Friss Ujság, 1931. május (36. évfolyam, 98-121. szám)

1931-05-01 / 98. szám

4i Créfeén­t telefonbeszélgetés a fesso®r®3i őszi halókkal A technika nem ismeri a lehe­tetlent. A levegőt körülöttünk ke­­resztül-kasul szelik a láthatatlan rádióhullámok, amelyek a nagy vasrácsos tornyokra, szerelt adó­antennákról repülnek szerte szét. Az egyes országok, világrészek már csak a rádió segítségével érintkeznek egymással. A napok­ban adták át a forgalomnak Cux­­havenben az „Elbe-Weser Rádió” állomást, amely csak a­ tengeren úszó hajókkal tartja fönt az összeköttetést.­­ Képünk az an­tennatornyot és az adóépületet ábrázolja. .. ’ !»@ MODIAHU Megmérgezte magát egy 77 ám kisgazdag bankigazgató Semmi örömet nem talál az életben —■ írta búcsúlevelében A Bajza ucca 80. szám alatt lévő pompásan berendezett hatszobás lakásában ma reggel holtan talál­ták Rosenberg Félix 77 éves bank­igazgatót. A kihívott mentők meg­­állapították, hogy az öregülő ve­­ronállal mérgezte meg magát Rosenberg Félix évek során Fiu­méban működött, ahol a Fiumei Hitelbanknak volt az igazgatója. Óriási vagyonnal vonult vissza ebből az állásából. Néhány év előtt meghalt a felesége, egy hó­nap előtt pedig hirtelen meghalt egyik testi-lelki jóbarátja, akinek halála mélyen lesújtotta az öreg bankárt. Sokszor panaszkodott, hogy elhagyottnak érzi magát. Az öngyilkos bankigazgató há­rom búcsúlevelet hagyott hátra, amelyekben azt írja, hogy a régi reumája is nagyon kínozta, aki­ket szeretett meghaltak körülötte és semmi örömet nem talál az életben, ezért követi el az öngyil­kosságot. Az öngyilkos öregúr le­vélben elbúcsúzott alkalmazottai­tól, a házvezetőnőnek és a szoba­lánynak 1000—1000 pengőt hagyott. Ügyvédjéhez írt búcsúlevelében azt kérte Rosenberg Félix, hogy a legnagyobb csendben temessék el. Kikép leszek erős és egészséges Aki érzi, hogy egészsége nincs rendben, testi vagy szellemi ereje idő előtt meg­­csökken­t, akit az ideggyengeség, vér­szegénység okozta ezernyi panasz el­keserít és meg akarja ismerni az erőre, egészségre vezető utat, kérje fenti című ismertetést. Díj­talanul és bérm­entve küldi azt a NUTIOGÉN VÁLLALAT KÖZPONTJA, Budapest, Vitt., telfkl-tér 1-n. FRISS ÚJSÁG 1931 május­­, péntek Bíróság elé állítják az OTI bűnös főtisztviselőie 40 millió pengő kellene a Társadalombiztosító talpraállítására Ma délelőtt az Országos Társa­­dalombiztosító Intézet elnöksége értekezletet tartott, amelyen a vi­déki fiókoknál tapasztalt vissza­élések kerültek szóba. Papp Géza államtitkár, az OTI vezérigazga­tója kijelentette, hogy ott történt a hiba, hogy a vidéki ügyvezetők nem teljesítették megfelelően az el­lenőrző kötelességüket. Veszprém­ben­ és­ Pápán jöttünk rá visszaélésekre és szabálytalan­­ságokra, — mondja — amelyeket egyrészt a hátralékok behajtásánál, más­részt más módon követtek el. En­nek alapján intézkedtem, hogy a végleges tisztviselők, Veszprémben Zwicker Béla, a pénztár volt ve­zetője és Makkay Barnabás szám­tanácsos állásuktól azonnal föl­függesztessenek, két ideiglenes tisztviselőt pedig elbocsátottunk. — Pápán Gyömörén László szám­­tanácsos ellen folyt le a vizsgálat, akit szabadságra küldtünk a vizs­gálat befejezéséig. Elmondotta, hogy Gyömörey a­ hátralékkal történő befizetésekkel követett el visszaéléseket. Végrehajtók men­tek a hátralékosokhoz, mire ezek nyugtákkal igazolták, hogy a hát­ralékokat befizették. — Esztergomban Kubinyi Lász­ló intézeti vezetőt függesztettük fel szabálytalanságok miatt, amely esetben több tisztviselő ellen az OTI büntető feljelentést tett az ügyészségen. Baján és Székesfehérvárott is vizsgálat folyik. Ernszt népjóléti miniszter a Ház folyosóján kije­lentette, hogy az összes visszaéléseket ki fogja nyomoztatni és minden kiderí­tett szabálytalanságot a leg­szigorúbban meg fog­ torolni. Illetékes köröknek nagy gondot okoz az OTI szanálása. De már nem bíznak ennek a sikerében, mert kiderült, hogy ebben a pilla­natban 10 millió pengőt kellene az adózók pénzéből elvenni az OTI talpraállítására. Ez is csak időle­ges lenne, mert az OTI ügyve­zetése állandóan hiányokat te­remt és évről-évre több és több pénzzel kellene betömni a költség­vetésnek réseit. állásvesztésre ítélték Zavaros pol­gármestert és Varga főtanácsost Zavaros volt székesfehérvári polgármesternek meghagyták a családi pótlékát Székesfehérvár közönsége nagy izgalommal várta a felfüggesztett Zavaros polgármester és Vargha főtanácsos ellen elrendelt fegyel­mi vizsgálat ítéletét. Mindkét vá­rosi főtisztviselőt többrendbeli visszaéléssel vá­dolták. A fegyelmi ügyében Baján ma délután 5 órakor hirdette ki Ras­­kó Gyula főispán a kiküldött fe­gyelmi bizottság ítéletét. Dr. Za­varos Aladárt a közigazgatási fe­gyelmi törvény 5. szakasza alap­ján a családi pótlékok megha­gyása­ mellett állásvesztésre, míg Vargh T­ Elemért a törvény 6. sza­kasza alapján állásvesztésre és összes illetményeinek elvesztésére ítélte a fegyelmi bizottság. Az ítélet nagy megelégedést kel­tett Székesfehérvárott, ahol már szeretnének megszabadulni a kí­nos dolgok emlékétől is. A pesterzsébeti Szabó-telep, Pacsirta­­telep és Kossuthfalva hetipiacot kér Járhatatlan utakon több mint egy óra hosszáig gy­alogolnak az anyák gyermekeikkel, amíg a vásárcsarnokig jutnak Pesterzsébet Szabó-telepnek és Pacsirta-telepnek nevezett város­része, továbbá Kossuthfalva körül­belül azt a szomorú szerepet töltik be a főváros környékén, mint Óbuda, Budapest kerületei között. Alig törődnek a lakosság­ igényei­vel. Pesterzsébet mostohagyerme­kei, a Szabó- és Pacsirta-te­lep, Kossuthfalva nélkülözik a járható utakat. Villamosuk, autóbuszuk nincs. Autók alig tudnak közle­kedni a borzalmas állapotban lévő utcákon. A gyalogosok esős időben beleragadnak a bokán felül érő sárba, ha pedig száraz az időjárás, porban fuldokolnak és homokba süllyednek az emberek. A gödrök, latyakok lépten-nyomon nagy ke­rülőkre kényszerítik a járókelőket. A panaszok legfőbb oka azon­ban az, hogy a három, városrész­nek nincsen piaca. A lehetetlenül rossz utakon egy órán felüli utat kell megtennie a lakosságnak, amíg eljut a pesterzsébeti Csar­nok térre, illetve a nagypiacra, ahonnan visszafelé megint egy óra hosszáig tart az út. A házi­asszonyok, kivétel nélkül, dolgozó szegény nők, gyermekükkel a kar­jukon vánszorognak el a piacig, hogy napi bevásárlásaikat elvé­gezhessék. Soknak négy öt gyerek csimpaszkodik a ruhájába és így megy a piacra. Otthon nem hagy­hatják a gyermekeket, mert­ nincs kire rábízniuk őket. Az érdekelt lakosság már sokszor kérte a vá­rost, hogy segítsen rajtuk, léte­sítsen piacot a Pacsirta-telep, a Szabó-telep és Kossuthfalva köze­­­­ében. Most végre erélyesebb lépésre­ szánták el magaikat a lakosok: többszáz aláírással ellátott kér­vényben küldöttségileg fordultak a polgármesterhez azért, hogy a Szabó-telep, Pacsirta-telep és Kos­suthfalva összeszögesődésénél lévő területen, amelyet a­ Magyar ucca, Felvidék ucca, Pozsonyi ucca és Bácska ucca határol,­­ engedé­lyezzen hetipiacot. Ezzel a lakos­ságon is segít a város, de az áru­sok tömege is jól járna, mert a városházán elintézetlenül hever oly árusok kérvényeinek tömege, akik a meglévő túlzsúfolt piaco­kon eddig nem kaphattak helyet iparuk folytatására. Amennyiben a lakosok kívánsága nem telje­sülne, a városi közgyűlés elé vi­szik ügyüket. Horváth közigazgatási tanács­nok munkatársunknak azt mond­ta, hogy­ a lakosság kérését mél­tányosnak találja s amennyiben a szóban forgó területen nincse­nek akadályok, a heti piacot meg fogják nyitni. A lakosságnak ab­ban is igaza van, hogy a vásár­csarnok messze van tőlük és az odavezető utak tényleg rosszak. Hogy az új piacok felállítására mikor kerülhet sor, arra nézve nem adott felvilágosítást a ta­nácsnok, pedig az lenne a leg­fontosabb! A világhírű angol The Chant plon kerékpárokat havi 20 P részletre, kerékpáralkatrészc­g^^^V /pythop két nagybani eredeti gyári ár­ban. külső­­rumi 5.40 belső 1 Laaiji J­akab és F11 kerékpárnajrykereskedtta Bpest, VIII., József-kertit 40 sz. ,tOOO képpel ingyen. Alapítva 1S&* TO HÍREK ----------—- NAPIREND : A Nap kél 4 óra 45 perckor, nyugszik 7 óra 10 perckor. A Hold kél 6 óra 34 perckor, nyugszik 4 óra 10 perckor. 1931 május 2. szom­bat : Kát. : Atanáz. Prot.: Zsigmond. A­z gmmalm Nap kél 4 óra 44 perc­k­ perckor. A Hold kél 8 órakor, nyug­szik 4 óra 42 perckor. IDŐJÁRÁS: Budapest m­a déli hőmérséklete 13 Celsius fok volt. A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor. Hazánkban a hőmérséklet még a normális alatt van , legmaga­sabb értéke 17 fok volt Budapesten és Szegeden. Egyes helyeken kisebb esők fordultak elő. — Jóslat: Változóan felhős, melegedő idő. VÍZÁLLÁS: A Duna Straden­-­Bécs és Budapest —Gombos közt apad, máshol árad, Oroszvárig alacsony, Dunaremete- Baja közt közepes, lejjebb magas víz­­álléstt. Mai dunai vízállások: Passart 208, Straden 286, Stein 34, Bécs 14, Po­zsony 218, Komárom 360, Budapest 330, Paks 255, Baja 888, Mohács 420. A Drá­va Barcsnál 61. — A Tisza, Máramaros­­szigetnél és Tokaj—Szeged közt apad, máshol árad, közepes vízállása. Mai, tiszai vízállások: Tiszabecs 146, Vásá­rosnamény 248, Tokaj 305, Tiszafüred 370, Szolnok 430, Csongrád 398, Szeged 423. A Szamos Csengőrnél 126. A Kőrös Békésnél 220, Gyoménál 260. A Bala­ton Siófoknál 138. SZÍNHÁZAK: Operaház: Péntek: Figaro házassága (448); szombat: Siegfried 047). ;—Nem­zeti Színház: Péntek: Gavallérok (148); szombat : Makrancos hölgy (148). Kamara Színház : Péntek : Krétakör (48); szombat: Hajnalban, délben, este (248). — Városi Színház: Péntek : Az Úr keze (148); szombat: Luxemburg grófja (Zoé). — Vígszínház: Péntek: Jim és Jill (8); szombat: Szénás­­szekér (8). — Belvárosi Színház: Pén­­tek és szombat : Meddig fogsz szeret­ni! (8). — Király Színház: Péntek és szombat: A falusi kislány Pesten (8). — Magyar Színház: Péntek és szom­bat: Túl a rácson; Amit az asszonyok akarnak (8). — Fővárosi Operettszín­­ház: Péntek és szombat: Három (8). Új Színház: Péntek: A hajnal fiai (8); szombat: A kém (8). — Andrássy úti Színház: Péntek és szombat: Hercegné és parkettáncos (9). — Bethlen téri Színpad: Péntek és szombat: B­rodszky* operett (8). — Komédia Orfeum: Pén­tek és szombat: Nézd meg az anyját (9). Új lovardát akar 320 ezer pengős költséggel, építtetni a­ főváros. A gondolat oly groteszk, oly szerencsétlen és annyim jellem­ző a főváros veze­tőségére, hogy az ország lovas sportjának vezetőjét és áldozat­kész pártfogóját is felháborítja. Gróf Andrássy Géza kertelés nél­kül a szemébe, vágta a főváros szociálpolitikusainak az igazsá­got. Szégyel­hetik magukat, hogy a lovassport nemes főurának kell figyelmeztetni a főváros légvár­­építőit a kötelességükre. Azt mondja Andrássy Géza gróf, hogy amíg a­ főváros kórházaiban nincs elég hely a betegeknek s áruig az egész város emberhez nem­ méltó nyomortanyákkal, van körülvéve, addig szinte hihetetlen botrány, hogy lovarda és ügető versenypálya építésére gondolnak a városházán. Mennyi nemes, nagy feladata volna a főváros­­nak a kórház építéstől az ingye­nes népstrand létesítéséig,­­ de valahányszor széles néprétegek számára áldásos feladatok megol­dására kellene fedezetet találni, akkor koldusok vagyunk. Ilyen célokra nem telik, de új lovardá­ra évenként 10 ezer pengőt akar­­nak kidobni. Ezt is a legideáli­­sabb újlovas nyilatkozatából kell megtudnunk. Ilyen tervekkel ját­szanak a városházán ahelyett hogy az Erzsébet sugárút meg­nyitásának tervét és ismtj­­ék.

Next