Friss Ujság, 1935. február (40. évfolyam, 27-49. szám)

1935-02-26 / 47. szám

1985 febuár Str, freild FRISS ÚJSÁG — A HONSz mozgalmat. A HONSz kitüntető díszjelvényét és díszoklevelét ma nyújtották át Deczky Marsitz Jenő tábornoknak, a honvédelmi minisztérium jóléti csoportja főnökének, aki előtt dr. vitéz Árvátfalvi Nagy István or­szágos elnök tolmácsolta a hadi­­gondozottak összességének háláját a szeretetteljes pártfogásért.­­ A HONSz endrődi csoportja vasár­nap tartotta tisztújító közgyűlé­sét, amelyen a gyomai, a mező­­berényi, a békési, valamint a bé­késcsabai hadigondozottak is nagy számban vettek részt. Székely Fe­renc, a HONSz országos ügyvivő főtitkára tájékoztatta a békés me­gyei hadigondozottakat a rokkant­­kérdésről. Egyhangúlag elnökké Tóth Istvánt, ügyvezető igazgató­vá pedig Szabó Gyula hadirok­kantat választották meg. Ezután megkoszorúzták a Hősök Emlék­művét, majd pedig leleplezték né­hai dr. Forray Lajosnak arcképét, amely alkalommal az ünnepi be­szédet Róna Gyula mondotta. Este bajtársi vacsora volt.­­ Valutavisszaélések miatt kö­rözik a bőr­öndrablás egykori gyanúsítottját. A büntetőtörvény­­székről elfogató parancs érkezett az főkapitányságra, amely­ szerint fizetési eszközökkel való visszaélés címen rendelik el Nagy Pál volt Lőzsdés kézrekerítését és letartóz­tatását. Nagy Pál annak idején Sokat szerepelt­ a nagy port fel­vert bőröndrablási ügyben, ami­kor azzal gyanúsították meg, hogy ő volt az egyik tettes, aki Bauer Máriától elrabolta a 40 ezer dol­lárt tartalmazó bőröndöt. Az el­járás során Nagy Pált felmentet­ték és hónapokig tartó fogház után szabadlábra helyezték. Ez­után Svájcba utazott, ahol apjá­val, Rokkenstein Lajossal, a bő­röndlopási ügy másik szereplőjé­vel nagyszabású tőzsdei vállalatot alapított. Nagy Pál azóta a nevét Neményire változtatta. Most ezen ft néven is keresik. — Falusi lakodalom a Rókus­­kórházban. A Szent Rókus-közkór­­ház személyzete, február 24-én, va­sárnap este a Szt. Rókus Egyház­­község termeiben, kitűnően kike­rült műsoros estet rendezett. A pompás műsor legkiemelkedőbb száma a ,,Falusi lakodalom“ c. magyar életkép, osztatlan komoly sikert aratott. Az előadást március 3-án, vasárnap este 7 órai kezdettel közkívánatra megismétlik.­­ A frontharcos szövetség el­nöke a kormányzónál, Horthy Miklós kormányzó hétfőn délben hosszabb kihallgatáson fogadta gróf Takich-Tolvay nyugalma­zott altábornagyot, az Országos Frontharcos Szövetség elnökét. — Elveszett edények. Szombaton dél­után 5 és 6 óra között a Rákóczi úton, a­ Rókus-kórház előtt lévő villamos­állomás járdaszigetéről eltűnt egy ko­sár, amelyben élelmiszereken kivnl négy új lábas volt. Va­ser Kálmánná (lakik: Auguszta-telep, Vöröstoronyi Sazak 3.) ezúton kéri azt, aki tévedés­ből elvitte a kosarat, az edényekkel együtt juttassa hozzá azt vissza, vagy adja le a telep gondnoki hivatalában, mert az edények nem az ő tulajdonai voltak. Az ingyensegélyen élő nő csak kölcsön kapta az edényeket és nem tudja a kárt megtéríteni.­­ Padrányi Pál hétfőn este a Margit híd pesti híd­főjénél, a trafik előtt elvesztett egy csomagot, amelyben árokra ragasz­­tandó cédulák és színes rajzok voltak. Ezúton kéri a szíves megtalálót, jut­tassa el a ránézve értéktelen csomagot a Magyar Pamutipar Rt. óbudai tele­pére, Nagyszombat ucca 3. Az Újságkiadó Tisztvi­selőt, Plyusdij egyesülete mély megdöbbenéssel jelenti, hogy régi, érdemekben gazdag pártoló tagja Illés József kiadóh­ivatali igazgató e hó 24-én, rövid szenvedés után meghalt. Temetése e hó 26-án, d. u. V­ 4 órakor lesz a rákoskeresz­túri temető halottasházából. Emlékét kegyelettel őrizzük. Készülődés a sztratoszféra repülésre Post, a híres amerikai világkörü­li repülő nyitott repülőgépen akar a sztratoszférába repülni. Hogy a ritka levegőt kibírja, valóságos búvár­ruhába öltöztették. Kísérlete nem sikerült ugyan, de legközelebb a vak­merő repülő újból nekifog. ---- 111 TV—— i — Házasság. Kozmann Blanka (Wien) és Kassay István (Budapest), a Neues Politiseles Volksblatt belső munkatársa e­lső 22-én házasságot kö­töttek. (Minden külön értesítés he­lyett.) — Hasbalőtte édesanyját, 6 évi fegyházat kapott. Az elmúlt év decemberében ifjú Paksi János 37 éves decsi lakos szüleivel együtt egyik szomszédjuk lakodalmán volt. A fiú valamivel előbb távo­zott a lakodalmas házból és egy sötét kapualjába meghúzódva megleste anyját, majd amikor kö­zelébe ért, közvetlen közelből hasbalőtte a szerencsétlen asz­­szonyt. Idősebb Paksiné egyetlen jajszó nélkül esett össze, fia pedig önként jelentkezett a decsi csend­­őrörsön, ahol letartóztatták. A szekszárdi törvényszék tárgyalá­sán Paksi János ittasságával és azzal védekezett, hogy tettét elke­seredésében követte el, mert szülei kivert kutya módjára bántak vele. A törvényszék ifjú Paksi Jánost szándékos emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek és ezért hatévi fegyházra ítélte. Az ítélet jogerős.­­ Vakmerő betörő kifosztotta a miskolci vármegyeháza hiva­talait. Vasárnapra virradó éjsza­ka Miskolcon ismeretlen betörő az éjjeli órákban a kerítésen ke­resztül bejutott a vármegyeháza épületébe. Álkulccsal és feszítő­­vassal feltörte a főszolgabírói hi­vatal, az államépítészeti hivatal, a főispáni és alispáni hivatal, a vitézi szék és a kezelőhivatal, az irattár, az iktató valamennyi he­lyiségeit, összesen 28 hivatali szo­bának az ajtaját. Ezekben a he­lyiségekben 132 íróasztalt feszített fel és sok szekrényt is feltört. A főispáni hivatalban hozzáférkő­zött vitéz Borbély Maczky Emil vaspántos kézikasszájához, amely­ből 2800 pengőt lopott el. A többi íróasztalfiókban kisebb-nagyobb összegeket talált a betörő, aki kö­rülbelül 5000 pengőt zsákmányolt. Eddig még nem tudták megállapí­tani, hogy tűntek-e el iratok is. A betörést vasárnap délelőtt a fő­ispán fedezte fel. A betörő, a rendőrség megállapítása szerint, 5-6 óra hosszáig dolgozott a me­gyeháza különböző hivatali szo­báiban, anélkül, hogy észrevették volna. A tolvaj gyakorlott bű­nöző lehet, mert a helyszínen sem­miféle nyomot­ n­em hagyott maga­­után. A miskolci r­endőrség a betörő kézrekerítésére megindí­totta a hajszát. Hétfőn délután Miskolcra érkeztek a budapesti rendőrség detektívjei, akik meg­kezdték a kutatást ujjlenyomatok után. — A hűséges munka kitünte­tettjei. A földművelésügyi minisz­ter elismerő oklevéllel tüntette ki Kucsera Józsefet, az esztergomi székeskáptalan dorogi főellenőrét­­négy évtizedes hűséges szolgála­táért. Az elismerést szép beszéd kíséretében Reviczky Elemér fő­szolgabíró nyújtotta át a kitünte­tettnek.­­ A völgységi járás ipar­­testü­lete nagy ünnepélyességgel adta át Bonyhádon Szokolics György kovácsmesternek a keres­kedelemügyi miniszter, Eiben­­schütz Jakab pékiparosnak és Fritsch Vilmos lakatosmesternek pedig a kereskedelmi és iparka­mara elismerő nyilatkozatát 50 éves ipari működésük alkalmával. A Székesfehérvár iparos társa­dalma díszközgyűlés keretében ün­nepelte, Weichinger Lajos szabó­­­mester és ifj. Horváth Géza hang­szerkészítő mestert, akiket az Ipa­rosok Országos Központja negy­venévi szorgalmas munkásságukért elismerő díszoklevéllel tüntetett ki. A Kispest olcsóbb villanyt kö­vetel a tröszttől. A­­HÉV megvá­sárlása következtében Kispest vá­ros villamos energiával való ellá­tása, amelyet eddig a Beszkárt kispesti telepe végzett, a Tröszt tulajdonába ment át. A tröszt és a város között emiatt új szerző­dés körül tárgyalások folynak. A "tröszt az­­ áramszolgáltatás jogá­nak 1975-ig való meghosszabbítá­sát kívánja. Kispest a közvilágí­tás céljára juttatandó ingyen­ áram­ mennyiségének felemelését köve­teli, ami elől a vállalat azonban mereven elzárkózik és csupán a szükséges árammennyiségnek egy­­harmadát hajlandó ingyenesen szolgáltatni. Az ipari áramot a trösztnek az esti szürkület beáll­tától este 10 óráig nem hajlandó szolgáltatni, ami azzal járna, hogy télen már délután 4 órától kezd­ve megbénulna a város ipari éle­te. Kispest képviselőtestülete csü­törtökön tart közgyűlést ebben az ügyben. — Adókedvezmény nélkül nincs építkezés, de építkezés nélkül meg­akad az egész gazdasági élet, mert amint nő a munkanélküliség, úgy romlik a fogyasztóképesség és egy­re többen szorulnak hatósági tá­mogatásra. Az építőmesterek ér­dekképviseletei megállapították, hogy a kormány által leszállított adókedvezmények mellett nem lesz építkezés, egyébként a rendelet oly zavaros, hogy abban még az adóbizottságok sem tudnak eliga­zodni. Az építőiparosok aggodal­maikat és kívánságaikat legköze­lebb küldöttség útján köztik a pénzügyminiszterrel. 7 ­ Február 28-án, csütörtökön I­tzttpona Friss tustig színes Regénytúra legújabb kötete 100 oldal, 10 fillér — Az utolsó bástya. Vasárnap a katolikus nők díszgyűlést tartot­tak Serédi Jusztinián bíboros her­cegprímás, Glattfelder Gyula Csa­nádi püspök részvételével. A Him­nusz eléneklése után a Csanádi püspök ünnepi beszédében hangoz­tatta, hogy az emberiség reményé­nek utolsó bástyája a család és az otthon. Ha ezt megmentjük, akkor megmentettük a népek boldogsá­gát is. Dr. Imre Ilma fejtegette, hogy egyes intézkedések valóság­gal házasságellenesek. Megtiltot­ták a postagyakornokoknak és ír­nokoknak a nősülést. Sok magán­­vállalat is csak akkor engedi meg az alkalmazottaknak a házasodást, ha egy bizonyos fizetési fokozatot el­értek. Ez azonban az 50 éves kor körül következik be, így tehát a férfiak még akkor sem alapíthat­nak családot, ha akarnak. Határo­zati javaslatot nyújtott be, hogy ve­zesse be a kormány nálunk is a házassági kölcsönt. Gróf Zichy Rafaelné felszólalása után dr. Se­rédi Jusztinián, bíboros hercegprí­más a díszgyűlést bezáró beszédé­ben a következőket mondta: „Mi azt akarjuk, hogy minden magyar család megkapja azt a lehetőséget, hogy Isten akarata szerint, ember­hez méltó életet élhessen. Mi azt akarjuk, hogy a gazdagok ne higy­­jék, hogy megfeledkezhetnek Is­tenről, azt akarjuk, a szegények ne higyjék, hogy megfeledkezett róluk az Isten!" — Halálozás. Illés József kiadó­hivatali igazgató, akinek nagy szerepe volt a magyar lapkiadás megteremtésében, vasárnap éjjel 75 éves korában meghalt. A kö­zelmúltban ünnepelte az újságkia­dói szakma Illés József működé­sének ötvenéves jubileumát. Ha­lálát fia, Illés László, leányai és vejei: Roóz Rezső, a Magyar Hír­lap felelős szerkesztője és Balassa Emil, a Magyar Hírlap munka­­társai gyászolják. Kedden délután kisérik utolsó útjára a rákoske­resztúri szr. temetőben. — Czompó Kornélia Túrkevén elhunyt. Te­metése vasárnap volt nagy rész­vét mellett. . — Medgyaszay Vince lett a dunántúli református püspök. Dr. Antal Géza elhunytéval megürese­dett a dunántúli református püs­pöki stallum. A püspökválasztásra jogosított egyházi községeknek vasárnapig kellett szavazataikat leadni. A 400 szavazat közül Med­gyaszay Vince kapta a szavazatok abszolút többségét Vass Vince kecskeméti és Győri Elemér győri lelkésszel szemben. Ezek szerint tehát Medgyaszay Vince kormány­főtanácsos, esperes a dunántúli református egyházkerület megvá­lasztott püspökének tekinthető. DRÓTKERÍTÉS fonatokat, szab. „PÁNCÉL" fémes ^Vinálislakötözöt, modern cső- és vasbútorokat legol­^n ARADI BÉLA Budapest, XI., Horthy Miklós ur 28 fi (Hadik laktanya mailért). Telefon: 59-E-7S. Kérjen árajánlatot. — Hármas ikreket szült — öt héttel a lakzi után. Iradu Misa nagybecskereki cigányVajda Mi­hály nevű­ fia öt héttel ezelőtt tar­totta lakodalmát, amelyen a kör­nyék összes cigányai résztvettek. A lakodalom három napig tartott megfelelően Radu Misa vajdai méltóságának. Öt hétre rá újabb öröm érte a családot, mert a fia­tal menyecske három egészséges fiúgyermeknek adott életet. A bol­dog nagyapa kijelentette, hogy nemcsak egész Becskereket, hanem még a környéket is meghívja a keresztelőre, amelyen mint a vajda mondotta, ezek szerint legalább 50.000 ember vesz részt.r

Next