Friss Ujság, 1936. április (41. évfolyam, 76-99. szám)
1936-04-01 / 76. szám
1946 április 1, szerda FRISS ÚJSÁG Halált hozó kukoricacsutka Megindult a vizsgálat on! Ágnes 56 éves hajósi asszony néhány nappal ezelőtt összeszólalkozott a szomszédjában lakó egyik fiatal leánnyal, aki kukoricacsutkával megdobta. Másnap az asszony rosszul lett és nem sokkal később meghalt. A vizsgálat megállapította, hogy a kukoricacsutka ejtette jelentéktelen seben keresztül vérmérgezést kapott. A különös halálesettel kapcsolatosan a kalocsai ügyészség megindította az eljárást. Kártérítést fizet a kincstár a lelkész fiának haláláért Az állam alkalmazottai felelősek az okozott kárért Bosznai Sándor vízvári református lelkész pert indított a kincstár ellen és kártérítést követelt fia ártatlanul kioltott életéért. Előadta, hogy 1933 tavaszán határőrök mulattak egy vendéglőben. Éjfél után az utcán többekkel öszszeverekedtek. A verekedés színhelyére sietett Illay Frigyes tanító a körorvossal és Bosznai Sándor Béla nevű fiával, aki a községben segédjegyző volt. Kiripolszky Dezső tizedest Bosznai arcul ütötte, mire Bódis János szakaszvezető fegyverhasználatot vezényelt és három határőr halálra szurkálta Bosznai Bélát. Az apa szerint a határőrök viszszaéltek hivatalos hatalmukkal, amiért a kincstár felelős. A bíróság elutasította a lelkész keresetét azzal az indokolással, hogy a kincstár csak szolgálatban lévő alkalmazottai visszaéléseiért felelős. A Tábla megerősítette az ítéletet. A Kúria megváltoztatta az elutasító ítéletet és kimondta a kincstár kártérítési kötelezettségelét. A felsőbírósági ítélet indoklása szerint az állam alkalmazottai mindenkor felelősek a kárért, ha a reájuk ruházott hatalommal visszaélnek, mert az állampolgár nem szegülhet ellenük akkor sem, ha azok nincsenek szolgálatban. Fiatal diákok kommunista szervezkedését leplezték le H Harmincnégy előállítás, kilenc őrizetbevétel A főkapitányság politikai osztálya hosszú ideig tartó nyomozás és figyelés után kiderítette, hogy a főváros egyes középiskoláiban kommunista szervezkedés folyik a diákok között. Megállapították, hogy a Moszkvából irányított mozgalomnak Szigeti Péter kereskedelmi akadémiai hallgató a vezére, aki Újpesten a Nyár utca 94. számú házban lakott. Szigeti bolsevista eszmékre oktatta a diákokat és diákleányokat, akik közül egyesek már érettségi előtt állanak, de vannak közöttük 10—11 évesek is. Harmincnégy egyént állítottak elő a rendőrségre, ezek közül 30 fiatalkorú. Valamennyiök ellen eljárás indult. A diákok kihallgatásuk során bevallották, hogy csoportokat alakítottak és az volt a tervük, hogy a nyári szünidő alatt az egyes csoportok üdülés ürügye alatt bejárják a vidéket és a földművesszülők gyermekei között fogják terjeszteni a kommunista tanokat. Az előállított diákok közül kilencet őrizetbe vettek és átadták a bűnügyi osztálynak. A többieket szabadon bocsátották, átadták őket szüleiknek, de az eljárás tovább folyik fellenük. Aó kormány javaslata nem segít a kézműiparosságon A felsőház éles támadása az ipari numerus klauzus ellen A felsőház kedden folytatta az ipari novella tárgyalását. Láng Lajos elismerte a kisiparosok felsegítésére irányuló törekvést, mindamellett nem hiszi, hogy a javaslat megszavazása után több munkaalkalom lesz a kisiparosok részére. A kisiparosságnak nincs tőkéje és most a tőkebekapcsolás lehetőségétől is elvágja a javaslat. A tőke sokszor kiuzsorázta az iparost, de ezeknek a visszaéléseknek meggátlására van tételes törvény. Nem érti, hogy a reformkormány nem hozta be azt az újítást, hogy a kisiparosok korlátolt felelősségű társaságot alapíthassanak. Bírói ítéleten túl szerinte nem volna szabad büntetni, mert az ezen túl eső pótbüntetés méltánytalanul sújtja a kisiparost. Igazságtalanság, hogy csak a kisipart akarják így megrendszabályozni és a gyáripart nem. Kifogásolta, hogy szimpla kihágás esetében is el lehet majd venni az iparigazolványt. Élesen kikelt az ipari numerus klauzus (zárt szám) ellen. Ez az ország hovatovább nem lesz más, mint numerus klauzusok szövevénye és visszajutunk a céhrendszerbe. Nem érti, hogy miért kell az egyszerű szakvizsga helyett mestervizsgát tenni. Bolatiny Braun Artúr a kézművesek számára a kormány segítségét sürgette és a szerzett jogok tiszteletben tartását kívánta. Székács Antal azt mondta, hogy a kézművesipar olyan ajándékot kap, amellyel nem tud mit kezdeni. Nem helyesli az ipari zártszámot, mert ez késhegyig menő versenyt fog fejleszteni az iparágak között, amibe bele fog szólani a politika és a demagógia is. Szterényi József báró a javaslat védelmében szólalt fel, de azt hangoztatta ezenkívül, hogy a liberalizmus nincsen eltemetve. A felsőház a vitát szerdán folytatja. Agyonverték a gazdát, félholtra szurkálták a feleségét Rémdráma egy kiskunlacházai családban a földbérlet miatt Borzalmas kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság tartja izgalomban Kiskunlacháza lakosságát. Szikora Béla 34 éves, nyolcvan holdas gazdát és annak 25 éves feleségét házuk udvarán vérbefagyva találták. Az asszony eszméletlen volt. Testén több súlyos sebet találtak. Szikora Bélát az orvos a mentőkkel Budapestre, kórházba akarta szállítani, de a gazda útközben belehalt súlyos sérüléseibe. Szikora Béláné néhány percre magához tért s elmondta, hogy az örökség és vagyon miatt többször elkeseredett vita volt a család tagjai között. Férje a múlt évben bérbe vette bátyjának, Szikora Józsefnek a birtokát, mert az ki akart vándorolni Amerikába. Miután a kivándorlás nem sikerült, Szikora József arra kérte öccsét, hogy hatálytalanítsa a bérleti szerződést, de ez nem akart belemenni. Emiatt és egy régebbi örökösödési ügy miatt a két testvér között annyira feszült volt a viszony, hogy nem is beszéltek egymással. Tegnap Szikora József megjelent Szikora Béláéknál és egyezkedni próbált. A tárgyalás eleinte csendesen folyt a család tagjai között. Később azonban heves vita támadt. A vita hevében Szikora József vasvillát ragadott és ezzel támadt Szikora Bélára. A megbeszélésen részt vett Egyed Lajos nyugalmazott rendőrfelügyelő is, Szikora sógora, aki baltát kapott fel, Szikora nővére pedig vasdarabbal. Szikora édesanyja fahusánggal támadt Szikora Bélára. A szerencsétlen ember védekezett, de a rázúduló ütések elől nem tudott menekülni. Fejét, mellét össze-vissza verték, úgyhogy eszméletlenül véresen esett össze. A feldühödött rokonság ezután Szikora Bélánéra támadt és több szúrást ejtett rajta. A fiatalaszszony is eszméletlenül esett össze. A merénylők az eszméletlen házaspárt kivonszolták a szobából az udvarra és a fáskamrába vitték. A véres családi dráma után Egyed Lajos megszökött, a többi merénylőt azonban a csendőrök elfogták és kihallgatásuk után letartóztatták. A pestvidéki törvényszék széleskörű nyomozást indított. A lovak már nem félnek a motorzajtól A francia hadgyakorlatokon a lovasság olyan gyakorlatokat is végzett, hogy a lovak sorfala között motorokat dübörögtettek tova. Ilyen módon szoktatták hozzá a lovakat ahhoz, hogy ne féljenek a motoroktól. . Diáktragédiát okozott a talált revolver A pestszenterzsébeti iskola udvarán súlyosan megsebesült egy kisfiú Súlyos szerencsétlenség történt kedden délelőtt Pestszenterzsébeten a kálmán utcai polgári iskola udvarán. Kazinczky József, a polgári iskola IV. osztályának tanulója kedden reggel, amikor az iskolába ment, a Szent Imre herceg úton egy forgópisztolyt talált. Megörült a fegyvernek, zsebretette és elvitte magával az iskolába, ahol a tanóra alatt a padban forgatta, tisztogatta, fényesítette, játszadozott vele. Óra után a diákok kivonultak az udvarra, ahol Katinczky József elővette a pisztolyt és mutogatta társainak. A fiúk érdeklődéssel állták körül Katinczkyt, aki megmagyarázta a fegyver alkatrészeit és közben ujjával a pisztoly ravaszához ért A fegyver elsült, a következő pillanatban pedig az egyik közelben álló diák, Komlosán György IV. polgárista felsikoltott és vérző testtel a földre zuhant. A forgópisztoly golyója Komlosán György combjába fúródott. A mentők súlyos, de nem életveszélyes állapotban szállították a diákot a Szent István-kórházba. Kazinczky József rémülten látta, hogy milyen szerencsétlenséget okozott a talált fegyver, sírva fakadt. A szerencsétlenség színhelyén megjelent rendőri bizottságnak a kisfiú elmondotta, hogy miképpen jutott a fegyverhez, amelylyel csak játszani akart és amelyről nem tudta, hogy töltve van. A vizsgálat megindult. — Kun Béla már Madridban izgat. Kun Béla eddig Barcelonában tartózkodott, ahol tárgyalásokat folytatott a spanyol kommunistavezérekkel és előkészítette a polgárháborút. Nagy pénzösszeg felett rendelkezik és rengeteg pénzt osztott ki a kommunista agitátorok között. Vele van állandóan Nonov hírhedt orosz kommunista agitátor, aki már több forradalmat szervezett meg. Most Kun Béla Madridba utazott, hogy a spanyol fővárosban is izgasson a Szovjet megbízásából.