Friss Ujság, 1940. május (45. évfolyam, 98-121. szám)

1940-05-08 / 103. szám

Ma: Friss Gyermekújság 45. évfolyam, 103. szám Előfizetési ár: (Helyben és vidéken) Bar hónapra .... 1 P 50 fillér Negyedévre .... 4 P 50 fillér Holifildön az evifizetési Ár hétszeres Egyes szám ára: Hétköznapon...................... 6 fillér Vasárnap..........................12 fillér Ára 6 fillér Budapest, 1940 május­a, szerda POLITIKAI NAPILAP szerkesztőség és kiadóhivatal BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ­ UTCA 8 Telefon: *124-299 AZ ANGOLOK BEISMERIK NORVÉGIAI VERESÉGÜKET Az angol miniszterelnök beszéde az alsóházban —* Beszámoló a szövetséges hajóhad földközi tengeri mozdulatairól Fokozódik az izgalom a Balkánon Kedden délután tartotta meg az angol alsóház nagy érdeklődéssel várt ülését. Az általános vita meg­indítása előtt több képviselő a há­borúra vonatkozólag kérdést inté­zett Stanley hadügyminiszterhez, aki csak pár szóban érintette vá­laszában Dániának a németek ál­tal való megszállását. Amikor Chamberlain miniszterelnök szó­lásra emelkedett, belépett Chur­chill és a miniszterelnök mellett foglalt helyet. Chamberlain azzal kezdte beszédét, hogy a minap kénytelen volt több dolgot elhallgatni, hogy a katonák életét ne tegye ki felesleges veszélynek. Már akkor tudta, hogy a csapatokat Andals­­nestől visszavonták, valamint a Namsosyról álló csapatokat is el kell szállítaniok. Ezután tisztele­tét és csodálatát fejezte ki a hadi­­tengerészet iránt, hogy a nor­­végiai visszavonulást egyetlen éj­szaka alatt bonyolította le anélkül, hogy veszteség érte volna. A kö­vetkező hajnalon a németek ötven bombavetőt küldtek a hajók üldö­zésére, de nem következett be na­gyobb veszteség. Az ellenség egy angol és francia torpedórombolót semmisített meg. Megállapította, hogy a délnorvégiai hadjárat véget ért. Majd rámutatott arra, hogy az an­golok sokkal jobban felszerelt és nagyobb létszámú ellenséggel vol­tak kénytelenek szembeszállni. A visszavonulás Délnorvégiából nagy és mély megütközést keltett nem­csak a képviselőházban, hanem az egész országban. (A munkáspárt erre megéljenezte Chamberlaint.) Az állandó zaj miatt az elnök ki­jelentette, hogy nem hajlandó tűr­ni a miniszterelnök beszédének folytonos megszakítását. Kijelen­tette a miniszterelnök, hogy a visz­­szavonulás nem hasonlítható össze a Gallipolinál történt visszavonu­lással. Délnorvégiában csak egy hadtest harcolt és a veszteség úgy emberben, mint hadianyagban na­gyon csekély. A németek sokkal nagyobb veszteséget szenvedtek minden téren. A miniszterelnök ezután kitért arra, hogy Anglia tekintélyét m­egcsorbí­­totta és barátait lehangolta az a körül­mény, hogy pillanatnyilag az ellenség dia­dalmaskodik. Megdicsérte Franciaország kitar­tását. Közel- és Középkeleten a helyzet megnyugodott azzal, h­ogy a Földközi tengeren visszaállítot­ták a hadihajók rendes elosztását. A svéd kormány politikájáról ki­jelentette, hogy ha Svédország ki­­tart a semlegesség mellett, akkor ez a semlegesség mindkét hadvi­selő féllel szemben a legszigorúbb mértékben fenn fog állani. Hozzá­fűzte, hogy Svédország nem kifo­gásolja a Narvikba való csapat­­szállításokat, abba a városba, mely a svéd ipartelepek kapuja. Chamberlain azzal folytatta, hogy előre tudták, hogy a nor­­végiai vállalkozás igen kockázatos lesz. A norvég kormány és a hadsereg azonban sürgős segítségért for­dult Angliához és követelték, hogy támadják meg Trondhjemet is, amely rendkívül fontos úgyis mint kikötő, úgyis mint a király és a kormány székhelye. Okuk volt fel­tételezni, hogy a német utánpót­lást meg tudják akadályozni a vasútvonalak és hidak felrobban­tásával, valamint az Oslóból északra vezető két völgyben lévő utak szétrombolásával. Sajnos, nem sikerült idejében a tervet végrehajtani, kivéve néhány hidat, amelyeket az angol osztagok felrobbantottak. Azt is mondták, hogy nem lett volna szabad a finnországi expe­­díciós hadsereget feloszlatni, mert ha megelőzték volna a­ németeket a norvég kikötők elfoglalásában, sokkal nagyobb erőket lehetett volna a hadszíntérre küldeni. Chamberlain arra kérte a képvi­selőket, hogy ne alkossanak elha­markodott véleményt az eredmény­ről. A háború még nem ért véget. Norvégiának nagy kiterjedésű ré­szei még nem kerültek német kéz­be. A király és a kormány norvég­­földön tartózkodik és maguk körül gyűjtik majd a norvég haderők megmaradt részeit, hogy folytas­sák a harcot. Ebben a harcban ol­dalukon leszünk. Németország ha­talmas és elsőrendűen felszerelt hadseregei úgy vannak elhelyezve, hogy bármely pillanatban bárhol támadásra készen állnak. Készen akarunk lenni, hogy minden táma­dást, bárhonnan is jöjjön az, felké­szülve visszaverjünk. Sok jó leckét fogunk még ta­nulni. Eljöhet az idő, amikor az ország ellen irányuló háború legborzal­masabb támadásával találjuk ma­gunkat ,szemben. Ezért nem sza­bad magunk között civakodnunk, hanem szorosan össze kell fognunk és minden erőnket, a győzelemre kell összpontosítanunk. Kísérletet tettek arra, hogy a kormány egyes tagjai között ellen­téteket idézzenek fel. Köztünk nincs semmiféle ellentét. Közü­lünk senki sem mesterkedett a másik ellen. Ez nem jelenti azt, hogy ellenezne változásokat a kor­mány személyi összetételében vagy a kormány egyes tagjainak mű­ködési körében. Utalt arra, hogy március 11-én felkérte Churchillt, hogy vállalja el a katonai egyez­tetőbizottság elnökségét. Churchill felhatalmazást kapott a kormány­tól, hogy irányítsa a vezérkari főnökök bizottságát. Ilyen körül­mények között Churchill nap-nap után felülvizsgálja a hadművele­teket és különleges felelősséget visel. Churchill emellett meg­marad a tengernagyi hivatal élén is. Hogyha Churchill úgy találja, hogy aki feladata következtében nehézségekbe ütközik, abban az esetben intézkednek, hogy más vegye át a tengernagyi hivatalt. Kijelentette, hogy ezt az elhatá­rozást a norvégiai hadműveletek előtt hozták. Végül felhívta az alsóház tag­jait, hogy ezekben a kemény na­pokban a háborús erőfeszítés fokozá­sával foglalkozzanak. A kormány minden lehetőt meg­tesz, hogy behozza azt az előnyt, amit Németország hosszú évek előkészületével nyert. A beszéd végén azt mondotta, hogy szakadatlanul kell fokozni az erőket, hogy Anglia ott osztogassa a csapá­sokat, ahol éppen akarja. Chamberlaint megtapsolták, utána pedig Attlee munkáspárti vezér emelkedett szólásra és részletes bírálatot gyakorolt a kormány fölött. Más vezetőkre van szükség Attlee, az ellenzéki munkáspárt vezére elismeréssel adózott azok­nak a brit, francia és norvég kato­náknak, akik Norvégiában igen nehéz viszonyok között nagy bá­torsággal verekedtek. Mindamel­lett — tette hozzá — visszavonulás történt, ami kudarcot jelent. Chamberlain a múlt csütörtökön túlságosan bizakodó volt és Chur­chill még őnála is vérmesebb re­ménységgel beszélt. A nagy vára­kozást természetszerűleg súlyos csalódás követte. A norvégiai had­műveletekkel el is késtek. Andals­­nesben és Namsosban a szövetséges erők partraszállása tíz nappal az­után történt, hogy a németek csa­patokat tettek partra Trondhjern­­ben. A Délnorvégiában vívott há­ború határozott kudarccal járt. Sem az előkészítés, sem a végre­hajtás nem volt megfelelő. A kor­­mány vak és süket, ha nem veszi észre, hogy az ország népének széles rétegeit aggály tölti el. Ez nemcsak a norvégiai esemé­nyekre vonatkozik. Sokan úgy vé­lekednek, hogy a hadviselésért felelős államférfiak a múltban egyik kudarcot a másikra hal­mozták és Norvégia esetét meg­előzte Csehország és Lengyelor­szág esete. Az ország mostani élet-halál küzdelmében sorsunk nem lehet ilyen emberek kezében. Általános a vélemény az ország­ban, hogy ezt a háborút nem fog­juk elveszteni. Ahhoz azonban, hogy megnyerjük, más vezetőkre van szükség. Sinclair, a szabadelvű ellenzék ve­zére vereségnek mondta a norvé­giai visszavonulást és ezért a ve­reségért a kormányt tette fele­­lőssé.

Next