Friss Ujság, 1925. február (30. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-07 / 30. szám
4 egy nőt a főkapitányságon előzetes letartóztatásba helyeztek, mert kiderült róluk, hogy különböző hatóságok keresik, 8 nőt és 3 férfit tiltott visszatérés miatt vontak felelősségre, 100 embert, akiknek sikerült magukat igazolniuk és semmiféle bűncselekmény gyanúja nem terheli őket, a reggeli órákban elengedték. A razzia reggeli 8 óráig tartott. Az Állami Árverési Csarnok (IX., Kinizsi utca 2.). XXVII. aukciójának kiállítása február 8-án (vasárnap) délelőtt 10 órakor nyílik meg. A kiállítás február 8, 9. és 10-én lesz nyitva és megtekinthető vasárnap délelőtt 10—Vt 2-ig, hétfőn és kedden délelőtt 10—A 2-ig, délután y 4—V,8 óráig. A kiállított tárgyak (nevezetesen festmények, szőnyegek, antik és modern bútorok, szobrok, porcellánok, ezüsttárgyak, ékszerek, bőráruk, prémek stb.) árverése február 11-én délután 1.4 órakor kezdődik. A Magyar Detttiv címmel megjelent az államrendőrségi "delektivtestület nyugdíjpótló és segélyző egyesületének hivatalos lapja. Császár Károly detektivfőnök, főszerkesztő, dr. Sorning Henrik főkapitányhelyettes cikkein kívül számosriportot, szakcikket és a közönséget érdeklő közleményeket tartalmaz a Magyar Detektív első száma. A Tas és Fémmunkások Sportclubja I. évi február hó 7-én, szombaton este 7 órától 11-ig és február 8-án, vasárnap délután1 órától 11-ig a régi képviselőházban országos szenior birkózó versenyt rendez a Vasasok 20 millió korona értékű vándordíjáért, amely az idén negyedszer kerül ki iránra. A versenyen az összes birkózással foglalkozó egyesületek legkiválóbb szenior birkózóikkal vesznek részt, mégpedig 11 egyesület 81 indulóval . Sztrájkba léptek a tatai bányászok a munkaidő meghosszabbítása miatt. A tatabányai bányatelep közel ötezer munkása kedden délután 2 órakor sztrájkba állott és még ma sem vették fel a munkát. A sztrájk oka az, hogy az igazgatóság az eddigi nyolcórás munkaidő meghosszabbítását kívánta. Eddig az éles leszállás mintegy háromnegyedórás ideje a munkaidőbe beszámítódott, az igazgatóság pedig most úgy rendelkezett, hogy a munkaidő kezdetének a munkahelyen való megjelenést tekinti és befejezésének a munkahelyről a felszálló felé való elindulást. Abba maguk a munkások is hajlandók beleegyezni, hogy körülbelül kétszer negyedórával hosszabb ideig dolgozzanak, vagyis negyedórával előbb szánjanak le és ugyanannyival később jöjjenek fel, ellenben az igazgatóság tervezete szerint, a messzebb eső munkahelyekre, vagy ahol a felvonó rosszabb, több mint félórával előbb kellene, elindulni a munkásoknak, hogy a közelebbi munkahelyen dolgozókkal egy időpontban láthassanak munkához. Valószínűnek lehet tekinteni a közeli megegyezést. — Életuntak. A Baross utca 43. számú ház első emeletéről leugrott Kovács Jolán 28 éves mindenes. Könnyebb sérüléseket szenvedett. A mentők a Rókuskórházba szállították. — Hlavicz Rezsőné, szül. Bocsó Júlia 43 éves háztarttásbeli nő Kispesten, a Wekerletelep, Pálffy-körút 7. számú lakásán légkőoldatot ivott. Állapota súlyos, a mentők a Zókus-kórházba szállították. . . A bíróság előtt gyilkolt, Szilágysomlyóról jelentik. Egy polgári perből kifolyólag a közeli Bogdániéza községbe szállott ki dr. Medgyesi Géza törvényszéki bíró, aki jelenleg a krasznai járásbíróságnak a vezetője. Egy törvényszéki jegyző és két krasznai ügyvéd vettek még részt a helyszíni tárgyaláson, amely a legsimábban indult, amikor egyszerre Barkus Pavel alperest egy Simon Stefau nevű bogdapházi lakos, aki tanúnak volt beidézve, egy baltával halálra sújtotta. Mialatt a rettenetes baltacsapásokat mérte rá, folytéin azt kiabálta, hogy igy jár az, ki mindig pereskedik. Barkas és Simon régi haragosok voltak s utóbbi ezt az alkalmat használta fel borzalmas tettének elkövetésére. Medgyesi Géza biró intézkedésére a gyilkost azonnal letartóztatták. — Fedezetlen csekkekkel fizetett. Steinberrer Hermann, fakereskedő feljelentést tett az Inda Kereskedelmi Rt. ellen, amely részvénytársaság egyik igazgatója tőle nagyobb mennyiségű tüzelőanyagot rendelt és ezt a tüzelőanyagot az egyik budapesti pénzintézethez kiállított csekkel fizette. A csekket a bankban nem váltották be, mire Steilberger feljelentését megtette. A rendőri nyomozás során, megállapították, hogy a csekkeket Berényi István gyógyszerész a részvénytársaság egyik igazgatója állította ki, aláírván bátyjának nevét, amihez joga nem volt. A rendőrségen ezenkívül még nyolc hasonló feljelentés érkezett be Berényi István ellen, amelyek összesen mintegy 150.000.000 koronáról szólnak. Berényi Istvánt kihallgatása után letartóztatták. — Fővárosi Nagymozgó (Rárkóczi út 70.). A titkos óralap, egy magándetektív 6 kalandja, Az álomkóros, Fix és Fox legújabb 7 felvonásos burleszk attrakciója. Előadások: 5, negyed 8, negyed 10. r vágvecsei Wellisch Alfrédné Paksi Paksy Mária, baranyavári Ullmann Vilma, ifj. baranyavári _ „ .. . , , Mró Ullmann Gj-Svgy, , Dr' Komlo. ASotae baranyavári baranyavan Ullmann Irma, báró Ullmann Erzsébet, Neményi Miksáné ifj. paksi Paksy József baranyavári Ullmann Alice unokái, testvérei. A Baranyavári báró ULLMANN ADOLFNEm született LICHTENBERG ELLA a maga és gyermekei, GYÖRGY és MÁRIA, férjezett Dr. paksi PAKSY Él JÓZSEFNÉ nevében mély fájdalommal jelenti, hogy 1rj , forrón szeretett férje, a legjobb apa, após, nagyapa, testvére a baranyavári Érbáni Nimi , a magyar Főrendiház tagja, a Ferencz József-rend nagykeresztese, a Magyar Általános Hitelbank alelnök-vezérigazgatója, stb. stb. hazájának, hivatásának és családjának szentelt nemes, H H munkás élete 68-ik, boldog házasságának 35-ik évében H B hosszú, nehéz szenvedés után folyó hó 5-én elhunyt. Drága halottunk földi maradványai folyó hó 8-án, ■ délelőtt 11. órakor fognak a Magyar Általános Hitelbank B széljáról (V., József-tér 3.), a Kerepesi-út melletti izrgel femetnyen örök nyugalomra helyeztetni. Budapest, 1925. február hó 5-én. I áldás és kél e nov arra! | baranyavári í v. Dr. S ,ger Jakabné báró Ulismann Györgyné barayavári Det.Pálffy Erzsébet Ullmann Hermin, menye. „ . . ., fej f ozv. Bano Gyulané Dr. paksi Paksy József baranyavári Ullmann Adél, A MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANK IGAZGATÓSÁGA őszinte gyászban jelenti, hogy nagyrabecsült alelnsöke, az intézet hervadhatatlan érdemű vezérigazgatója Méltóségos báró ULLMANN ADOLF ur a főrendiház tagja, s Ferenc Jóssef-reid nyárkeresztese stb. Iffea if. hó 5-én délután jobblétre szenderült. A megboldogult ötven esztendővel ezelőtt kezdte meg pályafutását a Magyar Általános Hitelbanknál, melynek élén több mint másfél évtizeden keresztül vezérigazgatóként működött. Gazdag tudásának egész tárházát a legnagyobb odaadással és lelkesedéssel bocsátotta jó és rossz időkben az intézet rendelkezésére, melynek hatalmas oszlopa volt. Nemes jelleme, lebilincselő egyénisége, páratlan szívjósága mindazok tiszteletét és ragaszkodását biztosította számára, kik őt ismerték. Kiváló tevékenységének nagy eredményeivel kitörölhetetlenül írta be nevét Magyarország gazdasági életének történetébe. A Magyar Általános Hitelbank minden időkön át a legnagyobb tiszteletben fogja emlékét tartani. Budapest, 1925. évi február hó 5-én. 1925 február ?. FRISS ÚJSÁG