Friss Ujság, 1935. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1935-01-05 / 4. szám
1O — Epe- és májbetegségeknél, elsősorban epehólyagkatarmas, epekőképződés és sárgaság eseteiben aprnáig enyhe hatású természetes »Ferenc József“ keserűvíz a hasi szervek funkcióit élénkebb tevékenységre serkenti. Évtizedes orvosi tapasztalatok igazolják, hogy az ottani ivókúra leggyakrabban úgy válik igen eredményessé, ha a Ferenc József vizet reggel éhgyomorra, kevés forró vízzel keverve isszuk. A magyar bányák száma emelkedett De csökkent a bányászok munkaideje Az utóbbi három esztendő meghozta a bányák nagy konjunktúráját, különösen azért, mert pénzügyi szempontból erősen csökkentették a külföldi szén behozatalát. Mindenki azt gondolta, hogy a nagy üzleti fellendülés meghozza végre a bányákban teljesített munka növekedését is. Ezzel szemben azonban az történt, hogy a munka nem növekedett, csak emelkedett a magyar bányák szánja. Míg 1931-ben Magyarországon 80 bánya működött, ez a szám 1932-ben 82-re, majd 1933-ban 92-re emelkedett. A bányák versenye még árszabályozás szempontjából sem volt üdvös, mert a szén ára sem esett a termelés fokozásához képest megfelelő arányban. A legszomorúbb pedig az, hogy a munkások szempontjából határozott hátrányt jelentett a bányák konjunktúrája. Míg ugyanis 1931-ben bányáinkban összesen 8,708.000 műszakot teljesítettek a munkások, a következő évben már csak 8,672.000, majd 1933-ban, amikor még nagyobb csökkenés állott be, 8,483.000 volt, a teljesített hétköznapi műszakok száma. Egy bányára 1931- ben még 283 üzemnap és 109 műszak esett, ellenben 1933-ban az üzemnapok száma 267-re csökkent és a műszak összesen 92 volt. Ha valahol, úgy a bányák kérdésében indokolt volna a kormány beavatkozása, különösen abból a szempontból, hogy a magyar bányászok munkája és megélhetése végleg biztosítva legyen olyan időben, amikor a bányavállalatok a legnagyobb hasznot vágják zsebre. Dolgoztak a betörők. Návay Andor földbirtokos feleségének Ablinczy út 14. számú házban lévő lakásán ma éjjel betörők jártak, akik fehérneműt vittek el. A kár ismeretlen. Ugyancsak ma éjjel ismeretlen tettesek felfeszítették Jordán László Föld utca 4. sz. házban levő üzletének kirakatát és körülbelül 50 pengő értékű retikült vittek el. — Ki tud róluk? Pénteken hat eltűnést jelentettek be a főkapitányságon. Bogdán Sándor nagykőrösi tűzoltó bejelentette, hogy Sándor nevű fivéres fia Nagykőrösről eltűnt és öcscsének azt mondotta, hogy Szegedre, majd Budapestre utazik. — Gál Sándor műszerész a Ferenc tér 9. számú házban lévő lakásáról tűnt el és egyik ismerősének azt mondotta, hogy aszpirinnal megmérgezi magát. — Kancsal József péksegéd a Molnár ucca 30., Mihálics Dániel a Kőfaragó ucca 7.; Burányi Mária a Próféta ueca 17. számú házban lévő lakásáról; Hrumó Ilona 13 éves háztartási alkalmazott pedig a Mázsa ueca 2. számú házban lévő szolgálati helyéről tűnt el. A rendőrség az eltűnteket keresi. A jövő héten, 11-én folytatják a 33. m. kir. osztálysorsjáték húzását. A megújítási összeg: egész a 24, fél 12, negyed 16, nyolcad 1 3 pengő és a megállapított 30 fillér költségátalány a húzás előtt, megfizetendő, különben a nyereményigény elvesz■ A leszélcsóbb matrac a szabadalmazott SZALMAMATRAC Minden szalmazsákba behelyeznni n H Ofl bele. Rugalmas. Évekig tart. Miill r ‘••OU ! Szalmazsák hozzá gyári áron. Fóliák Ig.Szalmaáru-és nádszövőgyár,Soroksár FRISS ÚJSÁG 1935 január 5. szombat Legyőzték a sakkjáték volt világbajnokát Angliában most tartják meg a sakk-mesterversenyt, amelyen többek között résztvesz Capablanca, a volt világbajnok is. Mindjárt az első nap nagy meglepetéssel végződött, amennyiben Thomas angol mester legyőzte a volt világbajnokot. Képeik ezt a nevezetes mérkőzést ábrázolja. A jobboldalon ül Capablanca. Mípoim Tovább tart a M4Sz-MAC harca Szabó Miklós amerikai meghívásának elutasítása miatt Az amerikai atlétikai szövetség még az ősszel meghívta Szabó Miklós Európabajnokot egy amerikai fedettpályaversenyre. A meghívólevél azonban a Magyar Atlétikai Szövetségben eltűnt. Véletlen folytán azután mégis napvilágra jutott a meghívás. A szövetség eljárása ellen ekkor éles kifakadások hangzottak el, mire a MASz úgy intézte el az ügyet, hogy a meghívást — Szabó és egyesülete,, a MAC megkérdezése nélkül — nem fogadta el. A viharok még most sem ültek el. A MASz szerint a meghívás csak tapogatódzó levél voll, amelyben Ferris, az amerikai szövetség főtitkára a MASz véleményét kérte Szabó Miklósnak az amerikai fedettpálya-versenyeken való indulása felől. A MASz elnöki tanácsa erre úgy határozott, hogy Szabónak nem ad engedélyt. Az elhatározás indítóoka a berlini olimpiász. Egy olyan futó, mint Szabó, nem teheti ki magát olyan fárasztó kirándulásnak, amely kizökkenthetné eddigi munkabeosztásából. Viszont Szabó Miklós úgy nyilatkozott, hogy neki nem ártott volna meg az amerikai út, mert ő lelkiismeretes futó és sportszerűen él. A MAC Szabó egyesülete szerint a meghívás komoly volt, az amerikai levél hiteles másolata ugyanis a kezükben van. A MAC-ban mindig megvolt a jószándék a MASz-al kibékülni, de ezek a visszásságok nem szolgálják a békét. A MAC és a szövetség közötti régi keletű ellentét tehát tovább tart. Testvériség—ZSE, UTE—III. kér. TVE, Pamut—Beszkárt. — Április 7.- III. ker. TVE—Pamut, ZSE—UTE, Turul TE— Testvériség, TLK—Postás, URAK— HAC, Beszkárt—BSE. — Április 11: HAC—BSE, Postás—URAK, Testvériség—TLK, UTE—Turul TE, Pamut— ZSE, III. ker. TVE—Beszkárt. — Április 28: BSE—Postás, ZSE—III. ker. TVE, Turul TE—Pamut, TLK—UTE, URAK—Testvériség, Beszkárt—HAC. — Május 5: Postás—HAC, Testvériség —BSE, UTE—URAK, Pamut—TLK, III. ker. TVE—Turul TE, ZSE—Beszkárt. — Május 11: BSE—UTE, HAC— Testvériség, Turul TE—ZSE, TLK— III. ker. TVE, URAK—Pamut, Beszkárt—Postás. — Május 26: Pamut— UTE, III. ker. TVE—Testvériség, ZSE —Postás, Turul TE—HAC, TLK—BSE, URAK—Beszkárt. Pályaválasztók azok az egyesületek, amelyek ősszel nem voltak pályaválasztók. — Új egyesület alakult MOVE Békásmegyeri Kultur SE néven. — A Kéve SE, amely egy évvel ezelőtt a VII. ker. Amatőrbe olvadt bele, különválik és ismét önállóan fog működni. — A MOVE-ban a jövő évben az első és a második osztály tizenkettes, míg a harmadik osztály tizenhatos létszámú lesz. Mi történik a kisegyesületekben? A BLASz-btm kisorsolták az amatőrbajnokság tavaszi mérkőzéseit. A sorsolás a következő: I. osztály, Bíró-csoport. Február 21: Testvériség—Postás, UTE—HAC, Pamut— BSE, III. ker. TVE—URAK, ZSE—TLK, Turul TE—Beszkárt. — Március 3: BSE—III. ker. TVE, HAC—Pamut, Postás—UTE, TLK—Turul TE, URAK—ZSE, Beszkárt—Testvériség. — Március 10: UTE—Testvériség, Pamut —Postás, III. ker. TVE—HAC, ZSE— TSE, Turul TE—URAK, TLK—Beszkárt. — Március 17: BSE—Turul TE, KAC-ZSE, Postás—III. ker. TVE, Testvériség—Pamut, URAK—TLK, Beszkárt—UTE. — Március 31: BSE— URAK, HAC—TLK, Postás—Turul TE. Rövid hírek mindenfelől A III. ker. FC Alcamóban és Caltanisettában is vereséget szenvedett. Mindkét helyen 3:2 arányban. A miskolci Attila csapata is gyengén szerepelt. Alessandriában 5:1 (1:0) arányban maradt alul a miskolci legénység. A Bocskai vasárnap Lisszabonban a Viktória ellen, január 9-én pedig Madridban a spanyol válogatott csapat ellen játszik. Vasárnap rendezi a birkózószövetség az ifjúsági görög-római birkózóbajnokságokat a MÁV-kolónia nagytermében. Boldog Nándor, a kerékpáros szövetség kitűnő főtitkára visszavonul a szövetségi munkától. Ausztrália férfi egyes teniszbajnoki döntőjében Perry győzött az ausztráliai Mahoney ellen 6:3, 6:4, 6:2 arányban. A MÁV Sportliga vasárnap rendezi Dunakeszin országos vasutas birkózóbajnoki versenyét. Yvonne Goddard francia úszóbajnoknő, aki a téli sportokat is nagy kedvteléssel űzi, a francia Alpokban síelés közben bordatörést szenvedett. A súlyosan sérült úszóbajnoknőt Párisba szállították. Az amerikai atléta szövetség a legeredményesebb atlétának szánt Sullivan-díjat Benthron Willy középtávfutónak ítélte oda. A BSE vasárnapi országos úszóversenye este 7 órakor kezdődik a fedettuszodában. — A lakót és a háziurat is 2—2 hónapra ítélték. Fábián Menyhért 34 éves gyári munkás, romániai állampolgár 1932-ben Iszlai Sándor 37 éves szállítási vállalkozó václ úti bérházában lakott Fábián időközben elvesztette állását, munkanélkülivé lett és lassan kint 170 pengőre növekedett a lakbérhátraléka. Iszlai, a bérház tulajdonosa, megunta a reménytelennek tetsző várakozást és felajánlotta lakójának, hogy elengedi házbérhátralékát sőt még külön 20 pengőt fizet, ha önként és azonnal kiköltözik a lakásból. Fábián Menyhért azonban ezt az ajánlatot nem fogadta el, mire a háziúr és a munkás között nyílt ellenségeskedés tört ki. Fábián szóváltás közben fejbevágta a háztulajdonost, aki viszont csákánnyal támadt lakójára. A bíróság előtt mindketten jogos önvédelemre hivatkoztak. A törvényszék úgy Fábián Menyhértet, mint Iszlai Sándort 22 hónapi fogházra ítélte, de a kiszabott fogházbüntetés végrehajtását mindkét vádlottal szemben háromévi próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet a Tábla jogerősen helybenhagyta. Ismét Vásáry István lett fz debreceni református főgondnok. Vásáry István dr.-t, Debrecen város polgármesterét három évre egyhangúlag ismét megválasztották a debreceni református egyház főgondnokává. A presbiteri ülésen ünnepélyes keretek között iktatták be tisztébe Vásáry István dr.-t, akihez Baltazár Dezső dr. püspök intézett üdvözlő beszédd!. — Kifosztották a foglyok a fogház bűnjelkamráját. Az elmúlt éjszaka néhány szakcsi és napi fiatalkorú legény, aki előzőleg a főbírói hivatal fogdájában volt elzárva kihágás miatt, feltörte a bűnjelkamra ajtaját és a felhalmozott bűnjelek közül az összes fegyvereket ellopta. A dombóvári csendőrség rövid idő alatt elfogta a tetteseket és beszállította őket a szekszárdi fogházba. _— Valutavisszaélésért félévi börtön. Kirchner Sándor baromfikereskedő az ügyészség vádirata szerint Ausztriába nagyobb menynyiségű baromfit szállított, de a befolyt valutát nem szolgáltatta be a Nemzeti Banknak s ezáltal közel négyszázezer pengőt vont el a törvényes forgalomtól. A bíróság előtt Kirchner sírva ismerte be bűnösségét. Azt hozta fel védelméül, hogy rokonával, Ungerleider Sándor osztrák baromfikereskedővel pengőben kötötte meg a megállapodást, rokonának kellett volna a Nemzeti Bankba küldeni az eladásból befolyt pénzt. Ungerleider nem tett eleget kötelességének, noha ő levélben is figyelmeztette, hogy emiatt börtönbe kerül. A törvényszék Kirchnert 6 hónapi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős. Kedvezményes: árufürdőjegyek a Friss Újság ovasói részére, a Szent Imre mé (RácsSrdfi,„ Hadnagy ucca 8 10) rádiumas úri és női gőzfürdőjébe, 1 pengő helyett 80 fillérért (fehérneművel együtt) Pesterzsébeti jódos, konyhasós úri és női gyógyfürdőbe, valamint a Hungária fürdőbe kaphatók a fakiadóban VI., Nagymező ucca 3