Friss Ujság, 1928. december (33. évfolyam, 273-295. szám)

1928-12-29 / 294. szám

6 FRISS ÚJSÁG 1928 december 29. szombat A kalandorkirály Bűnügyi regény — írtai Segesdy László és VI. A „gnóm“ Bartha, Flamby és Péter felü­g­yelő a Latin­­negyed egyik csöndes kis éttermében ebédeltek. A hangulat meglehetősen nyomott volt, mert Bartha, aki a társaság kedélyét irányította, még egyre gondolataival volt elfoglalva. Ebéd után azonban már ő sem bírta tovább és előadta nézeteit az uj fordulatot vett Watteau­­uccai rejtélyről. — Kedves Flamby, egy nevet fogok említeni, melyet már bizonyosan ön is hallott az utóbbi évek­ben Pária rendkívüli bűneseteivel kapcsolatban. Péter felügyelő velem együtt már nagyon jól ismeri e név viselőjét, hisz éppen az ő kalandjai révén jutottunk szorosabb barátságba. León André­­ra gondolok . ... Flamby és Péter Pál meglepődve pillantottak Bartha arcába. — L­eon André? ... — kiáltott a francia visz­­szafojtott izgalommal. — Hogy jutott ez a név az ön eszébe? — úgy, felelte Bartha, — hogy e név vise­lője alaposan gyanúsítható a Watteau-utcai gyil­kossággal. — Lehetetlen! — tört ki a detektív társaiból egyszerre a meglepetés szava. — Először León André már­­ nagyon régen nem hallatott magáról, másodszor jól tudja ön is, hogy ez a­­világhírű és zseniális kalandor még sohasem ölt és nem szeny­­nyezte be vérrel a kezét. Alig hiszem, — kételke­dett a francia, — hogy valami köze lehetne ehhez a­ gyilkossághoz, feltéve, hogy most egyáltalán Páriában tartózkodik. " — Nos. — szólt Bartha, nagyokat fújva ciga­rettája, füstjéből, — teljesen értem az urak ■ meg­lepődését, de talán engedjék meg, hogy némi magyarázatát adjam, e valóban hirtelen­ jött fel­­tevésemnek. A „gép“ kényelmesen hátradőlt és nyugodt hangon folytatta: — Az a páratlan vakmerőség, mellyel a tettes a neuilly-i, majd a Watteau-uccai lakásokba be­hatolt, teljesen ráillik León André módszerére. Megerősíti ezt a gyanúmat az artista, vallomása, akinek a szavai szerint a Watteau-uccai eset csakis egyetlen ember kezétől származhat, azonban ez az ember eddig még nem követett el gyilkosságot. Azért mondom, hogy eddig még nem, mert most, ha León André a tettes, a gyilkosságot mégis el­követte. Az a másik ellenmondás, hogy Thébold lakásából semmi sem hiányzik, ismét csak a meg­­erősíti feltevésemet, mert León André nem gyil­kolni, szokott, hanem lopni vagy rabolni. Hogy azonban nem vitt el semmit, ez némiképpen ért­hetővé teszi az első gyilkosságot. Egy közönséges gonosztevő ugyanis nem ment volna el puszta kéz­zel a szabad préda színhelyéről. A két detektívfelü­gyelő csodálkozva hallgatta a „gépembert” fejtegetéseit és nem tudták, hogy a híres nyomozó hová akar kilyukadni. Bartha azonban zavartalanul folytatta:­­— Én a magam részéről úgy képzelem el ezt az esetet, hogy lopási szándékkal indult Thébold lakásába, azonban valami közbejött s ez megaka­dályozta szándékában. Legvalószínűbb, hogy az öreg felébredt a zajra, magára vette házikabátját, hogy utánanézzen a dolog eredetének s ekkor szemben találta magát a kalandorral, aki a már reprodukált módon jutott a lakásba. Az öreg, aki féltékenyen és zsugori módra őrködött vagyona fölött, dulakodni kezdett a behatolóval s eközben adhatta León André a halálos csapást, melyet ő bizonyára nem szánt halálosnak. Nos, itt már a dolog­ egészen világos, logikus és érthető annak a részére, aki a világhírű kalandor pszichéjét ismeri. León André megrettent az első gyilkosságtól és rémülten távozott a lakásból, anélkül, hogy vala­mihez hozzányúlt volna. — S­e hiszen, — vágott közbe Flamby. — León André sohasem szokott névjegye hátra­hagyása nélkül dolgozni. — Ez is teljesen érthető, a gyilkosság miatt. ’A kalandor nem akarta, hogy bemocskolják nevét egy gyilkossággal és inkább a nyomtalanul való eltűnésre fektette a fősulyt. Vagy önnek nem lett volna feltűnő, ha a holttest mellett ott találta volna León André névjegyét? Ugye, el sem hitte volna, hogy a gyilkosság a kalandor kezétől szár­mazik és valószínűleg arra gondolt volna, hogy valaki visszaélt a León André névvel, mint ahogy ez már számtalan esetben előfordult. — Ez igaz, — hagyta helyben a francia a „gép11 érveléseit. — Ha pedig igaz, — folytatta Bartha, — akkor valószínű az is, hogy az előbb­ mondottak alapján tényleg León André a­­ tettes, mi pedig itt állunk a megoldott feladatnál, de sokkal rosszabb helyzetben, mintha a gyilkosságot nem a híres kalandor követte volna el. Mert León Andrét meg­találni amúgy sem könnyű feladat, de ez után az esete után még nehezebb lesz. Péter felügyelő néma csodálattal nézett fel mesterére, m­íg a francia most már kétségbeesetten adta fel a kérdést: — Dehát mit tegyünk most? Feltűnt előttük a „gnóm“-nak nevezett fiú alak­ja, nyomában az óvatos Flambyval. Bartha jóakaratúan magyarázott tovább: — Ha elfogadjuk az artista vallomását, ame­lyet­­én teljesen elfogadhatónak, találok, ekkor újabb támpont van a kezünkben és­ pedig a­ segéd­ként szereplő „gyermek1” kilétének a megállapí­tása. A gyermek" útján talán eljuthatunk a tettes személyéig, ami nem valószínű, de nem is lehetet­len. León Andrét erről az oldaláról még nem ismerjük és ha bandáját feloszlatta- talán fel­hagyott a túlzott óvatossággal is. Mindenekelőtt be kell mennünk a központba, ahol kihallgatjuk azokat az őrszemeket, akik a gyilkosság éjszaká­ján a Watterul utca környékén teljesítettek szol­gálatot. Előfordulhat, hogy valamelyikük­­emlé­kezni fog egy gyanúsan viselkedő, gyermekre, aki sokkal feltűnőbb éjszaka az utcán, mint bármelyik felnőtt. A „gépember11 logikus magyarázata nem talált ellenmondásra és csakhamar mindhárman autón robogtak a rendőrség épülete felé. Nem volt nehéz elő­keríteni a szombat éjjel szolgálatot teljesítő rendőröket, akik közül az egyik csakugyan emlékezett egy kisfiúra, aki háromkerekű triciklijén­­ igyekezett éjszaka a város központja felé. — A gy­ermek nekem is feltűnt, —­ mondta a rendőr, — és meg is állítottam. Ekkor ismertem fel, hogy a „gnőm“ ül a triciklin, aki kifutó az egyik belvárosi ruhaüzletben. Azt mondta, hogy rokonainál volt látogatáson és gazdájától elkérte a triciklit, mert nem akart késő éjjel gyalog haza­menni. Én feltelefonáltam a gazdáját, aki igazolta a gyermek állításait , ekkor útjára engedtem. — Fordítva csinálta, kedves barátom, — jegyezte meg Bartha. — Nem a gazdáját, hanem a­­rokonait kellett volna megkérdezni. Biztosra veszem, hogy a dolognak ez a része hazugság és a fiú azért hivatkozott a gazdájára, mert annak ugyanazt mondta, amit magának. A kereskedő jó­­hiszeműleg igazolta a fiút. De megnézte, hogy mi volt a tricikliben? — Nem. — öreg hiba. Ki ez a ,,gnóm“ egyébként? Flamby elmondta, hogy az egész város ismeri ezt a fiút, aki már legalább tizenhat esztendős, de törpe termetével egy hétesztendős gyermek be­nyomását kelti. Csak az arca öreg és csúnya. Egyébként nagyon eleven, ügyes és végkedélyü fickó, aki mindig vicceket gyárt a rendőrök rová­sára. Tisztességes életmódot folytat, reggeltől estig dolgozik egy ismert üzletben s valahol a Mont­­martre környékén lakik egy öregasszonynál. Álta­lában a ,,gnóm“ csúfnéven ismerik, melyet öreg arca és törpe termete miatt kapott az uceai gyer­mekektől. Bartha­ feljegyezte az adatokat, majd meg­kérte Flambyt­, hogy tudja meg a gyermek laká­sát és jöjjön azután fel a szállóba. Flamby elment, hogy a könnyű megbízást, tel­jesítse- s a ,,gép“, miután kijárta a központban, hogy a sajtó részére semmiféle információt ne adjanak a Watteau-utcai eset nyomozásáról, Péter felügyelővel hazakocsizott a szállóbeli lakásukra. Délután öt óra volt, mikor a francia vissza­tért küldetéséről és beszámolt Barthának. — A gyermeket családi nevén Gi­ler Albert­­nek hívják és a rue Cadet 6. számú házban lakik egy Mangoon nevű öregasszonynál. Azt is meg­állapítottam, hogy a „grióm“ minden este hat óra után szokott hazamenni, de este nagyon sokszor elcsavarog ismeretlen helyekre és csak későn vető­dik ismét vissza a szállására. —­ Rendben van. — felelt Bartha. — Ma este megfigyeljük­ hogy hová szokott járni a fiú és kikkel érintkezik. Péter felügyelő még úgysem látta a Montmartre-t, tehát azt ajánlom, hogy ön, kedves Flamby, menjen az üzlet elé, ahol a gyer­mek dolgozik és kísérje figyelemmel, miközben hazafelé tart. Mi pedig fölmegyünk most a Mont­­martre-ra és hat óra után kellő időben ott, leszünk a Cadet uccuban, ahol megvárjuk, amíg ön meg­érkezik. A ház­­ körül lesben fogunk állni mind­addig, amig a gyermek ismét el nem távozik hazul­ról. A többi még a jövő titka. Helyesnek tartják? — Teljes mértékben, — felelt a francia, aki már nem, mert többé ellenmondani Barthának. Péter felügyelő pedig örült, hogy még a nyo­mozás­ ideje alatt is eszébe jut barátjának, hogy a város nevezetességeit neki megmutassa. Flamby elbúcsúzott-töltik s a ,,gépe1 egy autó­­taxival fölvitette barátját a híres „mártírok hegyére11. A párisi Montmartre főleg éjszakai életéről nev­ezetes, mert itt, tömörülnek össze azok a látvá­nyos mulatóhelyek,­­melyek­ legalkalm­iasabbak arra, hogy a tapasztalatlan­ külföldi egy-két­ este ott­hagyja egész vagyonát. Egyik lokál a másik mellett, cukrászda, lebuj, kocsma, sűrűn csalogatják az embert s fantasztikus­­cégtáblák és felírások ígérik az igazi szenzációt. Bartha megmutatta barátjának a híres „Mantin Rouge“-t, azután sorba a „Döglött patkány11. ..Fekete macska11, a Kék egér11 és a „Pokol11 című mulatókat, melyeket ma m­ár minden nagyobb város­ leutánzott. Egy kis körséta után, negyed hétkor, meg­érkeztek a Cadet uccába, ahol figyelő állásba helyezkedtek, hogy ne legyen feltűnő a jelenlétük. Negyedórás várakozás után feltűnt előttük a ,,gnóm“-nak nevezett fiú alakja, nyomában az óvatos Flámhyval, aki meglehetős távolságban követte a fiút. A „gnóm“ bement abba a házba, ahol lakott s Bartha magához intette a franciát. — Mi újság? Történt valami útközben? — Történt. — Halljuk. — A ,,gnóm“ találkozott egy másik fiúval, aki cédulát nyomott a kezébe. A gyermek elolvasta az üzenetet és beleegyezőleg bólintott, mire a másik eltávozott. Nem tudom, mi lehetett a cédu­lán, de az az érzésem, hogy a fiú titkos gazdája küldött valami utasítást. — Rendben van, felelt a „gép“. — Lehet, hogy szerencsénk lesz ma este. Most addig várunk itt, amíg a fia újra eltávozik, hogy teljesítse­ a kapott utasítást. Lehet, hogy a titokzatos főnöka kérette magához és akkor nyomára fogunk jönni tartózkodás helyének. A várakozás feltűnő sokáig tartott és a ,,gnóm“ csak nem akart ismét előbújni fészkéből. Bartha gyanút fogott. — Nincs ennek a háznak másik kijárása valahol? (Keddi lapunkban folytatják.)

Next