Friss Ujság, 1929. szeptember (34. évfolyam, 197-220. szám)

1929-09-01 / 197. szám

1929 szeptember 1. vasárnap FRISS ÚJSÁG lük a gavallér főváros. Persze végül ezt is a fogyasztó fizeti meg, akivel úgy látszik, nem sokat tö­rődnek a pesti városházán. Dinnyehegyek a Duna­­parton. A főcikk azonban a dinnye. Szinte borzalom rágondolni, hogy az itteni dinnyehegyek és dinnye­dombok napról-napra lecsúsznak a pestiek torkán. Mert így együtt ennyi görög- és sárgadinnye nem tréfadolog. Egyetlen napon 40 va­gon dinnye futott be Pestre. De jött még vagy 15 vagonnal szeké­ren is. És ez az óriási mennyiség éppen hogy elegendő. Sok szegény embernek még nem is jut belőle annyi, amennyit el tudna fogyasz­tani. A görögdinnye nagybani ára 10 fillér, a sárgáé 10—14 fillér. Mire a szomjas és éhes pesti ember asz­talára jut, 18—20 fillérre ugrik az ára. Láttunk is olyan jelenetet, amit igen meghatónak találtunk. Négy szegény napszámos ember állott össze, aféle részvénytársaságot alakítottak és közös tőkével vet­tek egy görögdinnyét. Aztán, mi­vel a dinnye ott izzott a forrón tűző nap alatt, elmentek vele a Dunapartra, spárgával kötötték át a dinnyét és madzagon leeresztet­ték a Dunába lehűlés céljából. Időnként aztán felhúzták a din­­­nyét, hogy megvizsgálják, hideg­­szik-e már. Egyszer aztán a mad­zag végén nem volt ott a rész­vénytársasági dinnye. Beleesett a Dunába. A négy dinnyerészvényes úgy állott a Dunaparton, mint a sóbálvány. Összes reményeik vízbe estek. Siralom volt nézni ezt a tragédiát Mivel azonban sok né­zője volt a tragikus esetnek, jóra fordult a dolog. Az emberek ösz­­szeadták a pár fillért és a négy szegény ember még egy dinnyét vásárolhatott a Dunába fulladt dinnye helyébe. Ezt azonban már azon melegében megették. Nem kockáztatták meg újra a dinnye hűtését a Duna hullámai között. Báró Orczy Lajosnét ötven pengőre ítélték Az életveszélyes fenyegetés vádja alól felmentették . Szom­baton zárt ajtók mögött folyt a tárgyalás IGAZÁN MINDENT TISZTIT FATÁRGYAK PADLÓ, ZOMÁNC, FÉM, MÁRVÁNY, FAYENCE ÉS CSERÉPTÁRGYAK. ÜVEG STB TISZTÍTÁSÁHOZ ÉS SÚROLÁSÁHOZ Vié­tített nyolc év óta ismerték egy­mást, bizalmas összeköttetésben voltak, az a tény tehát, hogy a vádlott a revolver elvitele után azt telefonálta a sértettnek, hogy vigyázzon magára, mert végezni fog vele, még nem életveszélyes fenyegetés, mert ehhez közvetlen megfélemlítés szükséges. Ugyan­csak ilyen okból mentette fel a vádlottat a magánlaksértés vét­ségének vádja alól is. Úgy az ügyész, mint a védő fel­lebbezést jelentettek be. Óriási érdeklődés kísérte szom­baton ismét báró Orczy Lajosné bűnügyének folytatólagos tárgya­lását. A szenzációra éhes közön­ség valósággal megrohamozta a járásbírósági kis tárgyalótermet, érdeklődése azonban csak rész­ben nyert kielégítést, mert a já­rásbíróság a további tárgyalás tartamára a nyilvánosság kizárá­­­sát rendelte el, mire a tárgyalás pikantériájára éhes, nagyszámú női közönség lógó orral hagyta el a termet. Mindjárt a tárgyalás elején Lindmayer királyi ügyész állt föl és előterjesztést tesz. Az ügyész előadja, hogy amint az iratokból alkalma volt látni, a védelem ré­széről különböző kérdések hang­zottak el, amelyek olyan színben tüntetik fel a sértettet, mint aki elcsábította a vádlottnőt és há­zasságot is ígért neki. Az ügyész zsírt tárgyalást kér — Szerény véleményem, szerint, — folytatta Lindmayer ügyész,— ez nem tartozik a vádhoz, de ha már felvetődtek ezek a kérdések, akkor állnom kell nekem is a harcot a törvényes keretek között. Indítványt szeretnék tenni tehát, ezt azonban csak zárt tárgyalá­son tehetem meg, kérem tehát a terem teljes kiürítését. Az ügyész előterjesztése után W­eisz Ödön dr. védő áll fel és részletes előterjesztést tett, olyan izgatott és néha szenvedélyes hangon beszélt, hogy a járásbíró­­nak több ízben kellett őt nyu­godtságra figyelmeztetni. Többek között felhozta azt is, hogy a sértett azt akarja bizonyí­tani, hogy valótlan az, hogy el­csábít­otta volna a nőt és valót­lan, hogy házasságot ígért volna neki. A maga részéről nem zár­kózik el a bizonyítás elől és bi­zonyítani kívánja, hogy a véde­lem állításai felelnek meg a való­ságnak, de állást foglal a zárt tárgyalás elrendelése ellen, mert ezt az ügyet a nyilvánosság mel­lett kell tárgyalni. A bíróság azonban helyt adott a zárt tárgyalást kérő indítvány­nak. Pár percig tartott a zárt tár­gyalás, amelyen az ügyész elren­delte, hogy miért kívánja a kö­zönség kirekesztését, majd újra megszólal a járásbíró csengője és az altiszt kikiáltja az előszobába, hogy a sajtó képviselői és a hall­gatóság közül néhányan bemehet­nek a terembe. A hatalmas tömeg óriás erővel lendül neki az ajtó­nak. Recseg-ropog a nagy szár­nyasajtó, életveszélyessé válik a kavarodás. Amikor végre helyreáll a nyu­galom, a járásbíró a következő határozatot hirdeti ki: — Tekintettel arra, hogy a ma­gánlaksértés vádjára nézve a já­rásbíróság a bizonyítást felveszi és ennek során olyan momentu­mok merülhetnek fel, amelyek a közerkölcsiséget veszélyeztetik, el­rendelem a nyilvánosság kizárá­sát. A terem újra kiürül és most már zárt ajtók mögött, másfél órán át tart a tárgyalás. Utána a bíróság azonnal ítéletet hirdetett. Elitélik Orczy bárónőt A járásbíróság bűnösnek mon­dotta ki báró Orczy Lajosnét lo­pás vétségében és ezért az eny­hítő szakasz alkalmazásával 50 pengő pénzbüntetésre ítélte el. A magánlaksértés és az életveszé­­lyes fenyegetés vádja alól azon­ban felmentette. Az indokolás szerint a járásbí­róság a vádlott beismerése alap­ján is megállapította, hogy a re­volvert a tanár szekrényéből ki­vette és elvitte, már­pedig a bí­róság a rendelkezésre álló ada­tokból úgy találta, hogy ezt a ta­nár engedélye nélkül jogtalanul cselekedte. A többi vádpontra az a bíróság álláspontja, hogy a bárónő és a Tűz a kártyaszobában Egyik budapesti kávéház kár­tyaszobájában tűz támadt. Egy eldobott gyufától meggyulladt a gummipadló lefektetésénél támadt benzol-gáz és a következő pillanat­ban hatalmas robbanás kíséreté­ben égni kezdett a kártyaszoba. Az emberáldozatot nem köve­telő katasztrófa pillanatában a következő jelenetek zajlottak le. Egyik asztalnál éppen fellért, vagyis magyarul tüzet játszottak. Egy játékos diadalmasan így szólt: — Bemondom a tüzet! Amiből nyilvánvaló, hogy nem jó a tűzzel játszani, mert rögtön rá lángtenger söpört végig az asz­talok között. Egy másik asztalnál viszont hu­­szonegyeztek. A bankban már öt­­ven pengő lehetett, amikor a ban­kár leosztotta a lapokat és egy fiatalember, akinek tizes jutott, boldogan felkiáltott: — No, most felrobbantom a ban­kot! Az ő jóslata is bevált, mert alig hogy kimondta, már jött a rob­banás. Egy harmadik asztalnál egy szomorú arcú ember alsózott. Va­laki odament­­ hozzá és részvéttel­jesen megkérdezte: — Na, hogy megy magának? — Ugyan — mondotta a szomo­rú arcú ember. — égek, mint a rongy. Ebben a bemondásban sem volt hiba. A negyedik asztalnál ugyanak­kor a játékosok háta mögött egy ágról leakadt kinézésű ember fog­lalt helyet. Látszott rajta, hogy egy vasa sincs, csupán mint kibic óhajt részt venni az izgalmas mérkőzésben. Ahogy az előtte ülő kártyás lapjába hajolt, ez ingerül­ten rákiabált: —■ Menjen innét, maga vészma­dár! Nem csodálnám, ha most hir­telen valami szerencsétlenség tör­ténne! Ez az ember ma is szentül meg van győződve, hogy a tüzet és a robbanást a vészgibic okozta. De a legkülönösebb eset az ötö­dik asztalnál történt. Ennél az asztalnál négy viharedzett játékos már a harmadik napja csapkodta a blattot. Ezek nem aludtak, nem mentek haza, ott fogyasztották az ebédjüket, a vacsorájukat, ott mo­sakodtak a szomszédos helyiség­ben és ott fogadták a családjukat, a gyerekeiket, akik időnként el­jöttek megnézni, hogyan megy a papának. Amikor a robbanás végigvihar­­zott az asztalok között, hárman a hosszújáratú kártyakalózok közül felugrottak és eszeveszetten tola­kodni kezdtek a kijárat felé. A ne­gyedik azonban tovább ült a he­lyén és becsmérlő szavakat ordí­tott menekülő társai után. — Pfuj! — kiabálta. —Ilyen fel­ugráló partnerekkel se ülök le többé kártyázni! Rajta kívül még csak egy em­ 3 bér sírt keservesen: a főpincér. Amikor a vendégek egymás he­gy­én-hátán kimenekültek az utcá­ra és természetesen a nagy siet­ségben elfelejtették bemondani a céhet, a főpincér belebámult a tűzbe és igy szólt: — Engem alaposan vízben hagy­tak! KÁLMÁN JENŐ. Megfúrták a páncélszek­rényt, de semmit se találtak benne H Háromezeer pengőt nem vettek észre Az éjszaka vakmerő betörés tör­tént a Személynök-utca 16. szám alatt, az Egger és Társa szállító cég üzlethelyiségében. A betörők az udvar felől kibon­tották a falat és a főnöki irodá­ban hozzáláttak a páncélszekrény megfúrásához. Órákig tartó meg­feszített munka után sikerült is megfúrniuk a vastag acélfalú páncélszekrényt, azonban munkájuk teljesen hiába ks­való volt, mert semmit sem ta­láltak a megfúrt páncélszekrény­ben. Üzletnyitáskor a főnökök nagy megdöbbenéssel vették észre a be­törők garázdálkodását. Azonnal átvizsgálták a szétszórt iratokat és meglepetve, örömmel konsta­tálták, hogy az egyik levélhez mellékért háromezer pengő érintetlenül benne volt a borítékban. A rendőrség ujjlenyomatokat talált a páncélszekrényen s most ezek alapján igyekszik kézrekerí­­teni a póruljárt betörőket

Next