Friss Ujság, 1931. június (36. évfolyam, 122-145. szám)
1931-06-27 / 143. szám
. Jöjjön el hozzám a lakásomra. Ha pedig a mágus és a kis báró együtt hagynák el a házat, akkor úgyis találkozunk az utcán. Siessünk felöltözni. Kiléptek a páholyból és óvatosan haladtak a lejárat felé. Pogány Gyurkafelemelte a földrehullott humuszt és magával vitte. A lépcsőn és a sötét táncteremben senkivel sem találkoztak és csend volt a kristályszobában is. Vigyázva nyitották ki az öltözőbe vezető ajtót és bekémleltek. Nem láttak senkit. Beléptek a szobába s ekkor pillantották meg Babinszky Bandit. A fiatal báró az öltözőasztal előtt állt, de hátra sem fordult, amikor betoppantak. — Bandi, — szólította meg a festő a fiatalembert. — Mi történt veled? Nem kapott feleletet A mindig víg cimbora, az autóversenyek hőse merev tagokkal, gépszerűen öltözködött, egy odakészített székről egymásután vette le a ruhadarabokat és húzta magára. — Bandi! Felelj hát, — szólt ismét Barabás, de az orvos figyelmeztette: — Kár az időt vesztegetni, hipnotikus állapotban van. Siessen, öltözzék fel, mert különben nem tudja követni. Pogány Gyurka félretette a magával hozott humuszt, majd kiemelte rejtekhelyéből Nikket, a kis kutyát. A rattler megrázta bozontját. Erre a zajra Barabás, aki sietve öltözködött, hátrafordult. Kérdőn nézett az asszisztensre. «— Hogyan került ez ide? — Én hoztam magammal. A nagykabátom zsebében volt, később pedig itt — és a keblére mutatott. — Ha nem csalódom, még jó szolgálatot tesz. Megkeresi nekem a mágust a ház labirintusában. Nem volt idő a magyarázkodásra. Sietve kapták magukra ruháikat, melyek szép rendben ott csüngtek a nyitott szekrényekben. Barabás Géza még fel sem vette télikabátját s a fiatal báró, aki eddig mereven, gépiesen, szótlanul öltözködött, mint rugóra járó báb, megindult az ajtó felé. — Isten vele, — búcsúzott a festő és követte Babinszkyt. A dzsungel felé hagyták el az öltözőszobát s a nyitva felejtett ajtón keresztül az asszisztens látta, hogy Barabás óvatosan a babérfák, pálmák, folyondárok mögött megbújva követi barátját. 4. Nikk mégsem hiába jött A sötét, kihalt termek felől hangok hallatszottak. Pogány Gyurka ijedten bújt meg a ruhásszekrény mellett, egy magastámlájú kanapé mögött. Ott guggolt a sötét sarokban, ölében a kutyával és el volt készülve arra, hogy valaki belép a szobába. De ki jöhet ilyenkor? A ruhatárosnő? A szobaleány? Talán már kikészítik a ruhákat?... Az nem lehet, még korán van. Megnézte az óráját, negyedhármat mutatott. — Nem, a ruhatárosnő még nem jöhet, csak három óra után osztják szét a vendégek ruháit. De ki topog akkor? A villámgyorsan felvetődött kérdésekre csakhamar megkapta a feleletet. Kitárult az ajtó és Lola lépett be. A megbújó férfi a szekrény és a kanapé közötti keskeny résen keresztül látta, amint az asszony megáll a szoba közepén, körülnéz és elbiggyeszti az ajkát. — Na, — hangzott. — Persze, hogy elment. Az orvos még hallotta, hogy Lola egy ismert sanzon refrénjét dúdolva megy végig a termeken. Felhangzott a cipők koppanása és az átszűrődő dallam, azután ismét csend lett. Az asszisztens egy ideig várt, majd elhagyta rejtekhelyét. — Ilyen könnyelműséget, — gondolta. — Szétszórtuk a levetett ruhákat és itthagytam elől a humuszt is. Szerencsére nem tűnt fel neki.Sietve akasztotta fel mindkettőjük jelmezét, felkapta a mágus fehér köpenyét és Nikkel együtt megindult. — Gyere, kutyásom... Most tőled függ minden. Pogány Gyurka biztosra vette, hogy amágus még nem hagyta el a házat és most készül követni az, áldozatul kiszemelt Babinszky Bandit. Egyelőre nem akart mást, csak közelébe férkőzni a ház labirintusában s ha lehet, a nyomába szegődni. Óvatosan, a legkisebb zajra is figyelve, visszafojtott lélekzettel jutott el a páholyok feljárójáig. Rálépett a falépcsőre, mely nagyot reccsent. Visszarettent. A kínos pillanat után folytatta útját és a legcsekélyebb zaj okozása nélkül jutott fel a páholysorig. A folyosón már nem égtek a villanylámpák és vaksötétségben botorkált addig a pontig, ahol a mágust látta. Szagoldd meg kutyusom, — nyújtotta Nikk felé a köpenyt. A kis rattler szimatolt, de állva maradt. A burnuszt ismét a kutya elé tette, de Nikk nem értette meg, hogy mit akar a gazdája. — Érthetetlen, — gondolta Gyurka. — A legközönségesebb kutya is elindul az ilyen nyomon. Már-már azt hitte, hogy csalódott a kutyában s mert tudta, merre tűnt el a mágus, elindult és a jó szerencsére bízta magát. Alig tettek néhány lépést, a kutyus nyakán megfeszült a zsinór. Nem látta Nikket, de érezte, hogy a rattler határozott irányban akar előre szaladni. A zsinórt odaerősítette kabátja gombjához, kivette villanylámpáját és revolverét és úgy követte a csöpp jószágot. Húsz-huszonöt lépést tettek, kétszer is kanyarodtak, amikor ismét meglazult a selyemfonál. Az asszisztens folytatni akarta útját, de megbotlott a kutyában. Szerencsére a lába csak gyengén érintette Nikket és a kutya meg sem mukkant. Miért állt meg? Miért nem megy tovább? A sötétségben tanácstalan volt. Kezében fogta a zseblámpát, de nem akarta feleslegesen használni, nehogy esetleg elárulja magát. Rövid tanakodás után mégis megnyomta a villanylámpa rugóját és a fénypászma élesen világította meg a helyet. Rögtön látta, hogy a páholyfolyosón van, valószínűleg szemben azzal a páhollyal, amelyben az estét töltötte. Nikk ott kuporgott a falburkolat tövében és kérdőn nézett rá.• Mit akar ez a kutya? Körülnézett, de nem látott semmit. Ajtó a közelben nem volt, a páholyfolyosóról erről az oldalról bejárat sem vezetett. Zseblámpáját már el akarta oltani, amikor a fénysáv egy a falburkolatból kiálló kulcsra tévedt. Mosoly futott végig az arcán. — Nikksohasem csalódik, — gondolta. Eloltotta a villanylámpát és halkan elfordította a kulcsot. Az ajtó csendben kinyílt. A keskeny résen betekintett és a derengő fényben lakószobabútorokat pillantott meg, melyben ebédlőasztal, szekrény és pohárszék állt. Az ebédlőben, melynek terített asztalán még ott voltak a vacsora maradványai, senki sem tartózkodott. Széles, szárnyas ajtók vezettek jobbra és balra. Nikk a nyitott ajtó felé haladt, melynek irányából hangok hallatszottak. A szomszédos szobában is félhomály volt, ezt is a harmadik terem üvegajtaján beszűrődő fény világította meg némileg. A széles, eltolható üvegfal tejüvegén átszűrődő fényben szalongarnitúra, dohányzóasztal, nagy tükör és zongora körvonalai látszottak. Az asszisztens az ölébe vette a kutyát és lábujjhegyen közeledett a két helyiséget elválasztó üvegfal felé. A puha, süppedő szőnyeg az egész termet befedte s a legkisebb zörej nélkül jutott el a válaszfalig, melynek közelében dús ablakfüggöny brokátja omlott a parkettig. Az orvos fellebbentette a függönyt és megbújt a lecsüngő selyem mögött. A válaszfal mögötti szobából suttogás hallatszott, de a gyorsan folyó szavakat nem tudta megérteni. Hiába erőltette meg figyelmét, a kimondott szavak elmosódtak és csak halk zümmögést hallott. A tejüvegen keresztül két árnyékainkat látott, de nem tudta felismerni őket. Féloldalt, az ablak irányával párhuzamosan állt a függöny mögött és bár eszébe sem jutott, hogy kinézzen, tekintete véletlenül egy tűzfalon akadt meg. Eddig sejtelme sem volt, hogy a különös, kétbejáratú ház labirintusának melyik részében van, de most, amikor a holdvilágos téli éjszakában meglátta a tűzfalat, eszébe jutott: tájékozódni kellene. Figyelt az áthallatszó duruzsolásra, de közben kitekintett: — Uccai oldalon van? Vagy az udvar egy része felett lát el? Jobbra és balra nézett és meggyőződött, hogy uccai helyiségbe jutott. A lehullott vakolatú, ütött-kopott régi házak egyformáknak tűntek fel és nem tudta, hova jutott. Ismeretlen volt előtte az, amit látott. — A Névtelen uccai — gondolta. — Az nem lehet, abban magasabbak azok a házak, amelyek a közelben vannak. Az Új ucca? Az sem... Melyik ház? Visszagondolt arra az időre, amikor Kovács Miskával, a soffőrrel erre jártak, hogy terepszemlét tartsanak és ismét elvonultak előtte a házak, úgy, mint akkor az autóból látta. Felvetődött előtte egy kép, az, amit véletlenül pillantott meg és rögződött az agyába. Amikor a Névtelen uceát, keresztező Galamb közbe pillantott az autóról, egy földszintes házat és mellette magas tűzfalat látott, melyre fehér mészszel két hatalmas T-betűt rajzolt az unatkozó cserepes, aki a földszinti ház tetején dolgozott. — Ez lenne az? Hiszen ez csaknem lehetetlen? Kissé felágaskodott és kimeredő szemmel nézett a tűzfalra. A tiszta éjszakában a holdfény kivehetően világította meg az egyik T-betű felső részét, a másik betilt azonban eltakarta az ablak kiugró fala. — De hogyan jutottam ide? — vetődött fel a kérdés. — Három épület, van a két sarokhájó között s hogyan kerültem ebbe a nem szomszédos házba? Visszagondolt arra, hogy miként jutott be a sáros, hókupacos udvaron keresztül a dsungelbe és a többi helyiségbe, végül pedig ide. — A terület nagy, de mégis lehetetlen... Pedig úgy kell lenni. Nem lehet másként, csak úgy, hogy az udvar felől az épület a két ház mögé nyúlik és szomszédságba jut a Galamb utcai épülettel, — gondolta. 5. Sirás hallatszott a másik szobából Pogány Gyurkát némileg megnyugtatta, hogy meg tudta állapítani, hová jutott, ugyanekkor azonban a reája várakozó Beleznay Margitra és a sofőrre gondolt. Hirtelen villámtól az agyába. — Két uccát is figyelnek, de ezt nem és eltűnhet a mágus. Óvatosan elővette az óráját és a hold fényénél vizsgálta a mutatókat. Félhárom int.elmúlt. (Folytatása következik.) A fénysáv egy a falburkolatból kiálló kulcsra tévedt. 8 FRISS UJSAJa 1931 junius 27, szombat