Friss Ujság, 1935. április (40. évfolyam, 75-97. szám)

1935-04-24 / 92. szám

10 ­ A húsvéti futballtornát a Hungária nyerte A kettős ünnepen a magyar futball igen sovány és gyenge szórakozásban részesítette híveit. A brünni vendé­gek, a Zsidenice csapata nem ellenfele a magyar vezető egyesületeknek, mégis csaknem vállra kényszerítette a zöld-fehéreket. A müncheni Bayern vendégjátéka is szomorú árnyképe a régi, nagy húsvéti serlegmérkőzések küzdelmeinek. A húsvéti kétnapos mérkőzéseken unalmas, szürke, lélek­­ü­lő futballjátékban volt részük azok­nak, akik nem sajnálták talán utolsó fillérükkel járulni hozzá a két magyar egyesület kasszájához. Budapest sok­kal magasabb nívójú és értékesebb serlegmérkőzést érdemelne, ha a ve­zető egyesületek élén állók csak egy kissé is törődnének — a kasszán kívül — a közönség érdekével. Húsvétvasárnapján a Ferencváros a Zidenice csapatát 5:4 (2:1) arányban verte. Sárosi ezúttal is megmutatta, hogy már nem az a játékos, aki volt és ezentúl válogatott mérkőzést nem lehet rá építeni. A gólokat Kiss, Sá­rosi, Tichy (Zidenice) Tichy, Stere (Zidenice), Moóré, Kemény és Moták (Zidenice) lőtték. A Hungária a FC Bayern csapatá­val 4:1 (2:1) arányban mérkőzött. A kék-fehérek játéka is azt mutatta, hogy a csapat tagjai csak kényszerből állanak ki a serlegmérkőzésre. A gó­lokat Sas, Lchneider (Bayern), Sas, szünet után Dudás, majd Titkos lövi. Hétfőn a Hungária a Zidenice csa­patát 5:2 (3:2) arányban verte. A gó­lokon Pospischil, Sterz, Szabó III., Tit­kos, Cseh II., Szabó III. és Titkos osztozkodtak. A Ferencváros húsvét hétfőjén is csak szerencsével győzte le az FC Bayernt 4:3 arányban, a félidőben a németek vezettek 3:2 arányban. A FRISS OJSAG___ 1535 gprfgh 24. wwrd­. 11 Birkózóink gyászos veresége az Európabajnokságban Még csak helyezéshez sem jutottak A magyar birkózósport éveken ke­resztül vezető szerepet töltött be Európában, de amióta a szövetségben személyi és politikai szempontok érvé­nyesülnek, azóta ez a legrégibb ma­gyar sportág erősen visszaesett és ma már a leg­gyászosabb vereséget kell elkönyvelnünk. Amíg a régi baráti szellem, a vezetők egymás iránti tisz­telete vissza nem tér a szövetségbe, addig csak hasonló gyászos eredmé­nyekre lehetünk elkészülve. Kopenh­ágában a görög-római ama­tőr Európabajnoki birkózóverseny pénteken kezdődött, amelyen 13 nem­zet 61 versenyzővel vett részt. Ma­gyarország 5 birkózót indított. Már a selejtező mérkőzések során Lőrincz a légsúlyban vereséget szenvedett a dán Voigttól, a pehelysúlyban pedig Zom­­bori Ödönt győzte le a svéd Peterson. A második fordulóban a német Mit­ekein pontozással győzött Lőrincz fe­lett, aki ezzel a vereségével már ki is esett. A müncheni Ehrl pontozással verte Kálmánt, aki szintén kiesett. A pehelysúlyban a dán Meier Zombori Ödönt verte ki a további versenyből, m­íg a középsúlyban a magyar Rihecz­­kynek sikerült az észt Maeghi felett győzelmet aratni. A kisnehézsúlyban Virág­ Ébnert a svéd Cadie 15 perc alatt kétvállra fektette. Az utolsó na­pon Riheczkyt pontvereséggel kiverte a versenyből a francia Bouazza. Ezek­­után a ránk nézve elszomorító Európa bajnoki verseny a következő ered­ménnyel végződött: Légsúlyban Európabajnok: Tuvessev svéd. Ő volt az eddigi bajnok is. 2. KHz (cseh). 3. Hjelt (finn). Kisnehézsúlyban Európabajnok: Ca­­ldier svéd. 2. Böhmer (német). 3. Neo (észt). Böhmer sérülése miatt nem állt ki Cadier ellen. Weh­ersúlyban Európabajnok: Svéd­­berg (svéd), 2. Schiiffer (német), 3. Macki (finn), gólokat Moóré, Schneider, Moóré, Krumm, 11-esből Lehneider (Bayern). Szünet után Kiss, Kemény lőtték. Túramérkőzések Pozsony: Bratislava—Soroksár 5:4 (3:2). — Rimaszombat: Bocskai—Ri­maszombati vál. 4:1 (2:1). — Kassa: Budafok—Kassai SC 3:2 (2:2). — Crüc: GAK—Szombathelyi SE 6:3 (4:1), Sturm—Szhelyi SE 3:3 (2:0). — Kassa: Budafok—Kassai AC 2:2 (0:0). — Po­zsony: Soroksár—Ligeti 2:0 (0:0). — Lemberg: Szeged FC—Pogon 1:1 (1:0), Szeged FC—Pogon 1:0 (1:0). — Fülek: Bocskai—Füleki TC 3:1 (2:1). — Ung­­vár: Rossij—Attila 3:2 (2:2). — Mun­kács: Attila—Munkácsi SE 1:0 (0:0). Az amatőrfront eseményei II. osztály, Kárpáti-csoport: SzFC— „33“ FC 3:1 (0:1), BTC—T.­ker. SC 3:2 (0:1), Hungária—KTC 3:0 (0:0), Gránit —KSC 3:0 (0:0), PTESC—KFC 4:2 (2:2). Vidéki bajnoki eredmények: Déli al­­szövetség, I. osztály: SzTE—HTVE 3:2 (2:3), SzVSE—MTK 2:1 (1:1), HMTE— Móraváros 1 :0 (0:0), Cs. Törekvés—ETO 0:0, OTE—BTE 1:1 (0:0), CsAK—Túrai 1:1 (1:0). — Délnyugati alszövetség, I osztály: NTE—KZTE 1:0 (0:0), KAC— BSE 3:0 (1:0), BSC-JTE 7:2 (4:0), DVAC—DPAC 3:0 (1:0), NySE—PAC 1:0 (1:0), SBTC—TSE 2:1 (1:1). Húsvét másnapján mérkőzött Sza­badszálláson a Szabadszállási SzLTK csapata az Izsáki ESC futballcsapatá­val. Erős küzdelem volt mindvégig. Az első félidőben az első gólt Izsák Károly, a másodikat Hegedűs Pál lőtte. A második félidő egyetlen gólját Sö­vényi László szerezte. Vasutasbajnokság: D. Magyarság— Szombathelyi MÁV 3:2 (1:1). Törekvés —Szfehérvári MÁV Előre 7:2 (3:1), Csabai MÁV—Mezőtúri MÁV 3:0 (2:0). Barátságos mérkőzések Erzsébet—Pestszenterzsébeti amatőr­válogatott 5:1 (4:1), II. liga—Főiskolai vál. 2:2 (1:0), Főiskolai vál.—Erzsébet FC 2:1 (1:0), II. liga—Pestszenterzsé­beti amatőr vál. 7:1 (4:1), ITTSE—Vác FC 4:0 (2:0), MPSE—Cs. MÖVE 2:2 (2:1) TLK-TLC 4:2 (2:2), T. Előre-B. Magyarság 2:1 (1:1), TLK—T. Előre 2:1 (0:0), TSC—B. Magyarság 3:3 (3:3), Budatétény—MISE 4:0 (3:0), Nagyté­tény—SRTC 3:0 (2:0), Budatétény— Nagytétény 4:1 (2:1), NISE—SRTC 4:2 (4:2), ÖMPSC—III. ker. TVE 8:2 (2:1), Growe—Pilisvörösvár SC 4:2 (3:1), ÖMPSC—Pilisvörösvár SC 6:4 (2:4), III. ker. TVE—Growe 5:3 (2:1), Újpest -Kecskeméti AC 6:2 (2:1), III. ker. FC —ETO 4:3 (2:2), Szolnok vál.—Kispest 2:2 (2:2), Budai „11“—Sopron vál. 3:2 (0:0), Budai „11“—Hubertus 5:4 (3:3), III. ker. FC—Szombathelyi MÁV 3:2 (2:1), Somogy—Dombóvári VOGE 10:3 (5:1), Nyíregyháza vál.—Diósgyőr vál. 4:3 (2:1), Rákosszentmihály válogatott —BLASz ifj. vál. 2:1 (0:1), a BLASz nyolc újonccal játszott. Angyalföld amatőr vál.—Újpest amatőr vál. 3:2 (1:2), KALASz II. oszt. vál.—MOVE vál. 5:1 (1:1), BSzKRT—Debreceni VSE 3:1 (1­), Pápai Perutz—GSE (Bpest) 5:2 (3:0), Műegyetemi FC—Pápai Kini­zsi 3:3 (2:2), Pálfalvai BUSE—Weker­­letelepi SC 3:1­ (2:0), Salgótarjáni SE —Fér. Vasutas 2:2 (1:1), HAC—Gyulai AC 2:1 (2:1), Műegyetemi AFC—Pápai Perutz 8:5 (1:3), Fér. Vasutas—PBVSE 2:2 (2:1), Ózdi VTK—Törekvés komb. (Bpest) 4:0­(2:0), Budapesti LK—Gyön­gyösi AK 5:4 (5:0). Rövid hírek mindenfelől Az UT­E jubileumi vívóversenyét Rajcsányi (MAC) nyerte 7 győzelem­mel az 5 győzelmet elért Kabos (UTE) ellenében. Az UTE kerékpáros-stafétája le­győzte a Postás versenyzőit. Bay Béla (REAC) másodszor is meg­nyerte a HTVK párbajtőrversenyét. A Rapid nyerte Bécsben a húsvéti futballtornát, amelynek ezek voltak az eredményei: Austria—Slavia 4:2 (2:1), Rapid—Sparta 2:1 (1:0), Sparta —Austria 3:0 (1:0), Rapid—Slavia 4:2 (0:2).­­( Motornélküli repülők bravúrja. A hármashatárhegyi repülőtáborban hús­­vét hétfőjén az erős déli szél élénk te­vékenységre sarkalta a motornélküli repülőket. A hármashatárhegyi cser­készrepülők már délelőtt 10 órakor in­dulásra készen kivontatták a „Kara■ kán"-t, amellyel azután Stef Tibor, a fiatal gárda egyik legtehetségesebb tagja szállott fel, hogy megostromolja Rotter 84 km-es magyar távolsági re­kordját. Rögtön start után, elhagyva a Hármashatárhegyet, a Csúcshegy felett 500 méterre emelkedett a csúcs fölé és elhagyva a hidegkúti gerincet, átrepült a Nagykevélyhez és onnan to­vább a Pilis 700 méteres csúcsa felé. Délután 2 óra tájban Magyar-Ványad mellett a „Karakán"-nal simán leszál­lott, miután sikerült jóformán 1900 méter magasságot elérnie és az indu­lási helytől 60 km távolságban földre szállani. Ezzel a repüléssel Stef Tibor, aki csak két nappal ezelőtt súlyos orr­­műtéten esett át és még kötéssel szál­lott gépbe, mint harmadik magyar pi­lóta szerezte meg a nemzetközi telje­sítményi jelvényt. Ezzel már a máso­dik magyar cserkészpilóta vonult be a mesterrepülők közé. Ugyancsak hús­­vét hétfőjén délután Sipos-Szabó Béla gyakorló vitorlázó repülőgép két és fél óra hosszat repült és közel ezer méteres magasságot ért el a Hármas­­határhegy fölött. A Bayern FC kapusa arankában. (RemdMvMi kedvezményes áru­fikidőjegyek FRISS ÚJSÁG olvasói részére a HUNGÁRIA FÜRDŐBE valamint a PncfSFTCDÍSOfi jódos, konyha­­rtMU£S*tAJeti Sós úri és női gyógyfürdőbe Kaphatók a főkiadóban VI., Nagymező UCCa 3 T­opost (—) Húsvéti lóversenyek eredményei: Vasárnap: I. 1. In petto (Klimscha). 2. Alsó (Szabó L. I­.). 3. Emese (Vrá­­bel). F. m­.: Szomjas, Katalin. Tót.: 10:37, 13, 11. Befutó: 10:58. — II. 1. Üs­tökös (Szentgyörgyi). 2. Kapó (Tamási). 3. Th­ank you (Balog). F. m.: Pezsgő. Minek? Három. Tót.: 10:240, 53, 27. Be­futó: 10:1860. — III. 1. Mandarin (Vrá­­bel). 2. Honvéd (Simics). 3. Gemma (Gosztonyi). F. m.: Tiny, Sarnaki, Muskátli, Fearles, Siegfried. Tót.: 10:35, 14, 15, 15. Befutó: 10:126. — IV. 1. Vonzó (Gutai). 2. Tramp (Szabó L. N­.) 3. Subcontra (Klimscha). F. m.: Kapitány, Fokos, Már enyém, Szepes, Balsors, Bácska. Tót.: 10:121, 31, 22, 27. Befutó: 10:1200. — V. 1. Kiskun (Csuta). 2. Mórán (Csaplár). 3. Legyes (Vrábel). F. m.: Divisor, Cheky. Tót.: 10,40, 16, 13. Befutó: 10,91 —VT. 1. Addio (Gutai) és Little­pal (Klimscha). 3. Idler (Csuta). F. m.: Kiszombor, Fityula, Sorompó. (Holtverseny.) Tót.: 10:18, 16, Addio, 16: 15, Little pal. Befutó: 10:59 Addio—Little pal, 10:40 Little pal— Addio. — VII. 1. Visegrád (Horváth). 2. Pénz (Rózsa). 3. Poter (Gosztonyi). F. m.: Kokusnuss, Napi gond, Pose, Matador, Limanova, Mesebeli. Tót.: 10:32, 19: 33, 17. Befutó: 10:612. Hétfő: I. 1. Bohó (Vrábel). 2. Puskos (Csaplár). 3. Quarnero (Gutai). F. m.: Boszorkány, Cserkész, Nemere. Tót.: 10:30, 19: 16. Befutó: 10:138.­­ II. 1. Margit (Weissbach). 2. Rajta (Vrábel). 3. Mes Pás (Klimscha). F. m.: Kri­tikus, Soubrette, Filko, Aranyláz. Tót.: 10:18, 12, 17, 15. Befutó: 10:103. — III. 1. Mumus (Vrábel), 2. Angora (Manyi), 3. Sambor (Bihari). F. m.: Dánia, Bo­lívia, Kiskun, Bocenceio. Tót.: 10:24, 13, 17, 29. Befutó: 10:147. — IV. 1. Holt­versenyben Canada (Esch) és Arsiero (Telisevik). 3. Holtversenyben Tam­­muz (Szabó L. N­.) és Ric (Wecker­­m­ann. F. m.: Mulass, Remek, Livius, La Nurra, Livorno, Puskapor, Kar­­társ, Sunshine. Holtvers. Tót.: 10:24 Canada, 28 Arsiero. Helyre 10:23 Ca­­nada, 22 Arsiero, 15 Tammuz, 14 Rih. Befutó: Canada*­Arsiero és Arsiero— Canada 10:275. — V.­­ Példás (Balog). 2. Queenie (Esch). 3. Amanda (Vrá­bel). F. m.: Csacsogó, Napfelkelte. Tót.: 10:29, 13: 17. Befutó: 10:79. — VI. 1. Sylva (Kollár). 2. Pelendor (Hála). 3. Nagymester (Vrábel). F. m.: Robin­son, Szép Angyal, Kató, Kántor, Pin­­durka. Tót..: 10:42, 12, 13, 12. Befutó: 10:160. —­VTL 1. Subcontra (Esch), 2. Karolinger (Szabó L. IT.). 3. Kurkud Khan Keszthelyi. F. m.: Amourette, Tiro, Furcsa, Pamacs, Pici, Bellevue. Tót.: 10:30, 16, 20, 35. Befutó: 10:110. Mozik műsora URÁNIA FILMSZÍNHÁZ. Rákóczi út 21. Tel.: 400—4'). Kitzbü­hell kaland (Cigány­vér). (Sim­ó Margit, Adéle Sandrock, Georg Alexander.) Spanyol rapszódia. —* Híradók. Előadások kezdőt© hétköznap (szombat kivételével) 6, V.8. 10, szombat, vasár- és ünnepnap fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Az első előadás félhely­­árakkal. Jí Hí Ifll? nsailDBreglseeKG? ISI ■ IlKh­&yUI gyógyít* hin­eves „ orvosi rendelője fér* AMBLIASSY ÜT 51. fiak­ és nők részére. Tiszteletün teljes gyógyulás után is ü­zetnémi. B£Nü£LÉS reggel 6 órától este 7 órág»

Next