Friss Ujság, 1914. július (19. évfolyam, 156-183. szám)
1914-07-01 / 156. szám
1914. Julius 1. missussaa aney a Ház ülését a formalitások elintézése után megtartotta beszédét, melyet a Ház és a karzat közönsége állva hallgatott meg. — Húsz millió hű magyar szív dobbanása — úgymond — ad viszhangot felséges királyunk mélységes bánatára és húsz millió érző lélek részvéte fordul az iszonyú katasztrófa folytán születlenül maradtt fejedelmi árvák felé. Ez érzelmektől indíttatva javaslom a t. Háznak, hogy a Ház a trón várományosa, Ferenc Ferdinánd főherceg ő cs. és kir. fensége és fenséges neje elhunyta felett való ■mélységes részvétének jegyzőkönyvében adjon kifejezést, bízza meg elnökét, hogy ezen érzelmeit szokásos módon juttassa a legmagasabb trón zsámolyához és mondja ki, hogy az elhunyt fenségek végtisztességén részt vesz, annak megtörténtéig érdemleges munkáját a gyász jeléül felfüggeszti és megbízza az elnököt, hogy úgy a szükségessé váltandó részletes intézkedések elhatározása, mint a temetés után a Ház további teendőinek megállapítása végett ülést hívjon össze. (Élénk helyeslés.) Ezután a kormány nevében Teleszky pénzügyminiszter, a munkapárt nevében Héderváry Károly, a függetlenségi párt nevében Apponyi, az alkotmánypárt nevében Andrássy, a néppárt, a horvátok és románok nevében Zichy Aladár gróf, Zsajacsich József báró és Papp-Csicsó István, a kisgazdák nevében Szabó István, a demokraták nevében Vázsonyi,végül Giesswein Sándor szólalt fel. Az elnök határozati javaslatát ezután változtatás nélkül elfogadta. A főrendiházban délután négy órakor Vavrik Béla, a kúria másodelnöke nyitotta meg az ülést és Csernoch hercegprímás beszélt. A főváros, i Bárczy István polgármester ma délután négy órára rendkívüli közgyűlésre hívta össze a főváros törvényhatósági bizottságát. A rendkívüli közgyűlésen Bárczy emelkedett hangú, magas szárnyalású beszédet mondott. A közgyűlés jegyzőkönyvben fejezte ki mély fájdalmát és igaz részvétét, a királyhoz hódolatteljes részvétfeliratot intéz, a temetésen küldöttségileg résztvesz, a lakosságot pedig felkérik, lássa el gyászlobogókkel házait. A budapesti helyőrség. A budapesti térparancsnokság ma a következő állomás-parancsot adta ki a hadsereg gyászáról: Állomásparancs, ő cs. és kir. fensége, az összes haderők fenséges vezető felügyelője, Ferenc Ferdinand főherceg ur, valamint annak neje tegnap Szerajevóban gyilkos, konok kéz által lelövetett. Mély gyász jeléül a zenekarnak úgy a szolgálatban, mint a szolgálaton kivüli, valamint a hangászoknak játéka további rendeletig elmarad. Magától értetődik, hogy a színházak és egyéb mulatóhelyek látogatása kivétel nélkül megszűnik. A csapatparancsnokságok ennélfogva a helyi viszonyokhoz képest megfelelő intézkedést tegyenek. A budapesti katolikus helyőrségi templomban az eltemettetés ünnepéig naponta csendes mise tartotik. A katonai épületekbe és a kaszárnyákba mától fogva polgári egyéneket nem bocsájtanak be. A legénységnek se mulatóhelyen, se nyilvános szórakozóhelyeken nem szabad megjelennie. Arra is figyelmeztették a katonaságot, hogy a tragédia részleteinek, valamint az erre vonatkozó intézkedéseknek polgári egyénekkel való megvitatása is tilos- A kürt- és dob-jelzést a kivonulásoknál egyelőre eltiltották. A bosnyák ezred legénységének a kaszárnyát elhagynia tilos. Tigiít-tép az érdekelteket, hogy a Tompafr.rlfiSUfim utca és Liliom-utca sarkán levít U& SVBI1VUII Mikola-féle vendéglőt Átvettem Akiknek követelésük van, Julius 1-én dili 12 óráig jelentkezhetnek, mert késflliM reklamációkat nem veszek figyelembe. Hl- Kleiner Jánosáé, Liliom-u. SS. Lázban a horvát országgyűlés ! Gyilkos szerb ne elnököljön! Az ülést ismételten felfüggesztették. Ma délelőttre hívták össze a zágrábi szábort, hogy gyászülésen parentálja el a szerajevói gaz merénylet fenséges áldozatait. Zágráb, június 30. Délelőtt fél 11 órakor Medakovics dr., a szábor elnöke nyitotta meg a szábor ülését, melyen a képviselők nagy számmal voltak jelen és a hangulat igen izgatott volt. Amint az elnök az ülést megnyitotta, Rudeszavljevics szerb képviselő ezt kiáltotta feléje: — Halljuk az elnököt! Erre a Frank-pártiak így kiáltottak közbe: — Ne beszéljen az elnök! — Hoztak magukkal bombát a száborba! — Bombamerénylők 1. — Gyilkos árulók! — Ki a szerbekkel! — Mi nem hagyunk egy szerbet sem beszélni! — A trónörököst nem szabad egy szerbnek elparentálni! A szerbeknek pusztulniok kell! Az elnök folyton csengetett, de a rendet nem tudta helyreállítani. A képviselők szakadatlan kiáltottak, tettlegességre is sor került. A Frank-pártiak közül többen így kiáltanak: — Hinkovics és Rudeszavljevics Belgrádban voltak és ők készítették elő a gyilkosságot. A zaj, a rendetlenség egyre tart, úgy, hogy az ülést nem lehetett folytatni. Az elnök kénytelen volt fél 12 órakor az ülést felfüggeszteni és még egy órakor sem nyithatta újból meg. A hangulat roppant izgalmas. A szünet alatt a Frank-párti képviselőik a teremben maradnak és tovább gyalázzák a szerbeket és a többség tagjait. Ilyen kiáltások hallatszanak: — A szerbeknek pusztulniok kell a koalícióból. Szünet után. Zágráb, június 30. Medakovics elnök 12 óra előtt pár perccel újból megnyitotta a szábor ülését és helyet foglalt elnöki székén. A Frank-párt padjain a zaj azonnal újra kezdődik. Azt kiáltják: — Ki innen! Itt szerb nem parancsolhat! — Pribicsevics Belgrádban járt! Ott beszélte meg a merényletet! — A horvát érsek lépjen ki a koalícióból! Mazuranics és Kulmer gróf, kilépni! — Le Szerbiával! Horvát dr. (a bán felé fordulva): Kegyelmes úr! Kérdezze meg Hinkovicsot, mit keresett Belgrádban. Frank dr. (Medakovics elnökhöz): Ön az elnöke az önálló szerb pártnak és mint ilyen nem lehet az országgyűlés elnöke többé! Tombol az elkeseredés. Horvát dr.: A szerb politika döntötte gyászba a monarkiát! Nem engedjük többé, hogy itt szerb elnököljön! Zatluka: Nincs joga a koalíciónak, hogy ő mondja ki a horvát országgyűlés gyászát 'Keressünk bombákat náluk! Dicsőség Ferenc Ferdinánd emlékének, akit szerb kéz gyilkolt meg! Horvát dr. és Prebeg képviselő folyton ismétlik ezt akiáltást: Itt szerb nem elnökölhet! Egy órakor az elnök ismét felfüggeszti az ülést. Vilmos császár hadparancsa, Berlin, június 30. Vilmos német császár a következő hadparancsot adta ki: Mély sajnálatomra hirtelen és váratlanul elhunyt Ferenc Ferdinánd osztrák-estei főherceg és trónörökös, emléke megtisztelése végett elrendelem, hogy az Ágost württembergi herceg nevét viselő 10. számú poseni ulánusezred, amelynek az elhunyt parancsnoka volt és a Ferenc császár nevét viselő 2. számú gárdagránátosezred tisztikara nyolc napon át gyászt viseljen. Az elhunyt főherceg temetésén ezen ezredek az ezredparancsnokból, egy törzstisztből, egy századosból, egy főhadnagyból és egy hadnagyból álló küldöttség által képviseltessék magukat. Utasítom, hogy ezeket haladéktalanul közölje a hadsereggel. Kiel, jun. 29. vilmos, Az árvák, Prága, június 30. A Hlas Naroda leírta azt a borzalmasan megrázó jelenetet, mikor a chlumetzi kastélyban megmondták a trónörökös három gyermekének, hogy árvák lettek. A gyászhír vasárnap délben érkezett Chlumetzbe, de senki sem árult el a hercegeknek és a hercegnőnek semmit. Délután megérkezett a gyorsvonattal Chotek Henriette grófné, az elhunyt Hohenberg Zsófia hercegnő húga és sokáig tartott, mig erőt vett magán a gyermekek láttára. Estefelé maga köré gyűjtötte a három gyermeket s közölte velük, hogy atyjuk és anyjuk súlyosan bete gek, nagyon veszedelmes az állapotuk, menjenek a templomba és imádkozzanak szüleikért. Este hét órakor Stanowsky dr., a kis hercegek nevelője, kíméletesen előkészítette a trónörökös gyermekeit a gyászos valóságra. A kis hercegnő és fivérei görcsösen zokogtak, nem lehetett őket megvigasztalni. Chotek Henriette grófnéra olyan hatással volt a gyermekek gyásza, hogy elájult. A megrendítő jelenetnek szemtanúja volt továbbá Wuthenau gróf, a gyermekek nagybátyja, aki feleségével jött a kastélyba, Schönburg herceg, Nastitz gróf és Schönborn Albert gróf, a cseh közigazgatási bizottság elnöke. Mindannyian vigasztalták a gyermekeket, akik keservesen sírtak. A főhercegi pár életbiztosítása. Prága, június 30. A Prager Tagblatt arról értesül, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg egy hollandi biztosító intézetnél halála esetére harminc millió hollandi forintra, neje Hohenberg hercegnő tizenöt millió hollandi forintra volt biztosítva. Ez a vagyon a gyermekek birtokába jut. táviratok. Mondjon le Vilmos. London, junius 30. (A Friss Újság távirata.) Durazzéból ideérkezett jelentések szerint Philipps angol ezredes, a skutarii kormányzó és Trubin admirális azt ajánlották Vilmos fejedelemnek, hogy, miután fel kell ismernie azt, hogy helyzete tarthatatlan, mondjon le önként az albán trónról. A fejedelem gondolkodási időt kért. A pécsi sztrájk vége. Pécs, június 30. (A Friss Újság távirata.) A Dunagőzhajózási Társulat pécsi bányáiban már nyolc hete sztrájkoltak a munkások. A munkások mai gyűlésükön beszüntették a sztrájkot és holnap reggel 3500 munkás ismét megkezdia munkát. JEvasul így kellene a világra jönni!