Friss Ujság, 1929. február (34. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-01 / 27. szám

2 / Lárma, izgalmak a képviselőházban Az interpellációs tipp utóhang­jai • Miniszteri biztost ka­pott a hegyal­ia, de Mayer mi­niszter nem akarja eltörölni a borfogyasztási adót Nagy izgalommal kezdődött a képviselőház mai ülése, mert Esz­tergályos János szociáldemokrata jegyző hangosan, szinte szónokol­va, pontról-pontra felolvasta a tegnapi ülés jegyzőkönyvét, mire Györki Imre úgy a jegyzőkönyv hitelesítéséhez, mint a házszabá­lyokhoz kért szót. Györki kijelen­tette, hogy a tegnapi ülésbezárás puccs­­szerűen történt. Az elnök ezt a kijelentést visz­­­­szautasította, mire óriási lárma keletkezett, mely akkor sem ért véget, amikor Jánossy Gábor a többség nevében tiltakozott Györ­ki ama állítása ellen, hogy a jegy­zőkönyv nem fedi a tényeket. A szocialista képviselők állandóan zajongtak. Óriási lármában alig lehetett hallani, mit beszél Já­nossy, végül obstrukcióra emlé­keztető izgalmak közepette a Ház többsége hitelesnek jelentette ki a jegyzőkönyvet. Az új bortörvény tárgyalásánál Szabó Iván kérte a ceglédi és kecskeméti tanyai szőlőt­ermelésre alkalmas területek beépítését, míg Bródy-Harrach Tihamér a szőlő­­birtokosok számára kért hitelt a kormánytól. Udvardy János fel­szólította a kormányt, hogy akadályozza meg a sör fo­gyasztásának terjedését, a bort terhelő adókat pedig csök­­­kenteni kell. Patacsy Dénes is a borfogyasz­tási adók eltörlését követelte. Mayer földmivelésügyi minisz­ter kijelentette, hogy legközelebb külön hegyközségi javaslatot nyújt be. A borkivitel tavaly az előző évihez képest megkétszereződött s reméli, hogy az idén is meg fog többszöröződni. A borfogyasztási adó eltörlésének kérdését nagyon nehéznek tartja és nem is ígéri m­eg. Több helyen fog szövetkezeti pincét létesíteni. A borkivitel for­maságát egyszerűsíteni kell, Tokajhegyalja megmentésére miniszteri biztost rendelt ki a tarcali vincellériskola igazgatójá­nak személyében. Amikor az elnök a vitát holnap­ra halasztja, a szocialisták nagy házszabályvitát rendeznek, mely­nek folyamán az elnök rendreuta­­sította Esztergályos Jánost, aki rágalmazónak nevezte sokorópát­­kai Szabó Istvánt. Györki Imre megállapította, hogy házszabálysértés az, aho­gyan a tegnapi ülés berekesztése történt. Óriási lárma és zaj kelet­kezett erre. Esztergályos­­János azt mondta, hogy az elnökség megsértette a házszabályokat. Nagy lárma között azután Puky elnök kijelentette, hogy a házsza­bályok szerint a szerda és szom­bat az interpellációs napok. Logi­kus tehát, hogy csütörtökön nem lehet interpellálni, ezért rekesz­­tette ő be az ülést szerdán éjfél­kor.­­ A további száz autotaxi ki­osztását is jóváhagyta a kereske­delmi miniszter. Az ötszáznyolc­van autotaxi szétosztásával járó bonyodalmakat a közgyűlés és a tanács úgy vélte elintézni, hogy további száz rendszám kiadását határozta el, amelyeket kizárólag kisembereknek juttat. A határo­zat ellen a bérkocsisok fellebbez­tek, de ezt a fellebbezést a bel­ügyminiszter elutasította. A ke­reskedelmi miniszter pedig ma jóváhagyta a száz rendszám ki­osztásáról szóló határozatot. t'iysziz pengd khmmm részesül az ellopott Anzenberger-cég fel­­írása. Gráf­ gyártmányú 965809 és Senella gyártmányú 368 számmal ellátott kerék­párok nyomdavezetője. VII. István­ ut 1. szám, sütöde. FRISS ÚJSÁG 1929 február – péntek A tánclokástól a Rókus halottaskamráj­áig A kis táncosnő t­ngikus szerelme Pár nap előtt még az egyik Rá­­kóczi-úti mulatóhely sikamlós par­kettjén járta a vidám táncokat Szokolay Ica, a tizennyolcéves szőke táncosnő,­­ ma pedig már kiterítve fekszik a holtteste a Ró­­kus-kórház halottas kamrájában. A kis táncosnő halála mögött meg­rázó tragédia rejlik, amelyet a pesti éjszaka termelt ki magából. Szokolay Ica egyszeri­ hivatal­nok leány volt mindaddig, amíg egy napon felfedezte magában, hogy benne táncosnői tehetség szunnyad. Beiratkozott az egyik artistaképző iskolába: — megta­nult, egy-két mutatós, úgynevezett pikáns táncot és elszegődött havi nyolcvan pengő fizetésért a Rákó­­czi-úti mulatóhelyre. Ez volt a végzete és ezzel kezdődött meg életének tragikus fordulata. Az eton frizurás fiatal leány csakha­mar megnyerte tetszését a mula­tóhelyet látogató aranyif­júság­nak, de vidéki sertéskereskedők és kikapós öreg férjek is ostro­molni kezdték a tapasztalatlan, fiatal teremtést. Az udvarlók se­regéből kivált azonban egy fiatal ember, akinek az édesapja gazdag vidéki földbirtokos volt és aki nem pénzzel és ékszerajándékok­­kal közeledett a kis táncosnő felé. Szerelmes szavakkal ostromolta a leánykát, a szívet kínált szívért és az ostrom sikerrel járt. Szoko­lay Ica a szép táncosnő szerelem­re gyulladt és barátnője lett a földbirtokos fiának. A forró és „örök" szerelem pon­tosan négy hétig tartott. A mi­nap, amikor a táncosnő hazaérke­zett, a levél várta. A levelet ba­rátja írta: „Szakítanunk kell, mert rendes életmódra kell tér­nem. Felejtsen el"*. — A kis tán­cosnő zokogva tépte darabokra barátja levelét, azután kiment a konyhába, ahol befőttes üvegben lúgkőoldatot tartott a szobaasszo­nya. A maró folyadékot egy haj­tásba itta ki a szerencsétlen lány. A lúgkő pillanatok alatt rettene­tes fájdalmakat okozott. Szokolay Ica sikoltozni kezdett, segítségért kiáltott , de már késő volt Jöt­tek a mentők és a kis táncosnőt a Rókusba szállították, ahol rög­­tön kezelés alá vették. Nyolc napig feküdt halott hal­­ványan a Rókus öngyilk­os­ termé­­ben a kis táncosnő. Az egész bel­ső részét felmarta a légkő. Az or­vosok mégis reménykedni kezd­tek már, hogy meggyógyul, ami­kor a nyolcadik napon a méreg a veséjébe húzódott és megölte. Ma hajnalban következett be a kis táncosnő tragikus halála és ma reggel érkezett meg a hűtlen ba­­rát távirata: „Édes Icukám, ma­radj életben. — Újra szeretni fog­lak, érzem, hogy nem tudok élni nálad nélkül". — Már késő volt. A kis Ica holtteste akkor már a ha­­lottaskamrában feküdt kiterítve. — így végződött a kis tánc­­nő rövidke szerelme és tragikus ifjú élete. Hómunkások­ csatája rendőri beavatkozással Protekcióról panaszkodnak a hómunkára jelentkezők • Arcképes igazolvánnyal látják el az ideiglenes hómun­kásokat A hóeltakarítást 2500 rendkívüli munkás végzi Budapesten, de a munkásfelvételek lebonyolítása körül még mindig nagy zavarok vannak. Tegnap és ma is valósá­gos kézitusák folytak le az egyes hómunkásfelvételi helyeken. A Rigó-uccában és más felvételi he­lyeken ezrekre menő embertömeg jelentkezett munkáért. Tumultus támadt, úgy hogy rendőri segít­séget kellett kérni a kerületi ka­pitányságokról. Kinn voltunk a munkásfelvételi helyeken. Egész napokat töltenek el munkára várva az emberek és amikor felvételre kerül a sor , nagyrészüket elküldik. Protekció­ról is panaszkodnak Elmondot­ták, hogy a karszallagos felügye­lők közül egyik-másik az ismerő­seit protezsálja és nincs tekintet­tel a régóta várakozókra. Külö­nösen a Szalai-utcai munkafelvé­teli hely felügyelőjére panaszkod­tak. Beszéltünk a főváros köztiszta­sági hivatalának vezetőjével, Bal­la Alfréd igazgatóval, aki kije­lentette, hogy az állásával játszik az a felügyelő, aki protezsál. A Szalay-utcai panasz tárgyában szigorú vizsgálatot indít és min­den jogos panasz ügyében vizsgá­latot fog tartani.­­ Itt említjük meg, hogy a fő­kapitányságon tanácskozás folyik a hómunkásfelvétel olyan szabá­lyozásáról, hogy többé ne legye­nek zavarok. A munkanélküliek arcképes igazolványt kapnak, mely sorszámozva lesz és a köztiszta­sági hivatal sorszám szerint fog­ja behívni azokat, akikre a hó­munkánál szükség lesz. MODIAMO A jászberényi Salome táncot járt meggyilkolt apja holtteste mellett Papp István végrehajtót felesége, 18 éves leánya és két fia gyilkolták meg — Az anagyilkosság után vidáman boroztak és kártyáztak — Valamennyi­üket letartóztatták A Friss Újság írta meg, hogy Jászberényben borzalmas gyilkos­ság történt.­­* az Attila-ucca 5. számú házzal szemben lévő árok­ban találták Papp István jászbe­­rényi végrehajtó pokrócba csa­vart, dróttal kezén-lábán össze­kötözött hulláját. A végrehajtó koponyáját baltával zúzták össze a gyilkosok. A nyomozás megin­dult és érdekes részleteket állapí­tott meg. A 64 éves Papp István kikapós ember hírében állott és kedvelte a nők társaságát. Először ebben az irányban folyt a vizsgálat. A detektívek azonban ügyelni kezd­ték Papp István családjának tag­jait is, mert tudták róluk, hogy ellenségei az öreg urnak, aki mu­latós életmódja mellett rengeteg pénzt költött el a családi vagyon­ból. Két detektív házkutatást tar­tott a végrehajtó házában. Meg­állapították, hogy Papp István is­tállójában ugyanolyan pokróc van, mint aminőbe a holttestet csomagolták. A holttest ruháján pedig vasárnap széna- és szalma­szálakat találtak, amelyekből már az első pillanatban arra következ­tettek, hogy a gyilkosság istállóban tör­tént. Először Papp István 58 éves fe­leségét fogták vallatóra. Az asz­­szony tagadott először, de aztán Papp Istvánná bevallotta, hogy két fia gyilkolta meg a férjét és a gyilkosság elkövetésében 5 és 18 éves Mária nevű lánya segédkeztek. Most már a gyerekek is vallot­tak! Elmondották, hogy apjuk a gyilkosságot megelőző délután megint nőtársaságban volt. Mikor felelősségre vonták, nem is taga­dott. — Az én dolgomhoz senkinek semmi köze, a pénzemmel azt csi­nálok, amit akarok! — válaszolt indulatosan az apa. Ebből azután elkeseredett szó­váltás kerekedett. A fiatalabbik fiú, a 24 éves Papp László kiosont az istállóba és behozta a baltát. — Most végezzünk vele — kiál­totta és egymásután 17 fejszecsapást mért a védtelen öregember fe­jére. Amikor az öreg­ember­ vértől borítva a padlóra zuhant, borzal­mas jelenet következett. Mint Sa­­lome királyleány János próféta levágott koponyája előtt, — a meggyilkolt Papp István Mária nevű leánya, aki a jász­berényi szépségkirálynő —őr­jöngő táncba kezdett apja holtteste mellett. A 18 éves szép leány így kiál­tott:­­ — Végre valahára végeznünk vele! Ezután a meggyilkolt ember két fia, a 27 éves Papp József, a 24 éves László, továbbá a leánya, Mária és az anya kihurcolták a holttestet az istállóba. — összekö­tözték dróttal a holttest kezét-lá­­bát és becsomagolták lop­okrócba. Közben vendég érkezett, erre ab­bahagyták ezt a munkát és a ven­déggel kártyáztak és vidáman mulatoztak. Különösen Mária volt jókedvű. A vendég távozása után a holttestet szekéren az At­­tila-utcába vitték és az árokba dobták. A gyilkos család tagjai mindent bevallottak: valameny­nyiüket letartóztatták és átszállí­tották őket a szolnoki ügyészség fogházába. Óvás! SOÓS SÁNDOR budapesti VI. Podmaniczky u. 95 sz. lakos ma­gát — miként ez tudomásomra jutott — a Soós és Társai építési vállalkozók volt alkalmi egyesü­lés ügyvivőjének tünteti fel és ilyen bélyegzőt is használ. Óva intek és figyelmeztetek minden volt építtetőt és érdekel­tet, hogy SOÓS SÁNDOR ezen címet minden felhatalmazás nél­kül jogtalanul bitorolja, sem pénz felvételére, sem egyéb ténykedés­re a Soós és Társai alkalmi egye­sülés képviseletében jogosítva nin­­csen és így a kétszeri fizetés ve­szélyének teszi ki magát az, aki Soós Sándor kezeihez bármilyen fizetést eszközöl. Soós Sándort nemrég ítélték el egyhavi szabad­ságvesztés büntetésre, jelenleg is több bűnvádi eljárás alatt áll. Intézkedtem, hogy el­bitorlás és csalás miatt jogtanácsosom Soós Sándor ellen a büntető eljárást haladéktalanul indítsa meg. Budapest, 1929 jan. 31. Vértes Jenő, mint Soós és Társai al­kalmi egyesülés egyedül jogosított felszámolója. VF., A­ndrássy-út 55-

Next