Friss Ujság, 1927. szeptember (32. évfolyam, 197-221. szám)

1927-09-08 / 203. szám

8 SPORT Megváltozott a Hungária és Ferencváros összeállítása A csütörtöki ünnepnapon ismét egy pályán, a Hungária­ útán lát­hatta játszani a közönség a Hun­gária és Ferencváros csapatát- A Hungária bajnoki mérkőzést játszik a Vasasokkal, a Ferencváros pedig nemzetközi mérkőzést a bécsi Vien­­nával. A Hungáriában Kvasz marad a centerbalf s Kieber jobbhalfot fog játszani. Megváltozik a Hungária csatársora is. Teljesen új jobb­szárny: Haar—Skvarek csatlakozik az Orth—Hirzer belső pár mellé, míg Opata a jobbszélről át­kerül a balszélre. A Hungária védelme vál­tozatlan. A Ferencvárosban a csatárpro­­blémát úgy oldották meg, hogy a két félidőben más-más csatársort fognak szerepeltetni. Az első félidő­ben Rázsó, Takács 11., Turay, Pa­taki, Kőkút csatársort szerepelte­tik, a második félidőben pedig Frijk­­­lich fog játszani vagy Turay, vagy Pataki helyett. Csütörtök sportja Atlétika: Páris—Budapest város­közi mérkőzés, Üllői-út, 3 óra. Vi­déki propagandaverseny, Pécs-Futball: Ferencváros -- Vienna (Bécs), nemzetközi mérkőzés, Hun­gária—Vasasok, bajnoki mérkőzés, Hungária-ut. fél 5 és 3 óra. Sabaria— WAC (Bécs), Szombathely, fél 5 óra. Bástya—Délmagyarország, Sze­ged, fél 5 óra. OMNIA. (Tel. 1. 301—52.) A tenger. 8 fe­jezetben. Fősz.: Olga Csehova és Heinrich George. — Segítség...! Megnősülök! Egy megfiatalítás története 8 felv. Fősz.: Henry Porten és Angelo Ferrari. — Híradók. — Fér 1i, fél 8 és fél 10; vasár- és ünnepnap: 4. 6. 8 és 10 PALACK FILMSZÍNHÁZ. (A Newyork­­palotával szemben. Jegyrendelés­ :1. 363—28.) Magyar híradó. — A fehér arany. Egy asz­szony tragédiája 8 felv. Fősz.: Jetta Gon­­dal. — A kecskék és a káposzta. Családi ötszög 8 felv. Fősz.: Várkonyi Mihály és Marie Prevost. — Első szcenírozott filmdal: A mi Budapestünk. Énekli: Fekete Pál. — Mindennap: 4, G. 8 és 10. -dljpSsSjs. (Nagymező-ucca 22—24. szám. — Tel. T. 220-98 és T. 292—50.) Magyar híradó. — Fox Jour­­-WVSV1UjM­­nal. — Kecskék és a káposzta. L * JJÉ Bohózat 8 felv. Fősz.: Marié­­né__Prevost és Várkonyi Mihály. 5^ — Angol híradó. — A fehér arany. Dráma 8 felv. Fősz.:­­Jetta Goudal, Kenneth Thompson és Georg Baincreft. ~ Fél 6, háromnegyed 8 és 10. vasár- és ün­nepnap: 4. 6, 8 és 10. S A Royal-szálló épületében: Er­zsébet-könft. 45—47. Tel. J. 418 —94.) A velencei Vénusz. Vigj. 8 felv. Fősz.: Constance Tal­­madge és Antonio Moreno. — A vadon királya. Amerikai történet 7 felv. Fősz. : Jack Holt. — Híradók. — Zenekart vezényli: P. Horváth Dezső. — 5, egynegyed 8 és fél 10; vasár- és ünnepnap: 4, 6, 8 és 10. FILMSZÍNHÁZ. (Teréz körút 60. , IPX Nyugoti pályaudvarral szem­b. Ak­ik Tel. L. 921-32 és L. 921—33.) sK­SSI ? Fox gyémánt műsor. — Ma­­i "y" gyár híradó. — UFA-hiradó. Fox-varieté. A nagy szüret, xr (­What Price Alory.­ Fősz.: Dolores dél líra, Victor Mm­­­aglen és Eil­­m­ind Lowe. Slaptlé Ernő eredeti kísérő zenéjével. — 5,­ egynegyed 8 és fél 10; va­sár- és ünnepnap: háromnegyed­­1, három negyed 6, 8 és 10. A mai és holnapi rádióműsor. Csütörtök: 10.00: Zenés mise a bel­városi plébániatemplomból. 12.00: Toll Árpád és c­igányzenekarának hang­­versenye. 3.50: Kálmán bácsi mesél a gyermekeknek. 4.30: Másfél óra könnyű zene. 6.20: A Magyar Rádió Újság fél­órája. 7.30: Előadás a Stúdióból. A pö­­leskei nótárius. Bohózat három szakasz­ban, négy felvonásban. Irta: Gaál Jó­zsef. 10.30: Sport-, ló- és ügetőverseny­eredmények. Utána: Jazz-band­. — Pén­tek: 5.00: Egészségügyi előadás. Práger Márton dr. főorvos: A korai öregedés­ről. 5.45: Toll Árpád és cigány zenekará­nak hangversenye. 7.00: Mit és kit idé­zek ? Irodalmi rejtvény verseny. Tartja: Bánóczy Dezső dr. 8.00: Német est. (A genfi rádióunió kezdeményezésére e na­pon az összes európai broadcasting adók német műsort közvetítenek.) 10.00: Ön délután fél 4 órakor FEKETE SLÁGER! a teljes esti műsorral a ROYAL ORFEUMBAN Mérsékelt helyárak ! Esti előadás kezdete 8 órakor. Telefon: József 421—68. Alapittatott 1854. Legolcsóbb Legjobb n a n PAPJALTM" IntésPÜ ágy matrac, bútor, fa- I1I1C£GI1 karó, párna és fehér­neműt az ország vagy külföld bármely intézetébe szállít rendkívül előnyös feltételek mellett GICHNER JÁNOS kárpitosáru, vas- és bútorgyára Szőnyeg, függöny, ágy- és asztalterítők stb. nagy választékban Budapest, VII. Erzsébet-Körút 20. Nagy katalógust 40 fillér ellenében postán küldök! Tud f ranciául? (4 Montparnasse gyöngye) Mulatságos történet egy kis ransamódról, aki csak angolul t­udo­tt­ szeret­ni* A főszerepben rMARCENNE DAY Csábos hetch Bűbájos mese egy nagyon szép és nagyon erényes kislányról. Főszerepben: EVELYNE HOLT Premier ma! KamaraMozgószínház Premier ma! Negyed 4, 5, háromnegyed 7, tél 9 és 10 MTK PÁLYA. HUNGÁRIA-UT Csttttfrttikön, szeptember 8-án d. u. fél 3 órakor HU­NARIA-VASAS I. ligabeli bajnoki mérkőzés Utána fél 5 órakor zarás-l* (BÉCS) nemzetközi mérkőzés FILMSZÍNHÁZAK műsora (József-feurut és Üllői-itt­oJT - sarok. Tel.­­T. 369—98 és­­1. 393—84.) .V nagy -/.i­­­rét. 12 felv. Fősz.: Do­lores del Rio. — Utazás Brazíliában. I ! leirás 2 felv. — Híradók. — Fél 6, fél 8 és fél 10. csütörtök és vasárnap: f­él 4, fél 11, fél 8 és fél 10. O­tTeréz-körut 28. sz. Tel. L. 982- 82.) Veszélyes pillanat. 10 fel. Fősz.: Billie Dowe és Ben Lyon. — Dániel az oroszlánok között, Hajmeresztő bonyodalom 7 felv. Fősz.: Douglas Mc­­Lean. — Hír­adók. — Mindennap: 4, 6, 8 és 10. FÓRUM. (IV.: Kossuth Lajos-ucca 18. sz. Jegyrendelő telefon: T. 274—37 és T. 274—38.) Magyar és külföldi híradók. — A tenger. Kellermann világhírű regénye Hímen. Fősz.: Olga, Csehova, Heinrich George. — Segít­ség, megnősülök! Henry Porten, iigj. — 5, negyed 8 és fél 10; vasár- és ünnepnap: 4, 6, 8 és 10. (Tel. J. 440—27.) Csókos hetek. Filmregény 8 felv. Fősz.: Eve *—■ —A­lyn Holt. — A montparnasse gyöngye. Párisi történet 7 felv. Fősz.: Bert Lyter és Mar­celyne Day. — Fél 5, egyne­gyed 7, 8 és 10; csütörtök és vasárnap: egy­negyed 4, 5, háromnegyed 7, fél 9 és 10. Ma van a nagy nap: A NAGY SZÜRET (What Price Glory) premierjének napja! Fox Film CAPITOL UPA CORVIN „HIGO“ eljárás. A rövidített, nedves, higanyos HIGOSAN csávázás. Szárítás nélkül lehet vetni! Kérjen ismertetőt! CHIHOIN R.-T., Újpest, Tő­ utca 1. FRISS ÚJSÁG 1927 szeptember 8. csütörtök A senki lánya Regényes életkép írta­­ GÁCS DEMETER 57 Miután a beszélgetést kihallgatta, tudta, hogy nem kell sokáig várnia. És nem is csalódott ebben. Kevéssel utóbb a csapszék ajta­jában két alak jelent meg. — Ők azok — dörmögte magában a vadász. Ugyanekkor nagy zajjal a földre ereszkedett és kiáltozni kezdett: — Segítség!... Ide, ide! Karvaly és Vidra meghallották a kiáltást, gyanútlanul tartottak a hang irányában. — Mi baj, cimbora? — hajoltak Balázs fölé. Ami azután történt, az villám­gyorsan játszódott le. Karvaly élet­telenül, homokzsák módjára puffant el a vadász hatalmas öklének csa­pása alatt, a másik keze pedig acé­los erővel kerítette körül a meg­rémült Vidra torkát. — Gazember, — súgta fojtott, de rettentő hangon Balázs — ismerem titkodat, ne merj moccanni, ha ked­ves az életed!! Vidra még eszmélni sem tudott, a vadász már magával hurcolta, vissza sem tekintve Karvaly élette­len testére. — Vezess ahhoz az átkozott piócá­hoz, — dörmögte közben — akinek azt a szerencsétlen lányt eladtátok. MODIANO SZIVARMAPÁHR ÉS MUVCIY FELÜLMÚLHATATLAN De ne próbálj megszökni előlem, mert abban a pillanatban véged. Ezzel eleresztette a banditát, aki­nek az volt az első dolga, hogy ful­dokolva tapogatta végig fájós tor­kát.— Előre, mutasd az utat! Vidra lába most hirtelen megtor­pant. — Álmodom, vagy ébren vagyok? — kiáltotta álmélkodva és szemét felvillanó örömmel, fürkészve még­­ vesztette a vadászba. Ugyanekkor ujjongva kiáltott fel: — Csakugyan. Balázs, édes baj­társam, nem ismersz meg? A vadász összeráncolta a homlo­kát. Ismerősnek találta a hangot ő is. Hirtelen a homlokára ütött. — Te gazfickó — kiáltott fel félig vidáman, félig neheztelően — te vol­nál az, a ragyás Berbécs? A bandita kacagva felelte: — Igen, igen... én vagyok az, öreg baj­társam. Balázs önfeledten nyújtotta oda a kezét, Vidra, vagyis hogy Berbécs nagy örömmel, lelkesen szoron­gatta­— Hej, hej, — örvendezett — hát nem csodálatos, hogy így akadtunk össze annyi év után. Hanem azzal a másikkal ott, hatalmasan elbán­tál... ráismerek arra a veszett ök­lödre. Hiszen kis hijja, hogy én is ott nem maradtam. Ezzel ismét megtapogatta aggo­dalmasan a torkát. Balázs kemény szigorral nézte végig hajdani bajtársát. qaBCBaanBBaMaaasaiiissnaBaBBBBaaaBaBBaBaBa} || Tereik részvényekéi­­g H ezüstöt, aranyat, különleges bankjegyeket ■■ magas áron veszünk és az ellenértéket H|| azonnal űzetjük. Levélile? is. Sziklai Hj Éra Géza és Társa Bankház, betéti Tár- Sg£ saság Budapest, VIII., Rákóczi-ut 79. S§f| (Baross-tér 2.) — Tel­efon: .József 322 — 03. g&g A­lapítva 1905. — Üzleti órák 8 órától Bfflj este 6 óráig. ■ ffS

Next