Friss Ujság, 1931. április (36. évfolyam, 74-93. szám)

1931-04-22 / 90. szám

1931 április 22. szerda FRISS UJLÁC3 A lángoló tű­zbe szédült egy leány Rohamot kapott és a nyitott tűzhelyre zuhan­t .r Székesfehérvár közelében levő Kajaszószentpéter községben­­Kop­jak Mária 40 éves elmebeteg epi­lepsziás leány a nyitott tűzhely mellett álldogálva, az ebéd elkészí­tését várta. Hirtelen epilepsziás roham fogta el, belezuhant a lán­­gtoló tűsbe és olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy be kellett szállítani a székesfehérvári kór­ház sebészeti osztályára. A leány felépüléséhez kevés a remény.­­ Megrendítő gyermek tragédia játszódott le a heves megyei Róssa­­szentmárton községben. Rév­fű­i Jenő kántoriam­­ó, I. éves tanító­­képzőintézeti növendék Jenő nevű hal­dorgálásban részesült szüleitől az iskolai előmenetel miatt. A fiú annyira lelkére vette a dorgálást, hogy apja vadászfegyverével agyonlőtte magát.­­­ Üzletében felakasztotta magát egy pénzszekrénykereskedő. A Bál­vány utca 6. szám alatt lévő üzle­tében ma délelőtt fölakasztva, hol­tan találták Spitzer Mór páncél­­szekrénykereskedőt. Spitzer Mór az Általános Pénzszekrénykereske­­delmi rt. igazgatója volt. Ma reg­gel nyolc óra előtt ment be válla­lata üzletébe. Magára zárta az aj­tót.­ Nyolc óra után gyanús lett az üzlet lezárt ajtaja, rendőrt hívtak, majd lakatossal felfeszítették a zárat. A félreeső helyen találták meg Spitzer Mórt, aki az ablak kilincsére akasztotta fel magát. Búcsúlevelében a rossz gazdasági viszonyokra panaszkodik. Holttes­tét a honetani intézetbe szállítot­ták. Rossz tulajdonság — Ez a Péter igazán kiállha­­tatlan kártyapartner. — Veszekszik, ha vészit? — Nem. Éppen az, hogy soh se vészit. — Kitűnt két kisleány. A főka­pitányság központi ügyeletén az éjszaka megjelent Bitem Gusztáv h­ajótiszt, aki a Rózsahegyi utca 30. számú házban lakik és bejelen­tette, hogy a két leánya, a 14 éves Klári és a 10 éves Erzsébet tegnap reggel azzal távozott el hazulról, hogy iskolába mennek. A két kis­leány sem ebédre, sem vacsorára nem jött haza és életjelt sem adott magáról. A kétségbeesett szülők megállapították, hogy a kisleá­nyok az iskolában sem jelentkez­tek. A rendőrség nyomozást indí­tott a két leányka feltalálására. Leesett a villamosról , meg­halt. Még e hónap 16-án történt, hogy a Váci úton egy mozgásban levő 55-ös villamoskocsira felug­rott Csányi László 22 éves fiatal­ember, de elvesztette egy nem súlyát és visszazuhant. A kocsi kerekei összezúzták. Csányi ma délelőtt belehalt súlyos sérüléseibe.­­ Levágták a lábukat, hogy ki­szabadítsák a vasúti kocsik rom­jai alól. Tegnap borzalmas vasúti katasztrófa történt a kiriai kantoni vasúti vonalon. Eddig 11 holttestet szabadítottak ki a romok alól. Azt hiszik, hogy legalább még husz halott van a romok alatt. A súlyos sebesültek száma 30. A mentők ma reggel két fiút találtak, akik térdig besüppedtek a vasúti kocsik rom­jai közé és menthetetleneknek lát­szottak. Az orvosok érzéstelenítés alkalmazásával térd felett levágták lábukat és így sikerült őket kisza­badítani. A f­iatal leány holtteste a Sajóban. Hétfőn Sajótodon egy fiatal leány oszlásnak indult holttestet találták meg a Sajó partján. A vizsgálat megállapította, hogy a holttest Szabó Erzsébet 21 éves miskolci leánnyal azonos, aki március 18-án tűnt el Miskolcról. A nyomozás megindult annak a megállapítására, hogy a leány miképpen került a Sajóba. A Vörös kakas Rátán, Ráta köz­ségben Vörös Mihály gazdálkodó háza és istállója kigyulladt és telje­sen leégett. A tűz valószínűleg úgy támadt, hogy a kéményből tüzet fo­gott az egyik gerenda, majd lángra­­gyűlt a padláson lévő szalma is. A kár többezer pengő, mert nagy­mennyiségű gabona is elégett. Kerítés, kapu,­­acélbútor, kerti­­bútor. Haidekker-féle garantált márka. Képes árjegyzék ingyen. Kérje: Haidekker Sándor rt.-től Budapest, VIII. Üllői út 48. fi. — Nyíregyházán gyanús körül­mények között meghalt egy fiatal asszony. Taramovics Sándor kő­faragót elhagyta 28 éves felesége és szolgálatba állott. Nemrégen kibé­kültek és a férj szombaton meglá­togatta nejét a gazdájánál, akinek ■ pincéjében este egy márvány táb­lát akart megragasztani. Vele ment a felesége is és reggel a f­érfi azzal állt­ elő, hogy még­ ő az éjjel feljött a pincéből, hogy vizet igyak, felesége a pincében meg­halt. A rendőrség a kőfaragót ki­hallgatta s most megindult a nyo­mozás, mert nincs tisztázva, vár­jon az asszony hogyan halt meg és­­miért nem lehetett megmenteni. — Elvesztette pénztárcáját a Százados út és a Kerepesi út kö­zötti vonalon ifj. Mául István ,Já­nos, aki Fő ucca 58. szám alatt la­kik. A fekete disznóbőr tárcában egy Mául István névre szóló cseh nyelvű balesetbiztosítási kötvény, karikagyűrűről szóló zálogcédula és 6 darab fénykép volt. Kéri a szives megtalálót, juttassa el cí­mére elvesztett értékeit. — Hamis egy pengősök Tiszafüre­den. A tiszafüredi csendőrséghez a helybeli kereskedők három darab hamis egypályást szolgáltattak be. A hamisítványok mind egy műhely­ből kerültek ki és a csendőr­ség fel­tevése szerint a Kunságról hozták őket Tiszafüredre. A hamis pénzek rajza és nyomása majdnem hibát­lan, de könnyen felismerhetők tom­pa csengésükről és könnyebb sú­lyukról. — Véres hosszú vasvillával és késsel. Vince Lajos paksi gazdái életveszélyes sérülésekkel szállítot­ták be a szekszárdi kórházba. Ki­hallgatásakor elmondotta, hogy a késő esti órákban két haragosa, Kocsándi István és Schmied Já­nos ■vasvillával és késsel támadt neki. Összeverték, majd mellbe és hátba szúrták. —■ Mayer József paksi földművest haragosai, Má­­csik Lajos és Szabó György szőlő­karókkal súlyosan összeverték. Be­szállították a szekszárdi kórházba. Az eljárás mindkét esetben folyik. — Az égő gyertyától felrobbant a motorkerékpár benzintartálya. Gal­rich István Egerben a Gár­donyi Géza utcában levő lakása előtt égő gyertyával nézte meg, hogy van-e elegendő benzin motor­­kerékpárja tartályában. A benzin­pára lángot fogott és a tartály fel­robbant. A gép teljesen porrá égett, Galovich István pedig az arcán szenvedett égési sebeket. Maniu lapja rosszalja, hogy tíz évvel Románia egyesítése után egyetlen erdélyi politikus sem ke­rült az új kormányba. Jorga új nemzetiségi­­ államtitkárságot­ léte­sített, melynek élére dr. Braudsch Rudolf képviselőt, a németek szö­vetségének elnökét nevezték ki.­­— Ellentmondásba keveredett Karikó, a győri kamarai titkár. A győri iparkamarai per m­ai tár­gyalásán Karikó Imre dr. vádlott, volt titkár a­rra vonatkozóan, hogy a kamara nevében 50.6­10 koronát adott egy szabályzati tanfolyam céljára, de a nyugtilla­pot 10­1.000 koronáról állította ki, kijelenti, hogy igenis lett 1 000 koronás adótt a­ tan­folyamra. Arra vonatkozóan pedig, hogy különféle díjbevétele­ket nem könyvelt el, hanem azokat eltulajdonította, Karikó­ ellent­mondásokba keveredett a rendőr­ségen telt, vallomásával. Ezt azzal magyarázza, hogy a rendőrségen nem olvasták fel előtte a vallo­mást. Az elnök erélyes szavakkal bélyegezte meg ezután azt a ren­detlenséget, ahogyan a kamaránál a pénzt kezelték. — Hogyan leh­et ilyen kezelést folytatni hivatalban, ahol az em­ber nem a saját, hanem más pén­zével rendelkezik? .. mondotta. Karikó erre azt felelte, hogy ő többször is jelentést tett az elnök­ségnek a rendszertelen ügykezelés­ről. A tárgyalást holnap folytat­ják.­­ Vasúti h­ajtányon üldözték a szekszárdi betörőket. Szekszárdim Muhi Ferenc 23 éves kovácssegéd és Réka János pincehelyi földmű­ves feltörték Gottlieb Imre simon­­tornyai kereskedő üzletét, majd munkájuk végeztével még három helyen próbálkoztak, de mindenütt megzavarták őket. A rögtön meg­indított nyomozás megállapította, hogy a tettesek a faluból a vasút felé mentek és a vasút mentén Pincehely felé tartanak. A járőr a vasúti pá­l­yafelvigyázó hajtányára, száguldott a­ mit sem sejtő betörők után, akiket sikerült letartóztatni. Megzavarták a mezőtúri já­rásbíróság betörőjét. Ma éjjel be­törtek a mezőtúri járásbíróság épületébe. A tettes a­ kőfalon át ju­tott az udvarra, álkulccsal felnyi­totta az épület udvari ajtaját és az elnöki szobába hatolt, ahol ugyancsak alku lecsel a pénzszek­rényt kezdte feszegetni. Az éppen hivatali vizsgálaton levő dr. Fuchs Gyula szolnoki törvényszéki elnök, aki a szomszéd szobában aludt, a zajra felébredt. A tettes erre elme­nekült, otthagyva az álkulcsot. A betöréssel valamelyik volt rabot gyanúsítják.­­ Halál­os homokjáték. Kiskun­félegyháza határában Némedi Varga János Dezső nevű fia a ta­nya udvarán lévő homokgödörben játszadozott. A gödör oldala lesza­kadt és a homok maga alá temette a kisfiát. Mire észrevették a balese­tet, a gyermek már megfulladt. ­ Rohamában levetette magát az ötödik emeletről egy mindenes­­leány. Tegnap este a Soroksári út­ia 18. számú ház ötödik emeletéről hangos sikoltással az udvarra ve­tette magát egy fiatal nő és hol­tan terült el a kövezeten. A ház­beliek elmondották a rendőri bi­zottságnak, hogy nem ismerik a nőt, soha nem látták. Holttestét beszállították a bonctani intézet­be, ahol ma délelőtt sokan meg­tekintették a Soroksári­ úti öngyil­kos nő holttestét és ez a halott­­szemle eredménnyel is járt. Meg­állapították, hogy az öngyilkos nő Vétek Etel 23 éves mindenes, aki a Gróf Hallér- ucca 8—10. számú házban szolgált. A leány gazdája elmondotta a rendőrtisztviselőnek, hogy a leányon az utóbbi időben a hisztéria jelei mutatkoztak és va­lószínűleg hisztérikus rohamában szaladt el munkahelyéről a Sorok­sári-úti házba, hogy levesse ma­gát az ötödik emeletről. . . — ötévi fegy­házra emelték fel Rónainé büntetését. Rónai Nán­­dorné igen nagy lábon élt, több előkelő és vagyonos embert meg­tévesztett fantasztikus üzletek ki­­látásbahelyezésével és tőlük va­gyon­számba menő összegeket csalt ki. Az asszonyt a büntetőtörvény­­szék háromévi f­egyházra ítélte el. A Tábla ezt az ítéletet négy, most pedig a Kúria ötévi fegyházra sú­lyosbította. PESTI KIS TÜKÖR Legyen sötétség! budapest-környéki községek lázadoz­nak a drága, villa­­■ma sár•a­m­­szolgá­lta­tás ellen és­ a falvak most megszervezkedtek, hogy adja olcsóbban a világítást a villamostársaság, mert egyéb­ként lecsavarják a lámpákat. Sötétséggel fognak sztrájkol­ni és a csökkentett fogyasz­tással akarják elérni céljai­kat. . — Legyen sötétség,­­ mondják a pestkörnyéki köz­ségek, amelyek lakossága egyébként jámbor természetű, istenfélő és ismerik a biblia igéjét is. — Legyen világosság... De ha nem lehet! A villa­­m­ostársaság nem engedélyezi. A háromezer aláírással meg­szerkesztett kérvényt elutasí­tották, mondván, amúgy is kicsi a nyereségük, viszont az érdekeltek megá­­­lapították, hogy annak a társulatnak kicsi profitja mindössze há­rom és félmillió pengő! Megírtuk, hogy minden­képpen igazságos, amiért a falvak harcolnak, itt most az abszurdumra akarunk rámu­tatni, hogy Budapest körzeté­ben az embertömegeknek arra kell gondolniuk, hogy esté­ben, éjszakában sötétségben maradnak, mert nem tudják a világosságot megfizetni. Történhetik-e ilyesmi Bécs, Berlin, Pak­s körül, ahol fény­árban ragyognak a tájékok, amint közelebb és közelebb húzódnak­ a metropolisokhoz? Egy-egy főváros elsugárzik messzi-messzi határokig és a vasúti utas az erő, az egész­ség, a kultúra tündöklését ér­zi, amint egy-egy ország cen­trumához érkezik. Ez a készülődő pestkörnyéki sztrájk illő illusztrációja lesz annak, hogy közvetlen Buda­pest mellett nincs a lakosság­iak vízvezetéke, a gázszol­gáltatást nem ismerik, a csa­tornázást­­megtakarítják elő­lük, autóbuszok, villamosok kikerülik a községeket, pedig Budapest fejlődést hirdet, de másként cselekszik, illetőleg nem cselekszik. Nagyon sötét a flegmája ... ’ Révész Béla. s A román parlament sorsa május 5-én dől el Románia új miniszterelnöke, Jorga tanár május 5-én felveti a parlamentben a­ bizalmi kérdést és ha leszavazzák, egyszerűsül fel­oszlatja a kamarát,és a szenátust és új választ­ásokat rendel el. Jorga.

Next