Friss Ujság, 1930. május (35. évfolyam, 98-122. szám)

1930-05-16 / 110. szám

8 Orska Mária meghalt Veronálmérgezés okozta a híres színésznő halálát Orska Mária, a lengyel szárma­zású híres német színésznő ma Bécsben veronálmérgezés követ­keztében meghalt. Orska Mária tíz évvel ezelőtt tűnt fel Berlinben, mint Wodekind és Strindberg da­rabjainak hősnője. Felesége lett Bleichrödernek, a híres bankár­nak, akitől azonban nemsokára el­vált. Külön színtársulattal kül­földi utakra indult és Budapesten is többször játszott nagy sikerrel. Orska Mária Két évvel ezelőtt raprím­ista lett és habár állandóan szanatóriu­mokban kezelték, nem tudott le­szokni iz bódítószerekről, amelyek mindjobban aláásták amúgy is gyenge szervezetét. Néhány hónap előtt öngyilkossági kísérletet kö­vetett el, de megmentették. Ma délben veronálmérgezéssel szállí­tották szanatóriumba, ahol dél­után kiszenvedett a hányatott éle­tű tehetséges színésznő.­­ A házi vizsgálat nem tisz­tázta a Rádió rendezője ellen emelt vádakat. A Rádió részvény­társaság igazgatósága ma nyilat­kozatot tett közzé a Hegedűs Tibor rendező ellen felmerült vádak ügyében, melyekről a Friss Újság is megemlékezett. Eszerint a vizs­gálat nem derítette ki, hogy Hege­dűs, a Stúdió rendezője, a szereplő művészek gázsijából a maga szá­mára levont volna. Az sem nyert bizonyítást, hogy províziókat ka­pott volna a szereplő művészektől. Egyébként, a vizsgálat befejezett eredményűnek nem tekinthető, m­ert a feljelentők és tanuk egy ré­sze kijelentette, hogy adataikat csak a bíróságnak hajlandók ren­delkezésre bocsátani, a házi vizs­gálatnak pedig perrendszerű­­ esz­közök nem állanak rendelkezésére. —■ Ma kétórás sztrájkba léptek a francia postások. A francia posta­alkalmazottak szerdán este kül­döttség útján kértek fizetésemelést Tardieu miniszterelnöktől, aki ki­jelentette, hogy a súlyos pénzügyi helyzet miatt egyelőre nem vállal­hat a költségvetés egyensúlyának veszélyeztetése nélkül újabb áldo­zatokat. Kijelentette továbbá, hogy ha a posta-, távíró- és telefonalkal­mazottak általános sztrájkba lép­nek, az államhatalom teljes szigo­rával találják szemben magukat. Erre a kijelentésre már szerdán este félórás tiltakozó sztrájkot tartottak a posta- és táviróalkal­­mazottak, ma délelőtt 11 órakor pedig kétórás sztrájkba léptek. A költségvetési miniszter javasla­tára a kormánytanács intézkedett, hogy a tisztviselők fizetésének ren­dezéséhez megszavazott hiteleket minél előbb szétosszák. — Halálos kutyaharapás. Szol­noki tudósítónk írja: Birkas Já­nos kőteleki 67 éves magánzót Kő­teleken L. Rózsó Pál kutyája meg­harapta és a harapás folytán ke­letkezett seb tisztátalan kezelése miatt szepsis következtében meg­halt. FRISS ÚJSÁG 1930 május 16, péntek — Agyontaposta a tehén. Az Orosháza külterületén levő mono­­ri tanyák között Jankó András tizenhárom éves budapesti fiú, akit szülei Pusztai András monori ta­nyai gazdához adtak ki nevelésre, tehenet legeltetett a tanyák mel­lett. A gyerek a tehén nyakán lé­vő kötél végét a maga derekára csavarta. A tehén valamitől meg­ijedt, elrántotta a fiút, végigvon­szolta a földön, majd rátaposott. A gyermek sikoltozására Pusz­taiék kirohantak, megfékezték az állatot és a több sebből vérző fiút beszállították Orosházára, mikorra azonban dr. Zelenka Lajos orvosi rendelőjéhez érkeztek, a fiú már halott volt. Az állat valószínűleg eltörte a gyermek hátgerincét; a holttest fején és hátán borzalmas zúzott sebek vannak. A csendőr­ség megindította a vizsgálatot a szerencsétlenség körülményeinek a felderítésére.­­ Munka közben lezuhantak. A Vám-ucca 3. számú ház tetejéről Weber József 23 éves bádogosse­géd az úttestre esett és a lábán húzódásokat szenvedett. A mentők a lakására vitték.­­ A Mázsa-ucca fl­. számú házban Konrád Antal 23 éves napszámos leesett egy négy méter magas állványról és belső sérüléseket szenvedett. A mentők a Kun­ uccai kórházba szállították. — Újpesten a Király­néén 18. számú házban Hegedűs Imre 52 éves asztalossegéd leesett egy négy méter magas állványról és lábszárcsontja eltörött. A men­tők a Rókus-kórházba szállították. — Házasság. Jacoby Lányi Már­ton dr. ny. főispán leányát, Annát eljegyezte néhai püspöki Kereszt­­szeghy Lajos fia, György. — Havazás a Tátrában; felhő­­szakadás és árvízveszély Délnémet­­országban. A szerdára virradó éj­szaka óta az egész Tátrában hava­zik. A hótakaró vastagsága he­lyenként már két méter. —­ Délné­metországban néhány nap óta sza­kadatlanul zuhog az eső s miután a bajor Alpokból a patakok óriási vízmennyiséget zúdítanak a völ­gyekbe, egyre nő az árvízveszély. A Schwarzwald déli lejtőjén a fo­lyók már több helyütt kiáradtak. Waldskirchben méter magasan áll a víz. Felső-Bajorországban szin­tén nagy árvízveszedelemtől tar­tanak. Nagy károkat okozott Dél- Németországban a szélvihar is. A Schwarzwaldban százával csavarta ki a fákat az orkán. — Műsoros hadifogoly estély. A Hadviseltek Gazdaságpolitikai Pártja pesterzsébeti csoportja négy volt helyi lakos, jelenleg még most is orosz hadifogságban síny­lődő magyar katona hazaszállítási költségeinek előteremtésére f. hó 17-én este 8 órai kezdettel Pester­zsébeten a Csillag­ utca 2. szám an levő Vasas Otthonban reggelig tartó táncestélyt rendez műsorral egybekötve. Közreműködnek Lau­­risin Lajos, Lakatos Ilonka, Szent­­iványi Kálmán, Székely Gabi, Óváry Artúr, Arzebuseft duó, Bag­­dy István és mások.­­ Motorkerékpár és bicikli sú­lyos karambolja. Ma délelőtt fél­­kilenc órakor az Üllői­ úton súlyos motorkerékpárszerencsétlenség tör­tént. Jeney Kálmán magántisztvi­selő Kispestről a város felé tartott motorkerékpárjával, amikor hir­telen szembetalálta magát Simon János kerékpárossal. Az összeüt­közést már nem lehetett kikerülni, a motorkerékpár és a kerékpár egymásnak rohantak és mindket­ten lezuhantak az úttestre. A sze­rencsétlenül járt magántisztviselő és gyári munkás életveszélyesen megsebesültek. A Szent István­­kórházba vitték őket a mentők. — Ártatlanul rablással gyanúsí­tottak a románok egy magyar földbirtokost. Ifjabb Szinyey- Merse Félix szolnokmegyei föld­­birtokos, a híres festő unokája, ro­koni látogatáson járt Erdélyben. Visszautasában a kürtösi román határrendőrség letartóztatta, majd Bukarestbe kísérte. A letartózta­tott földbirtokost azzal gyanúsí­tották, hogy egy szolnokmegyei fölbirtokost kirabolt. Szinyey- Merse Félix a bukaresti sziguran­­cián teljesen igazolta magát, iga­zolta ártatlanságát. Az ártatlanul meghurcolt földbirtokos most a bukaresti belügyminisztériumhoz fordul elégtételért. Mmmmmmmmtammmmmammmmmmmam­ — Elloptak egy autót. Pollók István kalapgyáros tegnap este bejelentette a rendőrségnek, hogy 25—374. számú Fiat-autóját, mi­alatt ő a Décsi-moziban volt, a mozi elől ismeretlen tettesek el­lopták. Tekintettel arra, hogy teg­napelőtt hasonló körülményei­ kö­zött loptak el a mozi elől egy autót, a rendőrség utasítást adott az őrszemeknek, hogy fokozottabb figyelemmel kisérjék a szórakozó­helyek előtt várakozó autókat.­­ Zsebtolvajt fogtak a Keletin. Szerdán este a Keleti pályaudvaron a fiumei gyorsvonat indulása előtt Meller János somogyi csurgói földbir­tokos észrevette, hogy valaki a zse­bében kotorász és ki akarja emelni pénztárcáját, amelyben nagyobb pénzösszeg volt. Hátranézett és kö­zelében egy kopottas, 50 év körüli embert látott. Rendőrnek szólt, aki az embert előállította a főkapitány­ságra. Megállapították, hogy lóüg­y­­nök, egyébként rovott multú zseb­tolvaj, őrizetbe vették. Kihallgatása során tagadta, hogy meg akarta lepni a földbirtokost. m­mm )( A Magyar Kerékpáros Szöveg,­­ség a Jóbarát Kerékpáros Körrel karöltve elhatározta, hogy a vasár­napi kerékpáros versenyt a váci or­szágúton a II kilométeres kőtől (Megyeri-csárda) Vácon és Hátságon keresztül a 61-es kilométerkőig ter­jedő útszakaszon oda és vissza) 100 kilométeres távon rendezi meg.. )( Hirsehfeld Budapesten. A va­sárnapi MAFC-versenyen válogatják ki a Berlin ellen kiálló válogatott budapesti csapat szereplőit. A ver­senyszámok a következők: 400 mé­teres előfutam, magasugrás (Kés­márki, Orbán, Bácsalmási III., Ko­vács), súly (Hirschfeld, Darányi, Cserenye), 400 méteres döntő (Barsi, Sugár, Vértes), 100 m. előfutam, 1500 m. (Szabó, Belloni, Gyulai, Fe­rihegyi), távolugrás (Balogh, Far­kas, Goda), 100 m. döntő (Baggam­­bi, Hajdú, Solt, Paku, Gerő III.), gerely (Szepes, Budavári, Takács), 110 m. gát (Jahn, Kovács), diszkosz (Hirschfeld, Marvalits, Dom­ogán, Egri, Regős, Bácsalmási III., Dará­nyi), 800 m. (Szabó, Gyulay, Vértes, Aczél), 5000 m­ (Szerb, Csáky, Szi­lágyi). A verseny délután fél­­ óra­kor kezdődik a Beszkárt-sporttele­­pen. )( A vasárnapi mérkőzések bírái. A Bírák Testületének bíróküldő bi­zottsága az eheti bajnoki mérkőzé­sekre a következő bírákat küldte ki: I. liga. Újpest—Somogy: Gere. Atti­la—Bástya: Csárdás. Budai „11“— Pécs-Baranya: Klein Árpád.­ Ferenc­város—Kispest: Barna Béla. Bocs­­kay—Hungária: Vass Ernő. II liga. Soroksár—Vasas: Klug. Megyer— Vác FC: Kiss József. Terézváros— Merkúr: Salgó. —Amatőr I. osztóly. BEAC—Testvériség: Síkos. Postás- Törekvés: Boronkay. BSE—Ferenc­városi Vasutas: Rotter. FTC—III. ker. TVE: Krupitzer. Beszkürt— Pestújhelyi SC: Polonc. MTK—33FC Halász. ÚTE—BTC: Rot­tmann. áfflm * A Bethlen-téri Színház új mű­sora. Budapestnek ez a kedves színháza tegnap mutatta be új ta­vaszi műsorát, amelyet jobbnál­­jobb kabarédarabokból és jelene­tekből állították össze. A magán­­számokban Szentiványi Kálmán, Vidtor Ferike, Werbőczy Ha, Ka­posi Kató és Ariadne aratott nagy sikert, míg a darabokban sok tap­sot kapott Mende Klári, Érckövy László, Kemény Olga, Zombory Zol­tán és Ormos Béla. A műsor egyik művészi szenzációja a Szentpál Olga tánccsoport vendégszereplése Bottka Lolával az élén. M­DIO A budapesti rádió műsora . Péntek: 9.13 és 9.45: A rádió házi­­kvartettjének hangversenye. 9.30: Hí­rek. 11.10 : Nemzetközi vízjelzőszolgá­­lat. 12.00: Déli harangszó, időjárásje­­­lentés. 12.05 és 12.35: A Tiszti Kaszinó szalonzenekarának hangversenye. 1.00: Időjelzés. 2.30: Hírek, élelmiszerárak. 3.00: Piaci árak és árfolyamhírek. 3.45: Meseóra. 4.45 : Időjelzés, hírek. 5.00: Az Első Budapesti Citerakör hangver­senye. 5.50: „Képek a magyar iroda­lom múltjából". 6.25: Zongoranégye­sek. 7.40: Német nyelvű előadás. 8.00: Cigányzene. 8.40: Ügetőversenyeredmé­­nyek. 8.50: Részletek az „Alvinci hu­szárok" című operettből. Utána körül­belül 10.10: Időjelzés, hírek. Majd : A Fejes-szalonzenekar, az Ostende jazz és Horváth Gyula cigányzenekarának hangversenye. wyrs’jrMJrwM­rrwwMWMMrjrjTMrwwjr* m­wrmmn­ d A csendőrt­iszthelyettes gyil­kosát öt évre ítélték. A szabadkai törvényszék a balatonzamárdi­­csendőrt­iszthel­yettesnek gyilkosát, Kagypál Antal mészárost erős fel­indulásban elkövetett szándékos emberölés bűntette címén ötévi börtönre ítélte. A kétrendbeli lo­pás vádja alól a bíróság a vádlot­tat bizonyítékok hiányában fel­mentette. Az ügyész fellebbezést jelentett be.­­ Négy tiszazugi arzénes asz­­szony ügye a tábla előtt. A szol­noki törvényszék Lipka Pálnét há­romrendbeli gyilkosság büntette, egy gyilkosságra való felbujtás és egy gyilkosság kísérletének bün­tette címén kötél általi halálra, öz­vegy Holiba­ Károlynét és Köte­les Istvánnét, akik a férjüket siet­tették át a másvilágra, továbbá Sebestyén Bálintnét, mint felbuj­tót, életfogytig tartó­­egyházra ítélte. A fellebbezések alapján ma tárgyalta ezt az ügyet a tábla. A védők a bizonyítás kiegészítését kérték, amit a főügyész ellenzett. KÖZGAZDASÁG Olcsóbb a búza. A búza májusra 1, júniusra 5 fillérrel olcsóbbodott, az októberi búza változatlan. A rozs rendkívül üzletiben, májusra és júniusra egyáltalán nem tör­tént üzletkötés, októberre 4 fillér­rel olcsóbbodott az ára. A tengeri irányzata javult, a májusi tengeri ugyan kissé lemorzsolódott, a jú­niusi azonban 7 fillérrel emelke­dett. A tranzitó tengeri júniusra 14 fillérre­ drágult. A készárupia­­con a forgalom lényegesen megja­vult, az irányzat azonban gyen­gült, Búzából mintegy 65 vagon cserélt gazdát 15—20 fillérrel ala­csonyabban a tegnapi zárlatnál. A lisztárak nem változtak. — A határidőüzlet hivatalos árjegyzése: Magyar búza, május 20.27—20.23 (20.22), június 20.55—20.29 (20.29), október 18.99—19.10 (19.05). Magyar rozs, október 11.77—11.88 (11.80). Tengeri, május 11.52—11.50 (11.50), július 11.55—11.70 (11.58), augusz­tus 11.87 (11.86). Tranzit- tengeri, május 10.86—11 (11), július 11.to­ll-20 (11.10). — A készáruü­zlet hi­vatalos árfolyamai: Búza, tiszai 21.00—22.15 Felsőtiszai 20.35—21.65 Fejér megyei 20.30—21.10 Dunántúli 20.20—21.10 Pest megyei 20.45—21.15 Bácskai 20.45—21.25 Rozs 10.40—10.50 Takarta, árpa I. 14.25—14.50 Takarta, árpa. II. 13.50—13.75 Felsőm, sörárpa 17.00—19.00 Egyéb sörárpa 16.00—17.25 Köles 10.00-11.00 Tiszai tengeri 11.10—11.20 Zab I. 12.80-13.20 Zab II. 12.20—12.50 Korpa 8.00— 8.20 Lucernamag 120.00—140.00 Lóheremag arankás 80.00—90.00 Ormányos férgek pusztítják a vetést, Baranya megyében. Molnár Elemér gazdasági felügyelő je­lentése szerint Baranyában a ta­karmányfélékben, f­e főleg a cu­korrépavetésekben ormányos fér­gek erős kárt tettek. Egyes helye­ken az ormányos férgek pusztí­tása az ötven százalékot is eléri.

Next