Friss Ujság, 1931. május (36. évfolyam, 98-121. szám)

1931-05-09 / 104. szám

1931 május 9. szombat FRISS ÚJSÁG ~~ Az osztrák kereskedelmi mi­niszter Budapesten. Heinl osztrák kereskedelemügyi miniszter Bod János kereskedelemügyi miniszter meghívására ma este 7 óra 20 perckor Budapestre érkezett. Ma este az osztrák kereskedelemügyi miniszter tiszteletére a főváros bankettet adott a Gellért-szállodá­­ban. Holnap délelőtt a miniszter részt vesz az árumintavásár meg­nyitásán, majd az osztrák—ma­gyar idegenforgalmi bizottság ülé­sén.­­- A görög szabadságharcok ma­gyar hősi halottainak emlékműve. Az 1821—1829. évi görög szabad­ságharcokban elesett magyar ön­kéntesek emlékére Athénben emelt emlékművet, most leplezték le ün­nepély keretében. Az athéni pol­gármester az emlékművet beszéd kíséretében koszorúzta meg, mely­ben meleg szavakkal emlékezett meg Magyarországról. — Szép lányok tragédiája. Ván­dor Kálmán hírlapíró a legutolsó szépségkirálynő választáskor Szép lányok tragédiája címmel cikket írt, amelyben elmondotta, hogy Mrs.­? Sopront azért tartóztatták le, mert sikkasztott, hogy ruhát vá­sároljon magának és hogy ily mó­­don megfelelően kiöltözködve, ve­hessen részt a választáson. A cikk megjelenése után Boros Elli sop­roni leány először kártérítési pert indított Vándor Kálmán ellen, majd pedig sajtó útján elkövetett rágalmazás vétsége címén is fel­jelentette. Előadása szerint ugyan­is, bár a cikkben ő nincs megne­vezve, mindenki csak őre­ gondol­hatott, mert a legutóbbi szépség­­királynőválasztáson ő lett Miss Sopron. Az a leány, aki a cikk szerint sikkasztott, a választás második helyezettje volt. Boros Elli 12.000 pengő erkölcsi kártérí­tést követelt, azonkívül rágalma­zás címén sajtópert is indított Vándor ellen. A sajtópert ma tár­gyalta a bíróság. A hírlapíró az­zal védekezett, hogy a cikket köz­érdekből írta, de Boros Elli he­lyett akár öt szépségkirálynő is jelentkezhetett volna, mert­ eddig öt Miss Sopront választottak. Is­mételten kijelentette, hogy termé­szetesen nem Boros Élitről volt szó a cikkében. A sértett ügyvédje és a védő terjesztettek elő ezután a bizonyításra vonatkozóan indít­ványokat, amelyeknek a törvény­szék helyt is adott és a tárgyalást elnapolta. maoii. Kir. osztálysorsfátÉK 42.000 nyeremény és 1 jutalom Fab­lit­áC | a sorsjátékban résztve­­vő mivdo­­­vők keretnek : ||Jini|Az esedékes megnyitási összeget vegy és 30 fill. költséget ezonnal be­fizetni, (IDfb­l 37 el°ze*es fizetés nélkül kül­­vögyldött sorsjegyet visszaküldeni szíveskedjenek. A 2. osztály húzása már május 19. és 20-án lesz! Minden második sorsjegy nyer! Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben : 500.000 P Jutalom és nyeremények : I 300.000 I 50.000 I 20.000 I 200.000 I 40.000 I 20.000 I 100.000 | 30.000 | 15.000 | stb összesen közel 8 millió pengő kész­pénz. Akinek meg nincs sorsjegye, rendeljen azonnal, mert a még eladható kevés sorsjegy gyorsan elfogy. Hivatalos Hivatalos megújítási Árak vételárak eddigi résztvevőknek új résztvevőknek : Egész sorsjegy 24 •* Egész sorsjegy 48 P Fel „ 12 P Fél „ 24 P Negyed „ 6 P Negyed? „ 12 P Nyolcad . 3P Nyolcad „ 6P Azonkívül perlő, nyereményjegyzék és költségekért fizetendői az élőid 30 fil ér. Nagyösszegű­ pénzt csaltak ki a könyvnyomdászok segélyzőegyletétől Nyolc embert őrizetbe vettek A Magyarországi Könyvnyomdá­szok Segély­zőegyesületében, amely a Sándor téri Gutenberg-palotában van, hetenként munkanélküli segé­lyeket utalnak ki, mivel a nyomda­iparban is nagy a munkanélküliség. A segélyzőegyletben csütörtökön házi vizsgálatot tartottak és ki­derült, hogy többezer pengő hiányzik. Feljelentést tettek a rendőrségen, amely kinyomozta, hogy egy munka­nélküli nyomdászt alkalmaztak né­hány hét előtt kisegítőnek és meg­bízták a segélykönyvek kezelésével. Az illető megfigyelte, hogy több munkanélküli nem veszi fel a se­gélyt. Ezeknek a nevére ő és hét barátja nagyobb össze­geket vett fel. A rendőrség mind a nyolc embert őrizetbe vette. Nevüket a nyomozás érdekében titokban tartják. ­ Megállapították a Teréz kör­úti titokzatos öngyilkosjelölt ki­létét. Megírtuk, hogy tegnap reggel a kora hajnali órákban a Teréz körúton az egyik padon egy eszméletlen fiatal nőt találtak. Be­vitték a Rókus-kórházba, ahol gyomormosást alkalmaztak nála s sikerült eszméletre téríteni. Ami­kor megkérdezték a nevét, a Ha­jni nő nem volt hajlandó megne­vezni magát. Egyre sírt és senki­nek sem adott választ. A kórház­ban, mint ismeretlent kezelték. Ma délben bement a szobába a kórház egyik ápolónője és megle­petve kiáltott fel: —■ Margit, hát maga hogy került ide?! — A ti­tokzatos öngyilkosjelölt kilétét most már meg lehetett állapítani. Az ápolónő elmondta, hogy a be­teg Winter Margit ápolónő. Tet­tének okát azonban nem volt haj­landó elárulni. — Kifogták a Dunából egy kis­­herendi gazda holttestét. Pénteken délután Mohácson az úgynevezett cigányzátonynál egy idősebb férfi holttestét fogták ki a Dunából. Ru­hái átkutatásakor egyik zsebében villanyszámlát találtak, amely ifj. Orbán István kisherendi lakosnak volt címezve. A csendőrség telefon­értesülése alapján megállapították, hogy Orbán István 49 éves kis­­berendi gazda a napokban valóban eltűnt. Az utóbbi időben rossz anya­gi körülmények között élt és való­színű, hogy a Dunástól kifogott holt­test azonos az eltűnt Orbán István­nal.­­ A Dunába ölte magát egy esz­tergomi gazda. Ridling Ferenc 33 éves esztergomi gazda és kocsiváros csütörtökön délután a szentgyőr­­mezei határban a Dunába vetette magát. Többen látták, amint a víz többször felszínre vetette, de kimen­teni nem tudták. — Felsősödön csalt, — Erdőcso­­konyán elfogták. Felsőgöd község­ben Schreier József 28 éves mű­ker­­tész különböző munkálatok elvégzé­sére, magvak, fák és élelmiszerek vásárlására kisebb-nagyobb összegű pénzt csalt ki a hiszékeny emberek­től és a pénzt saját céljaira fordi­totta, azután megszökött, Erdőcso­­konya községben hasonlóképpen­ szélhámoskodott. A két községben összesen 18 csalást és 2 lopást kö­vetett el. Erdőcsokonyáról már nem tudott elmenekülni, mert a csendőr­ség idejében elfogta. Az alsógödi csendőrség a szélhámost bűnlajstro­­mának összeállítása után átadta a pestvidéki királyi ügyészségnek. — Letartóztatták a hét magyar fiú gyilkosát — a cseh légionáriust, Kassán a rendőrség­ letartóztatott egy ftovák nevű volt légionáriust, aki 1919-ben beállott a kommunis­ták terrorcsapatába és agyo­nlöve­tett hét embert. A cseh uralom kezdetén a hét­­magyar fiút azzal vádolták, hogy elvágták a cseh légió katonai telefonvezetékét és magyar szolgálatban kémkedtek. Kozák, aki akkor káplár volt, pa­rancsot kapott, hogy fogdossa össze és kisérje börtönbe a hét magyar kémet, ő azonban sortüz­­c­el kivégeztette őket. Ügyét a kassai törvényszék tíz évvel ez­előtt tárgyalta és akkor K Korák Amerikába menekült. Most azt hitte, hogy bűne már elévült, te­hát visszatért Kassára. — Az öreg gazda öngyilkossága. Busa István 84 éves pécsváradi ma­gánzó péntekre virradó éjszaka kert­jének egyik gyümölcsfájára fel­akasztotta magát. Mire rátaláltak, már halott volt.­­ Hitler a berlini bíróság előtt. Nagyszabású politikai bűnügy foglalkoztatja a berlini törvény­széket. A per tárgya, az, hogy a berlini nemzeti szocialisták, a ho­rogkeresztesek megtámadták Chat­-,­lottenburgban a tánchelyiségben­ gy ülésező kommunistákat, lövöl­l­dözés támadt és több embert meg-­­sebesítettek. A horogkeresztesek vezére, Slittler, ma mint tanú állt a bíróság elé és bevallotta, hogy a horogkeresztesek körében igenis alakultak különítmények, a­melyeknek az volt a feladatuk, hogy megvédelmezzék a hazafiast mozgalmat a terror ellen, mert nagyon nehéz a határt megvonni a támadás és az önvédelem között, különösen ha tudjuk, hogy az em­bereinkre vörös gyilkosok lesel­kednek . . . Az elnök itt félbesza­kítja Kittlert és figyelmezteti, hogy ne gyanúsítson. Hittler az­zal végezte tanúvallomását, hogy sohasem adott ki parancsot, hogy — mint a közvádló mondja: öljé-­ lek meg az ellenfelei! —­ Elítélt pénzhamisítók. Gyulai László és Bauer Ede szegedi de­tektívek április 4-én Csong­rád em tétlenért­ék Varga Pál kosárkötő­­segédet és a vele együtt élő Csolai, Erzsébetet, amint éppen hamis 50 filléreseket készítettek. K­állay András csongrádi, valamint Vá­mos Gyula és Vámos Gyuláné kis­kun­félegyházai mézeskalácsosok révén hozták forgalomba a hamis öt­ven filléreseket, amelyeket csak 20 fillérenkint vásároltak, össze. Ma tárgyalta a pénzhamisítási ügyet a szegedi törvényszék és a tárgyalás során kiderült, hogy Varga Pál már 8 és fél évet töl­tött különböző börtönökben. A tör­vényszék Varga Pált egyévi bör­tönre, Cserni Erzsébetet egyhóna­pi fogházra, Kállai Andrást egy­hónapi, Vámos Gyulánét kéthó­­napi és Vámos Gyulát 15 napi fogházra ítélte.­­ Betörtek egy őrnagy lakására. Hencz Ferenc nyugalmazott őrnagy I­llői ut 101. szám­i házban lévő la­kásán ismeretlen tettesek betörtek és ruhanem­üeket és más holmikat vittek el. A kár többezer pengő. — Meg akart halni a fiatal m­un­kásleány. (­.Sándor Erzsébet 19 évi­gyári munkásnő, aki Pesterzsébeten a Pacsirta utca 58. számú házban lakik, aszpirinnel megmérgezte ma­gát, majd karján felvágta az ereit Tettét idejében észrevették és értesí­tették a pesterzsébeti mentőket, akik a leány kezét bekötözték, gyomor­­mosást alkalmaztak és beszállítanak a Rókus-kórházba. . Halálra gázolt az autó­busz egy ötéves kisfiút Ma este a Szent László út 96. számú ház előtt egy 20-as autó­busz, amelyet traubiss Sándor 35 éves sofőr vezetett, elgázolta Czenfus József ötéves kisfiút, aki az úttesten át­ akart szaladni. A kisgyereket holtan húzták ki a kerekek alól. A nyomozás meg­indult, hogy terheli-e a sofőrt fe­lelősség. 7 Fájós lábúak! Frankfurti intézetünk asszistens­­nője a világhírű szab. May tükör­­reflexgéppel 1931- 91VI 3-ig díjmentesen lábkonszultációt tart SALVITOR kötszergyár Rt. Budapest, VI., Nagymező-ucca 6. sz. ÜK®” Kérje díjmentesen 8. számú higernai árjegyzékünket "TPU ­ Felemelte a Tábla a paksi apagyilkos büntetését. Ifj. Kovács János paksi földmives a múlt év októberében összeveszett apjával, vasvillával többször fejbeverte, majd kihurcolta az istállóba s ott össze-vissza rugdosta. Id. Kovács Jánost kórházba szállították, a­hol sérüléseibe rövidesen belehalt. A szekszárdi törvényszék halált okozó súlyos testi sértés bűntetté­ben mondotta,ki bűnösnek ifj. Ko­vács Jánost és hatévi fegyházra ítélte. Ma tárgyalta ezt az ügyet a pécsi Ítélőtábla és megsemmi­sítve az elsőfokú bíróság ítéletét, a vádlott bűnösségét felmenő ág­beli rokonon elkövetett szándékos emberölésben állapította meg és ifj. Kovács Jánost 15 esztendei fegyházra ítélte. A főügyész az ítéletben megnyugodott. A vád­lott és védője semmiségi panaszt jelentett be. — Agyontaposták a megbokroso­dott lovak. Su­csányi József 28 éves kiskunhalasi gazdálkodó, amint ittas állapotban kocsiján Soltvadkerterv haladt keresztül, a lovak közé esett. A lovak megbokrosodtak és agyon-, taposták az alájuk került gazdálko­dót. ....

Next