Friss Ujság, 1947. július (3-28. szám)

1947-07-02 / 3. szám

A napszámos helyzetére akarjuk ma felhívni a figyelmet. Minden munkás béréből él és ha keresete nincs arányban az élelmiszerek és iparcikkek árával, akkor élete keservessé, nyomorúságossá vá­lik. A háború pusztításait, a német fosztogatás nyomait el­tüntető munkásság az első években bizony éhezve vállalta az országépítés nagy munkáját De ahogy javul a termelés, ahogy élelmiszerekből és ipar­cikkekből mind több és több kerül piacra, úgy követeli meg — jogosan — a munkás is a maga nagyobb részét. A forint­­bérek kétségtelenül javítottak valamit a helyzeten, de nem mindenki számára. A segéd­munkás, a napszámos bére, mi­vel rém akkoriiban dolgoznak, nem adott lépést tartani a drá­gulással. Ez a nehéz munkát végző réteg, amelyben legtöbb a nagycsaládos ember, türel­metlenül várja helyzetének ja­vítását. Örömmel látjuk, hogy az új kollektív szerződésben, melyet a Szakszervezeti Tanács készített, gondoskodása történt erről. Nemcsak az általános bérszínvonalat emelik fel, tehát lehetővé teszik, minden munkás számára, hogy keresetéért töb­bet vásárolhasson, hanem az órabéres munkások helyzetének javításáról külön intézkednek. Az új kollektív szerződés kö­zelebb hozza az elmaradt óra­bérek,­ az akkordosok kerese­téhez­. Ez természetesen nem­csak a segédlz­ukásokra vonat­­­­kozik, hív­a azokra a betaní­tott és szakmunkásokra is, akik munkájuk természete miatt ak­kordban nem dolgozhatnak. Az I. kollektív szerződés sok más eren­­yt is jelent a munkás számára, de mindezt még a gyárosokkal is el kell fogad­tatni. A Szakszervezeti Tanács számít arra, hogy ez egész si­mán nem történhet meg. A gyá­rosok ma már ismét minden fillért megnéznek, mielőtt a bo­rítékba tennék. De a Szakszer­vezeti Tanácsnak úgy kell ve­zetnie a tárgyalásokat, hogy a munkásságot ne érje csalódás. Mert bár senki sem vár csodát augusztus elsejétől, várjuk helyzetünk határozott javulá­sát. A munkásság ismét egy lé­pést akar előre tenni munkája megbecsülése és a megérdemelt bérrendezés terén. Yft Q­­ "i ff y t Ma: Keresztrejtvény /c' Ára 30 fillér ............. .....................................■ ■■ ^ S &/ Budapest, 1947 .#• 0\ 6' /\/ Július 2. szerda 1 " \ POLITIKAI NAPILAP tm-rm-rm .m m _ ___ ^ ... Szerkesztőség P DICO II S€*AI* hétköznap 30 fillér BP* HK I % p 3 vi, nagymun­uka 3 vasárnap színes I p $ fiW-M­a­fii P&B t e . e . o n , melléklettel 40 fillér IKi H II W 225-003.225.064 Hurokra kerü­lt a forradásosnyakú betörő Hazatért hadifoglyok névsora Portalanítani­­kell a várost a hőhullámban! Hőhullám árasztotta el az orszá­got. Verejték­esen halad az újjá­építés munkája. Forró napsütés­ben folyik az aratás. Gyárakban, üzemekben, műhelyekben, irodák­ban, mégis sehol sem lankadnak az izmok, ha fáradságosabb­ is, ke­servesebb is a munka. A záporok, melyek a főváros felett és az egész országon átvonulnak, csak pillana­tokra enyhítik a rendkívüli mele­get. Test és lélek üdülésre vágyik. Az utcákon, különösen a külváro­sokban és a romos városrészekben rengeteg az egészségtelen por. A németek és a nyilasok elrabolták a főváros Köztisztasági Hivatalának berendezéseit, az öntözők­ocsikat, pedig milliók érdeke követeli, hogy a forróságban minél keve­sebb legyen a por és az ártalmas szemét. Egyik képünk azt mu­tatja be, amikor a fővárosi utcát gumicsővel locsolják, a másik ké­pünkön egy fiatal kislány moso­lyog a forróságban. Ő könnyent elviseli a hőhullámot, hiszen könnyen van öltözve! ­ Rejtélyes, véres szerelmi dráma a Sz­abadsághegyen Gyilkosság és öngyilkosság a nyaraló bezárt szobájában Ki az ismeretlen szőke áldozat? Kedden délben két éles lövés verte fel a Szabadsághegy csend­jét. A lövések a Práger-féle ve­gyészeti üzem Béla király­ úti nyaralója felől hallatszottak, melynek egyik első emeleti szobá­jában drámai körülmények között lőtte le Havas János a cég egyik vezető tisztviselője szerelmesét, majd a fegyvert önmaga ellen fordítva, öngyilkos lett Munkatársunk a rendőri bizott­ság előtt érkezett a helyszínre és így tulajdonképpen ő vezette le a nyomozást a rendkívül érdekes­­ségű bűnügyben. A gyönyörűen gondozott virá­goskertben fekvő villa házfelüsíye­­­­lőjével Sebők Károlylyal beszélünk először. Sebők elmondotta, hogy­ Havas János reggel háromnegyed kilenckor érkezett a nyaralóba, ugyanazzal a feltűnően csinos 30 év körüli szőke nővel, aki­vel ott már többször m­eg­­szállt, de akinek nevét senki nem tudta. Tizenegy előtt néhány perccel Ha­vas magához kérette Sebőköt, kulcscsomót nyújtott át neki és a kulcsokat beküldte a Práger cég honvéd utcai irodájába. Mint ké­sőbb kiderült, Harap lakásának kulcsait küldte el a házmesterrel és ezzel egyben biztosította, hogy a gyilkosság pillanatában férfi nem fog a közelben tartózkodni. Sebők Károlyné, a házfelügyelő felesége, kétéves szőke kisleányá­val a karján, a­z ijedtségtől még mindig remegve mondja el, alig­hogy férje elment, megérkezett egy idősebb és egy fiatalabb hölgy. Ezek előadták, hogy a Havas Já­nossal ideérkezett nő rokonai, (mint megállapítottuk az áldozat anyja és húga volt a két nő), és Havas Jánossal akartak leszólni Ahogy megindultak a lépcsőn, Havasék első emeleti szobája felé, gyors egymásutánban dördült el a két lövés. Ekkor szaladt ki lakásából Kunszt Ferencné, a nyaraló egy másik alkalmazottja, aki úgy vélte, hogy az agyonlőtt nő segélykiáltásait hallja. Amikor a szobaajtót feltörték, is.

Next