Friss Ujság, 1931. június (36. évfolyam, 122-145. szám)

1931-06-27 / 143. szám

. Jöjjön el hozzám a lakásomra. Ha pedig­ a mágus és a kis báró együtt hagynák el a há­zat, akkor úgyis találkozunk az utcán. Siessünk felöltözni. Kiléptek a páholyból és óvatosan haladtak a lejárat felé. Pogány Gyurka­­felemelte a földrehullott humuszt és magával vitte. A lép­csőn és a sötét táncteremben senkivel sem ta­lálkoztak és csend volt a­ kristályszobában is. Vigyázva nyitották ki az öltözőbe vezető ajtót és bekémleltek. Nem láttak senkit. Beléptek a szobába s ekkor pillantották meg Babin­szky Bandit. A fiatal báró az öltözőasztal előtt­ állt, de hátra sem fordult, amikor betop­pantak. — Bandi, — szólította meg a festő a fiatal­embert. — Mi történt veled? Nem kapott feleletet A mindig víg cimbora, az autóversenyek hőse merev tagokkal, gépsze­­rű­en öltözködött, egy odakészített székről egy­másután vette le a ruhadarabokat és húzta ma­gára. — Bandi! Felelj hát, — szólt ismét Barabás, de az orvos figyelmeztette: — Kár az időt vesztegetni, hipnotikus álla­potban van. Siessen, öltözzék fel, mert külön­ben nem tudja követni. Pogány Gyurka félretette a magával hozott humuszt, majd kiemelte rejtekhelyéből Nikket, a kis kutyát. A rattler megrázta bozontját. Erre a zajra Barabás, aki sietve öltözködött, hátra­fordult. Kérdőn nézett az asszisztensre. «— Hogyan került ez ide? — Én hoztam magammal. A nagykabátom zsebében volt, később pedig itt —­ és a keblére mutatott. — Ha nem csalódom, még jó szolgá­latot tesz. Megkeresi nekem a mágust a ház la­birintusában. Nem volt idő a magyarázkodásra. Sietve kapták magukra ruháikat, melyek szép rend­ben ott csüngtek a nyitott szekrényekben. Ba­rabás Géza még fel sem vette télikabátját s a fiatal báró, aki eddig mereven, gépiesen, szót­lanul öltözködött, mint rugóra járó báb, meg­indult az ajtó felé. — Isten vele, — búcsúzott a festő és követte Babinszkyt. A dzsungel felé hagyták el az öl­tözőszobát s a nyitva felejtett ajtón keresztül az asszisztens látta, hogy Barabás óvatosan a babérfák, pálmák, folyondárok mögött meg­bújva követi barátját. 4. Nikk még­sem hiába jött A sötét, kihalt termek felől hangok hallat­szottak. Pogány Gyurka ijedten bújt meg a ru­hásszekrény mellett, egy magastámlájú kanapé mögött. Ott guggolt a sötét sarokban, ölében a kutyával és el volt készülve arra, hogy valaki belép a szobába. De ki jöhet ilyenkor? A ruha­tárosnő? A szobaleány? Talán már kikészítik a ruhákat?... Az nem­ lehet, még korán van. Megnézte az óráját, negyedhármat mutatott. — Nem, a ruhatárosnő még nem jöhet, csak három óra után osztják szét a vendégek ruháit. De ki topog akkor? A villámgyorsan felvetődött kérdésekre csak­hamar megkapta a feleletet. Kitárult az ajtó és Lola lépett be. A megbújó férfi a szekrény és a kanapé közötti keskeny résen keresztül látta, amint az asszony megáll a szoba közepén, kö­rülnéz és elbiggyeszti az ajkát. — Na, — hangzott. — Persze, hogy elment. Az orvos még hallotta, hogy Lola egy is­mert sanzon refrénjét dúdolva megy végig a termeken. Felhangzott a cipők koppanása és az átszűrődő dallam, azután ismét csend lett. Az asszisztens egy ideig várt, majd elhagyta rej­tekhelyét. — Ilyen könnyelműséget, — gondolta. — Szétszórtuk a levetett ruhákat és itthagytam elől a humuszt is. Szerencsére nem tűnt fel neki.Sietve akasztotta fel mindkettőjük jelme­zét, felkapta a mágus fehér köpenyét és Nikkel együtt megindult. — Gyere, kutyásom... Most tőled függ minden. Pogány Gyurka biztosra vette, hogy a­­má­gus még nem hagyta el a házat és most készül követni az, áldozatul kiszemelt Babinszky Ban­dit. Egyelőre nem akart mást, csak közelébe férkőzni a ház labirintusában s ha lehet, a nyo­mába szegődni. Óvatosan, a legkisebb zajra is figyelve, visszafojtott lélekzettel jutott el a pá­holyok feljárójáig. Rálépett a falépcsőre, mely nagyot reccsent. Visszarettent. A kínos pillanat után folytatta útját és a legcsekélyebb zaj oko­zása nélkül jutott fel a páholysorig. A folyosón már nem égtek a villanylámpák és vaksötétség­ben botorkált addig a pontig, ahol a mágust látta. Szagoldd meg kutyusom, — nyújtotta Nikk felé a köpenyt. A kis rattler szimatolt, de állva maradt. A burnuszt ismét a kutya elé tette, de Nikk nem értette meg, hogy mit akar a gazdája. — Érthetetlen, — gondolta Gyurka. —­ A leg­közönségesebb­­ kutya is elindul az ilyen nyomon. Már-már azt hitte, hogy csalódott a kutyá­ban s mert tudta, merre tű­nt el a mágus, elin­dult és a jó szerencsére bízta magát. Alig tettek néhány lépést, a kutyus nyakán megfeszült a zsinór. Nem látta Nikket, de érezte, hogy a ratt­ler határozott irányban akar előre szaladni. A zsinórt odaerősítette kabátja gombjához, kivette villanylámpáját és revolverét és úgy követte a csöpp jószágot. Húsz-huszonöt lépést tettek, két­szer is kanyarodtak, amikor ismét meglazult a selyemfonál. Az asszisztens folytatni akarta útját, de megbotlott a kutyában. Szerencsére a lába csak gyengén érintette Nikket és a kutya meg sem mukkant. Miért állt meg? Miért nem megy tovább? A sötétségben tanácstalan volt. Kezében fogta a zseblámpát, de nem akarta feleslegesen használni, nehogy esetleg elárulja magát. Rövid tanakodás után mégis megnyomta a villany­lámpa rugóját és a fénypászma élesen világí­totta meg a helyet. Rögtön látta, hogy a páholy­folyosón van, valószínűleg szemben azzal a pá­hollyal, amelyben az estét töltötte. Nikk ott ku­porgott a falburkolat tövében és kérdőn né­zett rá.­­• Mit akar ez a kutya? Körülnézett, de nem látott semmit. Ajtó a közelben nem volt, a páholyfolyosóról erről az oldalról bejárat sem vezetett. Zseblámpáját már el akarta oltani, amikor a fénysáv egy a fal­burkolatból kiálló kulcsra tévedt. Mosoly fu­tott végig az arcán. — Nikk­­sohasem csalódik, — gondolta. Eloltotta a villanylámpát és halkan elfor­dította a kulcsot. Az ajtó csendben kinyílt. A kes­keny résen betekintett és a derengő fényben lakószobabútorokat pillantott meg, melyben ebédlőasztal, szekrény és pohárszék állt. Az ebédlőben, melynek terített asztalán még ott voltak a vacsora maradványai, senki sem tar­tózkodott. Széles, szárnyas ajtók vezettek jobb­ra és balra. Nikk a nyitott ajtó felé haladt, melynek irányából hangok hallatszottak. A szomszédos szobában is félhomály volt, ezt is a harmadik terem üvegajtaján beszűrődő fény világította meg némileg. A széles, eltolható üvegfal tejüvegén átszűrődő fényben szalon­­garnitúra, dohányzóasztal, nagy tükör és zon­gora körvonalai látszottak. Az asszisztens az ölébe vette a kutyát és lábujjhegyen közeledett a két helyiséget elválasztó üvegfal felé. A puha, süppedő szőnyeg az egész termet befedte s a legkisebb zörej nélkül jutott el a válaszfalig, melynek közelében dús ablakfüggöny brokátja omlott a parkettig. Az orvos fellebbentette a függönyt és megbújt a lecsüngő selyem mögött. A válaszfal mögötti szobából suttogás hallat­szott, de a gyorsan folyó szavakat nem tudta megérteni. Hiába erőltette meg figyelmét, a ki­mondott szavak elmosódtak és csak halk züm­mögést hallott. A tejüvegen keresztül két ár­nyékainkat látott, de nem tudta felismerni őket. Féloldalt, az ablak irányával párhuzamosan állt a függöny mögött és bár eszébe sem jutott, hogy kinézzen, tekintete véletlenül egy tűzfalon akadt­ meg. Eddig sejtelme sem volt, hogy a különös, kétbejáratú ház labirintusának melyik részében van, de most, amikor a holdvilágos téli éjszakában meglátta a tűzfalat, eszébe ju­tott: tájékozódni kellene. Figyelt az áthallatszó duruzsolásra, de közben kitekintett: — Uccai oldalon van? Vagy az udvar egy része felett lát el? Jobbra és balra nézett és meggyőződött, hogy uccai helyiségbe jutott. A lehullott vako­lat­ú, ütött-kopott régi házak egyformáknak tűn­tek fel és nem tudta, hova jutott. Ismeretlen volt előtte az, amit látott. — A Névtelen uccai — gondolta. — Az nem lehet, abban magasabbak azok a házak, amelyek a közelben vannak. Az Új ucca? Az sem... Melyik ház? Visszagondolt arra az időre, amikor Kovács Miskával, a soffőrrel erre jártak, hogy terep­szemlét tartsanak és ismét elvonultak előtte a házak, úgy, mint akkor az autóból látta. Fel­vetődött előtte egy kép, az, amit véletlenül pil­lantott meg és rögződött az agyába. Amikor a Névtelen uceát, keresztező Galamb­ közbe pillan­tott az autóról, egy földszintes házat és mel­lette magas tűzfalat látott, melyre fehér mész­szel két hatalmas T-betűt rajzolt az unatkozó cserepes, aki a földszinti ház tetején dolgozott. — Ez lenne az? Hiszen ez csaknem lehe­tetlen? Kissé felágaskodott és kimeredő szemmel nézett a tűzfalra. A tiszta éjszakában a hold­­fény kivehetően világította meg az egyik T-betű felső részét, a másik betilt azonban el­takarta az ablak kiugró fala. — De hogyan jutottam ide? — vetődött fel a kérdés. — Három épület, van a két sarokhájó között s hogyan kerültem ebbe a nem szomszé­dos házba? Visszagondolt arra, hogy miként jutott be a sáros, hókupacos udvaron keresztül a dsun­­gelbe és a többi helyiségbe, végül pedig ide. — A terület nagy, de mégis lehetetlen... Pedig úgy kell lenni. Nem lehet másként, csak úgy, hogy az udvar felől az épület a két­ ház mögé nyúlik és szomszédságba jut a Galamb utcai épülettel, — gondolta. 5. Sirás hallatszott a másik szobából Pogány Gyurkát némileg megnyugtatta, hogy meg tudta állapítani, hová jutott, ugyan­ekkor azonban a reá­ja várakozó Belezna­y Mar­gitra és a sofőrre gondolt. Hirtelen villámtól­ az agyába. —­ Két uccát is figyelnek, de ezt nem és el­tűnhet a mágus. Óvatosan elővette az óráját és a hold fényé­nél vizsgálta a mutatókat. Félhárom int.­­elmúlt. (Folytatása következik.) A fénysáv egy a falburkolatból kiálló kulcsra tévedt. 8 FRISS UJSAJa 1931 junius 27, szombat

Next