Friss Ujság, 1930. november (35. évfolyam, 249-273. szám)

1930-11-18 / 262. szám

1930 november 18. kedd FRISS ÚJSÁG Ebben a pillanatban élesen felsi­­rcolt Molnár Mária: —­ Nem igaz, folz évvel sem va­gyok idősebb. Posta megcsóválja a fejét és ta­­máskodva jegyzi meg: — A Mari néni lehetne az anyám, mert tizenhat évvel idősebb, mint én. A vád és védelem meghallgatása után a bíróság Posta Károlyt tíz­­hónapi börtönbüntetéssel sújtotta.­­ Megölte hűtlen feleségét — nyolc évre ítélték. A Balmazújvá­ros község határában fekvő Nagy­­ház-tanyán ez év szeptemberében Debreceni Mihály gazdasági cseléd nyolc késszúrással meggyilkolta feleségét, akivel 28 éve együtt élt és akitől tizenegy gyermeke szüle­tett. A gyilkos férj az egész tár­gyalás alatt zokogott. Kihallgatá­sakor azt adta elő, hogy azért ölte meg a feleségét, mert viszonyt kez­dett Szűcs Lajos házasemberrel. A gyilkosság után be akart ugrani a tanya kútjába, de a közelben le­vők megakadályozták ebben. Deb­receni Mihályt a törvényszék nyolc évi f­egyházra ítélte.­­ Becsapta az angol gyárost. fiaimami Salamon budapesti tex­tilügynök,, aki éveken keresztül a M. V. Levy manchesteri nagy tex­tilgyár budapesti vezérképviselője volt, koholt megrendelést jelentett be a manchesteri cégnél s ezekről hamis váltókat juttatott el alkal­mazóihoz. Ezek az álügyletek az idők folyamán 93 ezer pengőre rúg­tak. A gyár rájött a csalásra, mi­re Haimannt bíróság elé állította. A­ törvényszék az ügynököt tíz­­hónapi börtönbüntetéssel sújtotta. A Tábla ma Haimann büntetését másfélévi börtönre emelte fel.­­ Grosz Imre bankárt felmentet­ték. A törvényszéken egy hétig tárgyalta Géczy egyesbíró Grosz Imre bankár bűnügyét és ma hir­dette ki ítéletét. Grosz Imrét annak idején Löw Antal dr. jelen­tette fel, mert 3250 darab Wodia.­ner-r­észvényt", amelyet nála zálo­­­g­atott­ el, nem­ tudta visszaadni. Grosz azzal védekezett, hogy a részvényeket jóhiszeműen és jogo­sam lombardirozta. "Mankovi­cs An­tal dr. ügyész vádbeszédében fenn­tartotta a­ sikkasztás vádját, ezzel szemben a védő azzal érvelt, hogy sikkasztásról nem­ lehet szó, mert Wy­d­­­a ne­re­k­n­e­k lett volna alkal­muk a részvényeket visszavásárol­ni, de ők ezt nem tették meg. A törvényszék a per­beszédek elhang­zása után Grosz Imrét felmentette a vád alól azzal, hogy a feblek kö­zött egyszerű elszámolásról van szó. Az ítélet ellen az ügyész fel­lebbezést jelentett be. mMmwm A budapesti rádió műsora: KeM . 9.15 és 9.15: Katonazene. 9.30: Hitérc 11.10 : Nemzetközi vízjelzőszol­­gálat. 12.00: Déli harangszó, időjárás­­jelentés. 12.05­ és 12.35: A rádió házi­­kvartettjének hangversenye. 12.25: Hí­rek. 1.00: Időjelzés. 2.30: Hírek, élelmi­szerárak. 3.00: Piaci árak, árfolyam- fi­rék. 3.30: Meseóra. 1.45: Időjelzés, hírek. 5.00: Nagy Berta novellái. 5.30: László Imre magyar nótákat énekel cigányzenekisérettel. 6.30: Francia nyelvoktatás. 7.00: Felolvasás. 7.25: Az Operaház előadásának ismertetése. 7.10: Az Operaház ,,Xerxes“ előadása. Vig­­opera 3 felv. Utána: Időjelzés, h­írek. Majd: Szabó-Guy László jazz-buildje. A teljes heti budapesti, valamint a külföldi részletes műsort a pénteki rádiómellékletenki­n közöltük. BEBLfimPPELE mjLíííCV RHÚDTELEP URSflRLASA-JiL mi 3EH.HOGV mi4RHOTHOP^i|V X lon.rnERTR ELEMEK TELLESlT miöVÉ-­uEimínTíTssnDEnKi­onis fTlEG LESZ ELÉGEDJE® iTerm­ini A Vasas megverte a Ferencvárost Az Újpest is kikapott Százakra menő tömeg állt vasárnap délután a Friss Újság Nagymező-utcai fiókkiadóhivatala előtt, hogy a futball­mérkőzések befejezése után öt perccel már plakátaink útján értesüljön a mér­kőzések kimeneteléről. Gyors és pontos tudósításaink pedig a fővárosban leg­elsőnek adták hírül, hogy a Vasas im­ponáló gólarányú győzelmet aratott a Ferencváros felett Már vasárnapi szá­munkban megírtuk, hogy a Vasasok de­rék együttese meglepetésre­­készül a Ferencváros ellen. Igen sokan kétkedve fogadták bejelentésünket, a labdarúgás szakköreiben pedig még gondolni sem mertek volna arra, hogy a Vasas le­győzhesse a Ferencvárost. A meglepetés pedig be is következett, az elsőosztály­­ba visszacsöppent Vasas 5:2 arányban meghajlásra kényszerítette a nagy Frenzsstadtot. Vasárnap az őszi szezon nyolcadik fordulójához érkezett, szürkének indult a bajnokság szempontjából, de éppen ez a forduló hozta meg a Ferencváros vereségén kívül a szezon legnagyobb meglepetését: az otthon játszó, veretlen bajnok Újpest vereségét. Az Újpest, amióta háromszoros nagy győzelmét a bajnokságban, a Középeurópai Kupá­ban és a genfi tornában elérte, magyar ellenféltől nem kapott ki és így a Sa­har­s igen nagy sikert aratott. Sabaria—Újpest 4:2 (3:1). Az Újpest —Sabaria mérkőzésbe a Sabaria úgy indult, hogy azt meg sem nyerheti, há­rom sebesü­ltje is volt. Az Újpest azon­ban ismét elkövetett a csapatösszeállí­tásban egy súlyos hibát: a két nappal ezelőtt még amatőr Szalayt állította a fedezetpor tengelyébe. Szalay csak húsz percig bírta az iramot, azután Vámos egy fejjel föléje emelkedett■ Vámos volt a meccs hőse és Vermes, aki vi­szont két tizenegyest is ártalmatlanná tett. Mind a két tizenegyes jogos volt, de a Sabaria ezt vasárnap előnybe adhatta az Újpestnek. A Sabaria lelkesen és stílusosan játszott és Vámos dirigálásá­val folyton áttörte az újpesti védelmet, amely vasárnap nagyon bizonytalan volt. Az Újpest 1-0-ra, majd 2:1 -re ve­zetett Avar góljaival, Borbély gólja után Kovács II■ kiegyenlített és Iglódy a ve­zetést is megszerezte. Amikor P. Szabó a második tizenegyest is elhibázta, Új­pest elvesztette a szívét és bár Batsányi helyet cserélt Szalayval, a játék végén ismét Kovács I­. szerzett gólt és ezzel a Sabaria 4:2 arányban győzött. Vasas—Ferencváros 5:2 (31­). A Fe­rencváros azzal magyarázza súlyos ve­reségét, hogy a Vasas-pálya csúszós, si­­kos és idegen volt a számára, amelyen azonban ellenfele igen jól mozgott. Egy többszörös bajnokcsapatnak így véde­kezni nem szabad. Nem a pálya volt rossz, hanem a Ferencváros védelme és halfsora. Papp egészen eltűnt, de rosz­­szuk voltak a szélsőbalfok is. Ennek ellenére az első öt percben három gólt is lő a Ferencváros, de kellő offszájd és csak Toldy gólja érvényes. Brunecker egy percre rá kiegyenlít. A Ferencváros támad, míg a Vasasok kiszöknek , és Stanzt révén egymásután két gólt lő­nek. A második félidő elején ipár­­job­ban bírja a talajt a Ferencváros, úgy látszik, hogy ki is egyenlít, de csak Takács 11. tizenegyeséből tud szépíteni, azután, ismét összeroppan és a Vasasok két lefutásból Egri és Stanzl révén Sík­re emeli a gólarányt. A Vasasok lelke­sedése dicséretreméltó volt. A két nagy csapat veresége három­szoros győzelmet hozott a Hungáriá­nak. Egyszerre két komoly ellenfelét rázta le magáról. Hungária—Nemzeti 3:0 (1:0). A volt bajnokcsapat az első félidőben gyen­gén játszott, a Nemzeti ekkor jobb is volt a kék-fehéreknél, de szünet után a Bih­ámy és Rázsó nélkül játszó Nem­zeti ellen k­önnyű győzelmet aratott. A Hungária tisztes gólaránya ellenére sem elégített ki. Wéber gyengesége a centerhallban és a megbolygatott belső csatársor ingadozása olyan szembeötlő hibák, amelyeket sürgősen reparálni kell. Wéber, Barátin és Sárvári lőtték a gólokat. III. ker. FC—Bástya 3:1 (1:0). Bal­­szerencsés meccse volt a Bástyának a III. Icer. ellen, m­ert folyton támadott, de a 111. kerület rúgta a gólokat, hiisz II, Kormos és Dreszler góljaival már 3:6-ra vezetett a III. kerület, amikor a Bástya Korányi II. góljával szépített az eredményen. A Bástya csapatfelforgatá­­sa nem sikerült. A III. kerület határo­zott céllal tör az él felé, ambíciója, lelkes játéka és csatárainak gyorsasága tisztes helyet fog biztosítani számára a bajnokságban. Nekünk az az érzésünk, hogy az őszi szezonban a III. kerület a második helyen fog végezni. Budai „11“—Kispest 1:0. Még egy ötödik mérkőzés is volt­­ Kispesten, amelyben a Budai „11“ 1:0 arányban győzte le a Kispestet. Tüzes mérkőzés volt, mert a Kispestnek egy gólja körül vita folyt, míg végül is megállapította a bíró, hogy Fürstner kézzel ütötte a kapuba a labdát Annál szerencsésebb volt a Budai „11“: Kárpáti 11. tizenha­tosról lőtt labdája a kapufáról pattant a hálóba. A második félidőben tizen­egyest ítél a bíró a Kispest javára, azonban Fábián kivédi Steiner lövését. A mérkőzés reálisan döntetlen lett volna. Bocskai—Pécs-Baranya 3:2 (1:1). Ke­mény küzdelem volt Pécsett is. A Pécs- Baranya nehezen adta meg magát, töb­bet is támadott, mint a Bocskai, viszont a Bocskai csatársora jóval eredménye­sebb. Ez döntötte el a meccset. Ardai gólját még a félidőben Vince kiegyen­líti, majd Horváth és Teleki a máso­dik félidő első tíz percében újabb két gólt lő. Azután­ végül a Pécs-Baranya támad, de csak egy gólt tud elérni Ha­las révén. II. liga Vác FC—Baki TK 3:2 (2:2), Kossuth —Józsefváros 4:0 (2:0). Soroksár—Te­rézváros 1:0 (0:0), Maglód—Turul 3:1 (2:0).­­( Magyar győzelemmel ért véget az osztrák—magyar biiliárd hárm­as­ csapat­­verseny. A vasárnapi küzdelmek során Eipeldauer (osztrák) győzött Mezey (magyar) ellen 400:255 arányban, Papp (magyar) győzött Kocsán (osztrák) el­len 400:377 arányban és Dávid (ma­gyar) győzött báró Scharitzer (osztrák) ellen 400:317 arányban. Végeredmény­ben tehát Magyarország­­győzött 3437: 3024 arányban. )( Birkózóink győzelme Zágrábban­ Zágrábban válogatott birkózóink 6:1 arányban győztek Jugoszlávia birkózói ellen. A jugoszlávok csak a kisközép­­súlyt nyerték, ahol Markovics győzött Burányi ellen. )( Futballbotrán­y Dombóváron. "A VOGE és a kaposvári Turul bajnoki mérkőzést játszott vasárnap. A máso­dik félidőben a dombóvári VOGE már 2:0 arányban vezetett, amikor a kapos­vári csapat néhány perc alatt kiegyen­lített. A 37. percben Flórián megrúgt­a Újvárit,­ a dombóváriak kapusát, aki erre megütötte megsértőjét. A bíró ki­állította a kapust, mire a közönség­ a pályára tódult és félbeszakította a mér­kőzést. A nagyobb bajnak a rendőrség­i közbelépése szabott gátat. ^VVXV%VIAXVX^VV­XXVVXX%Xl,VkVVV­U.VWVVVVVVVVeVVVVV^ VAGVOK­T SZEREZ HI­RABI! Wv? RELTETŐGÉPPEL i de baromfitenyésztéssel foglalkozik. A legmoder-I­­ nebb gyártmány, legkitűnőbb kivitel ! Gravitációs 1 I központi melegvízfűtés! Automatikus melegszará-V / lyomás páro­lgtatás és szellőztetés. Amalith asz-Yv f besztpala belső burkolattal. Nem vetemedik, kitűnő _y hőszigetelői Elpusztithatatlan. Tojások forgatása ki* ^ viliről egy pillanat elatt! L MAGYAR RADIÓTORGYÜ R. T. BUDAPEST Gyár: X., GTÖM RÖI-NIT 76- 78. Városi iroda és mintaraktér-V., KfilMáH-UCC- 18. Telefon: 197­ 08. Műanyák, téli csibenevelű ketrecek (battériák), árak, baromfitenyésztési eszközök. • Alacsony áraki Kedvező fizetési feltételek! Szakszerű oktatási 9 SZÍNHÁZ * A Kis Katalin új címszereplővel. Hétfőn este a Magyar Színházban a Kis Katalin cím­ű­ .darab főszerepét Dajka Margit helyett a színház rend­­kívül tehetséges új tagja, Palotás (Pálinkás) Irén játszotta. A finom megjelenésű fiatal színésznő nagy­szerűen­ megállta a helyét és erede­­tien kedves, friss alakításával el­homályosította elődje emlékét. Sok tapsot kapott a közönségtől. Palotás szép ígérete a Magyar Színháznak. KÖZGAZDASÁG A búza 5, a rozs 10 fillérrel ol­­csóbbodott. A tengerentúli gabona­piacokról lanyhább irányzatot je­lentettek. Jenne­k hatása alatt ná­lunk is gyengült az irányzat és a búza ára,­­élénk hullámzás mellett 8,9 fillérrel esett. Végeredményé­ből­ a márciusi búza 8, a májusi 9 fillérrel zárult alacsonyabban, mint szombaton. A rozs irányzata is gyengült, de mindössze 3 fillért vesztett. A készárupiacon a búza 5, a rozs és a tengeri 10 fillérrel olcsóbbodott. A budapesti és vi­déki nagymalmok lisztárai, XII■ XII. havi szállítási engedménnyel, balettával, forgalmi adó nélkül: Ogy 34—34.50, Og 33.50—34. 2-es 30.50 31. 4-es 26.50-27, 6-os 18.50, 8-as 10.25—10.75, rozs 0-as 29, rozs 1-es 17. — A határidőüzlet hivatalos árjegyzése: Magyar búza: március 15.16—­15.25 (15.18), május 15.16— 15.75 (15.16). Magyar rozs: március 8.90—8.97 (8.07). Tengeri: május 11.50—11.64 (11.58). Tranzit­-tengeri: május 11.50—11.64 (11.58). — A kész­áruüzlet hivatalos árfolyamai: Búza, tiszai­­ 13.65—14.85 Felsőtiszai 13.55—14.15 Jászsági 13.55—14.20 Dunántúli, pestvi­déki és bácskai 13.50—14.10­­Rozs 7.90— 8.00 Takarin, árpa I. 12.75—18.25 Felvidéki sörárpa 18210—20.25 Zab I. 16.50—16.75 Tiszai tengeri 13.75—13.85 Egyéb tengeri 13.70—13.80 Korpa 7.00— 7.10 Hepce 25.00—26.00 Köles 10.50—11.50 Lucerna 150.00—170.00 Lóhere, aránkás 115.00—125.00 Borárak: Csengőd 26—28—38 fil­lér. Dömsöd 22—28, must 18 fillér. Hahót 23 fillér. Szekszárd 24—80 fillér. Villány fillér 34, fehér 85—40 fillér. Tolna 20—30 fillér. Az árak termelő pincéjéből történt nagy­bani eladásnál, literenként érten­dők. Szálastakarmány-árak. Réti szé­na II. 750—800 fillér. III. csomago­lásra 450—700 fillér. Muhar 600— 900 fillér. Lucerna 900—1050 fillér. Álomszalma II. 280—350 fillér. Zsupszalma I. 430, II. 360 fillér. Az á­­ak­ Budapesten, 100 kilónként ér­tendők. * Gyapjú-árak. A vevők és eladók tartózkodók. Névleges­ árak minő­ségek szerint 100 fillérrel jegyez­hetők kilónként. A londoni vásár­ra 10 százalékos áresést várnak. Szűrő állat­árak. Élőborjú belföldi szopós 1. 142—150 fillér. Az árak Budapesten, kilónként, élősúlyban értendők.

Next