Friss Ujság, 1920. szeptember (25. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-18 / 221. szám

1920. szeptember 18. FRISS ÚJSAG tósági bizottságok megalakításáról szóló törvényjavaslatok előadói ter­vezetét tárgyalták meg. A tervezet szerint a vármegyei törvényhatósági bizottságok teljesen demokratikus alapon fognak idépü­lni, amennyiben a választás a törvényhatóságokban és községekben egyaránt az általá­nos titkos választói jog alapján tör­ténik. A tervezet figyelmet fordít ar­ra, hogy a vármegyék és községek önkormányzati szerveik útján egyút­tal az állami közhatalomnak is jelen­tékeny részesei. A belügyminiszter a törvényjavaslatokat a közeli napok­ban fogja a nemzetgyűlés elé ter­jeszteni. BUDAPESTI ÉLET. Újra emelni akarnak a bérkocsisok. Alig néhány hete, hogy a bérkocsi vi­­teldíját a korábbi nyolcszoros taksáról egyszerre húszszorosra emelték fel. A bérkocsisok ipartársulata most bead­ványt intézett a főváros közlekedési ügyosztályához, amelyben kéri, hogy emeljék fel újra a taksát, még­pedig huszonötszörösre. Kérésüket azzal indo­kolják, hogy az utóbbi időben a takar­mány ára, de a lovak ára is jelentéke­nyen emelkedett. A közlekedési ügyosz­tály áttette a bérkocsisok kérvényét az ír vizsgáló Bizottsághoz. Szabaddá teszik a tojásforgalmat. fi Tojásnagykereskedők Országos Egyesülete küldöttségileg jelent meg az Árvizsgáló Bizottságnál hogy tegye a tojásforgalmat szabiföldá­ A küldöttség előadója ezzlette, hogy a forgalom szdlődóéletesével érhető csak el, hogy nagymennyiségű tojás érkezzék a fő­városba. Ez az egyetlen módja annak, hogy a tojásinséget megszüntessék. Remélik, hogy e réven a tojásnak kül­földre való csempészése is megszűnik. Jelenleg a tojás piaci ára a fogyasztó­közönség számára darabonkint 4 ko­rona 30 fillérben van megállapítva. Az Árvizsgáló Bizottság ebben a kérdés­ben szombaton fog dönteni. Szacharináru­sítás. A tanács értesíti a közönséget hogy az 50 deka cukornak megfelelő csom­a­golású nagyobb szagharmdobozok he­lyett ezentúl 10"'?deka cukornak megfe­lelő kisebb csomagok kerülnek szétosz­tásra. A szeptemberi élelmezési jegy C 11 szelvényére ezentúl 10 kisebb cso­mag szacharin vásárolható, csomagon­­ként 5 korona 60 filléres áron. HÍREK mindenfelől. „Csonka-Magyarország — nem ország. Egész Magyarország — mennyország!*' A „Friss Újság11 vasárnap egy korona. A nép lapja a Friss Újság, ezért olyan olcsó, a legolcsóbb. Áll ez most is, amikor hétköznapokon 80 fillér a lap ára, míg ezzel szemben a többi lapok i 7 koronába kerülnek. A hal­áftán papírárak — egy kiló papír ma 30 korona — azonban ha­tárt szabnak a Friss Újság áldozat­készségének. Vasárnap hat oldalas lapot adunk, melyben bőséges és érdekes olvasni valót nyújtunk a közönségnek. S minthogy a hatolda­las lap sok ezer koronával többe kerül, mint a négy oldalas, kényte­lenek vagyunk a hat oldalas va­sárnapi lap árát húsz fillérrel felemelni A vasárnapi hat ol­dalas Friss Újság tehát vasár­naptól kezdve 1 korona. Hétköznapokon továbbra is 80 fillér marad a lap ára.­­ Az elmebajos Deschanel beleesett egy csatornába. Bécsből táviratozzék­ A Temns szerint Deschanel elhatározta, hogy végérvényesen visszalép az el­nökségtől ami­ egy új rohamra vezet­hető vissza, amely Deschanelt, mint most köztudomású lett, az elmúlt pén­teken a rambouli kastély parkjában ér­te utól. Az elnök séta közben hirtelen rosszul lett és beleesett egy csatorná­ba, amely azon a helyen nem valami mély, úgy, hogy a balesetnek komo­lyabb következménye nem volt. Más forrásból eredő hírek szerint Deschane­­len az em­igrai tüneteit állapították meg. Felalakult az Országos Míves Szövetség. Ma este tartotta az Országos Föld­­míves Szövetség alakuló gyűlését Meskó Zoltán államtitkár­ elnöklésé­­vel. Megjelentek a gyűlésen Rubinek Gyula, Patacsy Dénes, Szilágyi La­jos, Bottlik József,és még számosan. Meskó Zoltánt­­megnyitó beszédé­ben rámuta­tt arra, hogy a falu né­pe, az iparosok és a földmunkások is eddig még nem voltak szervezve, ezt akarja most az Országos Föld­mi­vés Szövetség. A szervezési mun­kálatokat mihamarább meg kell indí­tani és ha a falu meg van szervezve, a falu társadalma egységes lett, ak­kor az ország nem félhet többé sem­mitől, akkor nem következhetik el még egy március 21. Ismerteti a szö­vetség szervezetét. Kálmán István a falu társadalmá­nak kívánságait ismerteti, majd Ru­binek Gyula állott szólásra és nagy tetszéssel és tapssal fogadott beszé­dében rámutatott arra, hogy ha a falu érvényesülni fog, akkor a nem­zet összessége boldogul. Meg kell szervezni a gazdatársadalmat és azokat, kik foglalkozásuknál fogva közöttük élnek, kereskedőket, iparo­sokat, földmunkásokat. Meg kell csi­nálni az ipari törvény reformját, tör­vényes alapon kell szervezni a mun­kásokat, megcsinálni a sztrájkjogot, de nem politikai célzattal. Csontos Imre, Bottlik József, Szi­lágyi Lajos felszólalása után Meskó Zoltán kimondta az értekezlet hatá­rozatából, hogy az Országos Föld­­míves Szövetség megalakul. Elnök lett Rubinek Gyula és nagyatádi Szabó István, alelnökök sokorópát­­kai Szabó István, Mayer János, Bott­lik József és Wéber János, ügyveze­tő elnökigazgató Meskó Zoltán. A román bulgárminiszter baráti viszonyt ajánl Magyarországnak. Páris, szeptember 17 A Temps tudósítója Aix-Les-Bains­­ban meginterjúolta Take Ionescu ro­mán külügyminisztert, aki azt mond­ta neki, hogy ami Magyarországot illeti, nem lehet tőle kívánni azt, hogy belenyugodjék a háború követ­kezményeibe. Az irredentikus tün­tetések elnyomását sem lehet tőle követelni, de lojális és barátságos szomszédi viszonyt ajánlhatunk fel Magyarországnak. Tévedés azonban azt hinni, hogy mindezen akadályok esetén számíthatunk Magyarország barátságos érzelmeire is Románia iránt. Más lapok közlése szerint Take Ionescu kijelentette, hogy ha Ausz­tria és Magyrarország kívánná, hogy felvegyék a kis kantániba, óhajuknak eleget teszünk, anélkül azonban, hogy a csatlakozásra kényszerítsük őket. Barth­a Ábelt letartóztatták. A volt szegedi belügyim­niszter a rendőrségen. Ma reggelre szenzációs letartózta­tás híre terjedt el a főkapitányság­tól. A rendőrség több tisfzsbeli felje­lentés és a­­katonai h-atóságok meg­keresése alapján elfogta és őrizetbe helyezte Bartha Ábelt, a szegedi magyar kormány volt belügyminisz­terét,, jelenleg a Magyar Nemzeti Ki­rályság pártjának elnökét.. A letartóztatás még tegnap délután három órakor történt. A Nemzeti Királyság Pártjának Esterházi­ utca 30. szám alatti helyiségében megje­lent Nyegru János detektív s Bartha Ábelt kereste. Bevezették a „kegyel­mes úr“ fogadószobájába, ahol a detektív felszólította, hogy sürgős jegyzőkönyv felvétele végett kövesse a rendőrségre. A rendőrségen az ügyeletes rendőrtanácsos közölte Barthával, hogy nem jegyzőkönyv felvételéről van szó, hanem egyelő­re őrizetbe veszik, mert csalással van vádolva. Bartha nyugodtan fo­gadta a hírt. Azonnal az őrizetes szobába vezették és ma délelőtt ki­lenc órakor megkezdték kihallgatását. Egyelőre mindent tagad. A Bartha ellen a főkapitányságra érkezett feljelentések részletei még ismeretlenek és a rendőrség majd csak a vizsgálat során fogja azokat nyilvánosságra hozni. A katonai ha­tóságok megkeresése azért történt, mert Bartha Ábelt még a háború­­idején elkövetett bűncselekmények terhelik. A világháború kitörésekor egyik huszárezredben mint közkato­na kezdte pályafutását, csakhamar számvevő őrmester lett és e minősé­gében hosszú időn keresztül a zsold­­fizetések körül manipulált. Végül is a Károlyi forradalom kitörése ide­jén a reá bízott zsoldokkal nem szá­­­molt el és a katonai ügyészség azért kérte Bartha Ábel elfogatását, hogy számon kérjék tőle az elsikkasztott tízezreket. A volt belügyminiszter polgári bűncselekményei a kárösz­­szeg tekintetében jóval nagyobbak, mint a manipuláns őrmester sikkasz­tásai. Bartha Ábel élelmiszerüzletek­kel foglalkozott, árdrágítókkal, üzé­rekkel és csempészekkel állott ál­landóan összeköttetésben és hogy fényűző életmódját fentarthassa, csa­lásoktól sem riadt vissza. A főkapi­tányságon Bartha Ábel kihallgatását már holnap meg fogják kezdeni A főkapitányság Bartha Ábel le­tartóztatásáról ma délben hivatalos kőnyomatása útján a következő je­lentést adta ki: Medina László orvostanhallgató feljelentést tett a főkapitányságon Bartha Ábel 41 éves szegedi minisz­ter ellen, aki tőle Belgrádban 1000 frankot és 350 márkát azzal csalt ki, hogy Budapesten egy általa megne­vezett gyáros majd visszafizeti. Me­dina feljött Budapestre, de a gyá­rostól azt az értesítést kapta, hogy Bartha Ábelnek semmiféle követelé­se nincs, mire ellene a feljelentést megtette. Miután Bartha ellen más eljárások is folyamatban vannak, a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. A szegedi ügyészségnek fogják átadni. Bartha letartóztatásának hírét nagy megdöbbenéssel fogadták a Pannóniában, ahol Bartha közel egy éve már a szálloda legelőkelőbb szo­báját, az egyes számút lakja, melyért 90 koronát fizet naponként. Az utób­bi időben azonban pénzzavarai lehet­tek, mert most is három heti szoba­számlával tartozik. Felesége a letar­tóztatás hírét csak ma délelőtt tudta meg.­­ ■ ■_____. A következő levelet kaptuk: Bartha Ábel letartóztatásával kapcso­latban különböző téves információk je­lentek meg nevezettnek az ellenforradal­mi kormányokkal szembeni érdekeltsé­géről. Mint a szegedi nemzeti kormány volt elnöke, szives tudomására hozom a tekintetes szerkesztőségnek — és ennek szives közlését is kérem — hogy Bartha Ábel sohasem volt a szegedi kormány belügyminisztere és semmiféle hivatali állást be nem töltött kiváló tisztelettel. P. Ábrahám Dezső, a szegedi nemzeti kormány volt miniszterelnöke. 3 ­ Újabb tanúvallomások Haubrich­ről A népbiztosok bűnpörének mai folytatólagos főtárgyalásán a június 24-iki ellenforradalom részleteit ismer­tették a tanúk. Schweizer Jenő főhad­nagy elmondta, hogy Haubrich szerepe nagyon kétszínű volt. Berkner Imre fő­hadnagy Haubrichra vonatkozóan kije­lenti: az az impressziója, hogy a legna­gyobb konjunktúra gazember. Ligeti István, Haubrich volt parancsőrtisztje elmondja, hogy Haubrich a melléje be­osztott tisztekkel emberségesen, előzé­kenyen és udvariasan bánt. Az ellen­forradalomba csak az utolsó napokban kapcsolódott bele a tanú Jávorka szá­zados értesítései alapján. A tárgyalást holnap folytatják.­­ Lezárták az Izraelita Menekülteket Segélyző Bizottság helyiségeit. Megír­tuk, hogy az Izraelita Menekülteket Se­gélyző Bizottság működésénél az álla­m érdekeivel ellentétben álló cselek­é­nyeknek jutottak nyomára. A Mzottság ,7 helyiségeit a mai napon lezárták és le­­pecsételték és az Iratokat lefoglalták. A tegnap említetteken kivül még több őrizetbevétel is történt. — A rémhír­terjesztők ellen. Ismétel­ten jelentések érkeznek arról, hogy főleg vidéken rémhírterjesztők egyszer egy ál­lítólagos mozgósítás hírével, máskor egy pénzkicserélés közeli bekövetkeztével iz­­gatják a lakosságot és rémhíreikkel a piaci árak emelkedését idézik elő. A kor­­mány elhatározta, hogy e teljesen alap­talan hírek szándékos terjesztőivel szem­ben, kiknek célja csak zavarkeltés, vagy megengedhetetlen nyerészkedési szándék lehet a legerélyesebben fog eljárni és működésüket lehetetlenné teszi . A. „Liliom** nem tetszett London­ban. Londonból jelentik: Kedden este mutatta be a­ Kingstowntheatre Molnár Ferenc „Liliom“-át, mint az első „el­­lenséges** darabot a világháború kitö­rése óta­ A darab fogadtatása hűvös volt, az angol közönségnek nem tet­szett túlságosan a darab, bárha az elő­adás kitűnő volt. — Mária del Carmen. Jövő szomba­ton tartja meg a Magyar Színház idei első bemutatóját, melyre Vajda László igazgató vezetése mellett nagy ambí­cióval készül a színház művészszemély­­zete. A rendkívül hálás szerepeket An­­dorffy Ida, Sárvay Rózsi, Simon Mar­osa, Törzs, Tarnay, Vágó, Réthey, Körmendy, Pártos és Stella játszszák.­­ Vasárnap délutáni előadások. A Király­­színházban vasárnap délután a még min­dig telt házakat vonzó „János vitéz** keríl színre Nádorral a címsze­repben. — A Magyar Színházban ugyan­akkor „A kis lord" van műsoron. Mind­két előadás 3 órakor kezdődik és mér­sékelt hely áru. — Életuntak. Schanzer Fülöp negy­ven éves gyümölcsárus Váci­ úti la­kásán öngyilkossági szándékból fel­akasztotta riptyát. Idejekorán észre­vették és elvágták a kötelet. A mentők első­segélyben részesítették. Jachmer Elemér 19 éves festőművész Babér­ utca 4. számú házban levő laká­sán öngyilkossági szándékból nagymeny­­nyiségi­ szubamátot ivott. Súlyos sérülé­­seivel a Rókusba szállították. Váradi Ilonka 24 éves tisztviselőnő. Újpest, Nádor­ utca 10. számú lakászán szubamátoldatot ivott. Tettének oka csa­ládi viszálykodás. A mentők az újpest­ Krróf Károlyi-kórházba szállították. M­n.T-TÉ.R. wr.ra kép-mozgó Ktts. Szombat, szeptember 18-Án ARANYPillE Wi­he a főszerepben Brilliánst, aranyat, gy-Ingyot legtöbbért Arany beváltás 61-100 K-1B veszak. „ J-6 „ Platinát______ 500 ,, Schwarcz ékszerüzlete, Muzeum-kSru 21, ^ ® “** Kov 080 és a célodra a pestszentlőrinci Cséry-tele bányatelemD­­ragontéterekben és teljes fuvarokban azonnal szfflik ható. Aianácso - a télis­üfő­s­égletet már most fedezni. Pestszentlőrinci Koksztermelő Vállalat Budapest, V., Rudolf-tér 5. Telefon 115-Emitiánsozoat Ily'n­Miyo'tet, ékszereket mindenkinél drágábban veszek. Székely Emil templommal szemben.) WHHwawasg bőr- és nemi betegségek teljes ml* P*? t&fr -Vögvitására legjobban ajánlható W M H VV MITZGER115SE lludapea­l, de*ser-VörsU 3.

Next