Friss Ujság, 1935. június (40. évfolyam, 124-146. szám)
1935-06-01 / 124. szám
kapnak, az élelmezésükről a közeli krisztina téri főzőhelyen gondoskodnak. Az ebédjük se nem jobb, se nem rosszabb az átlagos népkonyhas eledelnél. A betegek és gyenge gyomrunk havi 10—15 pengőt kapnak élelemfeljavításra, ezek maguk főznek az iskolában felállított közös konyhán. A felnőttek havonta három pengő készpénzsegélyt kapnak, a gyermekek nevelési költségeire egy-egy pengőt juttatnak nekik minden hónapban. A főváros néhány hét előtt megszüntette az ingyenes fürdőjegyek kiosztását. Azelőtt havonta egyszer fürdőbe mehettek, ezt most nagyon nélkülözik. A gondnokság útján kérvényt adtak be a városházán, remélik, hogy a főváros szíve megenyhülés újra fürdőjegyekhez fognak jutni. A dohányjövedék is mostohán bánik velük. Azelőtt időnkint olcsó szivart, cigarettát és dohányt, osztottak ki közöttük, most ez is megszűnt. Az iskolában mindennap orvosi rendelés van, gyógyszert azonban csupán szegénységi bizonyítvány alapján kapnak, ami igen körülményes eljárást igényel. A legszomorúbb a gyermekek sorsa. Nyolcvan gyermek nyüzsög a folyosókon és a termekben, ahol több család lakik együtt. Legutóbb kanyarójárvány tört ki a gyermekek között, azóta az iskolából is kizárták őket. A járvány már múlóban van, szerencsére nem lettek komolyabb következményei, Bén Tamáséknak kisfiuk született, a keresztelőt lelkesen ünnepelték a menekültek, akiknek egyébként nem sok örömben van részük, amióta a száműzetés kenyerét eszik. A legtöbbnek nincs semmi keresete, pedig munkához szeretnének jutni, hogy a helyzetükben végre valami változás történjen. Eddig csupán száz család talált egzisztenciát, ezek végképp itt maradnak. Az állam és néhány vidéki gazda adott állást nekik. Nagy elismeréssel beszélnek Baja város polgármesteréről, aki húsz menekült családot juttatott keresethez, városi közmunkáknál. Általában nagy aggodalommal néznek a jövő elé, a kilakoltatás és hajléktalanság réme leselkedik rájuk, visszatérésük lehetőségéről pedig nem tudnak gondoskodni az illetékesek. Haladéktalanul fegyverezzék fel Magyarországot. Lord Rothermere lapja, azt követeli, hogy Magyarországnak haladéktalanul adják meg a jogot az újjáfegyverkezésre. Magyarország 15 éven át példás türelemmel viselte a trianoni szerződés területi megcsonkításait. A kisantant fegyverkezése veszélyezteti az európai békét. Magyarország nem kér mást, csak jogot arra, hogy megvédelmezze magát. A kártyás írta: Radvány Ernő Rendőri riporter barátom egyszer felvitt magával egy kártyaklubba, mert tanulmányozni akartam a kártyások arckifejezését nyerés, vagy vesztés közben. Sokat foglalkoztam lélektani tanulmányokkal és ezért kértem meg barátomat, hogy a kártyaklubban szerezzen nekem modelleket tanulmányaimhoz. Nagyon érdekes figurákat láttam, de legjobban felkeltette érdeklődésemet egy vékony, sápadtarcú és meglehetősen roszszul öltözött úr, aki ott ült az egyik játékasztalnál és szerény külsejével ellentétben meglehetősen nagy tétekben játszott. Az is feltűnő volt, hogy habár meglehetős járatlanságot árult el a játék szabályai iránt, mégis nagy egykedvűséggel veszítette el a legnagyobb téteket is. Arra kellett gondolnom, hogy a szemügyre vett ember valami ál- ruhába öltözött milliomos lehet, mert olyan szenvtelenül nézte, hogy miképpen söprik be a játékmesterek a zöld posztóra feltett ezerpengősöket, mintha fillérekről, vagy babszemekről lenne szó. Megkérdeztem a barátomat, hogy ki ez az ember és ő csodálkozott legjobban, mikor meg kellett állapítania, hogy még sohasem látta a játékklubban. Kérdezősködni kezdett, de jóformán nem ismerte senki sem, csak a klub egyik titkára mondta, hogy ismeri. Ő maga is rejtélyesnek találta emberünk játszási módját, mert elmondta róla, hogy egészen szerény fizetésű kis hivatalnok egy magánbankházban. Amikor ezt megtudtam, feltettem a kérdést a titkárnak, nem lehet-e, hogy az illető sikkasztott pénzből játszik? — Ezt nem tartom valószínűnek — felelte a tikár —, mert Kajtár úr, így hívják ugyanis az illető hivatalnokot, tudomásom szerint, talpig becsületes ember és így nem tételezhető fel róla, hogy idegen pénzekhez nyúlna. Most még jobban izgatott a rejtélyes emberke játéka és visszamentem ahhoz az asztalhoz, amelynél játszott, hogy továbbra is figyelemmel kisérjem. Áráig távol voltam a játékszobából, úgy látszik megfordult Kajtár úr szerencséje, mert közben nyerni kezdett és halomban állt előtte a pénz. Ezt a szerencsés fordulatot épp oly nyugalommal szemlélte, mint előbb a peches sorozatot. A szeme nem csillant fel akkor sem, amikor egy-egy nagyobb tétet behúzott és a keze egyáltalán nem reszketett, amikor a nagy pénzbalomból egy-egy bankót kivett, hogy feltegye a kártyalapra. Sok játékost láttam már életemben, de ilyen hidegvérű, nyugodt kártyással még nem hozott össze a sors. A legtöbb játékos vagy nagyon szépen nyer, vagy esetleg nyugodtan veszít, de a legkevesebben tudják hidegvéresen végignézni a kártya szeszélyes fordulatát és vagy akkor esnek kétségbe, ha veszítenek, vagy pedig nem tudják örömüket türtőztetni, ha nyerésben vannak. A mi emberünk, úgy látszik, egyáltalán nem törődött a pénzzel, nem érdekelte sem a vesztés, sem a nyerés. Egy darab idő múlva megint forgott a kocka és Kajtár úr veszíteni kezdett. Egy-kettőre összeolvadt előtte a három bankó és ezüst és bevándorolt a bankba. A játékosnak egy izma sem rezdült, mintha nem is az ő pénzéről lett volna szó. Amikor, az utolsó pénzdarab is elveszett, nyugodtan felkelt a helyéről és eltávozott.* Másnap nem hagyott nyugodni az élmény és nyomozni kezdtem Kajtár úr után. Véletlenül volt egy közös ismerősünk és tőle megtudtam, hogy a kis hivatalnok szerény fizetésért dolgozik egy magánbankházban, de olyan egyszerű életmódot folytat, hogy még kis fizetéséből is meg tudott valamit minden hónapban takarítani. Lassan, lassan összekuporgatott az évek során annyit, amennyi a meglehetősen nagystílű játékhoz szükséges volt. Azután felment a klubba és a megtakarított pénzzelígy játszott, mint valami gróf a Nemzeti Kaszinóban. Mint közös ismerősünknek elmondta, egyszer ő akart úr lenni a pénzen, amelyet világ életében szolgálnia kellett. Nem törődött azzal, hogy fáradságosan összelopozgatott filléreit egy összegben elveszíti, egy éjjelen át igazi úr akart lenni, aki, mint ő maga mondta: ,,fütyül a pénzre". Persze ez sikerült is neki és másnap nyugodtan folytatta a hivatalban a munkát, szerény fillérekért, hogy majd egyszer, évek múlva, újra nagy kártyás lehessen. FRISS ÚJSÁG 1935 június 1. számba! A pénz drámája Az eseményektől mindig nyugtalan Franciaország, most igazán nyugtalan. Persze, hogy a francia népet a pánik borzolja, hiszen híres a francia kistőkés, földmíves arról, mennyire félti a megtakarított kis pénzét és most arról volna szó, hogy a vagyonkájuk talán el is pusztulhat a rengetegben —a nagy vagyonokkal együtt. A legkiválóbb francia államférfiak állanak a gáton, hogy a frank romlását kivédjék, de az ijedelem, rengés van jelen, anynyira, hogy ideges tőle Franciaországon kívül Európa is. A világ hánykódó bajai fölé tornyosul a francia rettegés, mely kietlenül, fenyegetően hat mindenfelé, ám mintha megszokhattuk volna a jelenséget. Hiszen évtizedek óta egyebet sem teszünk, mint rémüldözünk ilyenformán is. Próbáltuk mi is, amikor megdőlt a korona ereje, hitele, láttuk a szomszédságban mint bukik alá az osztrák pénz és előttünk zajlott le annak idején a márka tragédiája is és úgy tetszett, ez a sorsa a legyőzött nemzeteknek. Már kezdődött világosodni, mit jelent háborút viselni? Igen ám, de épp így ebrúdra kerültek a győztes hatalmak is. Megtörtént a hihetetlen, hogy a legszilárdabb dollár reszketni kezdett, a legbüszkébb angol font bukdácsolt, most pedig, a háború óta másodszor, düledezik a francia frank és szédül tőle egész Franciaország. Húsz év óta egyre tanuljuk, mi a háború és nem ér semmit az olyan békekötés, mely álcásan tovább harcolja a háborút. Az erőszakosan összetákolt világrend, vagyis rendetlenség, a gazdasági akadályok, amelyek szembeállítják továbbra is a nemzeteket, ez az igazi oka, magyarázata a pénz drámájának. Más arcú háború, ami dúl körülöttünk és higgyék el, ha egy-egy valuta alázuhan, az emberek ezrei, tízezrei, százezrei pusztulnak el továbbra is — a harctereken... Visszaálmodva gondolunk az elmerült korszakra, amikor a frank, a dollár, a font és a többiek, megingathatatlanul ormoltak az élet fölött. Biztonságuk titka: a béke volt. A népek őszinte békessége. A beteg frank is csak ettől az orvosságtól gyógyulhat meg. A féltékeny férj véres merénylete a Dunaharaszti állomásfőnök ellen 24 évi házasság után úrrá lett aféltékenység ördöge az elkeseredett Beszkárt-szabó fölött Véres féltékenység: dráma játszódott le tegnap éjszaka fél 11 óra tájban Dunaharasztin a helyiérdekű villamosvasút állomási épületének irodájában. Éppen az utolsó éjszakai villamos szerelvénye készült elindulni Budapest felé, amikor az állomási irodából segélykiáltások hallatszottak. Bentről egy férfihang ezeket kiáltozta: — Gyilkos, segítség, megölnek! — A villamosvonat nem indult el, a vezető, a kalauz és az utasok leugráltak és az iroda felé szaladtak, benyitottak s ott bent megdöbbentő látvány tárult eléjük. Gál László HÉV állomásfőnök és egy másik férfi földrezuhanva dulakodtak egymással. Az állomásfőnök testéből ömlött a vér s a fölötte térdeplő férfi kezében hatalmas élesre fent véres kés villogott. Többen lefegyverezték a merénylőt, majd rendőrt hívtak és a pestszenterzsébeti mentőkért telefonáltak. Az orvosok elsősegélyben részesítették az állomásfőnököt, akin nyolc mély szúrástól eredő sebet találtak. Életveszélyes állapotban szállították a Szent István-kórházba. A merénylőről megállapították, hogy Kurtán Miklós a neve, 44 éves szabósegéd, aki a Beszkárt Damjanich utcai szabóüzemében van alkalmazásban. Arra a kérdésre, hogy miért támadta meg késsel az állomásfőnököt, így felelt: — Féltékenységből! A szarkaié Beszkárt-szabó kihallgatása során elmondotta, hogy tíz éve áll a Beszkárt alkalmazásában. 24 éve nős és három gyermeke van, egy 23 éves fia, 20 éves leánya s a legkisebbik fia 19 éves. Néhány hónappal ezelőtt felesége 24 évi házasság után elhidegült tőle. Az asszony Budapestre költözött szüleihez, akik a Belvárosban házfelügyelők. — Gál László állomásfőnök is kolatársam és jó barátom volt. Együtt végeztük az elemi iskolát. Mindkettőnknek kis földszintes háza van a Kölcsey utcában. Gál László állandóan vendégségbe járt hazánk, de megtudtam, hogy az aranycsillagos állomásfőnök nem az én kedvemért jár hozzánk és szemrehányást tettem a feleségemnek, aki még mindig szép, csinos, szemrevaló 39 éves asszony volt. Az volt a gyanúm, hogy az asszony az aranycsillagra kacsintott. Azt mondtam a feleségemnek, hogy hagyja abba a kacérkodást Gál Lászlóval, mire így felelt: — Semmi közöd hozzá, különben is ártatlanul gyanúsítasz! Kurtán Miklós féltékenysége folyton fokozódott s amikor az asszony otthagyta, elatározta, hogy megbosszulja magát. Tegnap éjszaka dunaharaszti lakásának padlásáról lehozta a disznóölőkést, kocsmába ment, ahol másfél liter bort ivott meg, azután felkereste az állomásfőnököt, rátámadt és összeszurkálta. A merénylő szabót szándékos emberölés címén a csendőrség letartóztatta. A Friss Újság munkatársa beszélgetést folytatott a Beszkárt Damjanich uccai műhelyében Kurtán Miklós munkatársaival, akik elmondották, hogy a 44 éves iparos tíz éve állott a műhely alkalmazásában, mindig szorgalmas, derék munkás volt. Az utóbbi időben gyakran panaszkodott amiatt, hogy felesége elhidegült tőle, de arról nem beszélt, hogy a vélt csábító ellen véres bosszúra készül. Inkább azt hangoztatta, hogy elválik az asszonytól, úgy látszik azonban, hogy a válásba nem tudott belenyugodni s elkeseredésében határozta el a bosszúállást. őszinte Bíró: Kérem a tanú urat, tegyen őszinte tanúvallomást, öntsünk tiszta bort a pohárba. Védő (felugrik): Nagyságos elnök úr, erre a tanú nem lesz képes. Ő ugyanis borkereskedő.