Friss Ujság, 1937. október (42. évfolyam, 223-248. szám)
1937-10-01 / 223. szám
1937 október 1, péntek FRISS ÚJSÁG Vita a választójogról Íll: bükki kiránduláson megállapították a Ház őszi programját A kormány és az egységespárti képviselők tegnap nagyszabású kirándulást rendeztek Bükkszékre és Parádra, majd megtekintették a recski ércbánya üzemét. Ezen a kiránduláson politikai kérdések is szóba kerültek. Darányi Kálmán miniszterelnök közölte a képviselőkkel, hogy ősszel a parlamentben elsőnek a tűzharos javaslatot kívánja letárgyaltatni, azután sor kerül a mezőgazdasági munkások öregségi és rokkantsági biztosításárólszóló javaslatra, majd a felsőház reformjára. A választójogi javaslat még korántsincs készen, csak az adatgyűjtés fejeződött be. A választójogra vonatkozóan a Nemzeti Egység Pártjának tagjait a kormány sorozatosan fogja tájékoztatni. Csütörtökön délután meghívták az egységes pártba Somogy, Zala, Fejér, Győr és Sopron megye képviselőit, akik előtt Mikecz Ödön igazságügyi államtitkár ismertette a választójogi statisztikai anyagot. Egyelőre az a terv, hogy az egyéni kerületi választás mellett lajstromos titkos szavazási választási rendszert is vezetnek be. Attól félnek azonban, hogy ezt a vegyes választási rendszert az ellenzék nem fogadja szívesen. M\\VXX\XVX\X\X\X\\V\\V\.V Nagy elkeseredés az alacsony mustárak miatt A kistermelők, a tanyaiak elestek az irányított vásárlástól Az idei mustértékesítés súlyos teherként nehezedik a szőlősgazda Vállára. A legtöbb helyen csak annyit kap érte, hogy fedezni tudja a termelési költségeket. A földművelésügyi kormány négy akcióval iparkodott segíteni a szőlősgazdákon. Egyes termelőhelyeken borközraktárak építését kezdték meg. Sajnos, ezek a borközraktárak még nem készültek el teljesen. Fél hónap kell ahhoz, míg átadhatók lesznek a forgalomnak. Ez a körülmény természetesen káros az értékesítésre. A kormány a Mezőgazdák Szövetkezete útján mustsűrítés céljára vásárol. Azokon a helyeken, ahol mustsűrítésre berendezkedett gyárak, telepek vannak, ott cukorfokonkint kéttizedfilléres alapon vásárolják a mustot, ami annyit jelent, hogy hektónként átlag tizenkét pengőt kap a gazda. Kecskeméten, ahol 200 ezer hektó must termett az idén, vontatottan megy az ilyen mustvásárlás, mert nincs megfelelő mennyiségű hordó. A kormányakció harmadik része, hogy az árszintemelések céljából a külföldre szállító borkereskedőket kötelezték arra, hogy 5 ezer hektolitert cukorfokonként szintén héttized filléres alapon vásároljanak össze. Ezeknek a kereskedőknek a legnagyobb része máris megvásárolta a kikötött ötezer hektót. Az újborból párlás céljára fog az állam vásároltatni és fokonkint 1,2 fillért fizetni. Ez utóbbi kedvezményben csak azok a gazdák részesülnek, akiknek hordójuk van és be tudják szűrni a mustot. Az irányított vásárlás kedvezményében a szőlősgazdáknak a fele sem részesül. A kistermelő helyek, a várostól távol eső tanyai szőlősvidékek kiestek belőle. Ott megjelennek a kereskedők és cukorfokonként négy-öttized fillért űzetnek, ami hét pengő 50 fillérnek, 8 pengő 50 fillérnek felel meg hektónként. Az alacsony árak miatt nagy az elkeseredés a szőlősgazdák között, akik abban reménykedtek, hogy az idén már megtalálják szátortásaikat. Lelőtte szerelmesét az elhagyott huszár A bíróság előtt kisemmizésével védekezett Rákosszentmihályon véres merénylet történt május harmadikán. Lukkács István 52 éves nyugalmazott huszártiszthelyettes agyonlőtte szerelmesét, Katona Zsuzsannát. Lukács elmondta a bíróság előtt, hogy hét év óta különváltál fél feleségétől. 1929-ben megismerkedett Katona Zsuzsannával és neki ajándékozta értékes budai telkét, sőt hatezer pengőért Rákosszentmihályon házat is vett a leánynak. Később megbánta az ingatlan odaajándékozását, a telek felerészét visszakövetelte, de Katona Zsuzsanna hajthatatlan maradt. Ettől kezdve állandó volt közöttük a szóváltás és nem egyszer össze is verekedtek. — Bűnös vagyok, — mondotta a korán megrokkant huszártiszthelyettes. — Tizenkét évig éltem együtt a feleségemmel, akit Katona Zsuzsa miatt hagytam el. Ha meg nem ismerem a leányt, ez a tragédia nem következik be. Akkor hidegültünk el, amikor 72 éves öreg anyámat durván megtámadta. Pofonütöttem. Ezt nem tudta megbocsátani. Most már a telket is sajnáltam. Május 3-án Zsuzsi összecsomagolt. Én elkeseredésemben főbe akartam magamat lőni. Az elnök fejét rázva jegyezte meg: — Milyen különös, magát akarta megölni és Katona Zsuzsát lőtte fejbe! — Bizony különös, — válaszolta a vádlott — de könnyű ezt ilyen hidegen mondani. Kérem, amikor egy nő, akire az ember mindent rááldoz, ott akarja hagyni... — Hagyja abba, — kiáltott rá az elnök — akkor maga ebből nem csinált olyan nagy lelkiismeret furdalást! A vádlott a továbbiakban azt mondotta el, hogy lakásuk kapujánál kérlelte a leányt a visszatérésre, értsék meg egymást, ne bántalmazza az anyját és éljenek nyugodtan ezentúl. A leány azonban élesen kifakadt, ami annyira felháborította, hogy a revolvert előkapta és önkívületi állapotában elsütötte. Utána önként jelentkezett a rendőrségen. — Valakit hátulról lelőni, mint egy kutyát, nagyon szégyenletes dolog, — állapította meg az elnök. — Nem lehetett maga olyan feldúlt állapotban, ha utána még a postára ment és magánügyeit intézte. — Én nem akartam agyonlőni,— védekezett a huszár — csak utánalőttem. Több tanú vallomása szerint Lukácsék áldatlan életet éltek és napirenden volt közöttük a tettlegesség. Miután a bíróság újabb tanúk kihallgatását látta szükségesnek, a tárgyalást elnapolták. A Szovjet beavatkozik a japán-kínai háborúba Kína császárává akarják koronáztatni Mandzsúria uralkodóját Angliában egyre terjed a japán elleni bojkott-mozgalom. Az angol munkáspárt a parlamentben határozati javaslatban fogja követelni a japán áruk nemzetközi bojkottját. A légi támadások nyílt kínai városok ellen egyre tovább folynak és Japán most azal akarja szépíteni a támadásokat, hogy Kínát a szovjettel való szövetkezéssel vádolja. A japánok attól félnek,hogyOroszország most már nyiltan támogatni fogja Kínát és ezért minél előbb le akarják verni a nagy sárga birodalmat. Angliában és Franciaországban azt hiszik, hogy amennyiben Japán megnyeri a háborút, akkor egész Kina fölött magához fogja ragadni az uralmat. Ilyen módon akarva éket verni Szovjet-Oroszország és Kína közé. A háború után az egykori kínai császárt, Pu-Yit, aki most Kang- Teh néven Mandzsúria uralkodója, meg akarják tenni egész Kína császárjává. 3 i GIP Macy. Kift. $ 1| ) A kivetkező iMp^főárusifiók JJ BS A—B—C-sorrendben ajánlják sorsjegyeiket? BANKHÁZ BW& W* 81 tp* R Károly kirily-nt 1 H 19 Telefon: SU’-lOt B vntC nskHF AlapitUtott: 187* REN^^AHír Andrássy-ut 66. Tel.: 128—647 ■ * rkl?I t? I BANK .1® IjJ ij » Erzsébet-krt 19 Telefon: 182-994 I £ I i fa ]l Kossuth L.ajos-u.4 I.. m m —I..J Telefon 189-880 ^ ^er- K- T., osztály* -orsjegy fóárusító Jt A J^ HAnírássy útl^ WH lilfUillllI fWMirliiil Jfl Te 1P fon : 118-999 és Társa bankház l'iii I M 6 9 Petőfi Sándor-u. Q V Wllifal V Telefon: 187-247 9 BANKHÁZ 8 *’* - ILB L -] részvénytárpTFág I rT',T,'M17'0 ÉS TAKSA 1. 1 ÍV lúli tekCz-körut tm Sürgönyeim „Ittnyer** Telefon : 128-741 KELLNERG V % bank, Erzsébet-körut 88. T.: 141-548 fl Hm H Kossuth I.ajos-u. a -BLfL Bfl k. M K ^ Fiók Erzsebet-krtl* Telefon: 269-072 Horthy Miklós* mmmmmm átl&Zmmaaammxmmmmmmmmmmi. nt 9. ~ ___________________' flffUfUl SÁNDOR ÉS TÁRSA 811 \ hál V Dorottya*utca 3 9yf erf S »fiFfi M Wurm utca sarok w W Telefon: 181—431 SCHONSSS SCHWM.M NP CUCHT,'mm&MK K0 V"?Kálvintér mellett) Tel.: 137-291 Pál bankhál József-körút 9. WB& esert ^23 Telefon: 136-8374 mm____«M»______és Társa * 59 km fkB WE m K bank- és váltóüzlet B lilll ImTM w Krarséi,vt"ki rut9 fR jjffl Telefon: 131-933 r" v" xi—XT—ttfj és tArsa I I I I il 4 SzeVvlta-tér & M ML. A ti Jt k " Telefon: 180-901 jfilaplyi és f irq SfiJI B V.. Szent István-i.aini 21 fin 'mm fi® Jgfm Telefon: 123-271 í fpeladta: Leonyid tisuli vállalatéi ^ Erzsébet-kert 39 (Alapítva 1898) Telefon • 142 IBS L . Feloszlatták a német evangélikusok szervezeteit. Himmler, a német rohamcsapatok birodalmi vezetője és a német rendőrség főnöke elrendelte, hogy a hitvalló egyház szervezetei által létesített pótfőiskolákat, munkaközösségeket, diák- és vizsgahivatalokat feloszlassák. Egyúttal betiltotta a hitvalló egyház által rendezett öszszes hittudományi tnfolyamokat is.