Friss Ujság, 1932. június (37. évfolyam, 119-143. szám)
1932-06-01 / 119. szám
1932 június 1,szerda FRISS ÚJSÁG Vérfürdő távol-Keleten A japánok 20 órás csatában megsemmisítették a felkelő mandzsu—kínai hadakat . Mandzsúria sorsa még nem dőlt el azzal, hogy a japánok trónjára ültették Pu-Yit, a fiatal kínai ex császárt, aki japán befolyás alatt áll. A mandzsuk és kínaiak állandóan nyugtalanítják a japán megszálló csapatokat. Ma-Csang kínai tábornokseregével egyszer a japánokhoz, egyszer a felkelőkhöz csatlakozott, közben ő intézte azt a nyugtalanító háborút, amely erősen megzavarta az új köztársaság életét. Ma-Csang eddig elkerülte a nyílt háborút Japánnal, de hétfőn Honjo japán generálisnak Charbin közelében sikerült nyílt csatára kényszeríteni. A japán haderő a legmodernebb felszereléssel, bombarepülőgéppel, tankokkal támadta a hiányosan felszerelt hadakat. Húsz óra hosszat tartó elkeseredett harcban döntő csapást mértek a japánok a kínai seregekre. Olyan borzalmas vérfürdő volt ez, amelyre a legvéresebb sanghaji napokban sem volt példa. Több mint 4 ezer ember meghalt, sokezer katona megsebesült a állandó bombazáporban. Ma Csang felkelő hadai teljesen megsemmisültek. Az orosz—japán ellentét is rendkívül kiélesedett. A japán lapok amerikai szövetséget követelnek Szovjetoroszország ellen, amely már veszélyezteti a japán határokat. Hangoztatják, hogy Japán túlbecsüli erejét, ha a Szovjettel akar szembeszállni. *-*<Fjr/r*'*'*-*'jr*'jrjrw*'**'*w**'w*rjr Megölt a szagtalan gáz egy fiatalembert Rendőri nyomozás indult Freund László rejtélyes halála ügyében Titokzatos haláleset ügyében folytat nyomozást a rendőrség. A Thököly út 8. számú házban lévő lakásán szombat este megfürdött Freund László, Freund Zsigmond oinkográfiai műintézet tulajdonos 27 éves fia. A fürdőszobában egy hét előtt szerelte fel a gáztársaság az új autógejzert és ebből a gázmelegítő készülékből engedett forró vizet a kádba Freund László. Fürdés közben hirtelen rosszullét fogta el. Mozdulatlanul, élettelenül találták a fürdőkádban. Orvost hívtak, de már nem tudott segíteni. Freund László pár perccel később halott volt. A gyanús körülmények között meghalt fiatalember holttestét ma boncolták fel. Megállapították, hogy Freund László halálát az autógejzerből kiáramló szagtalan gáz okozta. A rendőri nyomozás most azt igyekszik tisztázni, hogy nem történt-e hiba az autógejzer szerelésénél s hogy terhel-e felelősség valakit a tragikus haláleset miatt. Korányi tiszta helyzetet akar. A kisgazdapárti képviselők éleshangú emlékiratot adtak át a miniszterelnöknek, amelynek négy pontja az egységes pártban meglehetősen nagy izgalmat keltett. Egyesek arról beszéltek, hogy a pénzügyminiszter a kisgazdakövetelések miatt elkedvetlenedett és le akar mondani. Ma Korányi pénzügyminiszter kijelentette, hogy az agrárpontokra legközelebb részletes választ fog adni. Álláspontja az, hogy amit belőlük meg lehet valósítani, azt teljesíti. Tiszta helyzetet akar teremteni és meg akarja szüntetni a gazdák elégedetlenségét. A kamatnak bizonyos mértékben való leszállításától nem zárkózik el, a földhözjuttatottak kedvezményei ügyében rövidesen kiadja a rendeletet. A földteherrendezés megoldása rendkívül nehéz és arról állandóan tanácskozásokat folytat. A termésrendelet készülőben van, de ez is nagyon nehéz kérdés, mert a belföldi búza ára részben a külföldibúzaártól függ. Hindenburg kinevezte az új német kancellárt Papén középpárti konzervatív képviselő vállalta a kormányalakítást Átmeneti kormány alakul hitlerista miniszter nélkül A súlyos német politikai válság, amely az egész világ figyelmét Berlinre irányította, kedd estére legalább is ideiglenesen, megoldást nyert, amennyiben Hindenburg elnök von Franz Papen középpárti képviselőnek kormányalakításra adott megbízást. Ez a megbízás kifejezetten pártokon felöl álló kormány alakítására szól, ami azt jelenti, hogy, Hindenburg szigorúan az alkotmányosság alapján akar maradni. Ezzel az elnöki elhatározással egyelőre el van rárrva az átt Hitlerek diktátori érvényesülése előtt. Hindenburg, akit Hitlerek az elnökválasztás alkalmával szélsőségesen támadtak, nem adta át a hatalmat Hitlernek, mert tisztában volt azzal, hogy a fajvédő párt diktatúrára való törekvése Németország teljes gazdasági és társadalmi felfordulását eredményezné. Az új kormány, amelynek névsora még nem végleges, a következő konzervatív nemzeti politikát valló tagokból áll: Gaul báró vagy von der Osten: belfigy. Neurath nagykövet: külügy. Schleieher tábornok: hadügy. Warmbold volt birodalmi gazdasági minisztert :gazdaságügy. Gördeler, dr.: munkaügy, Ljinbigh báró: közélelmezés. Jóéi miniszter: igazságügy, Schaetzel miniszter: postaügy. Kikből állna az új kormány? Az új kormány elnöke Papén Ferenc aktív tiszt volt. 1921-ben választották képviselővé. Kelet Poroszországban. A német középpárt jobbszárnyához tartozik. A „Germania“ című nagynémet lap tulajdonosa. Papén kilép a középpártból, hogy mindenkitől függetleníthesse magát. Von Gaal Vilmos belügyminiszter a porosz államtanács tagja volt. A nemzeti néppárt tagja, Von Neurath Konstantin külügyminiszter a diplomáciai pályán működött. Legutóbb a londoni német követ séfjét vezette. Von Schleieher altábornagy véderőminiszter a háború alatt a vezérkarban szolgált, majd mint altábornagy a véderőminisztériumot vezette. Schatzel dr. postaügyi miniszter, a bajor néppárt tagja, egy ízben már volt postaügyi miniszter. Von Lüninck Hermaim mezőgazdasági miniszter sokáig szolgált a porosz államigazgatásban. A német mezőgazdasági tanács és a porosz mezőgazdasági kamara tagja. Dr. Gördeler Károly munkaügyi miniszter mint bankember kezdte pályáját, majd Lipcse főpolgármestere lett. Tavaly árcsökkentési birodalmi biztossá nevezték ki. Dr. Warmbold Hermain gazdasági miniszter mezőgazdaszakember, tanár, aki volt már porosz földművelésügyi miniszter is. Tagja volt Brüning második kormányának is. Papén a kinevezett miniszterekkel szerdán tárgyal. Annyi bizonyos, hogy horogkeresztesmentes kormány alakul, amely, ha jobboldali színezetű is, még semi hajlik a szélsőségekre. Briining megbuktatni jutnak uralomra A régi konzervatív németek addig támogatták Brüning kormányát, míg kényszer rendeletei nem érintették saját anyagi érdekeiket. Amikor azonban Brüning a keletporoszországi nagybirtokokat az állammal akarta megválhatni, hogy ott a munkanélküliek egy részét elhelyezze, ez a konzervatív nagybirtokoscsoport ellene fordul. Körülvették az ősz birodalmi elnököt és olyan hálást gyakoroltak rá, hogy Hindenburg kénytelen volt elejteni azt a Krüninget, ki páratlan harccal segítette másodszor az elnöki méltóságba. A politikai küzdelem furcsa játéka az, hogy az új német köztársaságban Brüning az első német kancellár, akit nem a birodalmi gyűlés, hanem a birodalmi elnök bizalmának elvesztése buktatott meg. A németországi események az egész világon ijedtséget és szorongást keltettek. Brüning a higgadtság és megfontoltság embere volt, aki tisztán látta, hogy hová vitte Németországot a császári önkényuralom, amely hatalmi politikával erős kézzel szakított és az igaz megbékülés politikáját követte Franciaországgal szemben. Ezzel szem-ben Hitlerek és a konzervatív jobboldal kiadták a jelszót, hogy a franciáknak teljesítendő jóvátételi fizetéseket azonnal meg kell szüntetni, mert az tönkreteszi Németországot. Németország ismét fegyverkezhet, elfoglalhatja régi helyét, visszaszerezheti elrabolt területeit és gyarmatait. A tetszetős jelszó óriási tömegeket csábított Hitlerek táborába, amely a régi császári önkényuralmat akarja ismét feltámasztani. Az angol kormány minisztertanácsot tartott, a német események miatt, melyen elhatározták, hogy a lausannei jóvátételi konferencia elhalasztását fogják javasolni " " addig, míg a német belpolitikai helyzet nem tisztázódik A francia sajtó szerint a németországi jobboldali uralom nemcsak Franciaország biztonságára, de Európa, békéjére jelent nagy veszélyt. Tizenkét év béke iránti munkálkodása dőlt romba a horogkeresztes központokban kiadott új jelszóval, amely így hangzik: — Minden hatalmat Hitler Adolfnak! A Hitler vezetése alatt álló nácik egyébként minden olyan intézkedés visszavonását követelik, amelyet a horogkeresztesek ellen hoztak. A bíróságok előtt is teljes amnesztiát követelnek a politikai elítélteknek. Egyébként keddre virradó éjjel véres csata játszódott le Remscheidben a nemzeti szocialisták és a kommunisták között. Egy volt rendőrtisztet megöltek, három nemzeti szocialistát megsebesítettek a támadók. Altonában tegnap fosztogatott a tömeg. 20—25-ös csoportok megrohanták az élelmiszerüzleteket és mindent elvittek. Egyes helyeken csupa asszonyokból állt a fosztogató csoport, más helyeken pedig gyermekekből. A skagerraki csata — Berlinben Az 1916 május 31-iki híres skagerraki tengeri ütközet emlékére minden évben, a tengerészek díszőrsége tiszteleg Hindenburg birodalmi elnök előtt Május 30-tól június 2-ig pedig tengerészdiszőrség áll az elnöki palota előtt. A tengerészőrség zenével vonult fel a birodalmi elnökség és a véderőminisztérium elé. Az őrséget a lakosság mindenütt viharos lelkesedéssel ünnepelte. A tömeg ezt kiáltotta: Ébredj Németország! Az őrség közeledtére Hindenburg birodalmi elnök fia kíséretében megjelent a palotája előtti térségen, majd röviden elbeszélgetett az őrség legénységével és tisztjeivel. A rendőrkordonon kívül hatalmas embertömeg gyűlt össze és tüntettek. Néhány embert tiltott tüntetés miatt letartóztattak. A Brandenburgi kapu előtt oly tolongás támadt, hogy a forgalom megakadt. A rendőrség riasztó lövésekkel kergette szét a tömeget. A porosz belügyminisztérium előtt összetűzés támadt a tüntetők és a rendőrök között, amelynek során több tüntetőt letartóztattak. Képünkön az őrség felvonulása látható. 2S Bűnös diákszerelem Kecskeméten Zárt tárgyaláson foglalkoztak a 16 éves leány megdöbbentő titkával A kecskeméti rendőrség a múlt év nyarán titkos találkahelyet leplezett le, ahol egy fiatal leányt betegen fekve találtak. Kiderült, hogy a leány egy gazdag kecskeméti kereskedő diákleánya, aki szerelmi viszonyt folytatott egy 6 éves diákkal. Amikor a szerelem következményei mutatkoztak, Fehér Zoltán dr, az OTI orvosa tiltott műtétet hajtott rajta végre. Az ügyészség magzatelhajtás címén vádat emelt a 16 esztendős diákleány. Fehér Zoltán és Szepes Jenő OTI-orvosok és a 19 éves középiskolás diák ellen. Eljárás indult egy honvédfőorvos ellen is a katonai bíróságon. A kecskeméti törvényszék zárt tárgyaláson foglalkozott a bűnös diákszerelem ügyével és szerdán délelőtt hirdet ítéletet. Nagy gabonacsalási bűnper tárgyalását kezdte meg ma Dunapentelén a székesfehérvári törvényszék büntetőtanácsa. A per vádlottja Rosenbaum Vilmos volt gabonakereskedő, aki mintegy 60 földművelőt csalt meg 100.000 pengő összeggel. Rosenbaumn tizenhárom hónapig ült vizsgálati fogságban, jelenleg 25.000 pengő kaució ellenében van szabadlábon. Mivel a tanúk száma közel százra tehető, a tárgyalás ezen a héten eltart és körülből itt szombaton várható ítélet. íV