Friss Ujság, 1931. július (36. évfolyam, 146-172. szám)

1931-07-09 / 153. szám

1931 július 9. csütörtök FRISS ÚJSÁG ­• Választási harcok után a bíró­ságnál harcol vitéz Perley Lajos, aki mint az ellenzéki frontharcos párt jelöltje, nem tudott indulni egy kerületben sem s ekkor Pró­­nay Pállal együtt arra hivták fel híveiket, hogy a szocialista je­löltre szavazzanak. Perley pártjá­nak vitéz tagjait ekkor felszólí­tották, hogy lépjenek ki a párt­ból, mert Perley ellenfelei szerint képtelen egy párt vezetői tisztsé­gének betöltésére. Perley büntető feljelentést tett mindazok ellen, a­kik róla sértő kijelentéseket tet­tek. Perley ellen a Társadalom­biztosító Intézet, vitéz­ tisztviselői között aláírásokat gyűjtöttek ar­ra nézve, hogy miután Perley po­litikailag a szociáldemokrácia mellé kötötte le magát, érdemet­­len a vitézi címre.­­ Nem lehet azért elítélni vala­kit, mert csomagot visz. Freyber­­ger Erzsébet magántisztviselőnőt az ügyészség azzal vádolta meg, hogy az állami és társadalmi rend felforgatására irányuló bűncse­lekményt akart elkövetni. A vád tárgya az, hogy Vági Istvánnétól csomagot vett át, melyet férje, Vági István küldött postán a sop­ronkőhidai fogházból. Váginé el­kísérte Freyberger Erzsébetet a villamosmegállóhoz. A környéken szolgálatot teljesítő­­ rendőrnek, a­ki ismerte Váginét, gyanús lett a dolog és felszállt a villamosra Freyberger Erzsébet után. A rend­őr ezután felszólította Freyberger Erzsébetet, hogy kövesse őt a rendőrségre. A csomagban külön­böző német nyelvű könyveket ta­láltak. Freyberger Erzsébet hat napig volt letartóztatásban, majd az ügyészség fogházába szállítot­ták. A mai tárgyaláson azonban felmentették, mert nem áll ele­gendő bizonyíték bűnössége mel­lett . Hamis eskü miatt elítéltek egy ékszerészt Egy valorizációs perben Fráter Károly dobuccai ék­szerész és fivére, Gyula megesküd­tek, hogy 700 koronát aranyban tettek le házbérbiztositékul s igy a háztulajdonosokat kötelezték a 700 aranykorona megfizetésére. A háztulajdonosok elhalt ügyvédjé­nek irataiból bizonyítékok kerül­tek elő, amelyek megcáfolták ezt a vallomást. Ezért megindult a bűn­vádi eljárás a két Fráter ellen, de csak Károlyt lehetett elítélni 8 havi börtönre, mert Gyula Monte­­videóba utazott.­­ Letartóztatták a paksi for-t­almiadó-hivatal volt főnökét. Kü­­önböző szabálytalanságok miatt nemrég, mint ismeretes, elbocsá­tották állásából Látrányi Bélát, a paksi forgalmiadóhivatal főnökét, aki ellen a pénzügyigazgatóság feljelentésére bűnvádi eljárás in­dult. A szekszárdi törvényszék vizsgálóbírája ma hosszabb kihall­gatás után Látrányit hivatali sik­kasztás címén letartóztatta. A volt forgalmiadóhivatali főnök a vég­zés ellen felfolyamodást jelentett be a vádtanácshoz. — Nem azonos. Sperai János vecsési lakos annak a közlését kéri, hogy junius 30-án este nem őt érték pénzlopáson Halassy Gy. Ede fűszerüzletében.­­ Szörnyű gyermekgyilkosságot követett el a blackheati rém. Ke­gyetlen gyermekgyilkosság tartja izgalomban az angliai Ashford vá­roska lakosságát. A városka köze­lében meggyilkoltak egy 12 éves kisleányt. A rendőrség azt hiszi, hogy a híres blackheathi rém kö­vette el a gyilkosságot. Godden kertésznő egyszerre arra lett figyelmes, hogy a kisleánya ré­mült sikoltozást hallat a közeli er­dőből. Az asszony odarohant, de a sötétben nem látott semmit. Be­ment a fák közé, nevén szólította kislányát, de nem kapott választ. A gyermek nyomtalanul eltűnt. Átkutatták az erdőt és két fa közt egy kis sirkantszerű földkúpot ta­láltak. Ásni kezdtek és megtalál­ták két zsákba rejtve az eltűnt kis­leány holttestét. Az orvosi vizsgá­lat megállapította, hogy a gyilkos merényletet követett el a kisleány ellen, azután megfojtotta. A ször­nyű gyilkosság stílusáról arra kö­vetkeztetnek, hogy ezt is a black­heathi rém követhette el. A falu­ban lakó asszonyok közül többen panaszolták, hogy az utóbbi idő­ben az erdőben egy gyanús alak molesztálta őket. P­ESTI KIS TÜKÖR A vadonatújak it megszülettek, meg­­itt Ki­­a érkeztek, vannak n­eh­­a a vadonatúj képvi­atyák. Bár közülük jócskán öreg ismerőseink, for­golódtak a fórumon, láthattuk is, mit cselekszenek és mit nem cselekszenek és már-már azt hittük, elmerülnek az új vá­lasztás örvényeibe. És ime, fel­bukkannak elénk új vállalko­zással, új ígérgetéssel, mint frissen született, vadonatúj képviselők. Odaállanak a többi mellé, akik valóban ismeretlen arculatunk, de ugyancsak ígé­retekkel jönnek és ebben tud­nak versenyezni a régi gárdá­val. A választópolgár pedig oda­állhat az öt év küszöbe elé és vigyázhatja, milyen munkát fognak végezni a parlament bajnokai. Annyiszor öt év után még mindig ott tartunk, hogy ki­­bicelünk, el fogják-e végezni dolgukat a honatyák, amit tel­jesíteni kellett volna már any­­nyiszor öt év előtt? Meg tudják-e majd fordí­tani az ország lehanyatlott gazdasági életét? Érzik-e, ér­tik-e, hogy a tömegek sínylőd­nek? Nagyipar, kisipar, a föld és a föld munkásainak a sorsa fölvirágzik-e, amire oly na­gyon fogadkoztak az új képvi­selők? Képviselők? ... tudják-e majd képviselni a hadiözvegyek, ár­vák és a többiek követeléseit, amiket például a rokkantak még egyszer lerokkanva köve­telnek­­annyi idő óta? Volna hát dolguk az új hon­atyáknak, akik hozzák-e majd az újságot, hogy dolgoznak, nem nyugszanak és minden hatalmat rászorítanak a mun­kára. Vagyis összegezve kér­dezzük: lesz-e munka a mun­kájukból? ... Révész Béla. — Az ausztráliai benszülöttek megettek egy pilótát. Egy ausz­tráliai pilóta az ausztráliai denn­­gel fölött májusban lezuhant és azóta nyomtalanul eltűnt. Amint most a polinéziai Kanaka kanni­bál-törzs egy tagja előadta, a jel­zett időben egy fehér ember sán­­tikált be a falujukba, aki mint elmondotta, repülőgépével lezu­hant. A bennszülöttek a fehér em­bert azonnal megrohanták, agyon­ütötték és holttestéből hatalmas lakomát csaptak. Zárgondnok arat 250 nagy­kőrösi kisbérlő földjén. Nagykőrös­nek mintegy tízezer holdat kitevő birtoka a pótharaszti puszta. A vá­ros ezt a területet felparcellázta és bérbeadta abban az időben, ami­kor a koronáról a pengőszámításra tértek át. Körülbelül kétszázötven bérlő jelentkezett, akik igen ma­gas áron vették bérbe a birtok­parcellákat. A gazdasági válság és a magas bérösszeg folytán a bérlők nem tudták megfizetni a magas bérösszeget. A bérlők annyira tönkrementek, hogy Nagykőrös képviselőtestülete belátta, hogy a végromlás előtt segíteni kell a két­százötven földjét bérlő kisbirtoko­son. A város bizottságot küldött ki, amely helyszíni vizsgálat alap­ján tizenöt százalékos bérletenged­­r­ényt adott a gazdáknak. De a gazdák sem ezt, sem a későbbi 50 százalékos engedményt nem tudták megfizetni. A bíróság most döntést hozott, hogy tizenöt napon belül vagy lefizetik a hátralékos bérösz­­szeget,­ vagy foglalást, esetleg el­távolítást eszközölnek a bérlőkkel szemben. Most az a szomorú eset fog előállani, hogy Nagykőrös vá­ros kétszázötven bér­lőjének föld­jén zárgondnok felügyeletével kez­dődik meg az aratás.­­ Tömeges balesetet okozott a villámcsapás. Július 6-án délután 2 órakor Szedres község határában báró Fiáth Tibor földbirtokos gaz­daságában dolgozó munkások a nem várt vihar elől a közeli fák alá me­nekültek. Az egyik szilfába belecsa­pott a villám és az alatta meghúzódó Domokos János 62 éves munkást agyonsújtotta, míg Szabján Rozália 35 éves asszonyt a légnyomás a leve­gőbe dobta, aki esés közben szenve­dett az arcán és mellén könnyebb természetű sérülést. — Jutalom a nyomravezetőnek! Julius hó 6-án az Alkotmány utca 16. sz. ház sarkáról ismeretlen tet­tes ellopta Mergl László 157409. sz. ..Csepel" gyártmányú új „Fecske" kerékpárját. Aki valamit, tud az ellopott kerékpárról, jutalom elle­nében értesítse a károsultat: Bud­­dapest, VII., Király ucca 53. I. 10. szám alatt. — Meg akarta vesztegetni s meg­rágalmazta a pénzügyi titkárt. Fehér Pál pénzügyi titkár Kovács János malmában adóügyi ellen­őrző vizsgálatot tartott s bizonyos kérdések tisztázása végett feljött Budapestre Adler Sándor gabona­­kereskedőhöz, hogy az ő feljegyzé­seit is átnézze. Adler később be­nyújtott Kovácsnak egy számlát 400 pengőről azzal, hogy ezt az ös­­­­szeget részben Fehér Pálra köl­tötte, részben pedig jóindulatáért adta neki. Kovács emiatt följelen­tette Fehér i­s így Adlerrel együtt a bíróság elé került a titkár meg­­rágalmazása miatt. A tárgyaláson bebizonyosodott Kovács ártatlan­sága, az ügyész elejtette ellene a vádat. Adlerral szemben kiterjesz­tette megvesztegetés kísérletének vétségére is. Adlex-t rágalmazás és megvesztegetés miatt 1000 pengő pénzbüntetésre ítélte a bíróság.­­ A receptnélküli gyógyszerek további árusítását kérik a dro­­guisták. A droguista érdekképvi­seletek országos nagygyűlést tar­tottak. A nagygyűlés visszautasí­totta a kereskedelmi minisztéri­umnak azt a tervezetét, amely a drogériákat gyógyszeráru keres­kedői jellegétől kívánja megfosz­tani. A droguista szakma ragasz­kodik szerzett jogaihoz és kéri, hogy azokat az egyszerű gyógy­szerárukat, amelyeket gyógyszer­­tárban is recept nélkül szolgálnak ki a fogyasztóközönség részére, a droglista továbbra is árusíthassa.­­ Januártól új szerződést kap­nak az OTI orvosai. Elkészült a Társadalombiztosító új szolgálati szabályzattervezete, amely újra­­rendezi az OTI-orvosok illetmé­nyeit. A Társadalombiztosító most küldte meg az Országos Orvosszö­vetségnek az új tervezetet, amely­nek főbb intézkedései, hogy csak az Orvosszövetség tagja lehet OTI orvos s aki ellen a szövetség orvos­erkölcsi kifogást emel, nem szer­ződtethető. Az OTI orvos minden egyéb munkavállalását és annak illetményeit köteles bejelenteni. Így akarják elejét venni az állás­halmozásnak. .Az az orvos, aki akár a gyógyszerrendelésnél, akár a beteg kórházba utalásánál sza­bálytalanságot követ el, vagy nem jár el kellő gondossággal, tarto­zik a kárt megtéríteni. De remél­jük, nemcsak az intézetnek, ha­nem a betegnek is. Akkor a doktor urak több körültekintéssel és na­gyobb lelkiismeretességgel kezelik majd az OTI-betegeket. Dohányoz­ni az orvosnak vizsgálás vagy ren­delés közben nem szabad. Ez ugyan a legkisebb sérelme a betegeknek. Fontosabb volna, hogy az aspirin­­nél ne merüljön ki a receptkönyv. Az új orvosi szabályzat 1932 ja­nuárban lép életbe. — Hlinka Antalt szabadlábra helyezték. Néhány nappal ezelőtt Jorgovics Szevért, az ó-görögka­­tolikus vikáriust — mint megír­tuk — letartóztatták. Pár nappal később helyettese, Hlinka Antal is hasonló sorsra jutott. Ma a vád­tanács Hlinkát szabadlábra he­lyezte, miután a vizsgálóbíró már előzőleg szabadlábra helyezése mel­lett döntött. Jorgovics Szevér elő­zetes letartóztatását néhány nap­pal ezelőtt már fentartotta a vizs­gálóbíró és Jorgovics ebben a ha­tározatban meg is nyugodott. — A felrobbant gránát széjjel­tépte a virtuskodó favágót. Bor­szék fürdő környékén emelkedik,a Muncsel hegy, amelynek tetején régi lövészárkok maradványai hú­zódnak. Tegnap néhány székely fa­vágó kíváncsiságból felment a hegyre s átkutatta a lövészárko­­kat. Az ottmaradt háborús eszkö­zöket kezdték nézegetni, próbál­gatni s közben Márton Sándor há­romgyermekes favágó, aki katona volt a háborúban, négyszárnyas gránátot talált. Márton virtusko­dásból arra vállalkozott hogy a gránátot, elsüti. Alig húzta ki azonban a gyutacsot, a löveg kezé­ben felrobbant és széttépte a vak­merő embert. A körülötte álló társai közül is súlyosan megsebesí­tett a felrobbant gránát három fa­vágót, akiket élet-halál között szál­lítottak társaik a kórházba.­­ Megvertek egy plakátragasz­­tót. A múlt év végi községi válasz­tások alkalmával Neiser István kereskedősegéd és Papp Ferenc altiszt az ügyészség vádja szerint Balázs Zoltán Wolff-párti plakát­­ragasztót behurcolták a Ráday utca 49. számú ház kapualjába és ott súlyosan bántalmazták. A vád­lottak a mai tárgyaláson tagadták ezt. Alex Jenő magántisztviselő, aki segített Balázsnak a plakátra­gasztásban, Neiserben felismerte a támadót. Lőrinczi Tibor fővárosi tisztviselő a Wolff-párt megbízásá­ból ellenőrizte a plakátragasztókat. Lőrinczi a rendőrségen tett vallo­másában kijelentette, hogy sze­rinte Neiser részt vett a plakátra­­gasztó megveretésében, most azon­ban már teljes határozottsággal nem meri állítani, hogy Neiser valóban bűnös-e? Balázs Zoltán a tárgyaláson nem jelent meg, ezért a törvényszék elnapolta a tárgya­lást.­­ Egyévi börtönt kapott a sik­kasztó ceglédi végrehajtó. A kecs­keméti törvényszék most tárgyalta ifj. Várkonyi Imre ceglédi végre­hajtó bűnpörét. Az volt ellene a vád, hogy a jegyzőkönyvekben fel­tüntetett tanúkat, kikiáltókat, be­csüsöket a valóságban nem alkal­mazta, ellenben felvette a szá­mukra kiutalt díjakat. A végre­hajtó azzal védekezett, hogy min­dig a végrehajtási eljárás­ előtt állította­ ki a jegyzőkönyvet és mikor nem volt kellő számú ta­nú, kikiáltó és becsüs, alkalma­zottainak utasítást adott, hogy ezek neveit húzzák ki a jegyző­könyvből. Ezt a védekezést a ta­núk megcáfolták, mire a bíróság ifjú Várkonyi Imre felfüggesztett végrehajtót egyévi börtönbünte­tésre ítélte. — A fürdés ujabb áldozatai. Ma fogták ki a Sió felső részén Illés József simontornyai legény hullá­ját, aki tiz nappal ezelőtt társai szeme láttára fulladt a vízbe. — Selyem István szőlőhelyi lakos le­­usztatás közben a Sióba esett. A víz elragadta és csak két nap múl­va fogták ki a hulláját. A Siónak rövid időn belül ez már negyedik áldozata. — A napokban Sajti An­dor 23 éves sarkadi kereskedő für­dés közben a község mellett folyó Körösbe fulladt. Holttestét kifog­ták. — Rubb Ágoston 27 éves ma­gyaróvári műszerész a gönyüi ha­jóállomás mellett fürdött és elme­rült. Rubb 168—170 cm. magas, fe­hér inget és fekete fürdőnadrá­got viselt. Holttestét keresik. 7 — Epek ét májbetegségeknél, epekő és sárgaság et­eteiben a természetes „Ferenc József** keserű­viz a hasi szervek működését élénkebb tevékenységre tex* keríti. Klinikai tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivókúra különösen hatá­sos, ha a Ferenc József vizet kevés forró vízzel keverve, reggel éhgyomorra isszuk. A Ferenc József keserű víz gyógyszertárak­ban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható.

Next