Friss Ujság, 1931. augusztus (36. évfolyam, 173-196. szám)

1931-08-07 / 178. szám

2 I Tábla is ifik rab­lásra ítélte a hódmezői­­avásárhelyi rablógyilkost Paksi Sándor, a gyilkos, maga segédkezett a nyomozásnál Csütörtökön átlőtt a szegedi ítélő­tábla előtt Paksi Sándor 31 éves hód­mezővásárhelyi cserepességét, akit az ügyészség szándékos emberölés bűntettével, szándékos emberölés bűntettének kísérletével és rablás bűntettével vádolt. A gyilkosság még a múlt év de­­­cember 6-án este történt. Paksi Sán­dor özvegy Nagy-György Mihályné­ ,Vörösmarty utca 35. szám­i háza előtt hirtelen elhatározta, hogy ki­rabolja Nagy-György Mihálynét. A bejáratnál szembetalálkozott özvegy S­ók Józsefnével, Nagy-György Mi­­gné 61 éves házvezetőnőjével. Paksi Sándor az asszonyt­­ két hatalmas csapással leütötte.­­ A szerencsétlen asszony zuhanására­­ figyelmes lett özvegy Nagy-György Mihályné és kisietett a bejárathoz. Paksi az asszony fejét fiz­etéssel úgyszólván teljesen szétroncsolta. Majd maga segített a helyszínen a rendőröknek és a detektiveknek. Azonban a detektiveknek feltűnt Paksi Sándor esi ciné­jának nyoma, amely egyezett a lakás két járatnál ta­lált lábnyommal. Az egyik detektiv rákiáltott: *— Te vagy a gyilkos! Paksi elsápadt és beismerte a gyil­kosságot. A törvényszék annak idején Paksi Sándort életfogytiglani fegyházbün­tetésre ítélte. A táblai tárgyaláson a vádlott siró­­görcsöt kapott és a sírástól elcsukló hangon akadozva mondta: *— Nem követtem el a gyilkos­ságot. Nem vállalhatom magamra. "Az ítélőtábla végül helybenhagyta a törvényszék ítéletét. MODIAHU Szombattól kezdve olcsóbb lesz a félfehér kenyér Budapesten Miskolcon már szerdán leszállí­tották a kenyér árát A Budapesti Sütök Ipartestülete elöljárósági ülésén Deutsch Mór el­nök megnyitó beszédében hang­súlyozta, hogy állandó figyelemmel kísérik a lisztárak alakulását s a tisztárak csökkenése következtében intézkedni kell a kenyérárak leszál­lításáról. Ezután kijelentette, hogy az akció-(Kállay-)kenyér telje­sen kifogástalan minőségű. Az első napokban némi zavarok vol­tak az előállítás körül, de ma már elsőrendű minőségben tudják el­készíteni ezt a 32 filléres olcsó ke­nyeret a nagyközönség számára. A lisztárak csökkenésére való te­kintettel a félfehér kenyér árát kicsiny­ben 40 fillérben állapították meg az eddigi 44 fillér helyett. Az úgy­nevezett akciókenyér továbbra is 32 fillér marad. A 40 filléres félfehér kenyérár szombaton reggel lép életbe. A miskolci pékszövetség tagjai a vezetők határozatának megfelelően szerdától kezdve leszállították a ke­nyér árát. Az új kenyérárak a követ­kezők: barna 34, félbarna 40, fehér 48, sütemény 6 fillér. FRISS ÚJSÁG 1331 augusztus 7. péntek Viharos jelenetek után elnapolta magát a képviselőház Szenvedélyes összecsapások a kormánypárt és a szocialisták köz­ött A képviselőház ma tartotta a nyári Sz­ü­net előtti utolsó ülését, amely szokatlanul viharos lefolyá­sú volt. Az elnök jelentette, hogy a felsőház elfogadta a felhatalma­zási javaslatot, azután Lázár Mik­lós napirend előtt szóvá tette, hogy a Tokajhegyalján tömegesen, bocsátják el a munkásokat. A tokaji vidék rettenetes helyzet­ben van. A termés évek óta a pin­cékben vár vevőre és a kőbányák és gyárak több mint ezerszáz mun­kást bocsájtottak el Az ok az, hogy a bankok nem adnak pénzt a gyáraknak és emiatt azok kény­telenek munkásait elbocsájtani. A szőlővidék megmentése érdekében tenni­­kellene valamit. Végül azt kéri, hogy engedje meg a bornak ecetgyártásra való felhasználását. Bod János kereskedelmi minisz­ter kijelenti, hogy a kormány tu­datában van a tokaji borvidék g­azdasági helyzetének és állandóan fglalkozik a kérdéssel. Fábián Béla: Eddig nem sok eredménnyel. Bod miniszter: Ecetet gyártani borból annyit lehet, amennyit csak akarnak. Ennek semmi akadálya nincs. A kőbányák bizonyos mér­tékig feleslegesekké váltak a mo­dern építkezés következtében. Min­dent megtettek a vidék foglalkoz­tatása érdekében és a kormány minden erővel védelmet nyújt a munkásoknak. Ezután az elnök azt javasolja, hogy a Ház bizonytalan időre na­polja el illéseit. Nagy zaj tör ki az elnöki indítványra. A szocialis­ták hangosan kiáltoznak és a pa­dot verik. Gaál Gaston a házszabályokra hivatkozik és azt mondja, hogy az elnöknek be kellett volna mu­tatni a végleg igazolt képviselők névsorát. Ha megszavazzák az el­nöki indítványt, akkor nem lehet a törvényes határidő alatt kiírni az új választásokat, a megürese­dett kerületekben és ez alkotmány­­sértés volna. Lakatos Gyula azt fejtegeti, hogy az elnöki indít­vány nem alkotmányellenes. Farkas Tibor azt mondja, hogy együtt kell tartani a Házat, már­csak azért is, mert az új képviselő­­ház még nem is dolgozott és máris szétmegy. Eckhardt Tibor szintén azt hangsúlyozza, hogy a házsza­bályok szellemében az felel meg legjobbnak, ha a Házat együtt tartják. Bethlen István miniszterelnök kijelenti, hogy a vita teljesn feles­leges. Nem lehet előírni, egy kép­viselőnek sem, hogy mikor tartson ülést a Ház, mert ezt a többség határozza el. Semmiféle szerencsét­lenség nem történik, ha az elnök bejelentését az igazolt képviselők­ről csak a legközelebbi ülésen fogja megtenni. Azzal is megtaka­­rítunk bizonyos összeget, ha az új képviselők nem húznak fizetést. Propper Sándor indítványozza, hogy a Ház tartson holnap ülést és tárgyalja Peyer Károly indít­ványát a rendkívüli parlamenti bi­zottság kiküldéséről. Nem lehet belenyugodni abba, hogy a parla­ment szabadságra megy és nem törődik égetően fontos kérdések­kel. Meg kell akadályozni, hogy a munkanélküliek száma még na­gyobb legyen ebben az országban. Peyer Károly szerint a bajt nem lehet elintézni azzal, hogy bizony­talan ideig szabadságra megy a képviselőház. A csepeli Weisz Manfréd-gyárból naponta 200—100 munkást bocsájtanak el és más gyárakban is ugyanez a helyzet. Senkit sem lehet, arra kötelezni, hogy szó nélkül nézze a maga és családja pusztulását. Almása elnök figyelmezteti Peyert, hogy mérsékelje magát. Peyer Károly erre az asztalt csapkodva kiáltja: Az emberek ezt nem fogják szó nélkül tűrni. Az önök balettája megdrágította a kenyeret és ugyanakkor tönkre tette a mezőgazdát. Nincs az az erő, amellyel az éhség szenvedélyét le tudnák győzni! önök csinálhat­nak még dolgokat, lelkiismeretük talán még elbírja... Erre a kijelentésre a jobboldal tomboló lármába tör ki. Beth­len miniszterelnök magából ki­kelve csapkodja az asztalt, az egységespártiak indulatosan kiáltoznak a baloldal felé, a szo­ciáldemokraták pedig kórusban kiáltják: —■ Munkát, kenyeret! Percekig tart a zaj és Almáro elnök csak nagy nehezen tudja helyreállítani a rendet. Végre Peyer be tudja fejezni beszédét , azt mondja, hogy az emberek, ha nem tudnak kenyérhez jutni, akkor onnan fognak kenyeret venni, ahol van. Krüger Aladár az elnöki indít­vány mellett beszél. A szocialisták állandó közbekiáltásai és lármája közben. Azt mondja, hogy k­vart egy csendes munkanélküliség is, amely sokkal fájdalmasabb, mint­ az ipari munkanélküliség és ez a mezőgazdasági mun­kanélküliség. Tiltakozik a szocialisták lázítása és hajtogatása ellen. Erre fülsiketítő zaj tölti be az egész termet, Esztergályos János azt kiáltja: —­ Ezerötszáztizennégyes politi­kát csinálnak. Kun Béla: Az egész kormány­rendszer kicserélésére van szükség. A vihar sehogy sem akar elülni és még akkor is tart, amikor az elnök szavazásra teszi fel az indít­ványát, amelyet a többség elfogad. Mélységbe zuhant Strache Gusztáv főügyész­­ a millstatti tó mellett Órák hosszat feküdt a völgyben eszméletlenül, míg segítség érkezett Csütörtökön érkezett Budapestre a hír, hogy Strache Gusztáv királyi ügyészt, a budapesti ügyészség volt elnökét a millstatti tó mellett lévő egyik fürdőhelyen súlyos szerencsét­lenség érte. Strache Gusztáv felesé­gével együtt még július első napjai óta Mitlstad­ban nyaral. A főügyész szenvedélyes turista és néhány nap­pal ezelőtt egy kirándulásra indult, még­pedig egyedül­­ a sziklás hegy­vidékre. Körülbelül másfél órát gya­logolhatott már Strache, amikor a keskeny hegyi ösvény sziklái testé­nek súlya alatt meglazultak és a főügyész a mélységbe zuhant. Az esés következtében Strache Gusz­táv vérző testtel, eszméletlenül terült el a földön a völgykatlan fenekén. Órákig tartott, amíg végre magához tért és segítségért kiálthatott, mert a mélységben összetört tagokkal kí­sérletet sem tehetett arra, hogy fel­­kusszon a hegyi ösvényre. Segély­­kiáltásait azonban az elhagyatott vidéken senki sem hallhatta s igy történt, hogy a súlyosan sérült fő­ügyész öt óra húszáig feküdt összetörten a mélységben. Végre a késő délutáni órákban egy arra haladó erdőőr figyelmes lett a mélységből felhallatszó jajveszéke­lésre, óvatosan lekúszott a sziklán heverő Strache Gusztávhoz és a tö­résektől és fájdalmaktól agyongyö­tört embert hosszas küzdelem után felvonszolta a keskeny hegyi útra. A súlyosan sérült főügyészt első­segélyben részesítették és autón vit­ték be a közeli Spital an der Drau-i kórházba. A kórházban történt első vizsgálat megállapította, hogy a főügyész sé­rülései, bár rendkívül komolyak, de nem életveszélyesek. A baltában egy nyílt és egy zúzott törés van, a bal vállpereben pedig kisebb repe­,­dés. A sérült lábat és a vállat gipsz­pólyába rakták és a teljes gyógyu­­láshoz — orvosi vélemény szerint —■ hat hétre van szükség. Strache Gusztávné természetesig most már férje mellett maradt tic Seebodekből végleg átköltözött Spi­­tal an der Drauba. A főügyész állapota a hat nap alatt igen szépen javult és orvosai bizonyosra veszik, hogy néhány hét múlva teljesen meggyógyulva hagy­hatja el a kórházat. Négy fiatalemberrel fel­borult a csónak - két halott Végzetes csón­akkirándulás Győr mellett a Rábcán Győr közelében, a­ Rábcán teg­nap este súlyos csónakszerencsét­­lenség történt. Két győri fiatalem­ber, Barota András kőműves­segéd és Andorka József 26 éves villanyszerelő csónakon halászni mentek a Rábca folyóra. Egészen Abda községig eveztek fel, ahol betértek az ottani halász­csárdába és borozhatni kezdtek. Később betért, oda két német vi­lágjáró iparoslegány is, akik csak­hamar összebará­t­koztak a két győri fiatalemberrel. Közben este lett és illuminált állapotban mind­­négyen beültek a csónakba, hogy Győrbe evezzenek. Már Győr ha­tárában jártak, amikor a sötét vi­zen egyikük vigyázatlansága foly­tán a csónak felborult és a benne­ ülők a vízbe estek. Segélykiáltásukra többen segít­ségükre siettek, de közben az egyik német fiatalember, aki nem tudott úszni, elmerült a vízben. Ugyanez a sors érte Andorka Józsefet is. A másik kettőt sikerült megmen­teni. A halászok két órai kutatás után a német fiatalember holttes­tét megtalálták. A megmenekült német fiatalember a rendőrségen elmondotta, hogy az ő neve Sehaich Vilmos, húszéves asztalos­­segéd és Kohlenbergbe (Württem­­berg) való. Társát, aki a vízba fúlt, csak néhány nap óta ismét. Vándorú­tjon találkozott vele. Csak annyit tud róla, hogy 33 éves kőmüvessegéd és hogy Fr­itz a ke­resztneve. A zsebeiben talált el­ázott, iratokon neve nem szerepel. A rendőrség a kifogott hullát le­­fényképeztette és a fényképet ag­­noszkálás végett megküldte a drez­dai rendőrségnek. Andorka, József hulláját is sikerült kifogni. Motorcsónakszerencsétlenség Berlin mellett Gat­ow közelében újra éjszaka fel­borult egy motorcsónak, amelyben két személy ült. A csónak utasai

Next