek harmadik eme­letéről az udvarra vetette magát egy úriasszony. Bauer Ignác fuvarozó vállalko­zó hosszabb idő óta lakik a Tá­­bornoki utca 3. számú házban a feleségével. Bauerné beteges, ideg­bajos asszony, aki fájdalmai miatt többször foglalkozott már a­z ön­gyilkosság gondolatával. Ma reg­gel a szerencsétlen asszony fel­ment a harmadik emeletre s pár percnyi tétovázás után levetette magát az udvarra összetört tagok­kal, véresen terült el a kövezeten. A rémes öngyilkosság nagy ria­dalmat okozott a házban, a lakók közül többen segítségére mentek a szerencsétlennek, aki azonban­­mozdulatlanul feküdt. A mentők a Pajor-saamatórium­­ba szállították, de Bauerné, pár perccel az odaszállítás után meg­halt. Közgazdasági Krausz Simon a Magyar Bank ve­zérigazgatója. A Magyar Bank és Ke­r­eskedelmi Részvénytársaság ma meg­tartott igazgatósági ülésében Székely Ferenc vezérigazgató bejelentette, hogy könnyíteni óhajtván a munká­nak és felelősségnek túlságos nagy­ terhén, melyet néhány év óta magára vett, vezérigazgatói állásáról lemond­ Az igazgatóság Székely­ Ferenc lemon­dását, a bank ,körül nehéz időkben szerzett nagy érdemei elismerése mel­lett, mély sajnálattal vette tudomá­sul, egyszersmind erejét és tudását a bank részére továbbra is biztosítani óhajtván, őt a bank alelnökévé és a végrehajtó bizottság tagjává válasz­totta meg. Egyben pedig az igazga­tósá­g a vezérigazgatói teendők ellá­tására saját kebeléből Krausz Simon igazgatósági tagot teljes vezérigazga­tói hatáskörrel delegálta. Budapest pénzügyi köreiben osztat­lan megelégedést keltett Krausz Si­mon delegálása, akitől mindenki az intézet további felvirágzását várja. Az Általános Iparbank részvénytár­saság április 30-án tartotta évi rendes közgyűlését Fülöp Károly dr. elnöklésé­vel. A közgyűlés az igazgatóság jelentését tudomásul véve, elhatározta, hogy az igazgatóság javaslatához képest a 90,653 K 83 f-t kitevő veszteség­es számlára ve­zettessék elő és egyben az igazgatóságnak és felügyelő bizottságnak a felj­­entvényt az elmúlt esztendőre megadta. Az ezek után megejtett választáson a felügyelő­bizottság eddigi tagjai a jövő esztendő­re újból megválasztanak. Az Adria magyar királyi tenger­­hajózási részvénytársaság Lánczy Leó titkos tanácsos elnöklésével csütörtökön délután tartotta meg rendes évi közgyű­lését. Az igazgatósági jelentés szerint az 1912-ről új számlára áthozott 41,710 K 52 fillér hozzászámítása után összesen 1,839.919 K 95 f állt rendelkezésre, amely­nek hovafordítása tekintetében elhatároz­ták, hogy az 1913. évi tiszta nyereségből, vagyis 1,798.209 K 43 f-ből az alaptőke öt százalékos kamatozására fordítandó 500.000 K a fenmaradó 1,298.209 K 43 f öt százaléka a tartalékalaphoz csatolandó 34.910 K 47 f, az igazgatóság jutaléka 123.329 K 90 f, felü­losztalékul fizetendő 1,000.000 K, úgy hogy a fenti 500.000 koronával együtt az 1914.évi 13. számú részvényszelvényt 30 koronával május 1.-étől kezdve fogják beváltani; a rend­kívüli dotáció gyanánt a tartalékalaphoz csatolandó 95.089 K 55 t, amely ezzel 5.100.000 koronára emelkedik. A közgyű­lés elfogadta az új szerződés és a válto­zott viszonyok folytán megkívánt alap­­szabálymódosítást és megadta a felment­­vényeket. Robitsek Ferenc részvényes hosszabb beszéddel méltatta az igazgatóság érdeme­it s indítványára a közgyűlés az igazgató­ság tagjaivá újra megválasztotta Lánczy Leót, Mattekovits Sándor dr.-t, Burcharcs­­Bélaváry Konrádot, Eidlitz Hugót, Barta Arnoldot, Bernrieder Jánost, Fleischl Sándort, Herzog Péter bárót, Kilényi Hu­gót, Kuranda Emilt, Pósch Gyulát, Simon Jakabot és Teleki Sándor grófot. A köz­gyűlés után tartott igazgatósági ülésen elnökké Lánczy Leót, alelnökökké pedig Mattekovits Sándor drt és Burchard-Béla­­váry Konrádot újra megválasztották. Az értéktőzsde. A király állapotá­nak tartós javulása barátságos me­derbe terelte ma az értékpiac üzletét, de ez a külpolitikai helyzet zűrzava­ros volta miatt az értékek átalakulá­sában kifejezésre nem juthatott. Üzlet -igen kevés volt s az árak keveset vál­­t­­oztak. Kis mozgalom csak a Magyar bankban volt, mely 1—2­­ koronával gyengült. A közúti és a Városi javult 1—2 koronával. A készárupiacon a Ganz és a Temesvári szesz részvényért a tegnapinál nagyobb árat fizettek. Forgalomba került. Osztrák hitel 613. Magyar hitel 803-25—805. Jelzálog­­bank 4­0­8.50—400.50. Bu­m­amurányi 646—647.50. Városi villamosvasút 320 —321.25. Közúti 627—629.50. Magyar koronajáradék 81­05—81.20. Magyar bank 482—485.5­0. Magyar villamos­sági 523—526. Eiazai bank 277. Esti zárlat: Osztrák hitel 613. Magyar hi­tel 803. Államvasut 703. Leszámitoló­­bank 503.50. Rimamurányi 646.50. Közúti 627.30. Városi villamosvasút 320.50. Magyar bank 484 K. Gabona üzlet. Ma elejétől végig lanyha volt az irányzat. Sok helyről esőhirek jöttek, amelyek hatása alatt nagy lebonyolítások történtek. A rozs, zab és tengeri ára is csökkent a hirte­len támadt nagy kínálat folytán.­­ Forgalomba került: 8000 mm. búza 10 fillérrel olcsóbb á­rakon. A legdrá­gább eladási ár 13.45 K volt 77.5 kilós raktár búzáért, a legolcsóbb pedig 13.10 K 76 kilós raktár búzáért. A határidőüzletben megnyitáskor a má­jusi búza 13­09 K, az októberi rozs 9.64 K, az októberi zab 8.24 K, a má­jusi tengeri 7.36 K-án indult, zárlat­kor pedig a májusi búza 12.93—94 K, az októberi rozs 9.46—47 K, az októ­beri zab 8.17—18 K, a májusi tengeri 7.16—17 K-án maradt. FRISS IE 1 S­it 43 1914. május 1. Budapesti étel. Pasquier báró Budapesten. A május hónap 2-án, szombaton é­s 3-án, vasárnap, Rákoson, a re­pülőtéren megtartandó szenzációs repüléseket a közönség oly nagy­arányú érdeklődéssel fogadta,­­hogy alig néhány nappal az első hirdetés megjelenése után, az ösz­­szes páholyokat elkapkodták, úgy annyira, hogy a rendezőség újabb ötven darab páholy felállítását rendelte el, amelyekre a jegyek holnaptól kaphatók. A rendkívüli érdekességű repülőnap előkészü­letei már javában folynak és a rendezőség a fősúlyt a leg­kényelmesebb közlekedés be­rendezésére fordítja. A Rókus­­kórháztól villamos kocsik percen­ként indulnak és a közönséget vi­szik közvetlenül a repülőtérre. Azonkívül a rendezőség gondos­kodott arról, hogy az Erzsébet­­körúton és a Károly­ körúton autó taxik álljanak a le­gmérsékelteb­b díjazás ellenében a közönség ren­delkezésére. Káposztásmegyer he­lyett. Rákos kitűnően felszerelt re­pülőterén rendezi Pasquier báró felszállásait a kellemetlen talajvi­szonyok miatt. REGÉNY: VIOLM, az MSfOM fuaramiája Regény a régi magyar világból. Irta: Tolnay Sándor. „ 105 — Hoppétól levelet kapott. — Ah. Bepipó a szeretője volt!­­— Igen. — Nos és mit ír Beppó? — kér­dezte Zakoreczky. — Azt írja, hogy sikerült meg­tudnia, hogy az áruló elhagyta Franciaországot. — Ah. ezt már megtudta­? — kér­dezte gúnyos hangon a lovag. IGAZGATÓ: FELELŐS SZERKESZTŐ: DK HERTZKA LOTÁR HABÁR MIHÁLY KIADÓTULAJDONOS, HAZAI HÍRLAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. MAGÁF SZI­MBALMOS VE­N­ JOFORGALMU KÁVEMÉRES CSAPKAROS­TOS LAKÁSSAL «fi EV­OTA FENALLO FA ÉS HÖLGYEKNEK SZÜLÉSNÉL l-wilv ("i'lKlöbe ajánlkozik. Szvetenny- eladó. Ügynökök kizárva. Meg teherpályaudvari vendéglőbe bor- szépüzlet erős forgalommal mm fiervelmes ápolást, esetlee: aon­fi-TRAVTMO­FON. VADONATÚJ, utcza 3­2- autó 1334 tudható Baross-utcza­­52. fdszt3 termelőhöz felvetette Luther-utca den áron eladó. Bővebbet S­on d'os orvosi segélyt nyujttatok, 20 lemezekkel együtt 30 koronáért “■____________________________712,13 1­b. vendéglősnél. 70415 dv-utcza 21. 133fl évi gyakorlattal bírok- Kovács eladó. Veres Pálné-utcza 40. sz. Fííífk­­ 1íz!Píf*k 'KÁVÉMERISZLEMET DOHÁNY- KIFÖZÉS ELADÓ VA­GY HA- VENDÉGLŐ KITŰNŐ FOU- Szólta old. szülésznő. Kendi fdszt 5 _____30131 “ U utczában bevonulás miatt 260 szonbérbe is egy kifőzési teljes galmat, családi okok miatt sár- «Uraudvarnal, EWhlei-u­tc» C VR’HITE hXnGVERSENYCZIM SUFFET KIADÓ JELENTHEZ.- koronáért eladóin. Akáczfa-utca berendezés átadó potom áron. gösen eladó. Conti-utcza 7 ven ——.-------------------------------------*-~—• Szom olcsóneladó. Futó-ul«.» IN DÉLELŐTT 12-1-IG. EDI- 6.________________________71193 Klamnál-utcza 30. 71020 néglőben 7123« SZÜLÖNÖT FOGAD LAKÁSÁN 53. I. 12. 70807 SON-SZINHAZ H-i. NAGY­ SAROKVENDEGLO KERTBE- VENDÉGLŐ 1000 HL. ITAL- KIFOZEs OVaRRAlUZÉV“­­TMkor 1“1/,*1 ■ CIMBALMOK. felelősség­­uidvKKtfl lyiséBsf‘ “A® JlV“nyfk mR‘ fogyasztissal, nagy konyl.aforga ben, lakással e. nagy fszlethely ‘‘“AvA a 't ivt • i it s/j' mellett a legjobb minőségben les BORBLL l i ZLI. l azonnal eladó. Budaorsi-ut 1.j. lommal, melyről vevő meggyé* «éggel, olcsó házbérrel vezetén L V . t « «lessrbban beszerezhetők. Mészá­­l.'ereiHlezve for^ainFis h­elyen il-____________________________9d7H zildhet, sörös 1000 koronával hiánya miatt Jutányosan fltve­­lennknek. JRakóczi -t. jl. I- #• ros Fe­ ret.cz müczimbalamkészi-­rí ilwimíí.“vilii MÉSZÁROS ÉS HENTESÜZLET hozzájárul, pár száz koronával hetfi. Népszínház-utcza 16 főld T .,„TTTL tanéi, Bethlen-utcza 39. 70803 k­.u.oczi-ut 51. u­ftzIUUgyclO. i­?.fo­rgalmasabb saroküzlet, UI- átvehető. Megtudható Borokiftrl­­Int 3. T13.A SZÜLÉSZNŐ LAKÁSÁN SZULÓ­GRAMOFONOK SAJÁT KÉSZÍT- -----------------------------——-------L—- Uinnoa bevezetett vevőkörrel, gó ut 91. 1355 AT MTT 10­ pc szén.­hőket fogad. GyuLaane, Arena ut­ményü már 15 koronától, barg- GÖZM080DA VIDÉI­I VÁKOI pékkel felszerelt műhely, lakbér MOSODA ÚJPEST LEOFOH -"­özletmás vállalat vO­ett eladó. I4°- fdazt 14-----------------------90702 lemezek 50 fillértől, alkatrészek bau ve­ vtisztitónak is alkalma» 325 korona, vevő mindenről meg Almasabb helyin betegség v«- Mátyásfr a TloVp HÖLGYEIM OKLEVELES SZU-gyári árban ezaUazerű javítások Mosta eladd, kimerültség m­iatt győződhet «vezetés hiánya miatt lett minden cd fogadható árért !‘ “ F --------,------------KE? lészne klinikai gyakorlattal há-Angyalföldi Gramofon Központ, ^im megtudh­ato a kiadóban. eladó. Horváthnál, Rottenbiller- rin^A TS­ v^n rtryn * omr's FEKFIGK ÉLELMISZERUZ- vakhoz ajánlkozik. Murányi-utca IjQhk-utcza 7ö. Hungária-útnál. _____________________________^38fl utcza 27. I. 12. 26400 ^ -------—,et la'assal nagyon olcsón mear 311­71192 ____________________________26392 MÉSBÁROS HENTEStZI.ET BOROZOMAT S00 KORONA HAz gyeske^sklde^^teCTta ^la«’ UlekLute)^ lmS«'/”' SZULONOKET FOGADOK LA­J5GY ORIÁSI­ GRAMOFON VA- £«r betegségem miatt eladom. Zs6n 1Uspest! Uc“a «» ' t 71101 Ferencz-körut 13 II 20073 miatt be"mít^sz árban ein« KMtcnbiUer-utcza 27. I. 1? cza_«A________________ 0057« JOMENETELU VENDÉGLŐMET “,,T -HEGEDT« ' HARMON­Ia^- ^ VENDÉGLŐ ' ELADO' KISEBB fjf “t?z A A nfk^g^or.atLli­szti.őnököt Anetbu játszva azonnal felvétetik lakássa] havi SO írt ház VII" Damjanich-utcza 25-a. tu- „é^ tt , , Eljevbbet veoségböl Vágzi-ut 10. házfel- fogad szerény díjazásért. Varga A­lJgffr U- vendéglő. 90074 ^ A^kllfl- ____________-_______“ Ar­ JSS“l 2a házfelügyelő! «Kyeial _______________ 99638 lm«tac^ BetMen-utcza 10. Keleti m­OMBALMOK 50 KORONÁTÓL réssel, súlyos betegség miatt e)| VEGYES ÉLELMISZERÜZLET- qCi. 1360 FA- ÉS SZÉNÜZLST OLCFON 0-■ Han­avarn­.i.---------------------1-----a zálot*M minden gyártmánybő! «dom. Rézsa-utcza 40. kávvte­­tel és pekfiék két nagy hivatal ,9 FV1,­ FFvÁT ! ő­­rziPFcv HT.ADO, ISTVÁN ÉT 27 SZÉN- FEHÉR NŐSTÉNY SELYEM kaphatók. Hernád-utcza 12. TI- Fischernél.___________Z£^L^A,^í?..í?atí_?ií?í_í,S üzlet családi t­gvért rögtön ár tíZLET. 71S14 pincsi elveszett 30-án délelőtt Lányinál. 71149 CZUKORKAÜZLET ELUTAZÁS for.b.efA°_ KIein. Káro,y'koAIA2 adé. TflzollB-iiteza GF. 133E 10—11 között. Tiaa. Kálm­án­-----------.------ ., ,„_r miatt azonnal eladé. Csak ko Udvarban,__________________10019 - . ..———.— 1/:: 1 c*« téren, Zsolt névre hallgat. Kére. ALIG HASZNÁLT HANGL­MK „.„jy Vfb.vírnek­. Ügynökök kizárva JOFORGALMU KÁVÉCSARNOK t???'0',JPMAT, SZ0. KORONA fv.ll 10SÍT610 tik a megtaláló jó jutalomért­­ék ismét kaphatók. Wagner Köpszínház-utcza 43. 70076 billiárd fedezi kiadásokat utczai boltbér, betegség miatt eladom. visszahozni. Csepreghy-utcza 2. Hangszer-királynál, József-korút 10FORGALMU BTKSZDE BEL- lakással, kávéban! tejfogyasztás Rotenbiller-utcza 27. I. 12. HÖLGYEK SZÜLÉS ESETÉN lftzfelügyelőhöz. 71053 lg _________________lll2± váróéban 400 koronáért eladó. 70 liter, részletfizetésre 200 kp -----------------------------------------------R11 kényelmes otthont találnak ki í­gy ik­onokft fF­­RAMOFON 20 KORONÁTÓL Fortuna Futó­ utcza 10. 71152 zónával átvehető. Bővebbet Fe­­KAVEMERES 20 EBEDKOISZ- nikai gyakorlott, intelligens, oh SZÜLÉSZNŐ SZALONOKM fo-L-mtzlk 60 fillértől 74ler v , r ,r 1 c­ronez-k­örut 43. fdszt 4. 48423 tossal, billiárddal, 360 koronával leveles szülésznőnél. Wollne, aad. Kromekné, Akáczfa-utca 13 ...6° .o.^ JOMENETELU FA SZÉN ES 7-^-^ megvehető. Agtelaky-utcza 12. Emma. VII., Bethlen-utcza X 71107 AKacz-ra-utcza •-1. élelmiszerüz­let azonnal eladó, fimuArMAb SAk(»k fRM„tr„ y «711^0 it u iArinc^v»»-7 «»!,.« 7 T Z Z 1T~Z—7----b­~ -------------—-----—-----T*„m­s‚,-uteTM 11 9069-4 helyiség, elsőrendű technikai 7.'?\ _________________71102 14. lepcsőház. Keleti pálya SZÜLÉSZNŐ 20 ÉVI GYAKOR­GRAMOFON 200 KORONÁS -r­a­­r felszerelés, kitünően bevezetve. .lOFORG­ALMU ÉTKEZD ÉVIÉT udvara ól _________OOoGl jaltal szülőnöt fog­ad húsz koro. mahagóni legfinomabb 20 darab­ .fOFORGALMIT KAVii-MELES óa míla vállalat miatt ji­tílny­osan rórthczmimos miatt riadom. Meji SZÜLÖNÜT FOGADOK ! AKK nftért. Hajósnő, Nefelejts mez* bal 30 koron­áért sztrgősep. eladó ,r_l főzés elutazás ibliitt­a/amnfil eladó. Horvdthnál, RottenMarr­andli­i*a Saopdl-utcro, 67. tő/vb- somon. * Prater-utca a C5. II. 2 a. 3. Q. Keleti pályaudvarnál. Rfiik6.oel.-ut 55.. I. 12, 71502 e*adó. IUa-utcza J0, 2006Ő utcza 27 I 12 404721 ilH* 859H 905T2 — Igen és­ azt írja, hogy társai­val együtt indul felkeresni az árulót, akit aztán a ronmneresek törvényeik szerint fognak büm­telni. — Bah, szólt Zahoreczky, üthe­tik a nyomást. Keresztes Flóra egy ideig hall­gatott, aztán halk hangon szólt: — Beppo útban van Magyaror­szág felé. — Ördög és pokol! Mit akar ez itten? — Kettős érdek vezeti. Először az árulót és aztán Carment keresi, szólt Flóra. A lovag a fejét lehorgasztva ült az íróasztalánál és­­halk hangon szólt: — Carmen el fog árulni. — Ezért jó lesz, ha a Peti ci­gánynál meg fogja tanulni a lo­vag úr a hamis kártyázást. — Terringettét, milyen össze­függésben van ez egymásal. — Hát megmondom, kedves lo­vag úr. Ha ön a Petit ide fogadja a házába s a Peti tanítványa lesz, akkor Carmen nem fogja elárul­ni a lovag úr hollétét. — Ah, szólt Zahoreczky, ilyen­formán kénytelen vagyok az aján­latot elfogadni. — Úgy hiszem, hogy igen, ked­ves lovag úr, de lesz önnek ebből háromszoros előnye, szólt Flóra. — Hogyan? — Először is addig, míg ön a Peti cigánynyal összeköttetésben áll, addig biztosítva lesz a Beppo boszni­át­ól. — Hát ez már valami, ámbár én nem vagyok gyáva. Flóra ajkain e szavaknál egy, pillanatra gúnyos mosoly mutat­kozott, mely gyorsan eltűnt. Fló­ra aztán komoly hangon szólt: — Másodszor a lovag úr megta­nulja Petitől a hamis kártyázást. — Jól van, ez is megér valamit. — Ez sokat ér, szólt Flóra, de a legnagyobb előnyét abban fogja­­a lovag úr találni, hogy a Peti ci­gány révén meg fog ismerkedni Violával, a híres haramiával. — Én... a Violával? Köszönöm alázatosan. Mi közöm a Violához, kiáltott Zahoreczky. — Kedves lovag úr, ez a béke feltételéhez tartozik. Ha ön velem ki akar békülni, ha akarja, hogy itt maradjak, és ne menjek a ba­rátaimhoz, ha kivánja, hogy Car­men ne jelenjen meg... — Nem akarom, nem akarom. (Folytatása következik.)

Next