Friss Ujság, 1931. július (36. évfolyam, 146-172. szám)

1931-07-01 / 146. szám

4 FRISS ÚJSÁG 1931 julius 1, szerdai 1 Hódmezővásárh­ely két képvi­selője? May­er János és Kun Béla Hódmezővásárhelyen este fél nyolc órakor fejezték be a 16 szavazókör­zet szavazatainak összeszámlálását. A végeredmény a következő: Mayer János földművelési miniszter 5293, Kun Béla (Gaál Gaszton-párti) 5052, Peyer Károly (szociáldemokrata) 4411 szavazat, 661 szavazat érvény­telen volt. Hódmezővásárhely két mandátumát tehát Mayer János és Kun Béla nyerte el. Szerdán hajnalban hirdetnek eredményt Pécsett Pécsett kedden folytatták a szava­zást. A város képe még a hétfőinél is nyugodtabb. A város a szavazás második napján szokott hétköznapi arculatát viseli, az üzletek nyitva, az üzemekben mindenütt folyik a munka. A szavazóhelyiségekbe el­vétve jön egy-egy szavazó. Az eddigi számítások szerint déli 11 óráig körülbelül 14.000-en szavaz­tak le. A keddi nap nyugodtsága ab­ban is megnyilvánult, hogy a pártok között hétfőn erősen dúló röpirat­­háború is megszűnt. A hétfői nap szavazatainak össze­számlálását délután négy órakor fogják megkezdeni. Ezt követően sor kerül a keddi nap szavazatainak ösz­­szeszámlálására is. Az eredmény ki­hirdetése a hajnali órákban fog meg­történni. Hét körzetben már van ered­mény Debrecenben Debrecen hét szavazókörzetében hétfőn este ért véget a szavazás; e körzetek eredményét a kedd délelőtti összeszámlálás után fél 12 órakor állapították meg. Eszerint e hét kör­zetben leadtak összesen 2197 szava­zatot. A legtöbb szavazat, 881 gróf Bethlen István listájára esett. Ssegy­­megi Kiss Pál listája 762 szavazatot kapott, míg a szociáldemokrata lis­tára, amelyet Győr­fy Imre vezet, 513 szavazat esett. A többi szavazat érvénytelen. A szavazás a többi körzetekben teljes nyugalom mellett folyik. A kedden leadott szavazatokat szerdán reggel számolják össze. Miskolcon 16.500-an szavaztak Miskolcon kedden este 8 órakor a körzetekben kitűzték a zárórát 9 órá­ra. Az eddig leadott szavazatok száma körülbelül 16.500. Kevesen vesznek részt a győri szavazáson Győrött ma déli egy óráig a központi pártirodákba érkező je­lentés szerint 8882-en adták le sza­vazatukat. Ez a szám az összes választóknak körülbelül csak 50 százalékát teszi ki és már mind­össze egy délután áll rendelkezés­re. Ez is bizonyítja,­­ amit kü­lönben nagyon sokan vártak a vá­rosban — hogy legalább 4000-en nem vesznek részt ezen a válasz­táson. A győri két mandátumért há­rom lista küzdött: a szövetkezett polgári pártok, a győri egységes, párt és a kereszténypárt közös listája, amelynek első helyén dr. Ernszt Sándor ,népjóléti miniszter, második helyén az egységespárti Márkus Jenő szerepel, továbbá Gál Jenő dr. volt országgyűlési képviselő listája, amely a győri gazdasági párt néven vette fel a küzdelmet és végül a szociálde­mokrata lista Malasits Géza veze­tésével. Tüntetés a hercegprímás előtt Mátéffy Viktor esztergomi képviselő megválasztása miatt Esztergom izgalmas órái­n A hírek szerint a herceg­prímás visszavonja a Mátéffy engedélyét Esztergom városában­ izgalmas választási küzdelem után Mátéffy Viktor prépost plébánost, a város eddigi képviselőjét választották meg dr. Gróhi József főegyházme­gyei jogtanácsos ellen. Mind a két jelölt kereszténypárti programmal lépett fel és a választási harcban tulajdonképpen Esztergom váro­sának az utóbbi időben felmerült nagy ellentétei ütköztek meg egy­mással. A város a legutóbbi hó­napok alatt két pártra szakadt, az egyik párt élén dr. Huszár Ala­dár főispán állt, akit Mátéffy Vik­tort támogatta, a másik párt ve­zére Antony polgármester volt, a­ki a főispánnal ellentétbe kevere­dett. Most a képviselőválasztáson vívta meg nagy harcát ez a két párt. Eleinte dr. Gróh József ve­zetett, azután azonban a Mátéffy­­- párt teljes erővel feküdt a küzde­lembe, maga Huszár főispán is akcióba lépett. Mátéffy lassan­­lassan behozta veszteségeit és mire a záróra elkövetkezett, Mátéffy győzelmét hirdették ki. Tüntetés az elbukott Groh mellett Amikor a választás eredményét kihirdették, kétezer emberből álló tömeg mintegy húsz percig per­­gőtűzszerűen kezdte éltetni Gróh Józsefet és a tüntetésnek csak az vetett véget, hogy nagynehezen visszaszorították a tömeget. _ Ez történt vasárnap este, de hétfőn, Péter Pál napján délben megis­métlődött a tüntetés. Déli tizenkét órakor a prímási palota elé vo­nultak az emberek, akik nagy el­keseredésükben, habár a legtöbb­jük rendkívül vallásos, nem men­tek templomba, hanem tiltakozni akartak Mátéffy megválasztása és Clóh elbuktatása ellen. Dr .Serért* Jusztinián hercegprimás előtt kül­döttség jelent meg, a küldöttség szónoka Vécs Ottó emlékiratot ol­vasott fel, amely a következőket tartalmazza: — Bíboros hercegprímás úr! Kegyelmes Atyánk! Mi, alulírott esztergomi katoli­kus polgárok 12 esztendő súlyos terhével és lelkünkben megren­dült hittel állunk bíboros Herceg­prímás Úr előtt. 12 esztendő nyo­masztó terhével mondjuk el pa­naszainkat: több milliós adósságba jutot­tunk. Az adók halmaza alatt roskadozunk, jogaink és érdekeink védelem nél­kül állottak esztendőkön át és ha voltak is vezető férfiaink, akik szót emeltek értünk, azokat elné­mították. A bajokból való kimenekülésre a mostani választás mutatott utat és mi ezren és ezren dr. Gróh Jó­zsef ügyvéd, főegyházmegyei jog­tanácsos mellé állottunk. A mos­tani választás tragikus volt és megfeszített küzdelem után elbuk­tunk. Lelki megrendüléssel állunk most Kegyelmes Urunk előtt , és mint utolsó mentsvárhoz fohász­kodunk. Utolsó hitünk kérésével fordulunk bíboros Hercegprímás Úrhoz és vagyunk Kegyelmes Urunkban bizó hivei. A memorandumot, amelyet 1500 esztergomi választó­­rt oda, át­nyújtották Serédi Jusztinián her­cegprímásnak, aki azonnal vála­szolt. Megnyugtatta a küldöttsé­get és kijelentete, hogy Mátéffy Viktor helyébe adminisztrátort fog kinevezni és Mátéffy más munkakört kap. Esztergomban most abban az irányban történnek lépések, hogy a­ hercegprímás vonja vissza kép­viselői engedélyét Mátéffy­tól. Átadták Mayer Jánosnak a kápolnai mandátumot A kápolnai választókerület ötven­­tagú küldöttsége kereste fel kedden délelőtt a földművelésügyi miniszté­riumban Mayer Jánost és átadta neki a kerület egyhangú mandátumát. Ellenzéki hangu­latra mutatnak a pestmegyei választások A tegnap lezajlott pestmegyei választások is azt mutatják, hogy habár a vidéki kerületek túlnyomó többségében egységespárti képvi­selő kapott mandátumot, mégis növekvőben van az ország ellen­zéki hangulata. Még a nyílt vá­lasztás ellenére is határozottan fe­lül tudott kereke­d­ni némely ke­rületben az ellenzéki jelölt, és le tudta győzni a hatóságok részéről teljes támogatásban részesülő Hi­vatalos jelöltet, így vereséget szenvedett Nagykátán az erősen támogatott Viczián István Ma­­gyary-Kósa Péter nemhivatalos egységespártival szemben és Rác­kevén Udvardy János hivatalos jelölt Dimnek Ödön párton kívüli­vel szemben. Alsódabason is elbu­kott az egységespárti Zsijiszky István, még­pedig egy független kisgazdával, Dinnyés Lajossal szemben. Az ellenzéki Pakots Jó­zsef Monoron pótválasztásba tu­dott jutni és Kiskőrösön csak néhány szavazattal győzött Meskó Zoltán. Ez azt mutatja, hogy a legtöbb kerületben, még ott is, a­hol az egységespárti jelöltek győz­tek, az ellenzék igen tekintélyes szavazatszámhoz­­jutott. Ez min­denesetre gondolkozóba ejtheti a kormánypártot, dacára annak, hogy az új parlamentben mintegy kétszáz kormány támogató képvi­selő fog ülni. Mire kell a kormánynak a szilárd többség? Wekerle Sándor pénzügyminisz­ter még a választások előtt Nagy­kőrösön beszédet mondott, amely­ben kifejtette, hogy­ a kormány­nak azért kellett már most, ara­tások előtt kiírni a választásokat, mert meg akarja, kezdeni a kül­földi kölcsöntárgyalásokat és ezek során azt akarja bizonyítani, hogy szilárd többség áll mögötte, a­melynek segítségével állandóságát továbbra is fentarthatja. Politikai körökben rámutatnak ennek a beszédnek a fontosságára és kijelentik, hogy a kormány még az új parlament munkájának megkezdése előtt az államkölcsön felvétele tekintetében eredményt akar felmutatni. A szilárd több­ség felett a kormány most már a vidéki választások lezajlása után teljes mértékben rendelkezik. Így tehát minden remény megvan ar­ra, hogy a külföldi kölcsöntár­­gy­alá­sok minél előbb megindulhas­sanak és hogy az ország tényleg megkaphassa azt a külföldi pénzt, amely hivatva lesz arra, hogy friss vért ömlesszen a magyar gazdasági életbe. Rádión továbbítól­­ták a szívdobogás hangját Az amerikai Pennsylvania egye­temen nagyon erős mikrofon és hangerősítő segélyével szívverések zörejét adták le rádión. A zörej egy automobil motorának katto­gására emlékeztetett.­­ Képünk azt a fiatal nőt ábrázolja, akinek szívverését a rádióhallgatók ké­szülékeik segítségével hallgathat­ják. Háttérben az orvosok figyelik az érdekes kísérletet. A petíciók özöne készül A parlament összeillése után még lehetnek a képviselők szemé­lyét illetőleg nagyobb meglepeté­sek. Sok kerületből érkezik ugyan­is annak a fíkre, hogy a kisebbség­ben maradt pártok, hivatkozva szabálytalanságokra és visszaélé­sekre, megpeticionálják a válasz­tást. Az első petíciót már be is nyújtották, Bleyer Jakab villányi mandátumát támadják meg ebben Schneider József pártonkívüli je­lölt részéről. Petició várható a megyaszói kerületben is, ahol gróf Serényi László kezdte meg a pe­tíció benyújtásához szükséges alá­írásokat. Meg akarják támadni továbbá Juhász Nagy Sándor hí­vei dr. Hadházy Ferenc hajdúszo­­boszlói mandátumát, Horváth Zol­tán hívei pedig Kiskunfélegyhá­zán készülnek petícióra. Borbély Andor is petíciót nyújt­­ be Kál­mán István túrás képviselő ellen ajánlásai visszautasítása miatt. Petíció készül továbbá — mint már jelentettük — a budapesti dé­li kerületben a kisebb pártok ré­széről azért, mert itt csak négy párt ajánlásait fogadták el­­ben, előreláthatólag négy mandá­tummal fog rendelkezni. Mint ki­jelentette, a győri mandátumot kí­vánja megtartani és így Szombat­helyen és Ipolyságon új választás lesz. Gömbös Gyula még nem dön­tött véglegesen, de valószínűleg a kiskunhalasi kerületet tartja meg. Kállay Miklós kereskedelmi ál­lamtitkárt Kemecsén már megvá­lasztották és valószínűleg Buda­pesten is, kap, mint listavezető mandátumot. Valószínűleg a ke­­mecsei kerületet tartja meg. Éber Antal, akit Nyíregyházán egyhan­gúlag választottak meg, ebben a kerületben marad képviselő és így a budapesti északi kerület egysé­gespárti listáján, amelyen Kállay Miklós és Éber Antal állnak első és második helyen, tulajdonkép­pen Désy Géza a listavezető, utá­na pedig Madarassy Beck Gyula báró következik. Mi történik a kettős mandátumokkal ? Eddig még meglepően kevés a kettős mandátumok száma, ame­lyek csak a titkos kerületekben történt választások után fognak megszaporodni. A kormány tag­jai közül eddig Gömbös Gyula rendelkezik két mandátummal a kiskunhalasi és abádszalóki meg­bízólevéllel, Ernszt Sándor pedig a szombathelyi és Ipolysági man­dátummal. Miután Ernszt listave­zető az északi kerületben és Győr­ A képviselők megoszlása pártok szerint A képviselőház 245 tagja közül 199 képviselőt választanak nyílt sza­vazással. A választás az összes nyílt kerületekben hétfőn este véget ért és a következő eredményt hozta: egységespárti képviselő 138 ker. gazd. párti képviselő 21 Gaál Gaszton-párti képv. 5 nemzeti radikális képv. 1 pártonkivüli képviselő 16 pótválasztás lesz 18 kerületben Összesen 199

Next