Friss Ujság, 1930. április (35. évfolyam, 74-97. szám)

1930-04-01 / 74. szám

2 a szónokot azzal, hogy nem sza­bad­ politizálnia. Metz József felszólalása még to­vább fokozta az indulatokat. Azt mondta, hogy hiába küldenek fel­iratokat, a kormány figyelembe sem veszi a panaszokat. Szabó Sándor képviselő sajná­lattal állapította meg, hogy a kis­gazdák milliós tábora szétforgá­csolódik. Filó Sámuel mezőberé­­nyi gazdasági munkás kijelentet­te, hogy a mezőgazdasági munkásokra azonnal rásütik a hazafiatlan­­ság bélyegét, mihelyt egyetlen mozdulatot tesz­nek. A gyűlés hangulata annyira izzóvá vált, hogy Csizmadia An­drás sietett azt berekeszteni azzal a­­ ki­jelentéssel, hogy a kormány­nál kell keresni a bajok orvoslá­sát. A demokraták gyűlése A Nemzeti Demokrata Párt va­sárnapi gyűlésén Bródy Ernő tel­jes jogegyenlőséget követelt. Ma­gyar Miklós arról beszélt, hogy az állam közigazgatási költségei évről-évre emelkednek Pakots Jó­zsef szerint diktatúráról szóló hí­rek lebegnek a levegőben. Hadd jöjjön a diktatúra! Mert ez a dik­tatúra, ez az álcázott diktatúra, a­mi ma van, még veszedelmesebb, ha jön a nyílt diktatúra, akkor legalább tudjuk, hogy mit akar és akkor lesz ereje a nemzetnek, hogy ezt a szellemet letaszítsa a hata­lom polcáról. Gál Jenő azt fejtegette, hogy el­sősorban a keny­ér problémát kell megoldani. Végül Fábián Béla azt mondta, hogy titkos választójog esetén már rég megbukott volna a mai kormányzati rendszer. Hogy akarnak segíteni a Társadalombiztosító válságán? Munkásgy­űlések a közgyűlés összehívását követelik Az Országos Társadalombiztosító Intézet bajairól s e bajok orvoslásá­ról még egyre folyik a tanácskozás Vass József miniszter most meg­állapította, hogy a hivatalnoki lét­szám nem túl nagy, de a beosztás bürokratikus s a magasabb állású tisztviselők nem végeznek megfelelő munkát, létszámapasztás helyett te­hát csak személyi átszervezés lesz Az anyagi válságot külföldi köl­csönnel fogják megoldani állami jótállás mellett. A járulékok kivetése és behajtása is túlságos adminisztrá­cióval, a szükségesnél nagyobb anyagi áldozattal és elégtelen ered­ménnyel történik. Olyan rendszert akarnak tehát, amely mellett hátra­lék ne legyen. Járulékfelemelés nem lesz, de a táppénzt valószínűleg le­szállítják, mert a megélhetés indexe az utóbbi időben leszállott Itt említjük meg, hogy több va­sárnapi munkásgyűlés megállapítása szerint a Társadalombiztosító válsá­gát az a rendszer idézte elő, amely ezt az intézményt a maga céljaira kisajátította és amely rendszer lehe­tetlenné tette, hogy az intézet ko­moly szociális tevékenységet fejtsen ki. Ezért követelik a Társadalom­biztosító közgyűlésének azonnali összehívását és tiltakoznak minden olyan terv ellen, ami a biztosítottak szolgáltatmányának csökkentését célozza, de tiltakoznak az ellen is, hogy az öregségi biztosítást felfü­ggesz­­szék. A közgyűlések állást foglalnak kor­mánybiztos kinevezése ellen, mert ez csak az önkormányzat ellensé­geinek érdeke, akik meg akarják akadályozni, hogy a biztosítottak és a többi érdekeltek kellően ellen­őrizhessék a Társadalombiztosító gazdálkodását. FRISS (JJSAG 1930 április 1* kedd Megszöktetett egy báró egy gyö­nyörű fiatal próbakisasszonyt Solymossy Árpád bárót följelentette a leány anyja • Hű­séges vőlegényét hagyta el a szép leány a báróért Regényes leányszöktetés! ügy foglalkoztatja a rendőrséget leg­újabban. Kőbányán a Maláta-uc­­ca 3. szám alatt lakó Cziczvarek Ferencné leányszöktetés m­­iatt fel­jelentést tett báró Solymossy Ár­pád ellen, mert a feljelentés sze­rint a báró vidé­kre szöktette Czicz­varekné fiatalkorú leányát. Ezért kéri az anya a bűnügyi eljárás megindítását a báró ellen. Czicz­­varekék cseh származásúak, hu­szonhat év előtt jöttek Budapestre. Cziczvarek Ferenc serfőzőmester volt a kőbányai Dréher-sörgyár­­ban A házasságból hat gyermek született, két fiú és négy leány. Mind a négy leány igazi szépség. A megszöktetett leányka mind­össze tizenhetedik évében van és próbakisasszony volt az egyik belvárosi divatszalonban. A szőke hajú, bájos arcú és su­gár termetű leány 120 pengőt ke­resett havonta a divatszalonban, ahol nagyon szerették. A kerese­tét pontosan hazaadta édesanyjá­nak, aki rá volt utalva gyermekei kerestére. Az egyik leány egy grófnak a menyasszonya és rövi­desen egybe is fognak kelni. A megszöktetett leányka oly szép, hogy a két év előtti szépségkirály­­nő választáson csak azért vitte el előle a pálmát Simon Böske,mert magyar neve van. Nem akarták, hogy Miss Hungária idegen hang­zású név viselője legyen. A gyö­nyörű szőke leánynak két év óta vőlegénye van, aki valóságos férfiszépség A vő­legény vagyonos ember és úgy tervezte, hogy a napokban viszi el szüleihez vidékre a menyasszo­nyát bemutatás céljából. A vőle­gény már háromszobás lakást is berendezett menyasszonya számá­ra, míg most mindennek véget ve­tett a leányszöktetés. A báró néhány nap előtt ismer­kedett meg a szép próbakisasz­­szonnyal, akinek azonnal hevesen udvarolni kezdett. Cziczvarekné figyelmeztette leányát, hogy szün­tesse meg a báróval való ismeret­ségét, mert ezzel veszélyezteti kü­szöbön álló házasságát és boldog jövőjét. Csütörtökön a vőlegény abban állapodott meg menyasszo­nyával, hogy másnap telefonon felhívja őt a divatszalonban és hogy péntek este találkozni fog­nak. Pénteken azonban már nem ment be a szalonba a leány. Nő­vére azt telefonálta a szalonba, hogy ne várják húgát, mert az FírI OHönyi szivetekből, bármely színben remek kivitelben Versbnyszabóbán Budapest. Ro­tenbiller nén* * A l­­em. Kívánatra szabászunké’ házhoz küldjük nem lesz többé próbakisasszony, de a sorsa jobb lesz azért A vőle­gény megdöbbenéssel vett erről tudomást, azonnal elsietett a leány édesanyjához aki szintén megle­pődve és lesújtva hallotta a tud­tán kivül történt dolgokat. Elsza­ladt idősebb leányának Bajza-ut­­cai lakására. Itt megállapította, hogy idősebb leánya grófi udvar­lójával, azonkívül a báró kiseb­bik leányával együtt négyesben megebédeltek, azután beültek a báró autójába és ezzel vidékre hajtattak a báró bir­tokának egyik tanyájára. Cziczvarekné ezután a vőlegény­nyel való megbeszélés alapján a főkapitányságra ment és a leány­szöktetés miatt feljelentést tett. A főkapitányság most a megtett feljelentés alapján megindította a nyomozást. A leány édesanyja ki­jelentette, hogy az ügyet szigo­rúan veszi és számunkra a báró­tól a történteket. Ragaszkodik ah­hoz, hogy a báró az elkövetett hi­bát oly módon tegye jóvá, hogy az elszöktetett 17 esztendős leányt feleségül veszi. vxxm KONYHA 'akssssss 98 IMIHIim Kazinczy-u. srrkán. MBis Maovar emner­e­je magyar hangszert vásolvo Minden létező hangszer legnagyobb raktára. J­egd­­esőbb árakon. rl . legfinomabb minőség Reményi Mihálynál A Zeneművészeti Főiskola szállítója Budapest, I.VI/9., Király­ utca 58-b, 28 Három diplomata és fele­ségük a vízbe fúlt Felborult egy csónak : kilenc halott • Szörnyű katasztrófa az Ohhrida-tavon Borzalmas csónakszerencsétlenség­ről érkezett hétfőn híradás Belgrád­­ból. Az Ohhrida-tavon, amely rész­ben Jugoszláviához, részben Albá­niához tartozik, vasárnap délután hirtelen támadt vihar következté­ben felmondta a szolgálatot egy motorcsónak gépezete. A csónakban külföldi konzulok és konzulátusi tisztviselők ültek, akik Koricából rándultak ki a tóra. Nagy zavar ke­letkezett, az utasok egy része a vízbe ugrott, hogy a 200 méter távolság­ban levő partot úszva érje el. Kilencen közülük a vízbe ful­ladtak, többek között Protics Nirko ezredes a görög konzul és felesége, továbbá a cseh konzul felesége és a jugo­szláv konzulátus egy titkárának a felesége. Kojics jugoszláv konzul és titkára, bár megsebesültek, mégis el tudták érni a partot Az áldozatok holttestét még nem vetette partra a víz. Belgrádból jelentik. Az oh­ridai tavon bekövetkezett motorcsónak­­szerencsétlenségről érkezett újabb hírek szerint az utasok sajnálatos tévedése okozta, hogy olyan sokan fulladtak a tóba. Amikor ugyanis a forgószélben korm­ányozhatatlanná vált a motorcsónak, az utasok egy­­re-másra a vízbe ugrottak abban a hiszemben, hogy a parttól nem messze lévén, a tó sekély. A teljesen tiszta, átlátszó vizen át látták a tó fenekét s azt hitték, hogy alig egy méter mély viz felett vannak s a de jócskán sem volt senki a helyi vi­szonyokkal ismerős ember, aki fi­gyelmeztethette volna őket hogy a kérdéses helyen öt méter mély a tó Az áldozatok között van továbbá az eddig közölteken kivül dr. Pálén görög orvos és menyasszonya. Nem engednek be több magyar munkást Franciaországba Visszautasították az ezer főnyi sárvári kivándorlót Egy évvel ezelőtt, - mint a Friss Újság megírta­-­több tur­nusban mintegy 1500 sárvári és budapesti textilmunkás ment ki Franciaországba, ahol aránylag jól elhelyezkedtek a Lyon környé­ki müselyemgyárakban. Most újabb ezer munkás akart egy tö­megben Sárvárról és a szomszé­dos Gérce községből kivándorolni. Ezek annak idején a sárvári müse­­lyemgyár megszűnésével mind­nyájan kenyerüket vesztették és családostul a legnagyobb nyomor­ban tengődnek. Az ittmaradt mun­kanélküliek kivándorlása is már teljesen elő volt készítve, a fran­cia gyárakkal is meg­volt a meg­egyezés, sőt sok huzavona után a magyar hatóságok is beleegyeztek az ezer sárvári munkás kivándor­lásába, amikor most hirtelen legyőzhetetlen akadály merült föl a kivándorlás elé. A kivándorlás lebonyolításával megbízott francia attasé ugyanis megdöbbentő értesítést küldött Sárvár főjegyzőjéhez, Kecske­­méthy Istvánhoz, amelyben azt ír­ja, hogy az első transzporttal ki­vitt sárvári munkások közül töb­ben megfeledkeztek magukról, sú­lyos közveszélyes és politikai bűn­­cselekményt követtek el. Ez olyan nagyfokú bizalmatlanságot kel­tett a francia vezetőkörökben, hogy a további kivándorlás érde­kében megindított akciót leszerel­ték és nemcsak a sárvári, hanem ál­talában a magyarországi mun­kásoknak a francia gyárakban való alkalmazása lehetetlenné vált s legalább egyelőre szó sem lehet erről. Ez a nem várt fordulat nemcsak Sárvárt érinti katasztrofálisan, hanem kétségbeejti a szomszédos Gérce község háromszáz családfő­jét is, akik a sárváriakkal együtt szintén ki akartak vándorolni Franciaországba. Az ottani mun­kanélküliek a legnagyobb kétség­beeséssel tárgyalják azt, hogy né­hány ember miatt ők szenvedik a kenyértelenséget Negyedmillió pengővel segítenek néhány hétre a munkanélküli kubi­kosokon Útépítési, ármentesítő és mező­gazdasági munkáknál foglalkoz­tatják őket Az utóbbi hetekben a tiszántúli, különösen pedig a csongrádi képvi­selők küldöttségben jártak Wekerle Sándor pénzügyminiszternél és Ma­­yer János földművelésügyi miniszter­nél, akik előtt feltárták a nagy na­­pokat rámutattak a várható súlyos következményekre, sürgős beavat­kozást kértek, a közmunkák gyors megindítását, még­pedig elsősorban a vízszabályozási földmunkák meg­kezdését, amelyeknél a 10.000 szám­ra munka nélkül álló kubikosokat foglalkoztatni tudják. A pénzügymi­niszter nem tudott konkrét segítsé­get nyújtani, miután az ilyen rend­kívüli munkálatokra szükséges költ­ségvetésen kívüli nagy összegek nem állottak rendelkezésére. A helyzet egyre súlyosabbá vált A helybeli hatóságok már kenyeret és levest osztottak szét a nyomorgó kubikosok között, hogy valamikép­pen enyhítsék a helyzetet.

Next