Friss Ujság, 1923. szeptember (28. évfolyam, 196-220. szám)

1923-09-02 / 197. szám ( 196. szám)

tb — Elítélték a bestiális apát. A bu­dapesti büntetőtörvényszéken Csengey táblabíró tanácsa ma délelőtt három és félévi börtönre ítélte Slotzmann Jó­­szef vendéglőst, aki 1922 november 3-án Schwarz Károly nevű 11 éves mostoha­­fiát délelőtt kilenc órától tizenkét óráig egyfolytában addig verte, míg a gyer­­m­ek a sok verés következtében meg­halt. A brutalitás oka az volt, hogy a gyermek körülbelül 10.000 koronát lo­pott el apródonként a vendéglő kasz­­szájából. A tárgyaláson tanúképpen ki­hallgatta a bíróság az agyonvert gyer­mek édesanyját, a­ki elmondotta,­ hogy a gyermek 2—300 koronánként neki adta át a pénzt A törvényszéki orvos­szakértő véleménye szerint a kegyetlen mostohaapa a legbrutálisabban bánt el a fiúval, több botot, egy oleánderágat és egy seprőnyelet tört el rajta. Ami­­kor a gyermek holtan került ki a kezé­ből, tiszta vér volt, egyetlen porcikája sem maradt épen. A királyi ügyész a büntetés súlyosbítása végett fellebbe­zést jelentett be. — (Értékpapír vételi és eladási megbízásait lelkiismeretesen és leg­előnyösebben intézi el a Róth Bank értékpapír-osztálya Budapesten, Vil­mos császár,ut 45.) — A főváros emeli, a mészárosok leszállítják a húsárakat. Miután az el­múlt csütörtöki állatvásáron az első marhaárak 400—600, sőt 1000 koronával is olcsóbbodtak, ma délelőtt a csarnoki mészárosok legnagyobb része önként, kisebb részük pedig az OKAB egyik szakelőadója felszólítására 200—400 ko­ronával leszállította a húsárakat, úgy hogy bár az elsőrendű marhahús ára ma is meghaladta a 10.000 koronát, mégis már 8000, sőt 7800 koronás elég jó minőségű hús is volt a csarnokban­­t Ezzel szemben a főváros tegnap emelte fel 7400 koronára az „olcsó"1' amerikai fagyasztott húst. — Ritka széntelet Magyarországon. Hazai szenünk túlnyomó részben barna szén, a kalóriája állag 5200—5700 s ha fekete is a színe, nem olyan fényes és nem olyan erős hőfejlesztő, mint a po­rosz szén. Egy geológusunk a legutóbbi napokban 7000 kalóriás széntelepet fe­dezett fel s a terület tulajdonosai a Magyarországon egészen ritka hőerős szén kiaknázását felajánlották a Duna Lloyd Banknak amely most ejti meg az ellenőrző próbákat. A lelet, amelynek szakkörökben híre mami, óriási hord­erejű, mert benne olyan szénkincshez jut az ország, amely részben felesleges­sé fogja termni a porosz szén behoza­talát. — Főpincérek deputációja az igaz­­ságügyminiszternél. A Főpincérek Or­­­szágos Egyesület­éne­k tíz tagú deputá­ciója Hajdú Vilmos elnök és Stohlmannl Dezső dr. jogtanácsos vezetésével ma délelőtt felkereste Nagy Emil igazság­ügy-minisztert, hogy a­ nemrégiben az uzsorabíróság rendelete alapján egy hónapi fogházra és 500 korona pénz­­büntetésre ítélt Ruspitz Jenő főpincér ügyében interveniáljon. A főpincér a Hadik-kávéházban egy csésze kávéért és egy kenyérért 140 korona helyett 170 koronát számított és a borravalót is levonta magának. A bizottság kérte az igazságügyminisztert, hogy az elítélt főpincérnek harminc nap halasztást adjon a büntetés kitöltésére és ezen idő alatt a kormányzótól kérjen amnesztiát részére. Nagy Emil válaszában kijelen­tette, hogy az elítélt főpincérnek az ed­dig kitöltött 5 napon kívül még néhány napot ülni kell és ezután majd az ügyet újból felül fogja vizsgálni. Kérdést in­tézett a bizottság tagjaihoz, hogy a fő­pincérek tulajdonképpen miért nem térnek át a százalékos rendszerhez. A bizottság tagjai kijelentették, hogy az erre vonatkozó tárgyalások a kávésok­kal már megindultak. Mint értesülünk, az arany- és ezüstbeváltáson kívül, ékszer- és brilliánsbeváltás is eszközölhető, IV., Vármegye­ utca hét. Brilliáns­beváltás 10—12-ig. Pénztári órák aranyra és ezüstre 9—5-ig. Az új és szabadalmazott Yes Sham­­poo, egy újszerű, c­sikál akti shampoo, csodás, eddig még egy sha­mpoonál sem észlelt hatással. Brilliánst, ékszert, aranyat, ezüstöt, hamissogat legmagasabb áron, régi arany és ezüst pénzeket vesz Fischer és Eisner ékszerészek Budapest, Rá­kócziért 27. szám. Cipő occasió elsőrendű női félcipők, férficipők, gyermekcipők, olcsó árban Bel-Ka, VII., Erzsébet körút 28., X., Jászberényi­ ut 8. FRISS ÚJSÁG ÍSSZ: szeptemb­er 2. amely az egyes táp-Tanuljunk! A kalória az a fokmérő, amellyel számokban fejezzük ki azt a táperőt, amely az egyes táp­anyagokban van, így például: az alma kalóriája (tápereje)................................. 13 a lefölözött tehéntejé______ ____________ ... 37 a teljes tejé ____________ ___ 66 a sajtó „ ...-----------...---------------------------------- 289 a zsíré—-----------—__________________874 a vajó — — - — ___________ 760 a burgonyáé ............. — ... 89 a tojásé ... —.................................— —________165 az általunk készített, töményített SZENT ISTVÁN malátakivonaté 3274 tehát négyszer több, mint a három és félszer oly drága vajé, kalóriáját és árát szá­mítva, viszont tizenhatszor olcsóbb a legjobb vajnál. Ez azért van, mert a maláta lelke: a malátakivonat. Aminek tápértéke nincs, (rostok) az e malátakivonatból hiányzik. Tessék már most ceruzával a kézben összehasonlítani a jelzett tápszerek tápértékét és árát a töményített Szent István malátakivonat árával és tápértékével és akkor tudni fogja mit adjon a gyermekeknek uzsonnára kenyérre, mit a rossz reggeli kávéhoz, teához tápérték emelőnek. A Szent István töményitett malátakivonat cukortartalma 48°/o és ára 6500 K. Kapható mindenütt ! Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek R.-T. •­ * ‘ Szegény ember sóhaja, ötszázezer koronás készül s eszembe jut e bús kérdés felőle: Mikor lesz már olyan nagy a nagy bank, hogy nekem is jut majd belőle? Az ősök. — Nekem maga ne dicsekedjék az őseivel, báró úr! Az én őseim olyan nagy urak voltak, hogy már háromezer év előtt is tengeri fürdőt használtak. — Milyen tengernél?­­ — A Vörös-tengernél. Ami még kétséges . . . — No, János gazda, hát milyen lesz a szüret az idén? Lesz-e sok bor? — Lesz, hogyne lenne, tekintetes uram. Csak legyen, aki győzi. — Az italt? — Dehogyis. Az árát. A tücsök és a hangya. (Modern mese.) A hangya egész életében a legszoro Igalmas­abb állat volt a világon. Folyton csak dolgozott és gyűjtött, gyűjtött. Ak­koriban ez még nagyon bölcs dolog volt, a hangyát közbecsülés övezte, sőt városatyának is megválasztották. Telt az idő, jött a háború, a deviza­­központ stb.. A hangya egy szép napon észrevette, hogy az a tekintélyes ösz­­szeg, amit ő még béke idején a taka­rókba tett, most már egy pár cipőre sem elég. Azaz mit is beszélek cipőről? Egy talpalásra se. A hangya azonban nagyon makacs állat volt, dolgozott tovább, szorgalma­san, mint egy hangya s hamarosan úgy lefogyott és olyan rongyos lett, mint a többi dolgozók. Egyszer nagyon elke­seredett, fogta magát és elment a tü­csökhöz. A tücsöknek békeidején bizony na­gyon rosszul ment, mert könnyelműen elvert mindent. Tavaly azonban tőzs­dézni kezdett s most tele volt pénzzel. Meghallgatta a hangya panaszait, aztán nagylelkűen azt mondta: — Te ugyan rosszul bántál velem, mikor rádszorultam, de én nem aka­rok boszút állni. Segíteni fogok rajtad. És másnap vett a hangyának egy kötés Kopeczkyt. A férfi nem felsőbbsége a női nem fölött óriási. Egy leány például csak akkor adhat kosarat, ha megkérik. Én meg akkor kapok kosarat, amikor ne­kem tetszik. Nemes verseny. Két intézmény mérkőzik most izgatottan lesi az egész ország, hogy melyik lesz népszerűtlenebb: a lakás-, vagy az uzsorabíróság? Régi jó zsidó­ vicc. Samuka csodálkozva kérdi az apjá­tól: — Mondd, tételében, honnan veszik a gójok azt a rengeteg sok pénzt, amit mi megkeresünk tőlük?­­ Dal a fölemelt bérkocsi tarifáról. Már a bérkocsisok is kétezerszeresen számítják az utat. úgy látszik, nagyzási mániába estek és villamosnak képzelik magukat. Olcsó mulatság. — Mégis csak olcsó a villamosjegy. — Hogy mondhat ilyet? — No hallja! . . . Hatszáz koronáért annyit szidhatja a várost, amennyi csak belefér. Hol kap maga ilyen ol­csóságot? Fölény. )­ Küzdelem a labdarúgó bajnok­ságért. Vasárnap dől el az őszi-tavaszi labdarúgóbajnokság harmadik fordu­lója. A nagyobb sporttelepeken, így az Üllői-uti és a Slungária­ körúti pályákon kettős bajnoki mérkőzé­sek lesznek. Az Üllői-úti pályán a Budapesti Torna Clubnak és a Tö­rekvés Sportügyféinek találkozása vezeti be a programmot. A Tö­rekvés megfogyatkozott gárdája két mérkőzést vesztett s mint a bajnok­ság utolsó helyén álló cs­apat, rendes körülmények között aligha számol­hatna a BTC elleni siker lehetőségé­vel. A BTC csapata viszont az elmúlt héten annyira gyengén szerepelt, hogy a játéktudásáról keringő híreket csak fenntartással szabad fogadnunk. A valószínűség a BTC győzelmét ígéri, bár az eldöntetlen eredmény vagy akár a BTC veresége sem volna meg­lepetés. Ezt a mérkőzést a Ferenc­városi Torna Clubnak a bajnokság­ban vezető UTSE csapatával való mérkőzése követi. Az UTSE eddigi sz­ereplése méltán keltett feltűnést. A FTC elleni játéka mindenesetre megmutatja azt, hogy helye lesz-e a rákospalo­­tai csapatnak a fővárosi egyesületek között. Bármennyire is lelkesedéstől áthatolt a legújabb első­­osztályú csapat játéka, mi mégsem hisszük, hogy a dán túra fáradtságait még ki sem pihent FTC-től az UTSE egyetlen pontot is elhódu­lhasson. A fiungária-vli sporttelepen ragyogó küzdelmet ígér a Vasmunkásoknak és a III. kerületieknek összecsapása. Mindkét csapat gyönyörű stílusban játssza a futballt és a bevezető baj­noki küzdelmek során mutatott moz­gásukkal beigazolták azt, hogy szá­mottevő játékerejük sok gondot fog még okozni azoknak a csapatoknak, amelyek határozott és céltudatos lé­pésekkel haladnak a bajnoki cím el­nyerése felé. Ha a testierő kihaszná­lása nélkül tisztán a magas színvona­lon álló játék serkenti majd a szem­­bekerülő ellenfeleket, a közönségnek a futballjáték szépségeinek élvezésén kívül minden bizonnyal eldöntetlen eredményben lesz része. A múlt évi bajnokcsapat és a másodosztályú baj­nokcsapat, a 33-asok futballklubja ugyancsak a Hungária­ körúti pályán találkoznak. A 33-asok soraiban bi­zakodó hangulatban tekintenek a baj­noki erőpróba elé, mert az a felfogá­suk, hogy a másodosztályú bajnokság kemény küzdelmeiben megedzett bu­dai csapat most elég erős ahoz, hogy sikerrel szállhasson szembe a játék­tudásában visszahanyatló MTK-val szemben. Az erőviszonyok mérlege­lése szerint a 33-asok számítása ha­­mis, mert a MTK Molnárral megerő­södő csapata minden valószínűség szerint a győztes pontok megszerzé­sével vonul le a pályáról. A lóver­senytéri sporttelepen a folyvást vál­­tozó formát mutató Vívó és Atlétikai Club az Újpesi Tornaegylettel mérkő­zik. Az újpesti csapat múlt évi soro­zatos sikerei után teljesen elvesztette játékának egységes képét s most­­ bizonytalanság és rendszertelenség jellemzi a csapat mozgását. Két előző bajnoki mérkőzését elvesztette, úgy hogy a meggyöngült VAC-cal szemben sincs kilátása győzelemre. Az Ameri­­kai.uti sporttelepen a Kispesti Atléti­kai Clubnak a Zuglói Atlétikai Club lesz az ellenfele. A kispesti csapat a két egyesület játékának eddigi meg­ítélése szerint több sikerrel számíthat ellenfelénél. )( A Kitartás Kerékpáros Kör pá­­lyaversenye. Egyik legmozgékonyabb kerékpáros körünk, a Kitartás, vasár­­nap délután 4, órakor rendezi kerék­páros pálya ver­senyét a millenáris versenypályán. Hosszú idő után e­ ver­senyben fog indulni Uhareczky Fe­renc, a legjobb magyar kerékpáros A motorvezetéses versenyekben két­szer tizenöt és húsz kilométeres futa­mok lesznek, amelyekben Tóth Gyula, Tóth István és Bab­os fognak vetél­kedni az elsőségért. A programmot számos más szám egészíti ki. RÉZBUTOR tourony-ágy betétek, gyermekágyak, kocsik legolcsóbban KIJEVI IkYTIJA és TAKSA vasbutorgy­árában, VII lrob­nica 58. szám. Javításokat vállalunk. »******40*******4*+*»*4«+*4*+***«4«***« kmuskai fi K­YSfM $5 ‘ftsthmaim tírv. vó*v# iftdilSIUM Mimlenütl kaphat* I PeraSztár: Török József R.­T. gyógysportára Budapest VIII. Király­ utca 13. szixsi*

Next