Friss Ujság, 1915. május (20. évfolyam, 120-150. szám)
1915-05-16 / 135. szám
t közli, hogy Giolitti akár miniszterelnöki, akár külügyminiszteri vagy más miniszteri tárcával, de okvetlen benne lesz az Olaszország sorsáról döntő kormányban. Nemcsak a király óhajtja ezt, de sok jel van arra, hogy Salandra sem idegenkedik a tervtől. Luzzatti belépésétől ellenben egyelőre nincs szó, bár hívei őt is szeretnék a kormányban látni. Hogy a pártközi szormány megalakul-e, vagy általában marad, részben vagy Egészben bukik-e a Salandra-kormány, vasárnapig kell, hogy eldőljön. Hír szerint a belső válság megoldása miatt ismét ki akarják tolni öt nappal a kamara összehívásának idejét május 25-re. A szociáldemokrata párt vezére a királynál. Berlin, május 15. Chiassoból táviratoztak a Berliner Tageblattnak. A király Ferri szociáldemokrata pártvezért is kihallgatáson fogadta. A kamara többsége békepárti. Zürich, május 15. A milánói Secolo számítása szerint május 20-án a parlamentben legalább 40 szavazattöbbsége lesz a békepártnak. Köln, május 15. Lagoméiból táviratoztak a Kölnische Volkszeitungnak, hogy a Vatikániban a béke fentartását remélik. Köln, május 15. A Kölnische Zeitung jelentése szerint az Olaszországból érkezett legutóbbi jelentések megerősítik azt a reményt, hogy Olaszország semleges fog maradni. A hivatalos olasz körök úgy látszik, számolnak azzal a körülménynyel, hogy a parlament többsége el akarja fogadni a messzemenő osztrák-magyar engedményeket. Nagy megdöbbenés Franciaországban. Genf, május 15. Az olasz kormány lemondása következtében tartott francia minisztertanács oly viharos lefolyású volt, hogy a párisi lapok a Vivianikormány bukását várták. Ez azonban nem következett el. Millerand hadügyminiszter rámutatott arra, hogy bizonyos rendszabályokra van szükség Franciaország ama részén, amely eddig távol esett a háborútól. Delcassé ötször is felszólalt, hogy az olasz események miatt meglepett kollégáit megnyugtassa. Delcassé teljesen megtörve távozott a minisztertanácsról. Genf, május 15. Parisból érkező hírek szerint a francia parlamenti körökben már május 6-án az volt a meggyőződés, hogy Olaszország semleges marad, mert a háborús lelkesedést nem lehet ott általánossá tenni. Franciaország és Anglia elkeseredése e miatt leírhatatlan. Véres tüntetések Olaszországban. Berlin, május 15. Luganóból érkező jelentések szerint csütörtök este ismét nagy tüntetések voltak Milánóban és több olasz városban. A diákok a legtöbb helyen a háború mellett, a szocialisták a háború ellen tüntettek. Milanóban a diákok kierőszakolták a műegyetemi előadások megszüntetéséit. A tömeg egyik része éltette, a másik ócsárolta Giolittit. A szocialisták háborúellenes gyűléseit a háborús párti diákok meg akarták zavarni, összeütközésre került a sor, előlkerültek a revolverek és a kések és a harc következtéiben három ember meghalt, tizennyolc pedig súlyosan megsebesült. Köln, május 15. Rómáiban a csütörtök esti tüntetések alkalmával kövekkel dobálták meg Erziberger német birodalmi képviselőt, amint automobilon ment. A római lapok közül, hogy Milanóban több tüntetőt megöltek és igen sokan megsebesültek. Florenoben és Genuában újabb tüntetések voltak a német konzulátusok előtt. Veszedelmesek voltak a tüntetések Paduában, Alessandriában és Bergamóban, rongatott helyzetben kiváló szolgálatot tettek szűkebb csapattestüknek s azt végül is diadalra segítették. Valamennyien a II. oszt. ezüst vitézségi érmet kapták. Magda István káplár, mint oldal véd-lovas egymaga négy emberből álló ellenséges gyalogjáróst támadott meg, három ember elfutott, a negyediket Magda elfogta. II. oszt. ezüst vitézségi érmet kapott. Az 5. huszárezred géppuskaosztályának fegyvermestere, Köhler János, önként jelentkezett, amikor parancsnoka felderítő útra indult és egy ellenséges járőr elfogatásakor különösen vitézül viselkedett. Rendkívül ügyességét, mint puskaművesét már előzőleg is több ízben elismerték. L oszt ezüst vitézségi érmet kapott. Csonka Mihály, a gépfegyverosztály szakaszvezetője kitűnő irányzó, aminek az ellenséggel szemben számtalanszor adta eredményes tanúbizonyságát. II. oszt. ezüst vimgabtakofgetggog mtbérségi érmet kapott. Király János, Kollár Mihály, Hús Lajos és Kálomista, a 7. huszárezred legényei ismételten hősileg viselkedtek az ellenség golyózáporában és gyalogosan kémleltek ki több helységet. Mindig elsőkként jelentkeztek ilyen kockázatos vállalkozásokra. Mindannyian a II. oszt. ezüst vitézségi érmet kapták. FRISS UJSJtQ 1915. május 15. Huszárok a hadsereg arany könyvében. A hadügyminisztérium sajtómédályának közlése szerint következő hős huszáraink kerültek bele a hadsereg aranykönyvébe: A 16. huszárezred egyik legvakmerőbb és legügyesebb küldönce, Nagy József kézihuszár volt. Mindig önként jelentkezett őrjáratokra s bármilyen nehéz és súlyos lett légyen is a vállalkozás, elsőként vett benne részt. Kétszer lőtték ki alóla a lovát, de ő gyalogszerrel kivágta magát az ellenség kezei közül s már harmadnap újra jelentkezett, hogy egy fontos őrjáratban részt vehessen. II. osztályú ezüst vitézségi érmet kapott. Torkos Mihály szarvaszvezető egy ütközetben, ahol az ezred két svadronja gyalogszerrel harcolt, olyan eredményesen avatkozott a csata meneteibe azzal, hogy őrjárata élén átgázolva egy patakon, az ellenséget oldalba támadta és azt sürgős visszavonulásra kényszerítette. II. osztályú ezüst vitézségi érmet kapott. Jakó Ferenc közhuszár egy csattázó őrjárat elé küldetett kémlelő útra. Hidegvérrel lovagolt előre az ellenséges puskatűzben és még idejekorán észrevette, hogy az ellenfél megkerülő mozdulatot tervez. Még jókor tért vissza a jelentésével s a szomszédos különítmény még idejében biztosíthatta magát a bekerítés ellen. II. ezüst vitézségi érmet kapott. Szabó Imre közhuszár egy őrjáratot azzal mentett meg, hogy egymaga tartóztatta, fel heves tüzelésével a támadó gyalogságot. Lovát kilőtték alóla, két bajtársa elesett mellette, de az egyik lován ő is megmenekült. II. osztályú ezüst vitézségi érmet kapott. Jónás József és Molnár István kézihuszárok veszedelmes feladatot oldottak meg azzal, hogy ügyesen és szerencsésen kémleltek ki egy magaslat mögött lappangó ellenséges csapatot. Ezek is II. osztályú ezüst vitézségi érmet kaptak. Nagy Mihály és Polik Imre közhuszárok az ellenség heves üldözése és tüzelése közben igen fontos jelentést kézbesítettek. Csakis hősies vielkedésüknek közönhető, hogy ez sikerült. Nagy az I. osztályú, Polik a II. osztályú ezüst -vitézségi érmet kapta. Nagy Antal káplár erős ellenséges puskatűzből kimentette a lováról lebukott sebesült bajtársát, bekötözte és a segélyhelyre vitte. II. osztályú ezüst vitézségi érmet kapott. A 6. huszárezred őrmestere, Rabussai több ízben kitűnt ellenséges lovastámadások alkalmával. I. osztályú ezüst vitézségi érmet kapott. Forgács Gyula századtrombitás is mindig elől száguldott az attakoknál és karabélya tüze rendkívül eredményes volt. I. oszt, ezüst vitézségi érem. Mellaga Pál parkolósmester, Valóczi János, Ragályi Károly szakaszvezetők, Budai János káplár és Herczeg József közhuszár szo b képviselőház ülése. A horvát tartománygyűlés elsikének letartóztatása. A Ház mai ülésén Beöthy Pál elnöklete alatt a választási bíráskodásról szóló javaslatot tárgyalták. Borönyi Géza nem helyesli a javaslatot. Rátér a horvát országgyűlés elnökének, Medakovics Bogdánnak az esetére, akit Abbáziában letartóztattak és Zágrábban internáltak. Kérdi a miniszterelnököt, hogy milyen bűnt követett el Medakovics, hogy ilyen szigorúan jártak el vele szemben. Azért hozta fel ezt az ügyet, nehogy a száborban, mint a horvátmagyar politika egyik sérelmi ügyét tárgyalják majd. Medakovics különben a magyar főrendiháznak is tagja s igy az ő internálásában a mentelmi jog megsértését is látja. Ha bűnös, vegye el büntetését, különben pedig ne késlekedjenek az elégtétellel. Tisza István gróf: Polónyi beszédének egyik passzusa felszólalásra készteti. Nem terjeszkedik ki részletesen a Medakovics-incidensre, mert Polónyi szavaiból is kiderül, hogy ezt az incidenst Medakovics belenyugvásával már elintézték, aminek világos bizonysága az, hogy Medakovicstól a főrendiházhoz panasz vagy mentelmi bejelentés nem érkezett. Azt hiszi, hogy ezzel az incidenssel, mely különben is a háború elején történt, nem érdemes tovább foglalkozni. A kormány nem vállalhatta azt a felelősséget, hogy a választási visszaélések számára zárt ajtó maradjon. A kormány nem akarta ebben a kérdésben provokálni az ellenzéket.. Ha arról győződnék meg, hogy Polónyi nem áll egyedül véleményével a túlsó oldalon és az ellenzék provokációinak tartaná a javaslatot és ha olyan mértéket öltene a vita, mely az ország mai érdekeinek nem felel meg, akkor levenné a napirendről. De akkor a felelősség azért, hogy zárt kaput hagynak a választási visszaéléseknek, nem a kormányt fogja terhelni. A részletes vita során az igazságügyi miniszter előterjeszti azt a javaslatot, amelyhez a kormány is hozzájárult. Ebből megláthatja majd a Ház, hogy a kormány igyekezett a kúriai bíráskodás kérdésében a legmesszebbmenő előzékenységet tanúsítani. Hajlandó egyes könnyebben megoldható módosításokat akceptálni. Bródy Ernő nem fogadja el a javaslatot. Apponyi Albert gróf abban a reményben, hogy a kormány teljesíti az ellenzék módosítását, elfogadja a javaslatot. Haller István a néppárt nevében elfogadja a javaslatot. Ezzel az ülés véget ért Hétfőn folytatják a javaslat tárgyalását a Viktória-malomégése. Valószínűleg bentégett egy munkás* Miként megírtuk, a Viktóriamalom tüzét még tegnap este lokalizálták, de a lappangó tüzet teljesen eloltani még sem sikerült.A leégett malomépületekben a tűzvizsgálatot ma még nem lehetett megtartani, mert a félig beomlott falak között még mindig lánggal ég a koptató berendezése és a beszakadt menyezetek ingeren házata. Ez a tűz azonban már egyáltalában veszélytelen, egy kisebb tűzoltóőrség azonban még most is ott dolgozik több tömlővel, hogy a zsarátnokok tüzét teljesen eloltsák. A malomtűz ügyében természetesen a rendőrség is erélyes vizsgálatot indított, mert fölmerült az a gyanú, hogy a tűzveszedelmet, amely könnyen elpusztíthatta volna az egész malmot, bűnös kéz, vagy pedig vétkes gondatlanság okozta. Koródy Béla rendőrkapitány több detektív kíséretében már reggel kiment a Viktória-maglomba, ahol kihallgatták mindazokat a munkásokat, akik a tűz kitörésekor a koptató helyiségeiben dolgoztak, de határozott véleményt a tűz keletkezéseiről majd csak a tűzvizsgálat után lehet alkotni a hatóságnak. A közönség körében az egyre megismétlődő malomégések folytán az a meggyőződés kelt szárnyra, hogy valamennyi malomtűz, tehát a legutóbbi is, gyújtogatás folytánkeletkezett. Erre vonatkozólag Markusovszky tűzoltó-parancsnok, aki tegnap olyan bravúros sikerrel végezte az oltás munkáját, a tűz helyszínén így nyilatkozott: — Nagyon valószínűtlennek tartom, hogy a gyakran, megismétlődő malomtüzek és így a Viktória-malom égése is, gyújtogatás folytán keletkeztek. Ezek a legutóbbi tüzek mind a koptatóban keletkeztek, a koptató pedig tudvalevőleg éppen az a része a malomnak, ahol ezer és egy lehetőség van a tűz keletkezésére. Ha a Viktória-malmot fel akarták volna gyújtani, úgy a bűnös alkalmasint nem a koptatóban, a raktárban hevezte volna el a csóváját, ahol tényleg másfél millió értékű magja van a katonaságnak felraktározva. Mindenesetre meg kell várni a tűzvizsgálat eredményét. A tűzvizsgálatot valószínűleg hétfőn tartják meg. A detektívek ma délelőtt a tűzvész színhelyén összeszedték azokat a munkásokat, akik a tűz kitörésekor a koptatóban dolgoztak, valamennyit bevittek alapos kihallgatás végett a főkapitányságra. Ekkor derült ki, hogy az egyik.