Friss Ujság, 1934. november (39. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-03 / 247. szám

I w -V / y Ma: Friss Rádió-Újság Ára 6 fillér 41. évfolyam, 247. szám Budapest, 1934 november 3. szombat POLITIKAI NAPILAP___________ M SzertesztOseil «s ktodóniTc­afc ár: nAI A ■ H ■ H MHBlk BUDAPEST, wSf" r.Tf« maITEilfr P 11 ltrll1"'NAe^0 cccA * P K|\\ BB I \ HI telefonszámok: Egyes szám ára: M g­­ffl IS 31JM Bl Bll B M HL­­­KI Aot 24-2-95, Al­t 24-2-99, Hétköznapon..................6 fillér B HH n fl Wm' gf&SP 7$wlp AnL 24-2-97, Aul. 24-2-99, Vasárnap................... . 12 fillér " mm ma mi ~ TM TM-------- AuL 24-2-99 Agyonverték a cigányzenének a mulató Juhászt Együtt indultak a halálba a szerelmesek Krisztus a sírm című előadásában a pestkör­­tnyéki gyári munkások gyüleke­zetében Ravasz László reformá­tus püspök korunk nagy beteg­ségének elevenére tapintott és az egész világ lelkiismeretétől kérdezte, hogy mi lenne, ha egy decemberi hajnalon beállna a szeretet apostola, a názárethi ács fia a mai hajszás gyám­ü­zembe, vagy beállana az inség­­munkára gyülekező munkanél­küliek sápadt és rongyos tábo­rába. Oh, igen, egész bizonyo­san testvéreire találna itt, ezek­nek a szomorú, sápadt emberek­nek a gyülekezetében, ahol egyik oldalon az agyonhajszolt, rosz­­szul fizetett munkások ezrei gyülekeznek, a másik oldalon pedig a munkanélküliség kop­laló, kétségbeesett tábora. A Názárethi közvetlenül a munka táborából, egy iparosműhelyből indult a világot megváltani és ő valóban szerelmese és rajon­gója volt az építőmunkának. De annak a munkának, amely meg­tenni a mindennapi kenyerün­ket, amely boldoggá teszi a csa­ládot. De nem annak a verejté­ket és életerőt sajtoló munka­hajszának, amelyben géppé alja­­sították az embert és stopper­órával a háta mögött figyelik, hogy kiadta-e minden erőfeszí­tésével a rekordteljesítményt? Igen, sok ilyen püspöki szózatra és sok ilyen társadalmi magába­­szállásra és lelkiismereteket nyugtalanító kérdésekre és ezek­nek szociális, emberséges meg­oldására volna szükség. Jó len­ne megvilágítani, jó volna rá­mutatni, hogy mi is lenne, ha a kereszténység nagy erkölcsi sza­bályait­­komolyan is vennék? Ha nemcsak szólam és divat lenne a biblia árnyékában ál­lam, hanem munkás és munka­adó megértenék, hogy a munka és a gép Isten ajándéka, amely nemcsak arra való, hogy tőké­sek tőkéiket minél nagyobbra növeljék, hanem legfőképpen arra, hogy millióknak és millióknak kenyeret teremjen, a családot védje, az egészséget kímélje és szebbé, értelmesebbé, tartalmasabbá tegye az életet. Ameddig azonban a gyári üze­m­ek parancsoló és irányító leg­főbb motorja a haszon és a sze­mélytelen önzés, addig bizony keserűen és csalódottan hagyná el a mai ember munkahelyét a názárethi Krisztus, ha ugyan korbácsot nem fogna a mai mun­karendre és úgy, mint valami­kor a haszonnal üzérkedő kufá­­rokra. A telepítések tervével kapcsola­tos az Alföld futóhomokjának el­tüntetése. Termőföldhöz akarják juttatni a nincstelenek, a kisem­berek egy részét a Duna—Tisza közén. Izsák és Fülöpszállás között már javában folyik a munka, hogy a futóhomok végképp eltűnjék. Szorgos kezek dolgoznak a határ­ban, nyikorog a kubikosok talics­kája s a homok, a sivár, terméket­len homok nyomában megkezdő­dik a talajforgatás. Az Alföld homokbuckái, a homokdombok sorra eltűnnek Izsák és Fülöp­szállás között. A telepítés ideje még nincs itt, de az előzetes munka részben máris enyhíti a kubikosok munkanélküliségét, ke­nyérhez juttat átmenetileg egye­seket, akik itt dolgoznak. A kér­ges munkáskezek szorgoskodása folytán a futóhomok eltüntetése szépen halad. De az alföldi kubi­kosok kívánsága az, hogy ne csak Izsák és Fülöpszállás között dol­goztassák őket s jóval többen dol­gozhassanak, hiszen a kubikosok ezrei állnak kétségbeesetten, gon­dokkal küzködve a közelítő tél előtt. A Duna—Tisza közén felül még sok a homokos, kiaknázatlan terület az országban. Ezeket mind termőképessé kell átmunkálni, hogy több legyen az acélos ma­gyar búza, a lágy magyar kenyér és kevesebb legyen a gond, a munkanélküliség az országban. Képeinken az Izsák és Fülöpszál­lás közötti homokmentesítést mu­tatjuk be. Baloldalon homokkupac látszik. Ennek magassága mutatja meg, hogy milyen mennyiségben tűnt el a futóhomok , ennek alap­ján számítják ki a kubikosok munkabérét. Jobboldali felső ké­pünkön abonyi kubikosok végzik a talajforgatást. Jobboldali alsó képünkön csongrádi kubikosok talicskázzák verejtékezve a nehéz futóhomokot. Termőföld születik az Alföld futóhomokja helyén iiiiiiiEimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaMiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiigiiiiiiiiiiiiiBiiiiniiiiiBiRiiiiiisiiiiiiiiissBHiii Angyalföldi tragédiák Szüntessék meg a téli hónapokra a kilakoltatásokat! Didereg már a föld a novem­berbe lendülő borús ég alatt. Hi­deg van, a szelek, a tél riasztó hír­nökei zúgnak-bingnak az uccák során. És e zord késő őszben is állandóan, szakadatlanul tartanak a kilakoltatások. Alig múlik el nap, hogy itt vagy ott szerencsét­len családok siránkozása fel ne verné a ház csendjét, amint az udvarra hordják rozzant holmiju­kat. A hajléktalanok gyászos se­rege járja egyre kálváriás útját a városi és állami lakáshivatalokba, melyekben már hónapok óta egy a válasz: nincs! ... De ez nem meg­oldás, itt haladéktalanul tenni kell valamit. Ha máskép nem megy, bérel­jék ki az illetékesek azt a sok száz üresen álló szobakonyhás lakást legalább a téli hónapokra, hogy a fagy ha­lálos réme elől még idejében meg­védjék ezeket a szerencsétleneket. Járják egyszer végig az illetéke­sek a külső városrészeket, a sze­­gények lakta házakat és meg fog­nak győződni róla, hogy nincs olyan ház, ahol ne lenne folyamat­ban kilakoltatási per, ahol ne lenne három-négy üres lakás. És hány olyan udvarra bukkannának, ahol kilakoltatottak pusztuló hol­mija hever. Az Angyalföldön jártunk az egyik nap délelőtt. A Jász utca 3. szám alatti ház udvarán a lépcsők alatt éli megrendítően szánalmas életét Szász László munkanélküli bognársegéd feleségével és három apró gyermekével, akik közül a legfiatalabb 4, a legidősebb 7 éves. Ez a család már május óta itt él, szenved a sza­bad ég alatt. Az apa a jéghideg földön bál, az anya gyermekeivel ott bújik össze este mindenki szeme láttára a roz­zant, foszlott huzatú vaságyon. Most egyikük sincs itt, az apa munkát keres, az anya pedig ki­csinyeivel ismét valamelyik la­­káshivatal előtt ácsorog. Az egyik szomszéd mondta,­­ hogy éjszakán­ként jajgatnak, fáznak, siránkoz­nak a szerencsétlenek, akik a nép­konyháról élnek. Minden hiába, kárba vész minden igyekezetük­, hogy lakáshoz jussanak.

Next