Friss Ujság, 1930. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-26 / 47. szám

8 FRISS ÚJSÁG 1930 február 26, szerda Négy napig élt s ma már megbukott a francia kormány A kamara 15 szótöbbséggel leszavazta a bizalmi kérdésben Szombaton alakult meg Taraien bukása után Chautemps kormá­nya s ma kedden parlamenti be­mutatkozása napján meg is bu­kott. Egyszerűen leszavazták. Elvetették a bizalmi javaslatot. A bukás az előzmények után egyáltalán nem meglepő, mert Tardieu mögött, akinek támogatá­sát Chautemps nem tudta az új kormány számára megnyerni, a jobboldali pártok olyan erővel tö­mörültek, hogy eleve kilátásta­lanná tették az olyan kormány­­alakító kísérletet, amely a bal­oldalra kíván támaszkodni. így esett meg a kormánybukta­­tás, amelyről a következő távirat számol be: Paris, február 25. Zsúfolt padsorok és karzatok előtt nyitotta meg Bouisson elnök a képviselőház mai ülését, amely dönt az új kormány sorsáról. A diplomaták számára fentartott pá­holyban Bethlen István gróf ma­gyar miniszterelnök is helyet fog­lalt Chautemps miniszterelnök felol­vassa a kormánynyilatkozatot, a­mely szerint köztársasági többsé­get akar teremteni. A kormány teljes erővel azon lesz, hogy si­kerre vigye a londoni leszerelési tárgyalásokat. Utána felszólaltak a pártok ve­zérei és többnyire ellenzéki beszé­deket mondottak. A bizalmi javaslatra elrendelt sza­vazás eredménye az lett, hogy a kamara 292 szavazattal 277 ellenében elvetette a bizalmi javaslatot. A kormány tehát megbukott! Az eredmény felolvasása után a jobboldalon és a középen viharos lelkesedés tört ki. A kormány tagjai elhagyták a termet. A baloldal viha­ros éljenzésben részesítette a kor­mány tagjait. Tardieu barátainak lelkes ovációja közepette hagyta el a termet. Az ülést felfüggesztették s a bu­kott kormány elnöke felkereste Dou­­mergue köztársasági elnököt, akinél benyújtotta az egész kormány le­mondását.­­ Nyolc évi f­egy­házra ítélte a tábla a budafoki lövöldöző pin­cért. Vlatár Rudolf budafoki pin­cér, akit kitiltottak az országból, többször visszaszökött. A rendőr­ség 1928 szeptemberében ötnapos határidőt adott Vratárnak, hogy elhagyja az ország területét. Az utolsó éjszakát Vratár feleségével szerette volna eltölteni, az asszony azonban az udvaron vetett férjé­nek ágyat és ő maga bent aludt a szobában Glotz Józseffel. Vratár Frommer-pisztolyával rálőtt fele­ségére és Glotzra s mindkettőt megsebesítette. A pestvidéki tör­vényszék hatévi fegyházra ítélte. Vratár ügye most került a tábla elé. Vratár a vizsgálati fogságból néhány nappal ezelőtt levelet írt tizenegyéves fiának, amelyet sike­rült kicsempésznie a fogházból. Ebben megírja a gyermeknek, hogy anyját, ha majd a börtönből kiszabadul, irgalmatlanul el fogja pusztítani,­­ nem bánja, ha fel is akasztják érte. Ezenkívül a leg­­megbecstelenítőbb kifejezésekkel illeti volt feleségét. A tábla a vád­lott büntetését nyolcévi fegyházra emelte föl.­­ Testvérhalál az esőcsatorna miatt. Egerből jelentik: Pelyhe István 48 éves deméndi földmi­ves az elmúlt év őszén, minden külö­nösebb ok nélkül meggyilkolta testvérét,­ akivel atyjuk halála óta az örökségből kifolyólag gyakran veszekedett. A gyilkosság napján egy esőcsatorna fölött összeszólal­koztak, mire Pelyhe olyan dühbe jött, hogy kezébe ragadta a földön heverő kapát és teljes erővel há­romszor öccsének fejére sújtott. Az ütések mindegyike halálos volt és valósággal szétroncsolta a szerencsétlen ember fejét. A test­vérgyilkosság bűnügyében most tartott főtárgyalást az egri kir. törvényszék büntetőtanácsa és Pelyhe Istvánt szándékos ember­ölés büntette miatt nyolcévi fegy­házbüntetésre­­ítélte.­­ Amikor a pénzbüntetés súlyo­sabb, mint a fogház, Szekerka Já­nos soffőr tavaly nyáron autójá­val a Petőfi Sándor-utcában szem­be találkozott egy­ emeletes autó­busszal, amelyet Takács Nándor vezetett. Az autóbusz elkapta az autó­kló hátulsó kerekét s az autó­busz tetején utazó Schwartz Mar­git bokasérülést, az autón ülő Bán Ernőné medencecsonttörést, Sán­dor Miksa, az autó másik utasa pedig lábszárcsontroncsolást szen­vedett. A törvényszék mindkét soffőrt egy-egy hónapi fogházra ítélte, de a büntetés végrehajtását felfüggesztette. A tábla Szekerka Jánost négyszáz, Takács Nándort nyolcszáz pengőre ítélte, de a bün­tetés végrehajtásának felfüggesz­tését mellőzte, hogy a vidéki úszósport fejlesztése terén nem sok munkát végzett. A vidéki városokban alig van uszoda, versenyuszoda azonban sehol sincs. Amilyen nagy lelkesedéssel indult meg öt-hat évvel ezelőtt a vidéki úszósport fellendítéséért a küzde­lem, éppen olyan gyorsan maradt abba. Feltétlenül szükség van tehát arra, hogy a vidék egészséges vér­keringését fentartsák és tovább ápolják. Négyezer lóerős versenyautó Kaye Bon floridai autóversenyző meg akarja dönteni Scgrave őrnagy gyorsasági rekordját (371 kilométer óránként). Erre a célra 1000 lóerős versenyautót építtetett, az „Ezüst golyó"-t, a­mely képünkön látható. TÖRVÉNYKEZÉS Dióverég idején Gereblye-harc­­g leány körül Idősb Kádár János jómódú gaz­dálkodónál szobakonyhás lakást bérelt Ónodi Mária varrónő. A szép és szemrevaló leány miatt csakhamar nézeteltérés és pörleke­dés támadt Kádár családja és a házban lakó Takács-família fiatal tagjai között. Miután mindkét családban voltak leányok és legé­nyek, Ónodi Mária ütközőpont lett, az öregek szemében. Takácsék addig-addig intrikáltak, amíg si­került a leányt Kádáréktól kipisz­­kálniok. . A felmondás éppen dióverés ide­jén történt. Ónodi Mária a lakás kivételénél kikötötte, hogy egy rész a gyümölcsből őt is megilleti. A dióverés idején a fiatal Kádár János felmászott a fára, Onodi Mária pedig a fa alatt kötőjébe gyűjtögette a levert diót. Egy ideig csendben ment a dióverés, de előkerült az öreg Takácsné és csúfondáros megjegyzést tett a lányra. — Na, te kisasszony, — sipította kárörvendően — most már legény helyett dió is jól? A leány élesen felelt­ vissza, ami­nek az lett a következménye, hogy Takácsné férje és fia gereblyét fo­gott és rátámadt a leányra. Ifjú Kádár erre leugrott a fáról és a dió­verőjével Ónodi Mária segítségére sietett, mire olyan parázs vereke­dés támadt a fa alatt, hogy orvo­soknak kellett a betört fejeket összeállítaniuk. — Magának semm­i köze sem volt Takácséihoz, miért törte be mégis a fejüket? — kérdezte Ferenczy biró a mai tárgyaláson. — Mert a nőhöz nyúltak — jelen­tette ki Kádár. — Szerette maga a leányt? — Hát jól megnéztem, kedvemre is szolgált volna, csakhogy festi a száját. — Most bűnhődnie kell legényke­­déséért — jegyzi meg a bíró, mire a legény helybenhagyóan int: — Az csak az igazság érdekében van. Gyalázatosság egy leányra kezet e-a­dni. A bíróság a vád és védelem meg­hallgatása után Kádár Jánost egy hónapig fa­házra ítélte, de id. Ta­kácsot és ifj. Takácsot is 50—50 pengő pénzbüntetéssel sújtotta. § A hőgyészi orvos bűne. A szekszárdi törvényszék most tár­gyalta a gondatlanságból halált okozó testi sértéssel vádolt dr. Zelinka Ferenc hőgyészi orvos bányelvét, aki tiltott műtétet haj­tott végre egy varsádi asszonyon, aki a műtét következtében meg­halt. A törvényszék a vádlott or­vost kétévi börtönbüntetésre és háromévi hivatalvesztésre ítélte. A vádlott fellebbezett. &**r****,Mrzrjr**-jr**&*******, iiiiniiiiiniiniiMiimHimimmiiiiiiiiiiiiiniiimiiimtiiiniii m­imwm A budapesti rádió műsora: Szerda : 9.15 és 9.45: A Tiszti Ka­szinó szalonzenekarának hangversenye. 9.80: Hírek. 11.10: Nemzetközi vízjelző­­szolgálat. 12.00: Déli harangszó, utána időjárásjelentés. 12.05 és 12.35: Cigány­zene. 12.25: Hírek. 1.00: Időjelzés. 2.30: Hírek, élelmiszerárak. 3.00: Piaci árak és árfolyamhírek. 3.30: Morse­tanfolyam. 4.10: „A föld, mint bolygó””. 4.45: Időjelzés, hírek. 5.00: Fölolvasás. 5.00: Szórakoztató zene. 0.45: Olasz nyelvoktatás. 7.20: A Chates noires kvartett hangversenye. 7.45: A Waid­­bauer—Kerpely magyar vonósnégyes hangversenye. 10.00 : Időjelzés, hírek. Majd: A Fejes-szalonzenekar, jazz és Horváth Gyula cigányzenekarának hangversenye. A teljes heti budapesti, valamint a külföldi részletes műsort a pénteki rádiómellékletünkön közöltük. Veszendőben a vidék úszó­­sportja A magyar úszósport fejlődése, illetve fejlesztése gyönyörű eredmé­nyeket hozott az utolsó esztendők­ben. Különösen a középiskolai ifjú­ság bekapcsolása a nagy úszópro­­pagandába, amelyet a MUSz mai vezérkara fejtett ki az utolsó idők­ben, minden elismerést megérdemel Az ő érdemük, hogy a fedett uszoda még ez évben áll­ni fog, ugyancsak az ő érdemük az, hogy a világhírű magyar vizipólócsapatnak ma már hatalmas rezervoárjai vannak és rö­videsen egy egész sereg egy perc kö­rüli 100 méteres gyorsúszónk lesz. De ugyanakkor, amikor megál­la­pítjuk, hogy a MUSz vezérkara el­ismerésre méltó munkát végzett az elmúlt esztendőkben­­­ a főváros­ban, ugyanakkor szomorúan kell megállapítanunk azt a körülményt. la HilSil-Cg A Magyar Általános Takarék­­pénztár Részvénytársaság igazga­tósága megállapította az 1929. üz­letév mérlegét, amely szerint a bruttó nyereség P. 5,756013.68 (1928-ban P. 4,059.274 97), a tiszta nyereség pedig P. 3,094.613.70 (1928- ban P. 1,889.177.78). Az igazgatóság a március 17-re egybehívandó ren­des közgyűlésnek javasolni fogja, hogy az 1929. üzletévre 1, 7 -- 14 százalék (ugyanannyi, mint az 1928. évi­ e) állapíttassák meg.. ..Az, évi össze­forgalom 9594 millió pen­gő (1928-ban 8453 millió pengő), a pénztárforgalom pedig 2684 millió pengő (1928-ban 2548 millió pengő) volt. A betétek állománya hitele­zők nélkül P 87,325,560.92. A beté­tekből P. 53,044,149.04 . 61 száza­lék esik betétkönyvekre elhelye­zett betétekre (1928-ban 47,641,653.73 P.), amely körülmény igazolja, hogy a takarékpénztár iránt a bi­zalom is erősödött. A könyvecs­kékre elhelyezett betétek állomá­nya az utolsó békeév takarékbe­tétkönyv állományának 150 szá­zalékát meghaladta. Az intézet az elmúlt üzletév folyamán Budapes­ten a Horthy Miklós­ uton és a Ga­­ray­ téren két újabb fiókot nyitott meg, amelyekkel együtt most már 10 fiókja működik Budapesten, 23 a vidéken, összesen tehát 33 fiókja van. Ezenkívül a vidéken 8 helyen működik affiliált intézete. Ez a hálózat az elmúlt évben is teljesen bevált és kedvező eredményt pro­dukált. A Magyar-Olasz Bank most ál­lapította meg 1929. évi mérlegét, mely szerint a mérlegszerű tiszta nyereség 2,925.520.11 pengőt tesz ki, szemben az előző évi 2,869.713.78 pengővel. Az igazgatóság a­z. évi március 10-ére egybehívott rendes közgyűlésnek azt a javaslatot fog­ja tenni, hogy a tiszta nyereségből részvén­yenként változatlanul öt pengő, vagyis­ a részvény névér­téke után 10 százalék osztalék fizet­tessék. A könyvecskékre, folyó­számlán és csekkszámlán elhelye­­zett betétek összege 69.4 millió pengőről 70.2 millió pengőre, a zá­logleveles kölcsönök összege 38.9 millió pengőről 45.1 millió pen­gőre, a községi kölcsönök összege pedig 7.4 millió pengőről 11.4 millió pengőre emelkedtek. legolcsóbb bevásárlási forrásának irányárai: 5 hidas pedál--------------------F 3.30-tól 1 garnitúra sárvédő—------P 2.70-től : szummis pedál — — — — P 3.20-tól 1 villa nickele ett — — — P 5.80 től Ilóbomupa német — - — P 3. --tól 1 dynamolámpa — — — — P 14.—től 3 t­as Gépkereskedelmi Részvénytársaság Budapest, V., Széchenyi­ utca 7.

Next