Friss Ujság, 1931. december (36. évfolyam, 273-296. szám)

1931-12-01 / 273. szám

1931 december 1. kedd FRISS ÚJSÁG 3 névenyitsd­re szerethettek és fosztogatásokra készültek a puccskísérlet lefogott tervezői Meg akarták szállni a középületeket és az ország vezetői eltávolítása után erő­szakkal magukhoz akarták ragadni a hatalmat­­ A fantasztikus tervek keresztül­vitelét idejében meghiúsították a nyomozó hatóságok A beismerő vallomások szenzációi A rendőrség, csendőrség és ka­tonai hatóságok váll­vetett nyo­mozó munkájának eredménye, hogy a hidanniás és különí­t­mé­nyes idők alakjainak fantasztikus­­puccskísérlete és összeesküvő ter­vei ma már meghiusultaknak és gyökerükben elfojtottaknak tekint­hetők. A főkapitányság politikai nyom­ozó osztályának jutott tudo­mására legelőször, hogy az egykor rettegett, féktelen felelőtlen ele­m­ek újra mozgolódnak. Megállapí­tották, hogy Budapesten kiskocs­mákban, a Vámházpincében és ha­sonló helyeken titkos összejövete­leket tartanak és hogy hasonló mozgolódásuk észlelhető Kecske­méten és a vidék egyéb részeiben is. Miután a mozgalom vezetői volt tartalékos tiszteket és más hasonló egyéneket is igyekeztek megkör­nyékezni, a katonai nyomozó ható­ságok is belekapcsolódtak a moz­galom elfojtásának munkájába. Gömbös Gyula honvédelmi mi­niszter és Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter intézkedésére kö­zös nyomozó csoportot alakítottak a honvédség, csendőrség és rendőr­ség tagjainak bevonásával. Meg­kezdődtek a házkutatások a gyanú­sítottak lakásán, majd pedig pén­tek éjszaka tömegesen állították elő a gyanúba vett embereket. A margitkörúti katonai fogházban helyezték el őket, ahol azonnal megkezdték a kihallgatásukat, amely megdöbbentő bűncselekmé­nyek előkészületi eseményeiről rántotta le a leplet, bajt színlelt. Molnár Ferenc, útbiz­­tos, Tóth Ferenc vivómester. Raad Árpád magántisztviselő. Kovács Sándor kőműves. Potyák Jenő elektrotechnikus. Három héttel ezelőtt a rendőrség kezébe került egy felhívás, amelyet ez a végre­hajtó bizottság és néhány titokban, dolgozó olyan párt adott ki, amely a parlamenti életben nem szerepel. Ez a felhívás forradalmi cselek­ményekre és bűntettekre buzdított és aláírói között elsőnek Vannay László szerepel. A rendőrség ter­mészetesen elkobozta a felhívást, erre a végrehajtó bizottság elhatá­rozta, hogy terveit sietve valóra váltja. Szombat éjszakára ter­vezték a puccsot Az első tervek szerint november 21-ére akarták végrehajtani fan­tasztikus tervüket. Eddig még ki nem derített okokból a tervezett mozgolódást november hó 28-ára, szombatra halasztották. A végre­hajtó bizottság terve az volt, hogy az általuk beszervezett egyének beférkőznek a laktanyákba, a rendőrség épületébe és más köz­épületekbe és ezeket erőszakosan hatalmukba kerítik, majd pedig elfoglalják a posta, telefon és a rádió épületeit is, hogy ezek útáán elhitessék a vidékkel azt, hogy Magyarországon forradalom tört ki és felszólítsák a vidéket, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz. Ezzel egyidejűleg gondoskodni akartak a kalandos vállalkozás anyagi részéről is és tervbe vették a Nemzeti Bank és az összes ban­kok pénzének elrablását. Pontos tervrajzot készítettek mindazokról a magánházakról és állami épüle­tekről is, ahol pénzt véltek találni. 46 letartóztatott közül hetet szabadon bocsátottak A nyomozó­­hatóságok pontosan értesültek mindig a fantasztikus tervekről és most már idejét látták annak, hogy véget vessenek ennek a­ garázdálkodásnak amely sok jóhiszemű embert is bűncselekmé­nyekbe sodorhatott volna. Ezért pen­tek este megtették, az intézke­déseket, amelyekre­ a rendőrségen, mint a laktanyákban ilyen esetek­ben szükség lehet. " .. A kormány intézkedései teljes eredménnyel jártak és az ügyben szereplő összes gyanúsítottakat le­tartóztatták. Az erélyes intézkedé­sek­­ valószínűvé teszik azt, hogy jövőben ilyen kalandos vállalkozás nem fog ismétlődni. Negyvenhét Miniszterek meggyilkolását, rab­lásokat és fosztogatásokat terveztek, meg akarták szállani a középületeket a kocsmaasztal fantasztái Összesen negyvenhat­­gyanúsítot­tat vittek be a margitkörúti fog­házba. Ezek közüil hetet szabadon bocsátottak és további elbocsátá­sok is várhatók, mert többekről megállapították, hogy résztvettek ugyan az összeesküvő tervek meg­beszélésében, de abban semmiféle szerepet nem vállaltak. Ezek cse­lekménye olyan jelentéktelen, hogy büntetőjogilag nem vonhatók fele­lősségre és így nem lenne meg­indokolt a fogvatartásuk. Annál súlyosabb megítélés alá esik a többi előállított bűncselekménye, akik máris beismerésben vannak. Ezek bevallották, hogy közönséges bűncselekményeiket politikai ter­vekkel akarták összekovácsolni s hogy ezt elérhessék, magukhoz akarták ragadni az állami hatalmat és ennek leple alatt gyilkolni, rabolni ké­szültek. A letartóztatottak közül többen bevallották, hogy egyes miniszte­rek elfogását és meggyilkolását tervezték. Merényleteket terveztek Horthy Miklós kormányzó, Károlyi Gyula gróf miniszterelnök, Bethlen István, Gömbös Gyula honvédelmi miniszter és Ke­­resztes-Fischer belügyminiszter ellen. Azonkívül ékszerüzletek és olyan közhivatalok megtámadását is ter­vezték, ahol közpénzek kezeléséről tudtak­. Mindenütt a pénztár azon­nali lefoglalása volt tervbe véve. Vakmerő és esztelen tervüket úgy akarták végrehajtani, hogy össze­gyűjtötték volna vidékről és a fő­városból a híveiket. Körülbelül ezer emberre számítottak. A nyo­mozás megállapította, hogy a letar­tóztatott vitéz Vannay László tá­mogatásával, aki egy katonai ru­haraktár alkalmazottja, a ruharak­tárban katonai egyenruhába öltöztetik az összeesküvőket és becsempészik őket az egyes lak­tanyákba, ahol lefegyverezik az őrségeket, megszállják a laktanyá­kat és fegyverekhez jutnak. A látható vezérek vitéz­­ Vannay László, Gyulai, Molnár Ferenc és Boád Árpád voltak. Magasabb ál­lású, komolyabb közéleti személyi­ség nem állott az összeesküvés élén. Gyulai Molnár Ferenc vallott eddig a legrészletesebben. Leple­zetlenül beismerte, hogy minden elő volt készítve a puccsra és a vé­res események be is következtek volna, ha a hatóságok nem csap­nak le rájuk az utolsó pillanatban. Ebből és egyéb körülményekből kétségtelenül megállapították, hogy a készülő puccskísérlet és­­a v­ele kapcsolatos bűncselekmények je­lentősége sokkal nagyobb volt mint ahogy azt eleinte hitték. A nyomozó hatóságok most a legeré­lyesebben kutatják a szövetkezés hátterét és a vezérek úgynevezett, második garnitúráját, amelynek arra az esetre kellett volna elő­térbe lépnie, ha az első garnitúra akcióképtelenné válik. Miután ez az eset a vezetők letartóztatásával bekövetkezett, a hatóságok nem tartják kizártnak, hogy a vezérsé­­get más, mindenre elszánt emberek vették át, akik titokban tovább dol­goznak véres tervek megvalósí­tásán. Feltűnő, hogy a puccs sikere esetén vagyonelkobzást, illetve, va­­gyondézsmát akartak foganatosí­tani ■ a különítményes világ alak­jaiból toborzott összeesküvők. MAGYAR PÉNZÉRT - MAGYAR ARUTI FORTUNAD a‘ egyedüli magyar gyárb­­­­an'11 petrol" * |gpu' és tozokés, lilék. ü­zem­­anyag eea « titl 1 érára!­1 liitr vizét. Mi. 5. pete alszt foirai te). - Gyári lerakat: Prést. ViL tzat­e'.».p. i\ (Magyar Szinti 7 mellett,, 1-es autóbusz megálló) Városi főlerakat kostrom frü­siíki Irodái. Fákóczi-pt 32 |§| L­ORTOMA M mi HjR-ntuA bvu ’.éfc­ietfVpetl* ’ Ká Jen képes étsep­eket, 2 - sz. szalon-kályha. P0*ih­t' ‘ kl». 20 p alatt fül­­ , x Gépfegyverek elé akarták állí­tani a főváros száz gazdag polgárát A margitkörúti fogházban lévő letartóztatottak közül Csapó József tett hátborzongató ■ vallomást. El­mondotta,­hogy társaival abban ál­lapodtak meg, hogy összefogdos­­sák a főváros száz leggazdagabb emberét, lehetőleg zsidó kereskedő­ket, kiviszik a Vérmezőre és gép­fegyverek elé állítják őket.. Azután felszólítják hozzátartozóikat, hogy huszonnégy órán belül teremtsék elő az általuk kívánt nagy össze­geket mert különben megindítják a gépfegyvereket és lekaszálják Jól értesült helyen közölték, hogy a rendőri és a nyomozó hatóságok körü­lbelü­l egy éve észrevették, hogy bizonyos szervezkedések folynak, amelyek kifelé hazafias lobogó alatt történtek, befelé azon­ban, amint erre több jelből követ­keztetni lehet politikai, sőt közön­séges bűncselekmények elköveté­sére történt a szövetkezés. Az utóbbi időben ez a mozgolódás ha­tározottabb formát kezdett ölteni és a nyomozó hatóságoknak tudo­mására jutott, hogy az 1920-as évek elejéből ismert egyének, akik kö­zül többen büntetett elítéletnek, a karhatalom raktáraihoz igyekez­tetk­o­ve hnov­om».m Votrovo valamennyit Csapó vallomása szerint tudott a tervekről Szenté József, a Szent­endrén lakó Kossuth-párti kis­gazda is. Szenté Józsefet behozták a margitkörúti fogházba és azon­nal megkezdték kihallgatását. Szenté ártatlanságát hangoz­tatta. Csapóval három év előtt be­szélt utoljára, akkor kiutasította, mert arra akarta rábírni, hogy csatlakozzék egy mozgalomhoz, amely Albrecht főherceget­ ki­rállyá akarja kikiáltani. veket szerezzenek és erőszakos mó­don részint a kormány tagjait, ré­szint azokat a magasrangú tiszt­viselőket hatalmukba kerítsék, a­kik irányító szerepet játszanak az állam életében. Forradalmi cselekmé­nyekre buzdított a végre­hajtó bizottság E fantasztikus cél megvalósítá­­sára egy­ végrehajtó bizottság ala­kult* amelynek ■ .tagjai voltak: Vannay László gazdászati had­nagy. Vázson­yi Vilmos egykori rm'ven\-r6(’m­u*­ Egy éve folyt az alvilági szer­vezkedés a felforgatásra

Next