Friss Ujság, 1915. június (20. évfolyam, 151-180. szám)

1915-06-01 / 151. szám

4 FRISS UJSJÍG 1915- június 1. . Merénylet a görög király ellen Bécs, május 31. A „Mittagszeitung“ a következő londoni táviratot kapta: A Mor­ning post hírt ad róla, hogy Pá­­risban úton-útfélen és a képvise­lőház folyosóin is nyíltan beszé­lik, hogy Konstantin görög király súlyos betegségének oka merény­let volt. Azt mondják francia kép­viselők, hogy a király sebesülése tőrszúrástól származott. Mindjárt eleinte, mikor hírek jöttek a gö­rög király betegségéről, orvosi körökben figyelmessé lettek arra, hogy a leírt betegségi tünetek el­lentétben vannak az orvosi gyógy­kezeléssel. A „Morningpost“ lenyomtatja párisi tudósítójának ezt a közlé­sét, de hozzáfűzi a hivatalos saj­tóirodának következő megjegyzé­sét: Nem volt elegendő ok ennek a párisi táviratnak letiltására, te­hát a cenzúra megengedte annak közlését, de nyomatékosan hang­súlyozta, hogy a hír hitelességéért a Morningpostot terheli a felelős­ség. A várva-várt összecsapás első pil­lanatában már a magyar csatársor magához ragadta a vezetést. A biztos győzelemre áhítozó osztrákok még fel sem ocsúdtak meglepetésükből­, ami­kor már a hatodik percben Lakatos bombaszerű goalja megakadt az osz­trák hálóban­ A közönség lázas türelmetlenséggel sürgette az osztrák játékosokat len­dületes támadásra. Tombolt, lelkesí­tett, de mindhiába! A 22-ik percben ismét goalt értek el a kitűnő magyar fiúk. Az osztrákok fagyos rész­vétlen­­séggel fogadták az ered­ményt, nem úgy azonban az állóhely em­bersoka­­dalma.Csakhamar kitűnt, hogy délceg ma­gyar bakák lepték el az állóhelyet és csukaszürke egyenruhájukban gyönyörű látványt nyújtottak. Egetverő éljenzésben törtek ki, hurráztak a pompás sikerhez és a sűrűn ismétlődő „ej hal“ kiáltások­nak se vége se hossza nem volt. A második félidőben az osztrákok el­keseredetten támadtak. A közönség ha­tártalan mértékben a végsőkig fokozta az izgalmat, korholt, buzdított, torka sza­kadtából kiabált, annélkül azonban, hogy ennek eredménye lett volna. Az osztrák csapat egyik tagja erre brutáli­san kezdett játszani és négy magyar fiút durva rúgásokkal harcképtelenné tett. Még ez sem segítette őket goalhoz. Csak a 35-ik percben érték el szabálytalan goaljukat. Ugyanez a vad játékos a védés pillanatában fellökte a magyar kapust, a labda a goalba esett és a játékbiró a szabálytalan goalt a fenyegető hangulat­ban érvényesítette. A közönség fékeveszett indulata átragadt a játékbiróra is, aki hat perccel meghosszabbította a játékot, abban bízva, hogy a lendületben levő osztrák csapat még kiegyenlíthet. Minden igyekezet meddő maradt azon­ban. A magyar válogatottak minden aka­­dályt leküzdve nem adták ki kezükből a győzelmet. Am­nnt ......................................i­gaj A MAGYAR VÁLOGATOTTAK GYŐZELME. SPORT. Tegnap röviden hírt adtunk már ar­ról a fényes győzelemről, amelyet a magyar válogatott labdarúgó csapat vívott ki vasárnap az osztrákokkal szemben. A 2:1 arányú siker annál szebb, mert éppen akkor érte a meg­érdemelt vereség az osztrák színeket, amikor arra a legkevésbbé számítot­tak. Kolosszális diadalról álmodozott a császárváros sportközönségének apraja-nagyja. Úgy hömpölygött te­hát az óriási áradat a Práternek szá­zados fáitól körülöveze­tt sporttele­­pen, mint a medriből kicsapott folyó árja. Még igen messze volt a küzde­lem kezdete, amikor már 10.000 főnyi közönség szorongott gyűrűalakban a festői fekvésű pálya nézőtérségén. HANNS,ZEILINGER és Társa a „KÉK CSILLAG“-hoz Budapest, IV., Váci­ utca 16. sz. Telefon Menyasszonyi, fehérnemű-kelengyék, asztalneműért Telefon lO—55. és egyneműek a legújabb modelleink szerint. lO—85. Cseléd kerestetik (mindenes) 'ÜGYES MINDENESLANY MA­­gányo­s házaspárhoz felvétetik. Peterdy-utcza 18. I. 6. 12503 KERESTETIK JÓRAVALÓ mindeneslány 10 németül Is tud Aréna ut CS. II. 7 alatt. 4369*5 MINDENES CSELED .AZON-­nal felvétetik. Luther-utcza lb. III. 14. 43695 MINDENES AZONNAL FEL­­vétetik. VII., Nefelejts-utcza 59 III. 30. 20 korona fizetés. 2801 ÜGYES MINDENESLANY FEL­vétetik. Szántó, Visegrádi-utca 21. III. 25. 81422 KISEBB MINDENESLANY fel­vétetik. V., Lipót­ körút 7. III. 16. 81401 MAGÁNYOS SZÍNÉSZNŐHÖZ mindeneslány 40 kor. felvétetik. Neumanné, Nagymező-utcza 61. 8140* MINDENESLANT KI FŐZÉS­hez ért, Rákosszentmihályra ke­restetik. Fizetés 30 korona. Te­réz-körut 26, III. 15. 81398 MINDENESLANY JO HELYRE azonnal felvételik. Vilmos csá­szár-ut 61, I. 4. 81395 FŐZÖM­IN­DENES JO FIZETÉS Fel felvétetik, d. e. 9—12-ig. Vil­­r­os császár-ut. 51. II. 8. 81373 JORAVALO TISZTA MINDE­­nes cseléd felvétetik. Aréna-ut­­.4. I. 10. 81379 MINDENES .70 FIZETŐSSEL felvétetik. Schulz. Dob-utcza 4. II. emelet._________________52792 M­IN D­E NIESLE ANY FELVÉTE­­ti'A. Damjanich-utcza 41. II. 25 52833 TISZTESSÉGES MINDENES 20 korona fizetésre felvétetne. Her­­nád-utcza 27. fűszerüzlet. 52837 Adás-vevés »SINGER VARRÓGÉP TELJE­­sen uj 50, sülyesztö 70, karika­­hajós 70, czentralbobin 80, sü­lyesztö kari­kahajós czentralbo­bin remek bútordarab, zajtalan, öt évi jótállással 90—100 ko­ronáért, kicsiny, nagykarikaha­­jós czentralibobin női és férfi sz­abógépek hadila­unkája igen olcsón kapható. Vek­el Pálné­ utca 30. Nagy varrógépraktár Krausz 31172 1 OMNIBUS 1 JOKARBAN levő vizaine kocsi és Eszterházy kocsi eladó. Bővebbet Balázs Antal von­döglősnél, Budapest ,Hűvösvölgy) 51810 KERTISZÉKEK, ASZTALOK, sörapparátok, billiárdok, teljes kávéházi, vendéglői berendezések legolcsóbban beszerezhetők Ki­rály-utca 25. Braun és társa. 81433 FIATALABB MINDENES- lány azonnal felvétetik. VI. k., Vörösmarty-utcza 60, III. 13. 81377 ÜGYES MINDENES AZONNAL felvétetik. I.. Fehérvári-ut 58.. földszint 2__________________81381 MINDENES VAGY TAKARI- í­rónő azonnal felvétetik. Bajza* Utcza 25, II. 19.____________81395 MINDENESLANY FELVETE-­j tik. Vörösmarty-utcza 31, III. 16 . 2907 JOBB MINDENES JO FIZE­­téssel környékre felvétetik. Be­mutatás 9—12. Liszt Ferenc-tér 18, I. 22._________________ 2810 MINDENESLEANY KI FŐZNI I tud is tud kis családhoz 21 ko­ronáért Sziget-utcza­­10. DonAih­hoz kerestetik.______________2781. FIATAL MINDENESLEÁNY I felvétetik. Teleky-tér 7. IT IC ________________________ 2783 M­IND­EN­ES LEÁNY FELVÉTE­­­tik. Minden vasárnap kimenő. Pok-utcza IOC. I. 17.______27­82 MINDENES AKI FŐZÉSHEZ ért. háromtagú családhoz felvé­tetik. Szemere, Izabella-UTcza 68. III. 17._______________S1301 MIN­DEN­ES LE­Á­N­Y KIS CSA­­ládhoz azonnal felvétetik. Pod­­makniczffy-utcza 19. H. 7­5. 81427 FŐZÖ MINDENES HÁROMTAGÚ családhoz felvétetik. Ügynök-ut­ca 24. földszint 1._________81423 FŐZÉSHEZ ÉRTŐ JOBB MIN­­denesleány felvétetik. Celainsz­ky-utcza__45. 111. 31.___52829 GYERM­EK­T­E­LEN HÁZHOZ m­indenesleány felvétetik. Vis­e­grádi-utcza .25.__III__15._11365 JOBB MINDENESLEÁNY " FEL­vétetik. Népszínház-utcza 31. félemelet 1.________________527 88 MI­NDENESLEÁNY GYERMEK- szerető kis családhoz azonnal felvétetik. Ügynök-utcza 10. I. 6._______________­__________31462 TISZTA MINDENES LEÁNY felvétetik. Népszinház-utcza 31 L 16._____________________ TISZTESSÉGES ASSZONY FEL ■viStetiik mindenesnek. Lehet idő­sebb is. Orczi-út 36. élelmező.­­­Üz­leti KÁVÉHÁZI BERENDEZÉS for­dító billiárdok, karambolasztal, márványasztal, faasztal, Thonet­­székek, kertiszékek, borpultok, evőeszközök, kinaezüstáruk, csil­lárok, gézkályhák, pén­z­szekré­nyek eladók. Braun, Sip­ utca 14 814H2 ZÁLOGCÉDULÁKAT ÉRZZ.P­liánsról, ékszerről, bármiről ve­szek bárkinél magasabbra becsü­­löm. Székely ékszerüzlete, Wec­selén­yi­ utca 6. 81431 KERTISZÉKEK, JÉGSZEKRÉ­­nyek, sörapparátok, billiárdok, fa­gylas táppa­rátok, összes kávé­házi és vendéglői berendezések olcsón eladók. Winter, Dob­ utca három. 81430 VARRÓGÉP VADONATÚJ CBN-­­tralbobin körhajós használt Sin­ger olcsón eladók. Sziv-utcza 63 I. 6. 80575 NAGY SINGERGÉP ELADXi Fálk Miksa-utcza 5. I. emelet 1 ______ 52687 VESZEK LÓSZERSZÁMOT, szalmakazalozót, szivónyomó ku­tat, chilisalétrom, szórógépet, m­ézpergetőt, Kis® Elek, Baracs­­ka, Fejérmegye. 52634 SINGERGÉPEK HADIMUNKÁ­­ra alkalmas tíz koronától meg­vehető. Kálváriák-tér 13. II. 12. 52808 KOSZTÜMÖK, SELYEMRUHÁK blúzok, férficipők olcsón eladók. Kertész­ utca 25. földszint 6. ajtó 52509 “KEVESET HASZNÁLT TEL­­jes konyhaberendezés zománco­zott szobabútor sürgős berukko­­lásért olcsón megvehető. Röp­­pentyű-utcza 5, ajtó 4. 52586 Zene GRAMMOFON­ LEMEZEKKEL együtt teljesen uj 30 koronéért eladó. G­rammofonraktár, Veres Pálné-utcza 30. 81171 GRAMOFON EUFON VADON­AT uj 10 darabbal 30 koronáért. Szabadi, Nyár-utcza 5. 52323 ÉJJELI ÜZLETBE ZONGORA- mester azonnal felvétetik. Erzsé­betfalva, Zsák-utcza 5.____52708 KARIKARAJOS OLCSÓN KIS Singergép húsz koronáért eladó. Singer, Akácfa-utca 55. 30234 VENDÉGLŐBE VALÓ ZENÉLŐ olcsón eladó. József-utca 61. Grófnál. 52761 CSALÁDI SINGER VARRÓGÉP nagyon olcsón eladó. Izabella-tér 3. Habán Alajos. _____ 27348 Ingatlan VARRÓGÉP HASZNÁLT ERŐS jókarban eladó. Bükk Szilárd-ut­­cza 6. II. 1- 52640 MAGÁNYOS HÁZ PESTSZENT-lőrinczen Bánffy Dezső-utc­a hat azonnal kiadó, olcsón eladó törlesztésre. 23546 Bútor BUJTOR RÉSZLETRE IS KAP- autó nálunk, minden 100 koro­nára 5 korona havi törlesztés. Kardos­ István­ út 22. Hernád­­utcza sarok. ______________98438 Sport KERÉKPÁR TELJESEN Uj szabadonfutóval igen olcsóit el­adó. Kerékpárraktár, Veres Pálné­ utcza 30. 81170 UJ ÉS HASZNÁLT MINDEN­­­nemű bútorok legolcsóbban kész­pénzért, valamint részletfizetésre Weinberger Fülöp, bútorkereske­dőnél, Garay­i­tcza 36. 50903­­ ÜZLET KIÁRUSÍTÁS. REMEK fényezett háló 150, palisander ebédlő 250, konyhabútorok fél áron elárusittatnak. Rökk Szi­­lárd­ utcza 20. 52692 DÍVÁNY LEZLON KIÁRUSÍ­­tás új és használt legolcsóbb árakban. Wesselényi­ utcza 47. bútoros. 81450 EGY PRESS GÉP ELADÓ staoi­­czirozásra alkalmas. Sikarke Já­nos bőröndös, Teréz-körút 24. __________________________81532 ZÁLOGCÉDULÁKAT ÉKSZERT, régi aranyat veszek. Schwartz, ék­szer üzlete, Muzeum-körut 21. I 52680 ZÁLOGCÉDULÁKAT MINDEN-­ rel, törött aranyat legmagasabb áron veszek. Stauber ékszerész, Baross­ utca 118. I. 19.______12512 EREDETI SINGER KARIKA-1 hajós olcsón csolnakos gép tizen­két ko­ronáért sürgősen eladó. Mátyás­ tér 12. I. 15.________31146 LOCOMOBIL 4 LÓEREJŰ UJ tlizszekrénynyel olcsón eladó. Sulkó és Winternitz, Bpest, Jász utca 3.________________________7971 CENTRALBOR IN VARRÓGÉP,^­­ keveset használt elköltözésért ol­csón eladó. Ranold'cr­ utca 32B­, I., 8. 52619 A TÖKÖLY-ÚTHOZ KÖZEL Hungária­ út 182. szám alatt levő telken különböző a bontásból ki­került csaposfa, padló, ajtó, ab­lak, vastag és hosszú gerendák, akácfatörzs és tölgyfapadló, va­lamint szarufa és egy őrbódé, te­­lekfelosztás miatt minden elfogad­ható áron a helyszínen eladó. _____________________________52773 VARRÓGÉPEK LEGMODERNEB kivitelben túlhalmozott készlet és háború miatt 25 százalékkal ol­csóbban kiárusíttatnak. Singer és Társa, Andrássy­ út 32 .és­­1ó­­zsefkörút 85. 38820 VTSESZTERG APA­DOT RÖVID erőset keresek megvételre JV Erk­­ler, Iveasa­ utca 74. 81526 HALOBERENDEZÉS, ASZTAL székek 130 koronáért. Wesselé­nyi-utcza 47. bútoros. 81449 ARANYBAMAS NAGY TÜKÖR bútor eladó. Izabella-utcza 52., II. 32. 8181 TÖBB RENDBELI BÚTOROK, ugyamint hálóberendezés stb el­adó. Megtekinthető délelőtt 9—1 óráig, délután 4—6-ig. József­­kurut 34. II. 14 a. 52648 UJ MODERN HALO ELADÓ. Pemkiniszky-utcza 52, IV. 45. 5266­1 IGEN OLCSÓN ELADÓ HALO- szoba, szekrények, ágyak mosdó lámpák, képek, sokféle darabon kint. Wesselényi-utcza 13, fél­emelet 2. 52685 HASZNÁLT HÁLÓSZOBA, ebédlőkredenc, dívány, asztal, ágyak eladók. Weselényi-utcza 74. házmesternél. 52740 MODERN HÁLÓSZOBA SEZ­­lon, szőnyegdivány, konyhabútor sok más eladó. Murányi-utcza 44. földszint 2. 52812 GYÖNYÖRŰ HÁLÓSZOBA- bútor, Szőrnyegdivány kon­yabe­rendezés minden pénzért eladók Főherczeg Sándor-utcza 38 föld­szint 4. 52767 JIALOSZOBA SEZLON GYER­­mekkocsi szőrnyu­gdivány ■vas­ágyak olcsón eladók. Üllői­ ut 54 Hirsch. 49937 SZOBA KONYHA BÚTOR BE­­v­onulás miatt azonnal eladó. —­l­zárer­ utcza 74. II. 13 5255.1. FINOM MODERN POLITÚROS hálószoba olcsón eladó. József­­körut 11, földszint 2. 52551 OLC50 BUJOR ETIADO A házfilü­velőnél. I., Bercsényi a le /.a 101 30221 300 KERÉKPÁROK UP ÉS használt, úgyszintén gummik és alkatrészek bevonulás miatt min­den áron eladó. VIII., Dobozi utcza 7—9. Esselrfeldnél. 80562 KITŰNŐ SZABADONFUTÓ KE­rékpár berukkolássért olcsón el­adó. Lázár­ utcz­a 2. szénüzlet. 30286 KERÉKPÁROK, VARRÓGÉPEK újak, használtak olcsón eladom és szakszerűen javítom. Hunya­di-tér 12. Vaspöri.________30306 JAVÍTOTT KERÉKPÁROK OL­csón Csaphatók­. József­ utcza 61. műhelyben.______________ 52762 BEVONULÁS MIATT KITŰNŐ kerékpár olcsón eladó. József­­utcza 56. házfelügyelőnél. 52763 KERÉKPÁR BERUKKOLÁS miatt nagyon­ olcsón eladó. Jó­­zsef­ utcza 66. II. 14. • 52774 JÓ KÉT KERÉKPÁR 20 ÉS 30 koronáért sürgősen megvehe­tők. Kálvária­ tér 13. II. 14. ____________ ? 2009 ÚJ HASZNÁLT KERÉKPÁROK 24 koronától kezdve egész héten kisáru fittatn­ak. Tisza Kálmán­­tér 29._________ 52797 KERÉKPÁROK ZÁLOGHÁZBÓL 25 koronától száz koronát? ■ki­­árusittatnak B­enczéné, Mátyás­tér 12. emeleten. 81145 Szobák BÚTOROZOTT SZOBÁK KÜLÖN bejáratokkal házaspároknak is hetenkint 5—6 koronáét Alattók Erzsébetfalva. Kossuth Lajos-ut­cza 16. Telefon 115. 9800S NŐNÉL ÁGY KIADÓ MEGTUD­­ható vasárnap Gát-utca 10. I. 7. 2794 KIS SZOBA V­AGY TISZTA ágy kerestetik jobb helyen ahol egy kétéves fiúra nappalra vigyáz­nak, árat jelezni, Krémmer ,76- z­senié, Köbányai-ut 1 2. ajtó 277 81452 24 KORONA BÚTOROZOTT szo­ba kiadó, ugyanott egy-két ágy á­gyal .családnak. Rákóci-ut 51.. II. 2. 52686 BÚTOROZOTT SZOBÁK ÉS anélkül különbejáratnak azonnal ra olcsón kiadóik. VII. Kertész­utca 23. 5272? KÉTABLAKOS UTCAI SZOBÁ-­ba ágy kiadó. Dob-utcza 84. I. 10. 52751 BÚTOROZOTT SZOBA FÜRDŐ- szobahasználattal kiadó. Mihálko­vics-u­tca 16. I. 12. 49927 KIS BÚTOROZOTT SZOBA 16 korona. Kun-utca 7. III. 24. ajtó 82606 BÚTOROZOTT SZOBÁK KLINI­Kánál hetenkint hat koronáért kiadók. Knezits-utca 3. 52606 BÚTOROZOTT SZ­OBA KONYHA használattal házaspárnak vagy magányos nőnek kiadó. Nepazin ház-utca 18. földszint 33. 52501 AGY KIADÓ INTELLIGENSEBB férfinek vagy fiánek e­gy buto­­rozott szoba, IX. Liliom­ utca 21. 1. 10. 2803 Bék­ét MODERN KÉT ÉS HÁROMSZO­bás lakások minden kényelem­mel, mérsékelt házbérrel. Hka­­utcza 36. Stefánia-útnál. 38825 UTCZAI OLCSO SZÉP KIS LA­kások azonnal és augusztusra. Verseny-utcza 10.__________39­98 ÜZLETHELYISÉG KIADÓ, La­bel­la-utca 73. félem. 6. 30274 LAKÁS AZONNALRA KIADÓ, VIII. Futó-utca 36. 02521 OLCSO SZOBA KONYHÁK Luj­­za-utca 27. Gömb-utca 6. Felső­­erdősor 43. 23560 OLCSO SZOBÁK ÜLLŐI-UTI kaszárnya klinika közelében, min­denkor kaphatók. Nap-utca 7. 81489 SZOBA KONYHÁS LAKÁS tisz­tán festve azonnal kiadó. Csen­geri-utca 26.________________81477 EGY- ÉS KÉTSZOBÁS TISZTA lakás azonnalra olcsón kiadó. Dob-utca 84­. 81474 EGYSZOBÁS TISZTA LAKÁ­­sok azonnalra olcsón kiadók. VII Peterdy-utca 35.____________81454 EGY SZOBA KONYHA HAVI 34 koronáért azonnalra kiadó, öröm­völgy-utca 16. ___ 30295 LAKÁS EGY EGÉSZEN külön­álló szoba irodának is alkalmas azonnal átadó. Nádor-utca 13. föld­szint 6. 81371 SZÉP KÉTABLAKOS UTCAI szoba konyha azonnal kiadó­ Szív utca 28. 278b LAKÁSOK AZ ÚJONNAN épült VI. Mohács­ utca 18. szám házak­ban azonnal kiadók. Bővebbet a házmesternél ás 168—84. telefon. 81SSH Eladó üzletek EGY KORCSMA SOROKSÁRT-­ ut 6. betegség miatt eladó ▼agyf csapóénak kiadó. 1 19461 FORGALMAS KÁVÉMÉSRÉS­EK­ utazás miatt jutányos áron azono­n­al eladó. Bezerédi-utcza 3. 526791 PÉKFIOK ÉLELMIÜZLET CZT* koPkával nő vezetheti 20 koronás, napi haszonnal kevés pénzzel ét­* vehető. Ganay-utcza 9. földszint 11.__________________ 527301 KORCSMA KERTHELYTSÉG- gel, tekepályával, rendes nap­i vendéggel, magányos nő is rertheti. bevonulás miatt jutá­nyos érért azonnal átvehető. Lé­nyai-utcza 56. 4994^ KÁVÉ MÉR­ÉS BERENDEZÉS-­­ sel együtt közvetlen. köztulaj­­don­kétól átvehető. Honor Jor-ut-», 28Q21? cza 7­ b. KÁVÉ MÉRÉS KÖZPONT KÖZTE lében, 60 liter tej fogy kávéban*] 200 koronáért eladó. Nefelejtsü ! utcza 23. ________ 3035fej KORCSMÁMAT ÓRIÁSI kert­helyiséggel kuglizóval, város ff­* gett kedvelt kirándulóhely, fér­jem eleste folytán kénytelen va­gyok minden áron eladni. Ga­­ray-utcza 9, földszint 11. 52800 SAROK FŰSZERÜZLET UTCAI lakással eladó. Megtudható Taubner, Rózsa­ utcza 67. 81843 CSAPLÁROS INGYEN LAKÁS­­sal naponta 30 koronát tisztán jövedelmező vendéglő átvételért 600 koronával kerestetik, Garay­­utca 9. földszint 11. 52790 KÁVÉMÉRÉS BILLIÁRDDAL, mely fedez minden kiadást, Kéry utcai Lakással 800 korona veze-­­ tés hiányában, mindenáron eladó ! Garay­ utca 9. földszint i1. ajtó.­­ 5280­1 ÜZLETELADOK KIK BÁRMI­­lyen üzletet sürgősen óhajtanak­ eladni, forduljanak azonnal Huswi­ni a-adás vételi irodához, Garay­­utca 9. földszint 11. 52751 Különféle AZONNALRA OLCSÓN KIADOK Egy- és kétszobás utcai lakások havira, hetire, Aréna-út 52. sz. 52572 RÉGEN FENNÁLLÓ SZÉNÜZ­­let az­onnal kiadó, havi 30 koro­­na, Vill. Szigetvári-utca 240. 52764 SZÉP VILÁGOS ÜRES SZOBA azonnal kiadó, Barcsay-utca , II, 25. 52821 HETILAKÁSt AZONNAL KIADÓ Nagydiófa­ utca 12. 52643 SZOBA KONYHÁBÓL ÁL­LÓ la­kás azonnal kiadó, Dob-utca 2*­. 52704 AZONNAL KIADÓ 2 SZOBA, konyha mellékhelyiséggel, Havi­­fizetés, Ügynök­ utca 1. 52731 AZONNAL KIADÓ OLCSÓN, több szoba konyha és 2 szobás utcai lakás havifizetés, Bajnok­utca 16. 52737 UK­TOROZOTT SZOBA, OLCSON azonnalra házaspárnak is, Józsi­ Utca 5. földszint 8. 52720 KÜLONBEJARATU fülkk bu-s torozva olsón kiadó, Szentk­idé­­lyi utca 10. földsz­int 10. ekötől AZONNAL KIADÓ TÖBB szoba konyha olcsón havifizetés, Nép­­szinház­ utca 42—43.­­ 52738 HETI HAVI LAKÁSOK minden árban kiadók, Kisfuvaros-utca 7. 40931­ 30 ÉVE KERÜLETI SZÜLÉSZ­­nő, szülőnöt foga£­ húsz koroná­ért Újpest, Király-utca 50. sa­ját ház. 39892 SZÜLÉSZNŐ KLINIKAI GYA­­kor­lattal lakásán szülőn­őket fo­gad húsz koronáért Liszt­né, Ki­rály-utca 108. II. emelet, Lépcső­­ház. 81535 GYAKOROLT SZÜLÉSZNŐ szü­­lőnöket fogad szerény díjazásért Vörösmarty­ utca 19. lépcsőházi bejárat. 30323 •SZÜLÖNÖT FOGAD LAKÁSÁN klinikailag gyakorolt • szülésznő, Baross­ tér 16. I­­ll. 52574 SZÜLÉSZNŐNÉL VÁRANDÓS leány házimunkára felvétetik. Aréna-ut 140. földszint 14. ajtó. _________ 81442 SZÜLÉSZNŐ LAKÁSÁN SZÜLŐ nőket fogad. Gyulainé, Aréna-ut 140. földszint 14. 81413 SZÜLÉSZNŐ 20 ÉVI KLINIKAI gyakorlattal szülönöt fogad husi koronáért. Hajósné, Nefelejts­ ut­cza 8. I. 7. Keleti pályaudvarnál. _ 81367 SZÜLŐNÖK KÉNYELMES OTT­­hont találnak egyetemen végzett szülésznőnél szerény díjazással. Bethlen­ utca 8. Keleti pályaud­varai. ~ 81368

Next