Friss Ujság, 1926. február (31. évfolyam, 26-47. szám)

1926-02-16 / 37. szám

6 — Politika és kurzuspropaganda a fő­városi iskolákban. A főváros közoktatás­­ügyi bizottsága ma ülést tartott. Az ülé­sen Buday Dezső, az iskolanevén in­tézmény reformját sürgette s helytelen­nek tartja, hogy ezt az intézményt mel­lőzik. Többek felszólalása után Priebl Győző tanácsnok megállapítja, hogy az iskolanővérek számát ötvenkilencre "eme­lik s a létszám további szaporításától sem zárkóznak el.­­ Kéthy Anna ki­fogásolja, hogy mikor az iskolai gyűjté­sek be vannak tiltva, a Vas­ utcai felső­kereskedelmi iskolában 486.000 koronát gyűjtöttek a TESz javára. Egyes isko­lákban a tanári kar előfizet a Közérdekű Levelek­re. Ez ellen nincs kifogása, de tiltakozik az ellen, hogy a tanárok a gyerekek kezébe adják a munkásfaló röpiratokat, akik aztán a szülőknek kéz­besítik ezeket. Pureeel tanácsnok a Vas­­utcai iskolai gyűjtés ügyében vizsgálatot ígér, a Közérdekű Levetek dolgában pe­dig konkrét adatokat kér. Péter József azt teszi szóvá, hogy a Józsefvárosban az iskolák környékén rengeteg utcai nő jár az uccákon. A napirend tárgyalása s­orán az óvodák tételénél Bánóczy László dr. azt kérte, hogy minden óvo­dába nevezzenek ki dadát és minden óvodában létesítsenek fürdőt. Csillóry András szóvátette, hogy az iskolák ta­tarozása nem folyik a higiénia szabá­lyainak megfelelően, a piszkos falakra egymásután gyakran hét-nyolc réteget is ráfestenek anélkül, hogy az előzőt leva­karnák. A bizottság­ ezután részleteiben is letárgyalta és elfogadta a költség­­vetést. Hej, ez a rossz konjunktúra!... — Ez a Windischgraetz most egész úgy van, mint az én boltom. — És nogy van a te boltod! — Becsukva, mert nem sikerült el­sütni a portékát. ­ Halálos szerencsétlenség a Dunán. Három bolgár kertész vasárnap este fél 10 órakor kissé ittas állapotban az óbudai hajógyári szigeten a katonai utászgya­korló tér irányában egy idegen csónakba szállt és lefelé eveztek a Dunán­ Útköz­ben szóváltás támadt közöttük, amelynek általános verekedés lett a vége. A vere­kedés hevében a csónak felfordult és mind a három ember, név szerint Di­­mitroff Péter 25 éves, Encser Demeter 24 éves és Petkov Atanáz 25 esztendős bulgáriai születésű konyhakertészek a Dunába fordultak és elmerültek. Dimit­roff Péternek sikerült a felszínre ver­gődni s a felborult csónak szélébe ka­paszkodva, kiabált segítségért. A parton véletlenül tartózkodó Roska Mihály és Pagymer László hajósok a segélykiáltá­sokat hallva, csónakba ugrottak és a hang irányába eveztek és sikerült is ne­kik Dimitrov Pétert kimenteni, míg a másik két szerencsétlen bolgár kertész a Dunába fulladt. Az időközben előhívott mentők Dimitrovot, ki időközben eszmé­letét elveszítette, előbb a lakására, majd a Margit-kórházba szállították, a másik két ember holttestét pedig keresik. A rendőrség az eljárást megindította. — Mesedélután. Szalay Oszkár, a köz­ismert „Oszkár bácsi“ február 14-én dél­után a Sabaria-nagytem­ében mesedél­utánt rendezett, majd közölte a gyerme­kekkel, hogy minden szerdán délután négy órakor a rádióhírmondó útján me­seelőadásokat tart. —­ Külföldi kölcsönajánlatokat kap a főváros. Ma, amikor mindenfelől olyan híreket igyekeznek forgalomba hozni, hogy a frankhamisítás megingatta _ az ország hitelét a külföld előtt, valóban örvendete­s az ilyen híresztelésekre _ rá­cáfoló olya® kijelentést hallani, amilyet ma tett Sipőcz Jenő polgármester. A polgármester ugyanis le­jelen­tette, hogy amióta sikerült a kormánynak az állam­­háztartás egyensúlyát helyreállítani, a külföld bizalma Magyarország iránt megerősödött. Ennek a bizalomnak a megnyilvánulását látja a polgármester abban, hogy a fővároshoz több nagy külföldi pénzcsoport adott be kölcsön­­ajánlatot A polgármester úgy nyilat­kozott, hogy amennyibe® a főváros ez ajánlatok valamelyikét igénybe veszi, elsősorban a lakásépítési akció erőtel­jes folytatására fogják a felveendő köl­csönt felhasználni. — Halálozás Katona Jenő államrend­őrségi számvevőségi főtanácsos öt heti súlyos szenvedés után Budapesten meg­halt. Temetése február 17-én délután 4 órakor lesz az új köztemető halottashá­zából. Halála a főkapitányságon és álta­lában ismerősei körében őszinte részvé­tet­ keltett. FRISS ÚJSÁG 1926 Február 16- — A földmivelésügyi kormány csere­­baromfi kiosztási akciója. Most záródtak le a földmivelési minisztérium csereba­romfi kiosztási akciójára a nagy szám­ban beérkezett jelentkezések. Az idei ta­vasz folyamán baromfiak már nem lesz­nek tehát kioszthatók, ellenben ősszel folytatni fogják a kiosztást, amikor kellő időben újból felszólítják a tenyésztő kö­zönséget. Kívánatos volna, hogyha az érdeklődő tenyésztők tenyésztojásokat vásárolnának, mert akkor az ősz folya­mán már nagyobb állomány állana ren­delkezésükre. Tojásrendelés céljából ajánlatos a Baromfitenyésztők Lapjából mutatványszámot kérni (XX., állás-ut 25., I. 10.). — Az i­jságiró-sorsjegyek szerencse­­húzása. Az Újságírók Kórház és Szanató­rium Egyesülete által rendezett tárgy­­sorsjáték előzetes húzását vasárnap délben 12 órakor tartották meg. A zon­gorát 50.000.000 korona értékben a 334.322 számú sorsjegy, az o­laskocsi­­val ellátott motoros­ kerékpárt 45,000.000 korona értékben a 151.243. számú sors­jegy, a komplett cseresznyefa-Miószoba­­hutort a 389.087. számú sorsjegy nyerte.­­ A legközelebbi húzáson, áprilisben hatszáz tárgy kerü­l sorsolásra.­­ A Magyarországi Újságírók Egyesü­lete vasárnap délután rendkívüli közgyű­lést tartott, amelyen az elnökség és a választmány beadta lemondását. A köz­gyűlés elhatározta, hogy két hét múlva új közgyűlést tart, amelyen megválaszt­ják azt a 12 tagú bizottságot, amelyik az egyesületet az új elnökség megvá­lasztásáig vezetni fogja. — A Royal Orfeum-i tűz a bíróság előtt. A Royal Orfeum égése után meg­indított rendőri nyomozás során­­ kide­rült, hogy a színpadon állandóan dohá­nyoztak s így keletkezett a tűz. Az ügyészség gondatlansággal okozott tűz­­vész címén vádat emelt Balassa Gyula joghallgató, Kenéz Lajos segédházfel­­ügyelő, Szigeti Vilmos rajzoló és Szi­getiiy István festőművész ellen. Az ügyet ma tárgyalták a büntető járási bí­róságon. A vádlottak egy része tagadta, más része beismerte, hogy cigarettáztak a színpadon munká közbe®. A vádlottak kihallgatása után az ügyé­sz kiterjesz­tette a vádat Gajdos Pál diszlet­mester ellen is, mert egybehangzóan azt vallot­ták, hogy a díszletmester is cigarettá­zott a színpadon. A rendőrség a vádlot­tak után több tanút, köztük több tűz­oltót is kihallgatott, majd meghozta íté­letét­, amely szerint a vádtól eltérőleg tűzvész meggátlása okából kiadott sza­bályok megszegése miatt elkövetett ki­hágásban mondotta ki bűnösnek Balassa Gyulát, Szigeti Vilmost és Szigetiiy Istvánt és ezért őket fejenkint 600.000 korona, Gajdos Pált pedig 1.500.000 ko­rona pénzbüntetésre ítélte. Kenéz La­jost a vád alól felmentette, miután nem nyert leigazolást, hogy cigarettázott volna. A járásbíróság a Stoyal Orfeumot egymilliárd koronás kártérítési követe­lésével polgári perre utasította. Az íté­let jogerős. — Betörők a lakásban. S Cöhli Soma zeneiskolai hallgató Dohány-utca 39. sz. alatti lakásáról egy félórára eltávozott, mialatt ismeretlen tettes behatolt a la­kásba és a feltört szekrényekből 4—5 millió korona értékű ruhaneműt ellopott. A nyomozás megindult.­­ Négy rabbit választottak Budapes­ten. A Pesti Izraelita Hitközségnél hóna­pok óta tartó heves korteskedés után végre vasárnap megtartották a rabbivá­­lasztást, mely egész csendben zajlott le. A hitközség tagjai nem nagy érdeklődést mutattak a választás iránt, mert este 6 óráig mindössze 1315 szavazatot adtak le. Schwartz Jenő építész, a szavazatszedő bizottság elnöke, kihidetta az eredményt, amely szerint dr. Fischer Benjámin tren­­cséni rabbira 1274, Feldmann Mózesre 1216, Grossmann Zsigmondra 1231 és Weiss Miksára 1198 szavazat esett. Az utóbbi három már eddig is működött Bu­dapesten mint rabbi, de a hitközség ré­széről még nem voltak megválasztva. Miután a felsorolt négy jelölt szavazata meghaladja a szükséges kétharmad több­séget, az elnökség valamennyiüket meg­választott budapesti rabbinak jelentette ki. Fischer Benjámin lesz Adler id­ős utóda a rombach­ uccai templomban, a többi megválasztott rabbi beosztásáról a hitközség elöljárósága később fog gon­doskodni. eredeti angol The Ciiampion Kerékpárokat mélyen leszállítva, előnyös fizetési feltételekkel. K­erékpár - alkatrésze­ket, lánc, csengő, lámpa pedálokat napban­ gyári árban, Árjegyzése Ingyen. Külső gumi 100 ezer, belső 30 ezertől I em­ lation re Ra kerékpár és gwmi nagykereskedők, Lanyjd&tumnd Bmitepwit, JDdef-horut 41. »*. sldzálogk­ölcsönt 1885 óta folyósít­ó min­m mm® fia V., József-tár 10. — Nagy Ernő képviselőt három hó­napra és hétmillió koronára ítélték. A Töreky-tanács napok óta tárgyalta Be­­regmegye főtisztviselőinek Nagy Ernő képviselő ellen indított rágalmazási pe­rét. Az ítéletet ma hirdették ki. Ebben bűnösnek mondták ki Nagy Ernőt három rendbeli sajtó útján elkövetett rágalma­zás vétségében, mert­­Nagy Ernő „Bereg vármegye népéhez"* című röpiratában Gulácsy István alispán, Kozma György és Kabáczay István vármegyei főjegy­zőkről olyan tényeket állított, amelyek valódiságok esetén közmegvetésnek tenné ki, illetőleg bűnvádi eljárást vonnának maguk után. A törvényszék ezért Nagy Ernőt háromhónapi fogházra és hétmil­lió korona pénzbüntetésre ítélte el. Az ítélet indokolásában a törvényszék meg­állapította, hogy Nagy Ernőnek nem si­került állításait bizonyítani, ellenben tel­jesen sikerült az ellenbizonyítás. A felek felebbeztek az ítélet ellen. — A brassói szökött fegyencek elsán­­colták magukat Cenken. Brassóból jelen­tik: A brassói fegyháziból megszökött fe­gyencek a Cenkoldalban a váromladé­­koknál eltáncolták magukat. A katona­ság, csendőrség és rendőrség üldözi a szökevényeket, közülök azonban még egyet sem sikerült, elfogni. Legtöbbjük orosz és kommunista üzelmek miatt voltak elítélve. A városban a lövöldö­zés, melyet különösen éjszaka hallani, óriási izgalmat keltett A lakosság tart attól, hogy a fegyen­cek ételems­zerzés végett meg fogják támadni a lakossá­got Az ügyész megindította a szigorú vizsgálatot, kit terhel a szökésért a fe­lelősség.­ — Brassóból táviratoztak. A hosszúfalusi csendőrség jelentése szerint a brassói fogház szökevényei tűzharcba elegyedtek az üldöző csendőrséggel. Az összeütközés során az egyik szökevény lábán megsebesült és megadta magát, a többi azonban elmenekült a hegyek közé. — Életuntak. Schröder Gyula 1­9 éves szabósegéd rákoshegyi lakásán légkőol­­dattal megmérgezte magát Budapestre hozták s a Rókus-kórházban ápolják. —■ A Váczi-ut 97. szám­i házban Zeller Jó­zsef 22 éves fuvaros a jobb karján fel­­vágta az ereket A mentők a Rókus­­kórházba szállították. — Ma éjszaka a Visegrádi-utca 43. szám alatti szolgálati helyén Andrejovics Mária 18 éves ház­tartási alkalmazott kinyitotta a gázcsa­pot és a házbeliek reggel eszméletlen állapotban akadtak rá. Az előhívott men­tők a­ Rókus-kórházba szállították. S­ietett és helyrehozta azt a hibát, amely­­lyel a múlt évi belga-magyar mérkőzé­sen megpecsételte csapata sorsát. Idehaza a kombinált magyar csapat lendületes, szép játékkal legyőzte a nagy erőt képviselő prágai DFC-t. A cseheknek volt ugyan egy góljuk, ame­lyet szabályszerűen értek el, a bíró azonban nem ítélte meg. A kombinált csapatban Takács (FTC) és Kertész II. vo­lt a mezőny legjobb embere. )­A másodosztályú bajnoki mérkőzések: A BAK vasárnap 0:0 eredménnyel eldön­tetlenül játszott a BSE csapatával és így pozíciója még jobban meggyengült. A­­MÁV 3:1 arányú szép győzelmet ara­tott a Világosság felett. EMTK—RÁC 2:2, UTSE—RAOE 1:0. A m­ásod­osztályú baj­nokság élén tizenegy mérkőzés után tizenöt, ponttal az ETSC csapata áll, második a BAK ugyanannyi ponttal, de tizenkét lejátszott mérkőzéssel. Zugló a harmadik, Főv. T. kör a negyedik. SPORT Kettős magyar győzelem a vasár­napi futballmérkőzéseken Magyarország—Belgium 2:0 — Buda­pest kombinált—DFC 2 : 0 Kettős győzelemmel indult meg a ma­gyar futball 1926. évi nemzetközi pro­­grammja. Amire nem mertünk volna gondolni az új esztendő első mérkőzésén, mellénk szegődött a szerencse s a leg­nagyobbrészt újoncokból álló magyar válogatott csapat fényes győzelmet ara­tott nagynevű ellenfelén. És amíg min­den futballrajongó figyelme és érdeklő­dése a Brüsszelből érkező táviratot várta, azalatt idehaza az ugyancsak névtelenekből összeállított kombinált csapat meghajlásra kényszerítette a csehek legjobbjait Mindkét mérkőzés lefolyása Már­u­ssy szövetségi kapitányt igazolja s fényes elégtételt ad neki azért a tervszerű haj­száért, amelyet mostanáig folytattak, el­lene. Máriássy megmutatta, hogy a győ­zelem nem a neveken múlik, volt ereje mellőzni a „brökkeknek" elkeresztelt futballőnkirályokat s ezzel új, eredmé­nyes utakra vezette labdarugó-sportun­kat. A brüsszeli mérkőzésen az újonc válo­gatott csapat kitűnően bevált A két Római testvér villámgyors mozdulatok­kal és lövésekkel állandóan veszélyez­tette a belga kapust, Pipa pedig való­sággal uralkodott a pályán. Molnárnak bombaszerű lövései nean jártak ered­ménnyel ugyan, de a csatársor irányítá­sát mégis ő végezte és­­kitűnően. A köz­vetlen védelem jól megállotta a he­­vét. Fischer legjobb napjaira emlékez­ FILMSZÍNHÁZAK műsora Tel.: J. D0—27. Főhadnagy úr lABOwr a feleségem! Vígjáték-attrakció 8 felv.­­Fősz.: Harry Liedtke és Lilian Harvey. Vadvirág. Vígjáték 8 felv. Fősz.: Colton Moore és Lloyd Snights. — Hétköznap: 4. 6, 8. 10; vasár- és ünnep­nap: negyed 4. 5, háromnegyed 7, tél 9. 10. Tel.: J. 80—88., ,T. 9.—S4. UOftVlNT Főhadnagy úr, a feleségem­: Vv­ilmj-iXz. Vígjáték-attrakei 5 8 felv. Fősz.: Harry Liedtke és Lilian Harvey. Vadvirág. Vígjáték 8 felv. Fősz.: Colton Moore és Lloyd Hughes. — 5. negyed 6, fél lft; ünnepnap: fél 4, fél (1, fél 8, fél 11. PALACK FILMSZÍNHÁZ. (­ Newyork­­palotával szemben. Telefon: József 65—23.) Sanja. Erkölcsrajz 7 fejezetben. Fősz.: Patti Lia. Ma e­ste a pokolban, 7 fejezet­ben. — Hétköznap: 5. negyed 8, fél 10. va­sárnap és ünnepnap: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. _ FILMSZÍNHÁZ. (Teréz-körút :8­. 60. Telefon: L. 921—32. és L. /r ff921—33.) Magyar­ és UFA­­SÜJj£|\ Híradók. Buster Ketten, a­­ki Kowy bálnavadász. Tinta Matyi, a naii J' cérnáiévá®. A győztes tra­­gacs. Oskar Strauss világhírű operettjének gyönyörű film­változata: Varázskeringő. (Xenia Desmy: Maily Christians. Wi­­­ly Fritsch.) A betét­dalokat éneklik: Verbőczy Ila, Békéssy Jó­zsef. Székely Bálint­ — 5. negyed 8, fél 10; ünnepnap: háromnegyed 4, háromnegyed 6, 8 és 1­1. ROYAL-APOLLÓ. (Telefon: J. 118-94.) Orlae. (Titkok éjszakája.) Dráma 8 felv. Fősz.: Conrad Veidt. Az élő bosszú. 7 felv. Fősz.: Tóvi Mix. — Hétköznap: fél 5, 7 és fél 10; vasárnap 4, 6, 8 és 10. FŐVÁROSI NAGYMOZGÓ. Rákóczi út 70. Tel.: 94—97. Amit minden asszony tait. Társadalmi dráma 7 felv. (Monte Brno és K­odé la Roque.) Nagytakarítás. Film­járék 8 felv. (Adolphe Menjou és Betty Comp­­son.) Angol híradó. — Fél 5, 7 és fél 10. TIVOLI. (Nagymező­ncen.) Maelste a po­kolban. Cinouita. Fősz.: Thomas Meighan és Lila Lee. Hétköznap: 5, fél 8, fél 10. Vasár­­nap: 4, 6, 8, háromnegyed 10. — A keddi rádióműsor. Budapest (546) 9.30: Hírek .12.30: Hírek. 3.00: Közgaz­daság. 4.30: Katonazene. 6.00: Apponyi Albert gróf előadása: Anya- és csecse­­mővédelem. 7.00: „Taifun“. EÖZGMMSS. Kissé olcsóbbodott a busa. A gabona­tőzsdén az irányzat ellan­olrult. Főként prompt búza volt olcsóbb. Az üzletköté­sek nagyobb része márciusi határidőre szól. A malmok lassanként vásárolják a búzát, miután az őrlést ezen a héten meg­kezdik, azonban egyelőre csak kisebb tételeket vesznek fel a piacon. Az ame­rikai piacokról a pénteki tőzsdeszünet után 2.75 centes áresést jelentettek má­jusi búzában. A rozs is olcsóbb májusra 2.25 centtel. A budapesti tőzsdetanács mai hiva­talos árfolyamai: 76 kg-os tiszai búza . 392.500—395.000 felsőtiszai .... 390.000—392.500 fej érmegyei, d­unán­túli 387.500—390.000 pestvidéki .... 385.000—387.500 77 kg-os tiszai búza . 397.500—400.000 felsőtiszai .... 395.000—397.500 fej érmegyei,dunántúli 390.000—392.500 pestvidéki .... 392.500—395.000 78 kg-os tiszai búza . 400.000—402.500 felsőtiszai .... 397.500—400.000 fej érmegyei,dunántúli 392.500—805.000 pestvidéki .... 395.000—397.500 79 kg-os tiszai búza . 402.500—405.000 felsőtiszai .... 400.000—402.500 fej érmegyei,dunántuli 395.000—397.500 pestvidéki .... 397.500—IOO.OOO Rozs........................... 225.0001—230.000 Takarmányárpa . . . 235.000—240.000 Söntrpa....................... 310.000—350.000 Köles . ....................... 180.000—190.000 Zab............................... 250.000—260.000 Tengeri....................... 177.500—180.000 Korpa........................... 170.0001—175.500 korona 100 kilogrammonként Budapesten.

Next