Friss Ujság, 1926. november (31. évfolyam, 249-272. szám)
1926-11-03 / 249. szám
11M?S november 1. hajlandó október végén egy nemzetközi borversenyen résztvenni!? Salcedo, aki hat évvel ezelőtt tényleg boxolte, de azóta otthagyta ezt a pályátés a parítettre lépett táncosnak, négymillió koronáért hajlandónak nyilatkozott Hundra ellen kiáltani. Másnap a vokáltáncos felkereste Rózsa Jenő box tanítót ,és előadta hogy néhány boxórát akar venni, mert nagy meccsre készül. Rózsa elvállalta Salcedo tanítását, beállította a ringbe, de alig kezdett boxolni, nyomban észrevette, hogy az újdonsült argentiniai ember nem ért az ökölvitáshoz. Rózsa ötödik ütésére Salcedo már a földön feküdt. A bottanító ekkor a következőiket mondta az argentínainak: — Uram, ha ön kiáll Hadra ellen, már az első menetben feküdni fog. Ennek a versenynek óriási botrány lesz a vége. Salcedo ennek ellenére is borolni akart, illetve hozzá akart jutni a négymillióhoz. A pénzt megkapta, de Rózsa jóslata is bekövetkezett. Az ökölvívók Szövetsége nem vett magának annyi fáradtságot, hogy Salcedo erőstáját megnézze, se a rendezőket, se Rózsát meg nem kérdezte, hogy kicsoda Salcedo, és tud-e boxolni. Mint ismeretlen boxolót, kötelessége lett volna Salcedot valakivel próbamérkőzésre kiállítani. Ez azonban nem jutott eszébe, sőt eltűrte, hogy olyan hírek jelenjenek meg a lapokban, amelyek nem feleltek meg a valóságnak. Salcedo a szemeit félti Mint ismeretes, Salcedo, 157 mérkőzés győztese, már a második menetben a földön feküdt. Egyszerűen kiszárni oltatta magát. A Friss Újság munkatársa a mérkőzés után beszélt a levitézkett argentínai borbajnokkal. A perkettáncos mosolyogva mondta: — Uram, nekem szerződéseim van Romániába, szükségem van a szemeimre, mert november 1-én Bukarestben kell táncolnom, összevert arccal, kékfoltos szemekkel nem állhatok ki a parkettre. — Tehát lefeküdt? ... — vetettük közbe. Salcedo itt vállat vont. Uram, én 1922-ben boxoltam utoljára. Azóta táncolok. Vasárnap reggel hét órakor Lisando de Braganza Salcedo Escamillo eltűnt Budapestről. Bukarestbe utazott. Sz. B. (—) Példátlan botrány tette emlékezetessé a tegnapi megyeri versenynapot. Az Eladó kétévesek hendikepjében a starter hibája folytán Adonis 20—30 méter előnyt kapott és könnyen megnyerte a versenyt A futást megóvták és Adonis győzelmét megsemmisítették. Az Adonist játszó emberek azonban még tétjüket sem kapták vissza, tehát olyan lovon vesztették el pénzüket, amely hivatalosan nem is futott. Az ilyen esetek nem igen fogják benépesíteni az amúgy sem nagyon látogatott versenypályákat. A tegnapi részletes eredmény a következő: 1. 1. gr. Szirmay S. Bocskai Patrák. 2. Mézeskalács Kovács. Tót.: 1000,1500. — II. 1. Parnegg F. Saint Vintre Cser■novíts. 2. Energy. 3. Albatros. Tót.: 1000,1800, 1200, 1300. — III. 1. Csornovits A. Pimoulouche Túl. 2. Wood. 3. Robin. Tót.: 1000:4400, 1300, 1100, 1700. — IV. 1. Petanovits J. Vadrózsa Blaskovich. 2. Bombay. 3. Ez az. Tót.: 1000,3100, 1600, 1600, 2800. — V. 1. br. Born F. Akella Kasziány. 2. Masa. 3. Sárvíz. Tót.: 1000,5200, 1500, 1300, 2200. — VI. 1. Gombolni F. úrnő Pelecis Kasziány. 2. Andromeda. 3. Meszelő. Tót.: 1000,3700 1400, 1900, 2400. (—) A holnapi káposztásmegyeri versenyek. A holnapi megyeri versenyeken jobb esélyű lovak a következők: I. Pimpó, Útmutató. II. Lolice, Tatrang. III. Boglár, Kandiné. IV. Adonis, Sárvíz. V. Echo, Szalmán VI. Mausika, Delila. Bookmakerek fogadóirodái: IV., Kossuth Lajos-utca 14-16. Telefon: SS—SI — Jogsat 23—SS — VI., Andrássy-ut 45. Telefon: go—SS - VI., Vác! út 1. f Westend-táj). t’eefon• 60 -92 Vili. nékaeil-ut 51. Telefon: Mesei 55-01 és Vili. Maros-«ha 52. Telefon • József IS9—21. — V!!.. Thököly-at II. (Garam-bazil.) Telefon József 32—93. FRISS ÚJSÁG Agyonlőtte öregedő feleségét a szalai rendőr, azután önmagával végzett Halálos családi dráma történt vasárnap este a Tseököly-út 591b. számú villa házmesterlakásában. Szalay István 29 éves rendőr agyonlőtte 40 éves feleségét, majd a fegyvert önmaga ellen fordította. Mindketten meghaltak. A házaspár között napirenden voltak a civakodások, mert a 29 éves rendőr el aluírt válni 40 éves feleségétől, aki hallani sem akart a válásról. Pár nap előtt a rendőr a Garay téri piacon meglátta feleségét, aki egy Schuster nevű soffőrrel beszélgetett. Nekiesett az asszonynak és a soffőrnek, és mindkettőjüket hatalmasan megverte. Már ekkor hajtogatni kezdte, hogy megöli az asszonyt, mert megcsalja őt. Vasárnap a villa tulajdonosa családjával együtt eltávozott hazulról és Szalay Istvánná egyedül maradt a lakásban. Öt óra tájban, amikor már esteledni kezdett valaki becsengetett a Thökölyút 59. b. számú ház rácsos kapuján. A házmesterláívásból előjött a csengetésre Iszalay Istvánná, aki amikor meglátta férjét a kapu előtt, rémülten szaladt vissza a lakásban tartózkodó szomszédos luszmesternéhez. — Szent Isten! Itt az uram! — Most meghalsz, bestia! — kiáltott a rendőr a feleségére. Szalayné erre a konyhából nyíló szobába futott. Ugyanebben a pillanatban a rendőr utánalőtt. Ez a golyó azonban nem talált. Szalayné a lakás Thököly útra nyíló ablakához futott, ott feltépte az ablakot és belekapaszkodott az ablak vasrácsaiba, így kiáltozott, rémülten segítségért. A rendőr is odaugrott az ablak vasrácsába görcsösen kapaszkodó asszonyhoz,lerántotta onnan, kicipelte, a konyháiba, leteperte a földre és revolverének csövét az asszony mellére szorítva, szívén ,ötte. A rettenetes sikongatásokra és segélykiáltáásokra figyelmesek lettek az uccai járókelők és a szomszédos házak lakói, akik átugrottak a kerítésen. Amikor ezt a rendőr, észrevette, bezárta magára az ajtót, fegyverét halántékához szorította és elsütötte a revolvert. A kihívott mentők már csak a rendőrt találták élve. Azonnal beszállították a Rókus-kórházba, de itt sem tudtak rajta segíteni, este 10 órakor Szalay István, a gyilkos és öngyilkos rendőr kiszenvedett. FAKt HÍREK November A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban a rendkívüli enyhe időjárás tegnap is tartott. A hőmérséklet mindenütt meghaladta a 20 fok Celziust, Szegeden 25 fok Celsiusra emelkedett és nappali átlaga 10 fokkal volt magasabb a normálisnál. Az idő jórészt derült és száraz volt. Időprognózis: Változékony idő besülyedéssel és esetleg nyugaton esővel. A földmivelésügyi minisztérium vízrajzi osztálya jelenti: A Duna Regensburgnál, Stein és Bécs között és Baja—Mohács között apad, máshol árad, Komáromig alacsony, lejebb közepes vízállásai. Mai vízállások: Paks 360, Stein 230, Komárom 352, Budapest 300, Baja 285, Mohács 317 centiméter. — A Tisza Záhonyig apad, lejjebb árad, magas vízállású. Az angol községi választásokon a munkáspárt óriási előnyomulásáról érkezik híradás. A pártok állása ma a következő: munkáspárt 117 nyereség, 8 veszteség; konzervatív párt 18 nyereség, 87 veszteség; liberális párt 7 nyereség, 76 veszteség; függetlenek 13 nyereség, 34 veszteség. Jeszcinski báró, volt orosz követségtitkárt, aki a bolsevista uralom óta mint emigráns él Berlinben, az ottani rendőrség letartóztatta, mert kaviárcserpészében érték. A báró beismerte, hogy évek óta l, csempészi Berlinbe elvámolatlanul az orosz kaviárt. A sztrájkoló angol bányamunkások szövetségének végrehajtó bizottsága — mint Londonból jelentik — az orosz bolsevistáktól egymillió rubelről szóló csekket kapott a sztrájkolók támogatására. 3 Szerda K. kat. ds prot. Hubert püsp. A tízszázalékos adócsökkentés előkészültéig végre kétévi ígérgetés után eljutottunk. Most kalkulálják a pénzügyminisztériumban, hogy az adóprés roppant masináján hány apró csavaron lehet esetleg tágítani. Az eddig kiszivárgott hírek szerint egy általános tízszázalékos mérséklés gondolatával foglalkoznak, ami nagy megkönnyebbülést jelent a százmilliós adótételeknél, de szinte elenyésző csekélység a kisemberek egy-két milliós, vagy ennél kisebb adójánál. Márpedig a társadalom alsó rétegeinek kímélésével kellene kezdeni. Az adókönnyítés első lépésének az adómentes létminimum felemelésének kellene lenni s aztán felfelé csökkenő kulcs szerint a szegénység válláról illenék levenni az adó terhét, hogy végre csakugyan ■megszülessen a váltig sürgetett adómorál. Igen, annak mi is barátja vagyunk, hogy a nagy vagyont, a nagy birtokot kíméletlenül becsületes adóalap bevallásra kényszerítsék. Meg is van ennek a módja, és a pénzügyminiszter úrnak válogatott eszközök állnak a rendelkezésére, csak ne a kisembereken próbálják ezeket az eszközöket, hanem ott, ahol az adóeltitkolás a legdivatosabb: a nagytőkénél s akkor az adókönnyítés tervezői az adózók alsóbb rétegeinél talán mégis többet engedhetnek tíz százaléknál. Fontos változások a budapesti bíróságok vezetésében. Hivatalosan jelentik, hogy a kormányzó azigazságügy- miniszter előterjesztésére Degré Miklós dr.-t, a budapesti királyi ítélőtábla alelnökét, a budapesti királyi ítélőtábla elnökévé, Bakó József dr. budapestikirályi ítélőtáblás tanácselnököt a budapesti királyi ítélőtábla alelnökévé, Tőrecky Géza dr.-t, a budappesti királyi büntető törvényszék másodelnökét pedig a budapesti királyi büntetőtörvényszék elnökévé kinevezte. Ugyanekkor a kormányzó az igazságügyminiszter előterjesztéseie Kemény Gyula dr. kúriai bírói címmel és jelleggel felruházott budapesti királyi büntetőtörvényszéki tanácselnököt a budapesti királyi büntetőtörvényszék másodelnökévé, Sebestyén Imre dr., Vojtikó Miksa és Csepey Dénes dr. kúriai bírói címmel felruházott budapesti ítélőtáblás bírókat, továbbá Krajova Ernő dr. munkásbiztosítási felsőbíróságzi tanácselnöki címmel felruházott munkásbiztositási fetelbirót a királyi Kúriához bírókká kinevezte. — Meghosszabbították a választói névjegyzék elleni panaszok határidejét. Ma újabb rendelettel november 1.1-ig tolták ki a névjegyzék ellenipanaszok és azok elbírálásának határidejét. A központi választmánynak november 30-ig kell közszemlére tennie határozatait, december 15-éig pedig fel kell terjesztenie azokat a közigazgatási bírósághoz. A györszigeti hősi halottak emléke. Tegnap leplezték le a 45 györszigeti hősi halott, nevét megörökítő emléktáblát a szigeti katolikus templombejáratai. előtt. gaSh WTggggff raSffS*. Készpénz árcan, I lilTflPress*afre Is M WU% 46. BÚTOR