Friss Ujság, 1933. augusztus (38. évfolyam, 172-197. szám)

1933-08-08 / 178. szám

10 — Összeroncsolta a cséplőgép. Az egyik lajosmizsei tanyán a cséplősnél Jenéki András 24 éves gépmunkás etetéskor a cséplőgép dobszájánál megcsúszott és bele­­zuhant a gépbe. A gép borzalma­san összeroncsolta. A bal köze­rejét le kellett vágni. Állapota életveszélyes. — Titokzatos telefonáló jelen­tette be az eltűnt feleség halálát. Czeglédi Gyula pincér felesége két nap előtt eltűnt Veres Pál né nce a 27. szám alatt lévő lakásuk­ról. Szombaton egy ismeretlen férfi telefonon felhívta Czeglédit abban a kávéházban, ahol alkal­mazásban áll és az illető csak ennyit mondott: „Felesége meg­halt, ne keresse többé.“ Hiába kiáltozott a telefonba, nem kapott választ. A rendőrség keresi a titokzatos telefonálót és az eltűnt asszony után is folyik a nyo­mozás.­­ Négy év előtti gyilkosság ügyében nyomoznak Bodajkon. A fejér megyei Bodajk községben négy évvel ezelőtt végrendeltében Pinke János földműves birtokát arra hagyta, aki őt és feleségét öreg koráig eltartja. Nemsokára mindketten meghaltak. Most név­telen levélben azt jelentették az ügyészségnek, hogy lenke és fele­sége nem természetes halállal hal­tak meg, hanem méreggel ölték meg őket. A feljelentés alapján kihantolták a holttesteket. A ma­radványokat felküldték Budapest­re a vegytani intézethez. A továb­bi eljárás a vegyvizsgálat ered­ményétől függ. . . Nagysikerű hangverseny az Auguszta-telepen. Az Auguszta­­telepi Menekültek Kultur Egyesü­letének Dalköre vasárnap délután a telep kaszinójában nagysikerű dalos hangversenyt rendezett. A hangversenyen résztvett a Ferenc­városi Dalkör, Bpesti Móv, Keleti Fűtőházi Haladás Dal- és Kultur Egyesület, Pannónia Dal- és ön­képzőkör, Székesfővárosi Akna Dalkör, Bpest-Rákosfalvai Vissz­hang Dalkör, Magyar Állami és egyéb altisztek Központi Dalkara, Kőbányai Remény Dalkör és Cor­vin Mátyás Dalkör. A hangver­seny után két sikerült volozat ke­rült bemutatásra, melyekben Pad­ion­its Ferenc, Krébecz L­ajos, Fe­hér László, Braviák Manyika, Sí­rna írónké, Sz. Kerekes Bél­a, Mit­zellach Károly és Pál,hu j­jjjal jeleskedtek. Végül tánc követke­zett kivilágos kivirradtig. — Halálba vitte utasát az alvó kocsis. Sándor János jómódú uj­­szászi gazdálkodó kocsijával át akart haladni az ujszászi gazda­sági vasút sínjén, amikor a vonat elütötte kocsiját. A gazda 61 éves felesége belehalt súlyos sérülé­seibe. A nyomozás megállapította, hogy a szerencsétlenséget Boros Gábor kocsisnak a gondatlansága­ idézte elő. Boros ugyanis elaludt a gyeplő mellett és nem vette észre a közeledő vonatot Ha ön gyorsan akar jól meg­könnyebbülni, használjon „Igm­án­­dit“ s be fog teljesülni. — Magyar területre hozza a Körös a romániai sertésvészt. Bé­kés megye határán túl, román te­rületen óriási módon pusztit a sertés vész. A román gazdák a ve­szedelmes részben kimúlt állatok tetemét egyszerűen beledobják a Körösbe. A folyó áthozza a hullá­kat a magyar részre. A rothadó hullák az árvízmentesítő társula­tok zsilipjénél fennakadnak, szét­­foszlanak és döglet­es bűzt terjesz­tenek, majd cafatokra másva to­vább sodródnak a vízben. A Körös partján, magyar területen is fel­ütötte fejét a sertésvész­ A ma­gyar hatóságok, miután hiába­ for­dultak a panasszal a román ható­ságokhoz, most kifogdossák a Kő­rösből a sertés­tetemeket és elte­metik őket, így akarják elejét venni a járvány elharapódzásá­­nak. — A halálba akart menni vízbe­­fült menyasszonya után. Chlebik Krisztina 17 éves budapesti leány­a múlt vasárnap Dunaföldvár mel­lett a Dunába fúlt. A szerencsét­len teremtés hulláját most vasár­nap Úszódon kifogták. Vőlegényét, ifjabb Csonki Józsefet, az eset any­­nyira megrendítette, hogy azóta többször kísérelt meg öngyilkos­ságot. ,’VVVSVSVVVXXVVVX%%VVVXX'\VVV FRISS U­JSÁG 1933 augusztus 8. kedd (—) A vasárnapi lóversenyek ered­ményei: I. 1. Kapitány (Szokolai). 2. Benvetuto. F. m­.: Csapodár és Per­­tinax. Tót.: 10:28. Befutófogadás: 10:51. — II. 1. Makk­a (Weissbach). 2. Módos. 3. Fonólány. F. m.: Vindobona, Kreső, Stattrap, Felka, Sepira, Kopó, Remény­ség, Maris, Mirjam, Tiro, Sóskifli, Em­lék, Heliane, Zsivány és Mint a madár. Tót.: 10:35, helyre 18, 20, 52. — III. 1. Little Nubian (Gutai) és Csatlós (Csu­tak 3, Csicsóné. F. il.: Salvator, Con­­sul, Arató, Puszta, Alvinc és Beau­­rivage. Tót.: 10:14 Little Nubian és 23 Csatlós, helyre 13, 15, 20. - IV. 1. Honpolgár (Csaplár) és Jogar (Csutak 3. Vulkán. F. m.: Midinette, Tilinkó, Pali, Árosa, Judith és Puskapor. Tót.: 10:45 Honpolgár és 16 Jogar, helyre 22, 14, 21. I­V. 1. Suhanó (Tamási), 2. Ritz. 3. Zsuzsa. F. m.: Hárem, Kolchis, Biri, Szittya, Verity, Vizsla, Nem­baj, Bu­­dár, Kis Alag, Sylva, Kobenzi, Pelea­­dov, Martinsberg és Csengőd. Tót.: 10:197, helyre 40, 26, 52. — VI. 1. Léka (Scheibal). 2. Nordland. 3. Gulrune. F.­in.: Mignonne, Furcsa, Politikus, San Stefano, Csirkefogó, Addio, Salvatore és Brughier. Tót.: 10:40, helyre 14, 13, 16. — VII. 1. Baksis (Félix), 2. Madár. 3. Galilea. F. m.: Africanus, Uril, Nap­fény, Túzok, Bona és Promise. Tót.: 10:79, helyre 27: 29, 19. — Kettősfogadá­sok: II. futam: Mabira (17) és III. fu­tam Little Nubian (6) = 10:46. — II. futam: Mabira (17) és III. futam: Csatlós (8) = 10:80. (—) A keddi ügetőversenyek jobb esélyű lovai a következők: I. Danka, Olt. — II. Maszár F.-hajtás, Tábornok. — VII. Simba, Mariage. — IV. Kuruc, Eladó. —­V. Tallér, Rákné. — VI. Mus­­ekc-apa, Dárius. — VII. Guardian Todd, Arditti. — VIII. Kassa, Rózsi. — IX. Jégvirág, Elga. KÖZGAZDASÁG 15—20 fillérrel olcsóbbodott a búza. A készáruvásáron a búza 15—20, a rozs 10 filérrel olcsóbbodott, a tengeri 5 fil­lérrel drágult. A lisztárak nem változ­tak. A határidőüzlet hivatalos árfolya­mai: Búza októberre 9.58—9.40 (9.40), márciusra 10.63—10.43 (10.44). Rozs októ­berre 6.50—6.40 (6.40), márciusra 7.35— 7.22 (7.22). Tengeri augusztusra 7.74— 7.70, szeptemberre 7.80—7.85, májusra 8.25—8.35 (8.37). A készáruüzlet hivata­los árfolyamai: Búza tiszai 9.35—9.90, f­elsőtiszai és jászsági 8.95—9.35, fejér­megyei, dunántúli, pestvidéki és bács­kai 8.90—9.30. Pestvidéki és egyéb rozs 5.85—5.95, takarmányárpa II. 6.95—7.15, zab I. 6 7.70—7.80, II. 7.60—7.70, zab uj 7.40—7.50, tiszai és egyéb tengeri 7.50— 7.60, korpa 5—5.10 pengő. Az élelmiszerek nagykereskedelmi árai (zárójelben a termelői árak): Tömegáruk métermázsánként: Rózsa­burgonya 4.5­ P-6.50 (4—5.50) P. Ella burgonya 3.50—5 (3—4.50) P. Makói vö­röshagyma 5.50—6.50 P. Vidéki, makói dughagymából 4.50—5.50 (4—5) P. Kör­nyékbeli zib­aui és erfurti 4—5.50 (4— 5) P. Makói új fokhagyma 13—16 P. Dunántúli 14—19 P. Környékbeli 10—12 (8-10) P. Zöldbab 8-20 (7-16) P. Vaj­bab 20—24 (16—20) P. Cukorborsó zöl­den 28—34 (24—30) P. Kelkáposzta 8—10 (6—8) P. Fejeskáposzta 5.50—6.50 (5—6) pengő: Paraj 8—12 P. Sóska 12—15 P. Uborka: salátának való 6—8 (5—6) P. kovászolni való 3—5 (2—4) P. ecetbe való 12—14 (10-12) P. Főzőtök 1.50-3.50 (1—3) P. Paradicsom 5—12 (4—10) P. Vöröskáposzta 12—18 (10—16) P. Cham­­pignon gomba 110—130, rókagomba 80 —90 fillér kilogramonként­ Gyökérzöld­ség 100 csomó 2—5 (1—4) P. Sárgarépa 100 csomó 1.50—5.50 (1—5) P. Kalarábé 100 csomó 6—12 (5—-10) P. Saláta 100 fej 2—5 (1.50—4.50) P. Zöldpaprika méter­­mázsánként: erős, hegyes 36—45, tölteni való zöld 26—40, tölteni való fehér 35— 50, kecskeszarvú 30—35 P. — Tojáspiac: 4.2—4.8 fillér darabonként. — Dinnye­­piac: Melegágyi ananász 45—60, zentai 14—26, togo 14—24, turkesztáni 16—30­0 métermázsánként. Görögdinnye 45—55 fillér kilogramonként. — A gyümölcs­piacon lényeges árváltozások nem for­dultak elő. — Mézpiac: Akác- és per­getett méz 82—85, mézviasz 335—355 fil­lér kilogramonként. A hétfői végre marhavásárra felhaj­tottak 22 darab vágómarhát. Árak élő­súlyban, kilogramonként: Ökör köze­pes 48, gyengébb 38, bika legjobb 52— 58, közepes 12—45 fillér. A többi árak változatlanok maradtak. Vetőmag-árak: Káposztarepce 23,50— 24 P. Bibork­ere 41—42 P. Zöld express­­borsó 13—14 P. Lencse kisszemü 24—26 pengő. Nagy szemű 30—34 P. Őszi borsó irányár 17—19 P. Viktóriaborsó 13—15 pengő. Expressborsó 14—15 P. Pannon­­bü­kköny 20—22 P. Szöszösbükköny 37— 39 P. Fehérhere 120—150 P. Az árak Budapesten, 100 kilónként értendők. Nyersbőr-árak: Marhabőr magyar 60 —65 fillér, tarka 70—75 fillér. Gyárak 106—108 fillérért vásároltak. Kereske­delmi áru: dunántúli 92—95 fillér, duna — tiszaközi 85—90 fillér, tiszavidéki 80— 85 fillér. Borjúbőr 1.35—1.40 P. Keres­kedelmi áru vidéki 1. 1.60—1.65 pengő, TI. 1.55—1.60 P. Lóbőr vidéki 11.50- 12.50 P. Kereskedelmi áru 10.50—1. 50 P. Száraz lóbőr 8-8.50 P. Csikóbőr 6.50— 7 P. Öszvér- és szamárbőrből kettő szá­mit egy lóbőrnek. Szőrmecsikó 12—14 pengő. Juhbőr friss 100—105 fillér, régi 80—90 fillér. Magasgyapjas régi áru 85— 90 fillér. Gorombagyapjas 110—120 fillér. Budapesti vágóhídon zöldsúly­­ban 35—40 fillér. Báránybőr, vidéki fehér merinóbőr 1.50—1.80 P. Tarka és goromba felét éri. Kecskebőr 1.50—2 P. Gidabőr, kevert áru 1.30—1.50 P. cipő­­gida 1.70—1.80 pengő. Bor­árak. Kiadatott vasúti kocsirako­­mány-mennyiségben: Gyöngyös ura­dalmi 24 fillér. Csengőd kadar fokon­ként 1.7 fillér. Lajosraizse fehér fokon­ként 1.8 fillér. Balatonfüred pecsenye 30 fillér. Ajnács 34 fillér. Szegedvidék­ fokonként 1.7 fillér. Sóstóvidék 22—23 fillér. Budafok fokonként 2.25—2.2 fil­lér. Ludas muskotály 40 fillér. Helvé­­ciatelep 32 fillér. Bodrogolaszi 25 fill. Ezeken kívül eladatott: Csengőd kadar 26 fillér. Dömsöd 24—26 fillér. Gyön­gyös 20—30 fillér. Baja fokonként 1.7— 1. 8 fillér. Jászberény 23—24 fillér. Szek­­szárd 22—24 fillér. Az árak termelő pincéjében, nagybani eladásnál, lite­renként értendők. Szálastakarmány-árak. Réti széna II. 3.80—4.40 P. III. csomagolásra 3.20—3.50 pengő. Lucerna 5—5.80 P. Zabosbük­köny 3.80—4.50 P. Álomszalma I. 3.40 P. II. 2.50—3 P. Az árak Budapesten, 100 kilónként értendők. Gyapju-árak. Középminőségű­ fésüs- és szövetgyapjuért 1.30—1.40 pengőt fizettek vidéki állomáson. A ferencvárosi sertésvásárra hétfőn felhajtottak 4529 darab sertést. El­adtak 3837 darabot, eladatlan maradt 692 darab. Angol hússertés 1253 darab volt a felhajtásban. A vásár irány­zata lanyha volt. Árak: Príma ura­dalmi nehéz sertés páronként 300 kg.-on felül 78—80, közepes páronként 250—280 kg.-ig 76—77, szedett közepes páron­ként 220—260 kg.-ig 78—80, könnyű pá­ronként 180—210 kg.-ig 74—76, silány páronként 100—160 kg.-ig 70—72, príma öreg nehéz páronként 300 kg.-on felül 70—72, szed­ett öreg II. 66—68, angol sonka­ süldő páronként­ 120—150 kg.-ig I. 90—95, kivételesen 101, könnyű angol süldő páronként 80—100 kg.-ig 80—87, zsirszalonna 120, zsir nagyban 122—128, 3 darabos táblás sózott szalonna 110, lehúzott félbus nagyban 80—100, ki­vételesen 106, vágott sertés 100—108 fil­lér kilogramonként. Mit fizetnek a külföldi pénzekért pengő­­ angol font 19.05-19.45 100 belga frank 19.16—79.74 100 cseh korona 16 95—17.07 100 dán korona 84.50—85.70 100 dinár 7.80—8.30 100 dollár 417—427.— 100 francia frank 22.30—22.50 100 hollandi forint • 231.10—234.30 100 zloty 64.35-64.85 100 leva 4­4.26 100 német márka 135.70—136.60 100 norvég korona 95.20—96.20 100 osztrák schilling , 77 50—80.50 100 svájci frank 110.70—111.40 100 kanadai dollár 383—403.— A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dr. Révay Béla. Kiadótulajdonos: Hazai Hírlapkiadó I. Általános Nyomda. Könyv és Lapkiadó Rt. nyomdája, Budapest, VI., Nagymező u. 3. A nyomdáért felelős: Dr. Uj István. I Folytatás a 12-ik oldalról Háztartási alkalma­zott kerestetik MINDENES Mindenesh­ány fiatal azon­­nalra felvétetik. Gabos, Csengery ucca 86. III. 25. %_________________________74660 Azonnali belépésire keresek főző mindenest. Halász, Vi­segrádi ucca 11/a. II. 2. _________________________74637 Mindenesleány azonnal fel­­vihetik. Várni ut 16. VI. 2. 6502 Megbízható nőt keresek, ki jól főz, javítgat. Nefelejts­­ucca 9. háztulajdonos. _____________________ 26.725 40 körüli magányos vidéki mindenes kocsis azonnal fel­vétetik. Fizetés 20 pengő, tel­jes ellátás. Határmalom, Rá­koskeresztur.____________26526 Fiatal mindenes felvétetik, varrni megtanulhat. Szív u. 39/b. földszint 3. ____________ 74650 Mindenes felvétetik, aki gyermekszerető. Damjanich­­ucca­ 06. IV. 3._________7464.) Jobb mindenes, ki varrni tud németül beszél azonnal felvétetik. István út 20. I. 18. 27162 Mindenes főzőnő 25 P fizetés­sel felvétetik. Margit körút 1. II. 11. 29804 Fiatal mindenes jó bizonyít­vánnyal felvétetik Podma­­niczky ucca 67. I. 4. 46133 Fiatal mindenes felvétetik, jelentkezés 7 órakor reggel. Csáky ucca 16. fsz. 3. 29507 Mindenes főzőnő felvétetik. Szövetség ucca 3. vendéglő­ben. 42207 Megbízható főző mindenes azonnal felvétetik. Hársfa­­ucca 56. tejcsarmok. 96211 Mindenes főzőnő felvétetik. Király ucca 89. Festék üzlet­ben jelentkezni._________2602 Mindenes ügyes felvétetik. Podmaniczky ucca 63. II. emelet 15. ajtó.______ 5508 Ügyes, tiszta mindenes csak­is jó bizonyítványokkal fel­vétetik. II., Margit körút t/b. IV. 6. 16601 Fiatal ügyes mindenes felvé­tetik. Szondy ucca 50. szám. Étkezde. 5507 Mindenesleány kéttagú csa-' ládhoz azonnal felvétetik. — Lónyay ucca 22. III. 26. 7006 Mindenes azonnalra felvéte­tik. Dr. Nagy Antal orvos, Szondy ucca 84. 95102 Tejcsarnokba mindenes fel­vétetik. Arany János ucca 33. 96213 MIndenesleány jó bizonyít­vánnyal azonnalra felvétetik Vilmos császár ut 21. Bács­kai. 96214 Mindenes főzőnő,­ szorgalmas felvétetik. Edényüzlet, Fő­vám tér 6. délután négykor. 96232 Perfekt mindenes felvétetik Rózsa ucca 95. II. emelet 3. 74619 Feltétlen megbízható főző mindenes hosszú bizonyítvá­nyokkal 20 pengő fizetéses kis családhoz felvétetik. — Papiriszlet Rottembiller ucca 62. 100000 Mindenes felvétetik. And­­rássy út 60. földszint kettő. 61501 Fiatal mindenest felveszek. Dembinszky ucca 48. II. 2. 2804 Mindenest azonnalra felve­szek. Gábor, VI., Szent László u. 39. I. 20. 96039 Mindenesleány, aki főzni is tud, felvétetik. Teréz körút 44. III. 27. 96247 Mindenesleány, jó bizonyít­­­ványokkal felvétetik. Vise­grádi ucca 18/a. I. 3. 96255 Kettő személyhez főzéshez értő szolid fiatal mindenes felvétetik. Rózsa ucca har­­mincnyolc/A. második eme­let egy. 96254 Jól főző ügyes mindenes hosszú bizonyítványokkal fel­vétetik. Jelentkezés délután 4—6 óra között Csáky ucca 64. II. emelet tizenkilenc. 100000 Idős házaspárhoz kis ház­tartásba keresek jól főző minden munkát végző kö­zépkorú nőt. Thököly út 106. II. 2. 49505 Hajóra szobaleányok, főző­nők. Vámház körút 11. föld­szint 2. 80599 Perfekt mindenes szobalányt hosszú bizonyítvánnyal ke­resek. Személynök u. 21. III. 2. 100000 Fiatal háztartásbeli felvéte­tik, fizetés megegyezés sze­rint. Szegedi út 48. Étkez­de. 96248 Mindenes főzőn fiatal hosz­­szu bizonyítványokkal fel­vétetik. Múzeum körút 5. könyvkereskedés. 50701 Mindenest felveszek 10 P. Vilmos császár út 58. föld­szint 2. 6704 Középkorú főzőmindenes fel­vétetik azonnalra házaspár­hoz. Peterdy uoca 96. I. 3. 80994 Mindenesleány harminc pen­gő fix-szel felvétetik. Mér­leg ucca 12. házfelügyelő.1020 Főző mindenes felvétetik. — Dembinszky ucca 11. II. 23 Amigo. 505 Csinos fiatal házi mimikában jártas leányok jelentkezz© - nek. Váci ucca 21. Ice Bar. 64368 Délutánra mindenes bejáró­nőt felveszek. Földesné, Mú­zeum körút 21. fényképész. 45004 Megbízható mindenes vagy bejárónő jó bizonyítvánnyal felvétetik. Hegedűs, Márton uc a 3 * 31. 04 Fiatal mindenesleány felvé­tetik Horthy Miklós út 26. földszint 1. 96228 Főző mindenes jó bizonyít­vánnyal felvétetik. Dohány­­ucca 57. II. 2. 96235 Takarítónő csak délelőttre felvétetik. Jelentkezés 10—12 óráig. Bezerédi ucca 9. I. 9. 59068 Hosszú bizonyitvánnya­l főző mindenes, aki a tejkihor­dásba is segédkezne felvéte­tik özod­nalra. Fűszer üzlet. Hársfa ucca 25. 59075 Mindenes szobaleány magá­nyoshoz felvétetik. Kossuth Lajos ucca 4. IV. 3. 59064 Mindenes szakácsnő, ki a háztartás mindén ágában jártas azonnal felvétetik. — Csakis olyanok jelentkezze­nek, kiknek hosszú bizonyít­ványuk van Dalszínház utca 10. III. lépcsőház. 59081 Fiatal mindenes azonnalra felvétetik. Andrássy ut 48. III. 18. 59049 Mindenesleány mátyásföldi nyaralóba felvétetik. Je­lentkezés reggel nyolctól. — Kertész ucca 27. I. 7. 95050 Mindenesleány felvétetik. — Klauzál tér 13. II. 22. 59050 Magányos színésznőhöz min­­deneslenny Lipót körút 26. földszint 5. József körút 22— 24­. „Martinovits" üzletében. 74657 Fiatal mindenes főzőnő fel­vétetik. I.. Hieronymi ut 3. I emelet 2. Uj Szent János­kor ház mellett. 746* * 1 Mindenesleány csak jó bizo­ny­itványokkal felvétetik. — Lovag ucca 15. I. 6. ____________ 74655 ügyes fiatal mindenesleány felvétetik. Csáky ucca 49. L 1. 74654 ügyes mindeness azonnalra felvétetik Rökk Szilárd ucca 8. III. 12. 0908- I

Next