Friss Ujság, 1931. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1931-01-24 / 19. szám
4 Lemondást a szeghalmi rendőrbiztos A főszolgabíró elfogadta a lemondást, de nem nyilatkozhatni Gérec viselt dolgairól Napok óta kósza hírek és különböző suttogások tartják izgalomban a békésmegyei Szeghalom község lakosságát. A suttogások Géme Károly ottani rendőrbiztos személye körül keletkeztek. Gérec vagy másfél évvel ezelőtt került a község rendőrbiztosi állásába s bár igen képzett és világot jártember volt, mégis, hír szerint, már hivatalbalépése elején kisebb szabálytalanságokat is követett el. Tegnap azután a suttogásoknak pontott tett a végére az a körülmény, hogy Gérec Károly beadta lemondását, amit Tóth Béla dr. főszolgabíró el is fogadott Mint értesülünk, a volt rendőrbiztos nagyon szerelmes természetű volt s magánéletével nem igen adott példát a község lakosságának. A főszolgabíró nem ka£ ott a suttogva terjesztett híreken tgül semmiféle konkrét bizonyítékot Gérec magánéletére vonatkozóan s ezért a fegyelmi vizsgálatot tárgyi bizonyítékok hiányában, nem indíthatta meg. Január első hetében azután rajtakapták a rendőrbiztost, amikor a vasúti vendéglőben botrányt okozott. Ez megérlelte a helyzetet, aminek következtében Gérec be is adta a lemondását. A Friss Újság munkatársa telefonon beszélt Szeghalom főszolgabírójával, dr. Tóth Bélával, aki megerősítette a hírt hogy Gérec tényleg beadta a napokban lemondását, amelyet el is fogadott Sajnos, mondja a főszolgabíró, nem érzem magamat felhatalmazva arra, hogy Gérec viselt dolgaira vonatkozóan nyilatkozzam. Tény az, hogy beadta lemondását amelyet én nyomós okok fenforgása miatt el is fogadtam. Eddig a szeghalmi rendőrbiztos esete. IMMUE ANNA PAVLOVA MEGHALT Anna Pavlova, a volt orosz cári balett táncosnője Hágában tüdőgyulladásban meghalt. A cári balett feloszlása után Pavlova nekiindult a világnak és mindenhol táncestéken ragyogtatta művészetét Négy évvel ezelőtt Budapesten is vendégszerepelt óriási sikerrel. * Sebestyén Géza vagyontalansági esküt tett. Sebestyén Géza, a Városi Színház volt igazgatója ellen 400 pengős követelés miatt a Fischer Simon cég, 925 pengős adósság miatt pedig a Bodnár és Társa nagymező uccai cég csődnyitást kért. Sebestyén a pénteki tárgyaláson kijelentette, hogy teljesen vagyontalan, nincsen más értéktárgya, csak kottái, de ezekért sem kapna semmit. Miután Sebestyén letette a vagyontalansági esküt, a törvényszék a csődnyitási kérelmet elutasította. FRISS ÚJSÁG 1981 január 24, szombat Vihar a munkanélküliek gyorssegélye körül Súlyos vád az albertfalvai építkezések miatt A képviselőház pénteken rövid, de izgalmas ülést tartott. Ungauer Albin mentelmi jogának megsértését jelentette be, majd Csák Károly beterjesztette a kartel javaslatot, amelyre vonatkozólag az elnök azt javasolta, hogy kedden kezdjék meg a tárgyalását Kabók Lajos ezzel szemben azt indítványozta, hogy szombaton tartsanak ülést és tárgyalják a munkanélküliek gyors segélyére vonatkozó indítványt Elmondta, hogy a nyomor napról-napra nő, egész éjszaka sorba állanak a munkanélküliek ezrei, hogy másnap csekély négy pengőért hólapátolási munkához jussanak. Hónapokkal ezelőtt a kormány részletes programot dolgozott ki a közmunkák kiadására vonatkozóan, a belügyminisztériumban főispáni öszszejövetel is volt ez ügyben és mindmáig annak ellenére, hogy a tél derekán vagyunk, semmi intézkedés nem történt a tavaszi közmunkák kiadása ügyében. A nagyvállalatok ismét leépítésre gondolnak. Ezek a hírek pánikot idéznek elő, meg kell nyugtatni a munkásokat és a tisztviselőket. Váry Albert az elnöki indítványt pártolja. Nem lehet a kormány számlájára írni a munkanélküliséget és nyomort Erre óriási zaj tér ki a baloldalon, úgy hogy Váry percekig nem tud szóhoz jutni. — Csak ígérgetnek! Maga nem látja a nyomort! — kiabálják. Esztergályos János: Mi van a kölcsönvett 83 millióval? Propper Sándor: Hol vannak ilyenkor a miniszterek? Váry Albert azzal fejezi be, hogy a szocialisták csak gyűlöletet szítanak a kormány és a törvényhozás ellen. Peyer Károly az építkezések sürgősségéről beszél és azt mondja, hogy ha Albertfalváról lenne szó, építkeznének. Farkas István: Csak akkor építkeznek, ha panamázni lehet? Peyer Károly: Az albertfalvai építkezéseknél loptak. Felkiáltások: Ki lopott? Peyer Károly: Aki a népjóléti minisztériumban az albertfalvai építkezéseket csinálta. Három millió szengőt loptak, be fogom bizonyítani. (Nagy zaj.) A szocialisták kórusban kiáltják: — Kenyeret és munkát! Mózer Ernő felszólalása után végül is az elnök napirendi indítványát fogadták el. Dréhr Imre nyilatkozata Dréhr Imre a következő nyilatkozat közzétételét kérte: „Peyer Károlynak a képviselőház mai ülésén közbeszólás formájában elhangzott, az albertfalvai építkezésekre célzó minősíthetetlen támadására a Ház legközelebbi ülésén fogok válaszolni. Elvárom Peyer Károlytól, hogy nemcsak közbeszólás formájában gyanúsít, hanem adatait, amelyekben merész állításait alátámasztani véli, a Ház elé terjeszti, hogy ezekre megkapja válaszomat." — Te vagy a gyilkos! Paksi egy pilláimra megrettent, azután mosolyogva válaszolt: — Ugyan kérem, hiszen én jelentettem a gyilkosságot! A detektívek azonban az ötlettől nem tágítottak és vallatni kezdték Paksit, aki röviddel később beismerte, hogy valóban ő követte el a rablógyilkosságot, mert nagy nyomorban élt és a házigazda ki akarta lakoltatni, miért is sürgősen, pénzt kellett szereznie A mai tárgyaláson Paksi Sándor visszavonta beismerő vallomását és tagadta, hogy ő követte el a gyilkosságot — A kapitány mellberúgott és kényszerített a beismerő vallomásra — mondotta Paksi a törvényszék előtt — De a vizsgálóbíró előtt is beismerte tettét — szólt rá az elnök. — Nem tudtam, ki az az úr, akinek aláírtam! — válaszolt Ezután Jankovich egyetemi tanár, orvosszakértő mondotta el véleményét, majd Mihályf at ügyész bizonyítás kiegészítésre tett indítványt, amelynek értelmében a főtárgyalást elnapolták. fi Tátra magyar gőzös első tisztje is tengerbe fulladt Két magyar futó, két észt matróz és egy angol potyautas is a hullámokban lelte halálát Ma már részletes jelentések érkeztek arról a katasztrófáról, mely a Tátra 7000 tonnás magyar kereskedelmi gőzöst a görög partok közelében érte. A szerencsétlenség kedden történt és az újabb tudósítások szerint a tengerbefulladt Szabó János, a Tátra első tisztje, aki fiumei születésű 32 éves tengerész volt és kiváló szaktudásánál fogva nagy tekintélynek örvendett tengerész körökben. A másik magyar, aki a tragédia halottja, Szabó Kálmán sütő, a harmadik pedig az erdélyi származású Elekes István, aki szintén a gépházban dolgozott. Azonkívül meghalt két észt matróz, Wimson János és Tark Renhardt, továbbá egy Thomson nevű matróz, aki a hajónál nem volt alkalmazásban és úgy látszik, mint potyautas került a Tátrára. A legénység többi része megmenekült. A személyzet hozzátartozóinak megnyugtatására itt közöljük az életben maradt legénység magyar tagjainak névsorát: Vállay József parancsnok, Horváth Gyula II. tiszt, Hajnal Mihály I. gépész, Bali Károly H. gépész, Mostyán Gyula III. gépész, Pamcher István rádiótiszt, Molnár Endre kadét, Horváth Imre gépészgyakornok, Jedlicska József fedélzetmester, Mattyasovszky József szenes, Horváth Imre szenes, Bock László szakács, Bock József I. pincér, Schwarcz Sándor II. pincér, Uhr Leó szakácsinas és Cseh József alkalmi munkás. A magyar tengerészeti hivatal táviratilag utasította a pireusi magyar konzult, hogy az eljárást indítsa meg, hallgassa ki a Tátra legénységének a tagjait és a felvett jegyzőkönyveket küldje meg a tengerészeti hivatalnak. A pireusi konzulátus már meg is indította a vizsgálatot annak a megállapítására, hogy a szerencsétlenségért terhel-e valakit felelősség. a gyilkos felfedezi a gyilkosságot A rendőrség előtt Paksi tálassegéd beismerte, hogy meggyilkolta a szegedi özvegyet . A törvényszék előtt mindent tagad A szegedi törvényszék ma egy rendkívül érdekes és izgalmas gyilkossági főtárgyalást kezdett meg. A múlt év december hatodikén ugyanis Hódmezővásárhelyen egy magányos villában meggyilkolva,több sebből vérezve találták özvegy Nagy György Mihályné 70 éves módos asszonyt, aki együtt élt a villában özvegy Sebők Jánosnéval aki szintén véresen és megsebesítve feküdt a verandán. Sebőkné később magához tért és elmondotta, hogy a villában rablógyilkosság történt. Félórával a gyilkosság elkövetése után egy tálassegéd, Paksi Sándor lihegve jelentette a közeli rendőrőrszemnek, hogy a villában valami történhetett. A rendőr a jelzett villához sietett, ahol felfedezte a rablógyilkosságot. A legérdekesebb volt azonban az, hogy Paksi Sándor a lázas nyomozás és helyszíni szemle alkalmával sem tágított egy lépést sem a hivatalos emberektől és mikor a nyomozás semmiféle eredménnyel nem végződött, az egyik detektívnek véletlen ötlete támadt és rákiáltot Paksira. fRl» HÍREK .................... NAPIREND : január A Nap kél 7 óra 84 perckor, nyugszik A M 4 óra 47 perckor. A /£ °, Hold kél 10 óra 4 H a perckor, nyugszik 10 óra 44 perckor. Szombat időjárás* hát. T mnót Budapest ma déli hőmérséklete —6 Cél'^***HH*B— sins fok volt. A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor. Hazánkban a nap folyamán csapadék nem volt, csak az esti órákban indult meg a nyugati részeken némi havazás. Az ország északi részében —6 fokos hideg lépett fel. — Jóslat: Keleten még hideg, nyugaton azonban hóemelkedéssel járó, csapadékra hajló idő várható. VÍZÁLLÁS : A Duna Esztergomig és Pakstól lefelé árad, máshol apad, alacsony vízállása. Ma dunai vízállások: Pássá® 274, Struden 225, Stein S. Bécs —25, Pozsony 134, Komárom 252, Budapest 165, Paks 60, Baja 156, Mohács 174; a Dráva Barcsnál —70. — A Tisza végig apad, alacsony vízállása. Mai tiszai vízállások : Tiszabecs —20, Vásárosnamény —56, Tokaj 61, Tiszafüred 130, Szolnok 150, Csongrád 127, Szeged 180, a Szamos Csengernél 12, a Körös Gyománál .146. SZÍNHÁZAK Operaház: Pesti karnevál; Paraszt-1 becsület 048). — Nemzeti Színház 8 Bécsi menyasszony (548). — Kamara Színház: A játékos (548). — Városi Színház: Cigányszerelem 048). — Vígszínház : Feketeszárú cseresznye (8). — Belvárosi Színház: A család esze (8). — Király Színház: Az okos mama (8). — Magyar Színház: Lámpa tűz (először) (8). — Fővárosi Operettszínház: Orosz Kék Madár vendégjátéka (8) . — Andrássy úti Színház: Tihamér (9) . — Bethlen-téri Színpad: Furulyaszó 046, 549). — Komédia Orfeums Hotel Plemm Plemm (549). Meghalt a körmendi herceg a szegény betegeket ingyen gyógyító nagy úr, akinek a vagyon és tehetség nem önző jólétet és szórakozást jelentett, hanem a legnemesebb emberszeretet gyakorlásának kötelességét. Milyen vigasztaló volna ez az egyre sötétedő világ, ha a Batthyány Strattmann László alakja nem volna ritka kimagasló példa, hanem mindenki, akinek a kiváltságos szerencse alkalmat és módot adott, úgy élne embertársaijavára, mint az a példás életű nemes herceg, aki a modern idők igaz emberi értékelése szerint is csakugyan hercege volt az emberi szívnek és léleknek. Mert illik megjegyezni minden egyszerű magyar embernek is, hogy 1870 ben született a mosoni megyei főispánnak, gr. Batthyány Józsefnek egy fia, akit később hercegi rangra emelt a király és