Friss Ujság, 1934. november (39. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-27 / 267. szám

s — Számos női hajnál reggel, éh­gyomorra félpohárnyi természetes „Ferenc József" keserű­víz végtelen n­agy megkönnyebbülést szerez az­által, hogy a belek tartalmát fel­hígítja és akadálytalanul kiüríti, azonkívül az emésztőszervek működé­sét lényegesen előmozdítja. A nőgyó­gyászati klinikák bizonyítványai tu­zi­­sítják, hogy az igen enyhe hatású l­orenc József vizet, különösen a szü­k­­szeli osztályon, a legjobb eredmény­­nyel alkalmazzák.­­ Megindul a munka az elárve­rezett győri csipkegyáriján. Euró­pa egyik legnagyobb csipkegyára v­olt hajdanában a győri csipke­­gyár, amely az újvárosi Rába parton fekszik. Sokszáz munkást foglalkoztatott addig, amíg a csipke ki nem ment a divatból. A gyár erre becsukta kapuit, kenyér nélkül hagyván sokszáz munkását. A nagy gyárépületet most árve­rezték el 127 ezer pengőért. Amint hírlik, a közeljövőben újból meg­indul a munka a gyárban, a győri munkanélküliek nagy örömére. — Pofonok lettek a helyreiga­zításból. Néhány hét előtt egy hetilapban támadó cikk jelent meg Hevesi Ferenc dr. rabbiról. A cikk­ben a rabbi feleségéről is említés történt. Hevesi Ferenc dr. meg­kérte egyik barátját, Schuller Je­nő mérnököt, hogy lépjen érintke­zésbe a lap szerkesztőjével, hogy igazítsák helyre és cáfolják meg st cikk állításait. A tárgyalások megindultak és egy napon meg­jelent Schuller Jenőnél egy fiatal­ember, aki a lap munkatársának mondotta magát és célzást tett arra, hogy költségei voltak, a helyreigazítást is csak ő jogosult megjelentetni a lapban. Azt mon­dotta, hogy a cikknek az anyaga „tőkét” képvisel számára. A mér­nök erre felháborodásában kétszer arcul ütötte az állítólagos újság­írót, akit fel is jelentett a rendőr­ségen, hogy pénzt kért a helyre­igazítás ellenszolgáltatásául. Az állítólagos hírlapíró is feljelen­tette a mérnököt könnyű testi sér­tés címén az elszenvedett pofonok miatt.­­ Motorke­rékpárösszeü­tközés há­rom stílyos sebesülttel. A Kere­pesi út és az Asztalos Sándor ucca sarkán egymásnak rohant két mo­torkerékpár. Az egyiket Kósa Jenő 27 éves autószerelő vezette, a hátsó ülésen bátyja, Kósa Károly 32 éves csatornamunkás ült, a másikat Turóczi Kálmán 25 éves sofőr. Az összeütközés következtében mind­hárman megsérültek, a Kósa-test­­vérek súlyosabban. Valamennyin -­­­et a Rókusban ápolják. A rend­őrség vizsgálatot indított. — Halálra égett egy kisleány. Dombóvárott Perzsa Julianna 4 éves kisleány a szobában a kályha k­örül játszadozott és ruhája egy kipattanó szikrától meggyulladt. Mire édesanyja segítségére sie­tett, a kisleány sebeibe belehalt. — Megölte az alkohol. Borsos Ferenc 52 éves foktői mezőőrt hol­tan találták a község uccáján. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy Borsos halálát alkoholmér­gezés okozta. Kedvezményes a Friss Újság olvasói részére, a SZEME IMRE gyógyfürdő (Ráczfürdő, I. Hadnagy ucca 8-10) rádiumos úri és női gőzfürdő­jébe 1 pengő helyett 80 fillérért (fehérneművel együtt). Kapható a Friss Újság­­adóhivatalában, VX. Nagyn­ező ucca 3 Női birkózók Már a nők körében is sok híve van a birkózósportnak és az egyik leghíre­­sebb női birkózó Maner­meier Gizella müncheni asszony, aki nem­csak a birkózás­ban, hanem egyéb sportokban is ki­tűnik. Izmait oda­haza nem pihenteti a sportoló asszony és képünkön lát­ható, amint húgá­val, aki szintén nagy izomerőnek örvend, gyakorolja magát a szabadstí­­lusú birkózásban. Amikor azután Jól kifáradtak a sport­ban, akkor bizo­nyára megállják helyüket a sportoló nők a háztartás­ban is. FRISS ÚJSÁG 1984 november 27. SeJH LEGÚJABB Benes lemondatását követeljük Genfben Magyarországgal perbenálló állam képviselője ne elnököljön a Népszövetségben a magyar—jugoszláv ügyben !Andt Eckhardt Tibor, Magyarország népszövetségi megbízottja hétfőn este hét órakor jegyzéket juttatott el a Népszövetség főtitkárához. Ebben a jegyzékben a magyar megbízott Benes cseh külügymi­niszternek a népszövetségi tanács elnöki tisztéről való lemondását kéri. A jegyzék hivatkozik arra, hogy a magyar kormány novem­ber 24-én a Népszövetségnek jut­tatott első jegyzékében már kifej­tette azokat az okokat, amelyek miatt a merseillei merénylet ügyének haladéktalan megvizsgá­lását­ kérte a népszövetségi­­ ta­nácstól. A tanács a napokban ül össze és éppen ezért a magyar meg­bízott megállapítja, hogy a tanács­elnöki tisztet olyan állam, a jelen esetben Csehország képviselője gyakorolja, amely perben álló fél abban­ az ügyben, amellyel a ta­nácsnak legkorábban december hó 4-én foglalkoznia kell. A cseh kor­mány ugyanis teljes mértékben csatlakozott a jugoszláv kormány beadványához és azt azzal indo­kolta, hogy a jugoszláv kormány beadványában ismertetett tények közvetlenül érintik Csehorszá­got és Csehország jó szomszédi viszonyát Magyarországhoz, amely ily módon veszélyben forog. A levél átadása után a népszö­vetségi főtitkár értesítette a ma­gyar megbízottat, hogy Benes­ cseh külügyminiszter Génfből való el­utazásakor bejelentette azt a szán­dékát, hogy a magyar­ kisantant­­ügy tárgyalása, alkalmával a ta­nácselnöki széket más megbízott­nak adja át. Merénylés készült Pál herceg ellen Pál jugoszláv herceg vasárnap Londonba érkezett. A Viktória­­pályaudvarra a herceg érkezése alkalmával még különleges iga­zolvánnyal sem engedtek be sen­kit az érkezési oldalra. Az angol rendőrségnek ezt a különleges in­tézkedését azzal indokolták, hogy a herceg ellen merénylet készült. A francia rendőrség értesítette az angol rendőrséget, hogy két pya­­mis szőke nő utazik Angliába és utasításokat visznek az angol területen tartózkodó terroristák részér­e. A két szőke nő elfogására megtették az intézkedéseket. A párisi rendőrség tovább foly­tatja a gyanús idegenek ellen meg­kezdett tisztító hadjáratát. Hétfőre virradó éjszaka rendkívüli méretű razzia volt, amelynek során két­száz idegent tartóztattak le. Kevés a szegényeket kiházasító alapítvány Újabb alapítványok, gyűjtések megkönnyítenék a házasságkötéseket Az egyre növekedő nyomor mind súlyosabb feladatokat ró a hatóságokra, de a társadalom sze­gényedése mind ritkábbá teszi a jótékony alapítványokat, ame­lyekkel a régi jó időkben gyak­ran siettek a hatóságok segítsé­gére a jómódú, gazdag magáno­sok. Budapest főváros ezidőszerint 201 közjótékonysági alapítványt kezel, amelyeknek legnagyobb ré­sze régibb keletű. Sajnos, ezeknek értéke a háborút követő pénzrom­lás, a hadikölcsönjegyzés követ­keztében nagyon megcsappant. Ki­házasítási alapítvány­ mindössze csak hét van a főváros kezelésé­ben. Kettőt még a főváros létesí­tett : Gizella és Mária Valéria fő­hercegnők házasságkötése alkal­mából 1875-ben és 1892-ben 70—70 ezer forinttal, mostani értékük 16 ezer, illetve 8 ezer pengő, évi 2200 pengő jövedelemmel. Érdekes a Karolina-alapítvány, amelyet Ka­rolina főhercegnő férjhezmenetele alkalmából a Pesti Polgári Lö­vész Társaság létesített 1825-ben a lövészetkedvelők és vendégek gyűjtéséből „helybeli, szorgalmas. — Halálos zuhanás a Remete­hegyen. Kovalek Béla, a Kertesb uccai kereskedelmi iskola 19 éves érettségiző tanulója tegnap reggel tíz társával a Remetehegyre ran­­dált, ahol egy meredek szikláról akarta lefényképezni társait. Mi­alatt gépét beállította, megcsúszott és lezuhant a tizenöt méter­­mély­ségű szakadékba. A kihívott men­tők koponyaalapú töréssel, belső vérzéssel és súlyos záródásokkal vitték az Új Szent János-kórházba a szerencsétlen diákot, aki azonban még a mentőkocsiban meghalt. Győrben lakó kereskedő apját tele­fonon értesítették a tragédiáról. 1­53 bányászt megölt a bánya­víz. Japánban a Nagasaki kor­mányzóságban fekvő Matsisima szénbányájában borzalmas bánya­szerencsétlenség történt Egy­­ új tárna fúrása közben a feltörő víz­tömegek oly hihetetlen gyorsaság­gal árasztották el a tartyát, hogy ötvenhárom bányász életét vesz­tette. A bánya egyike Japán leg­fontosabb szénbányáinak. Tárnái a tenger alá is benyúlnak. A sze­rencsétlenséget az okozta, hogy egy tárna fala beomlott és a tár­­­nát víz árasztotta el. erényes és munkás polgári lányok javára, akik derék és mesterség­ben jártas iparos férfihez mennek nőül". Az alapító oklevél elren­deli, hogy a vőlegény násznagya a pol­gármester, a menyasszonyé a főlövészmester legyen. Az alapítvány kamatát minden év szeptember 25-én adják ki. 1200 fo­rint volt valamikor ez az alapít­vány, most 5000 pengő, az évi ka­mata 400 pengő. A további alapít­ványok: Baumann Joachimné 4200 pengő, 4 évenként adják ki 1400 pengőnyi kamatát; özvegy Ma­­chovszky Anatázné 3000 pengő, évi 200 pengő kamatát elsősorban gö­rögkeleti férfihez menő görög­keleti nő, ilyennek hiányában más keresztény menyasszony kapja háztartási berendezésre. Posner Károly Lajos és neje 5000 pengő, évi 380 pengő kamatát két meny­asszony kapja; a Siebert-Persián 5000 pengős alapítványból három „erkölcsös cselédleány" kap fejen­ként 118 pengőt. Az alapítványok összes értéke 46.200 pengő. — Bizony ez nem sok — mondja Schiller Dezső tanácsnok is, aki, mint a szociálpolitikai ügyosztály vezetője, az alapítványokat is ke­zeli. Mindenkinek az élete meg­nehezült s igy­ elfelejtik a rég­i szép szokást, hogy amikor valaki­nek nagy öröme, sőt ha nagy bá­nata is volt, tehát így házasság­­kötés, gyermekszületés, mint gyászeset alkalmával megemlékeztek a szegények­ről és alapítványokat tettek. De talán a gazdasági helyzet rom­lásával indokolható mértéken túl is megcsappant az emberekben a lokálpatriotizmus, a szőkébb ha­zához, így a fővároshoz való ra­gaszkodás, ezért nem gondolnak újabban arra, hogy alapítványo­kat tegyenek, pedig ez nagyon fontos lenne különösen most, ami­kor sok derék fiatal pár nem tud egybekelni, mert­ a családalapításhoz, háztar­tásberendezéshez nincs pénzük. — Sajnos, a régi alapítványok súlyos érték­veszteséget szenved­tek, ezért nagy örömmel látnánk, ha a tehetősebb emberek, vállala­tok, nagybirtokosok feleleveníte­nék az alapítványozás régi szép szokását. De még a szerényebb jö­vedelműek is megtehetnék, hogy esküvő alkalmával gyűjtenének erre a célra. Ha ez a szokás elter­jedne, néhány év alatt tekintélyes összegű kiházasítási alapot lehet­ne teremteni. Ha csak annyit ál­doznának erre a célra, mint amennyibe az üdvözlő táviratok kerülnek, vagy a nászajándékra szánt összeget megtoldanák 1—2 pengővel, egyre több házasságot tudnánk anyagi segítséggel elő­mozdítani.

Next