Friss Ujság, 1915. november (20. évfolyam, 303-332. szám)

1915-11-01 / 303. szám

XX. évfolyam, 303. szám Ara 4 kitér. Budapest, 1915. november 1. Hétig pQ|^|-j-j^^| NAPILAP. ||jy Megjelenik hétfő kivételével mindennap ELŐFIZETÉSI ÁRA. ^ ^ Kövess tábornoár­adainak győzelme» Elfoglaltuk Górni Milanovácot. Visegrádnál szerb földre nyomultunk. Viddínbe érkezett az első magyar hajó. Mir­e támadtak az olaszok az Isonzónál, Car terliszknál tért A megyés szövetség — ugy­­anondjá­k Párisban és Londonban __segíteni fog Szerbiának. Most aztán kitűnik, hogy milyen ez a segítség és hogy mit használhat még segítség egyáltalán Szerbiá­nak. Bolgár csapatok már megüt­köztek francia csapatokkal. Az ütközet Valandovóban történt és a franciák súlyos vereségével végződött. Az ütközetben részt­­vett szemtanuk állítása szerint a négyes szövetség katonáinak kül­ső állapota is siralmas, noha még mindig újabb és újabb csapato­kat szállítanak Szalonikibe és csekély kivétellel odavitték az egyiptomi helyőrséget is. Mindez Szerbia sorsán nem változtat. A királyság sorsa be­teljesedett és a bekerített szerb hadsereg számára egyetlen me­nekülő út sincs. Még Montenegró felé sem tudnak majd menekül­ni, hiszen egyáltalában nem le­hetetlen, hogy a macsvai osztrák­magyar és vardar-völgyi bolgár csapatok találkozni fognak a no­­vibazári szandzsákban, amely így rövid időn belül az összes euró­pai földterületek közül a leg­gyakrabban cserél gazdát. Az okkupáció előtt török volt a szandzsák, az okkupációtól az an­­nexióig a monarchához tartozott, az annexió idejében visszaadtuk a töröknek, akitől a szerb vette el három esztendő előtt a balkáni háborúban. Nagy a valószínűsé­ge annak, hogy e számunkra lé­nyeges taktikai terület újra ural­munk alá kerül. Kövess tábornok hadseregének német csapatai pe­dig elfoglalták Gorni Milanovácot. Egyedül ebben a hónapban kö­rülbelül ötvenezer embert vesz­tett a szerb hadsereg és az övék­nél jóval nagyobb haderő is meg­érezné ezt. Most Kragujevácért folyik a harc. Kragujevác, a hí­res bombagyártó hely, utolsó fon­tos megerősített helye Szerbiá­nak és e védvárak felé közeledik , most Grallwitz tábornok győze­­­­lemhez szökött serege, Konstantin görög király. Elfoglalták Graz-Milanovácot. Magyar csapatok Kragujevác határá­ban harcolnak. Hivatalos jelentés, október 31-én: Visegrádtól keletre csapataink szerb területre nyomultak elő. Kövess tábornok Valjevótól délre előnyomuló hadoszlopai Kazá­nénál visszaűzték az ellenség lovasságát. Közvetlenül Gra-Milano­­váctól északnyugatra osztrák-magyar csapatok rohammal vettek be több nagy haderőtől megszállt ellenséges hadállást. Itt négy löveget és három lőszerkocsit zsákmányoltunk. A 46. számú osztrák (eger­­laender) népfelkelő-zászlóaljat illeti e sikerek főérdeme. Egyidejűleg német csapatok északról és északkeletről harcolva, elérték Milanovcot és benyomultak a városba. A mi csapataink táma­dása is mindenütt térnyeréssel jár a Kragujeváctól északnyugatra eső területen. A Lapovótól délnyugatra emelkedő Strazevica-magaslat a néme­tek birtokában van. • A bolgárok üldözés közben mindenütt nyugat felé nyomultak elő. Szlatinánál, Knyazeváctól nyugatra az ellenség tegnapelőtt még el­lenállott. Újabb hír nincs. Ugyanabban az időpontban egy Pirottól kiküldött bolgár hadoszlop Vlasentincéhez közeledett. Hofer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Csapataink bevonat­tak Gorni-Milanovácba Sajtóhadiszállás, Október 3L . Kövess tábornok csapatai a szer­bek heves ellenállása után meg­szállották Milanovácot. A szerbek nagy veszteségei. Berlin, október 3. Mint a moszkvai sajtó a szert frontról jelenti, a szerbeik vesztesé­gei emberiben és hadianyagban aránylag nagyon jelentékenyek A hivatalos veszteségi kimutatá­sok idáig 28.500 embert tüntetnek fel Az eltűntek számát, akiket nyilván az ellenség ejtett foglyul 7800-ra teszik. A szerbek anyagveszteségei is meglehetősen jelentékenyek, így idáig 126 tábori ágyú veszett el. Az elveszett gépfegyverek száma nem állapítható meg. Azonfelül külön­féle nagymennyiségű podgy­ász is

Next