Friss Ujság, 1947. szeptember (54-77. szám)
1947-09-19 / 68. szám
1947 szeptember 19. péntek FRISS ÚJSÁG Embernagyságú harcsa került horogra A képünkön látható gyönyörű lesőharcsát Kókler István fogta. A tizenhat kiló súlyú, csaknem embernagyságú harcsa a Neptun vizén, a Tulipántanya mellett került horogra. A szerencsé a horgász kezében tartja botját, amellyel a hatalmas állatot megadásra kényszerítette. felakasztották a tömeggyilkos Séra Jánost Példátlan izgalmak az ítélet végrehajtásánál A szerdai nap folyamára attól ijedt a híre, hogy Séra János nyilas tömeggyilkos a Bizalomházban történt öngyilkossági kísérlet miatt megmenekült egy időre a bitótól A késő délutáni órákban Ferenc Sándor drs a gyűjtőfogda főorvosa megvizsgálta Séra János és arra a megállapításra jutott hogy sérülései csak felületesek, a nyakán lévő sérülések csupán csak karcolások voltak és a csuklóin sem vágta át az ütőereket. Ezután a főorvos értesítette a népbíróságot, hogy az ítélet a szerda nap folyamán végrehajtható. Miután a Séra ügyével foglalkozó tanács elnöke már a törvényszékre eltávozott, a népbíróság Hollósi tanácsát bízta meg a kegyelmi kérvény elutasításának ismertetésével Az elítélt tömeggyilkos, amikor közölték vele, hogy az ítéletet végrehajtják, ájultnak tetette magát, majd később hisztérikusan zokogott és kiáltozott. Amint a tanács közölte az elítélttel, hogy végrehajtják rajta az ítéletet, viselkedése egy csapásra cinikussá változott, abbahagyta a színlelést és egy pohár pálinkát leért. Amint felhajtotta a pálinkáspoharat, trágár szavakkal szidta a demokráciát és dicsőítette a nácikat. Még a bitófa alatt, is kiáltozott egész addig, míg Bogár János ítéletvégrehajtó nem illesztette a nyakára a kötelet. Az ítéletvégrehajtó negyedhétkor jelentette a halál beálltát. A gyümölcspiacot kezdték ki az árdrágítók Razziák folynak Gyöngyösön, Kecskeméten és Jánoshalmán Csütörtökön nagy meglepetés érte a pesti háziasszonyokat a csarnokikban és piacokon. A szőő ára 3.30, az őszibaracké 10, a szilváé 2.70, a görögdinnyéé 1.10 forintig emelkedett kilónként. A drágulás már a Vásártelepen kezdődött, mert a vidéken működő feketéző árdrágítók vásárolták össze a gócpontokon a gyümölcsöt és csak magasabb áron voltak hajlandók a gyümölcskereskedőknek átadni készleteiket. A Gazdasági Rendőrség már felfigyelt a drágulási folyamatra. Gyöngyösön, Kecskeméten és Jánoshalmán megkezdte a fölösleges drágítókezek kiküszöbölését. A zöldségpiacon csak a paraj és zöldpaprika ára emelkedett. Burgonya jelentős tételben érkezett a Nyírségből és Somogy megyéből. Nagykereskedelmi árak a Vásártelepen: Gülbaha-burgonya és nyári rózsa 1.04. Ella 0.88. étkezési Krüger 0.80—0.82. makói hagyma 1.70—1.80. másvidéki 1.40 —1.50. fokhagyma 0—7. káposzta 0.50—0.70. kel 0.00—0.70. vöröskáposzta 1.60—2. kalarábé 0.40— 0.50. karfiol levéllel 1.20—1.60. tisztítva 2—3. főzőtök 0.60- 0.80. céklaróna 1.50—1.60. sóska 1.50—2. paraj 1.80—2. paradicsompaprika 1.20—2. cseresznyepaprika 1.40—1.80. zöldpaprika 1—1.60. zöldbab 2—2.40. paradicsom 0.60—1. zöldtengeri csöve 0.35—0.40. sárgarépa csomó 0.60-4190. gyökérzöldség csomó 0.60—0.90. sárgarépa súlyra 1—1.20, gyökérzöldség súlyra 1.80—2.20, kapor csomó 0.60—0.80, zeller csomó 1.20—2.50, torma 4—6, Jonathán-alma 1.60—2, egyéb minőség 1—1.60, körte 1—2.40, magyaváló szilva 1.20—2, muskotály 1.80— 2.20, olasz kékszilva 2—2.40, szőlő 2.20—3.20, őszibarack 1.80—8, sárgadinnye 0.80—1.60, görög 0.60— 0.80, csiperkegomba 8—12, héjasdió ,5—7, héjasmandula 4—4.50, tojás:ládaáru 0.82, kiolvasva 0.84 0.85 forint. GEDULDIGER BÉLYEGZŐGYÁR BUDAPEST, VI., TELEFON: 122 954 BAJCSY ZSILINSZKY-ifj .? 7 Harc a burgonyadrágaság ellen Különleges detektívcsoport utazott Szabolcsba A gazdasági rendőrségről 30 tagú nyomozócsoport utazott Szabolcs megyébe, hogy az ott folyó burgonyaspekulációt teljesen felgöngyölítse. A burgonya napok óta drágul, bár az ÁFOSz és a Községi Élelmiszerüzem mindent elkövetett, hogy olcsó burgonyához juttassa a főváros lakóit. Az olcsó burgonyának rendkívüli akadálya a Szabolcs megyében fellépő spekuláció. Ennek letörésére indult a 30 főnyi nyomozócsoport. Nyíregyházán, Kisvárdán és Nagykállóban ütötték fel a főhadiszállást és innen kiindulva fogják ellenőrizni az egész burgonyatermő vidéket. A csoport rendkívüli felhatalmazást kapott minden burgonyaárdrágító és üzérkedő azonnali őrizetbevételére. Csehszlovákia együtt akar működni a haladó Magyarországgal Mi újság a nagyvilágban? Az Egyesült Nemzetek Szövetségének , legutóbbi ülésén Marshall amerikai külügyminiszter kifogást emelt az ellen, hogy Görögország északi szomszédai, Jugoszlávia és Bulgária segítik a szabadságharcosokat. Nem kétséges, hogy ezzel el akarta terelni a figyelmet Amerikáról, mely dollárral, hadianyaggal állandóan segíti a népelnyomó görög kormányt. Felszólalása további részében az úgynevezett vétójog ellen beszélt. A nagyhatalmak között ugyanis olyan megállapodás van, hogy ha közülük bármelyik valamilyen javaslat ellen vétót, azaz kifogást emel, akkor azt a javaslatot nem lehet keresztülvinni. Ezzel a megállapodással a nagyhatalmak közötti egyetértést akarták megerősíteni. Amerika ezt a megállapodást szeretné most keresztülhúzni, hogy az Egyesült Nemzetek Szövetségének működését kizárólag saját uralmi céljaira fordítsa. Az amerikai külügyminiszter felszólalása után Lengyelország követe kifejtette, hogy Görögországban Amerika részéről állandóan kísérletek történnek olyan kormány megerősítésére, amelyet a nép többsége nem óhajt és azután az előállott helyzetért a szomszéd államokat hibáztatják. A lengyel megbízott határozottan ellenezte a vétójog minden módosítását. Gyors ütemben folyik a szlovákiai összeesküvés felgöngyölítése. Eddig több mint 100 embert tartóztattak le. Az összeesküvő szervezet összeköttetést tartott fenn a külföldön lévő csehszlovákellenes csoportokkal. Az új magyar választás demokratikus megnyilvánulása nagyon jó hatást váltott ki Csehszlovákiában. Hangoztatják, hogy megmutatják a magyar reakciónak: a magyar munkással, paraszttal, haladó értelmiséggel együtt tudnak működni és tartósan ” meg tudnak egyezni Triesztben, amióta önálló szabad állam lett és nem tartozik sem Olaszországhoz, sem Jugoszláviához, napirenden vannak a véres összetűzések. Jobboldali fasiszta elemek pisztolyokkal és kézigránátokkal támadják meg a munkáscsoportokat. Behatolnak a szlovén üzletekbe, a kereskedőket véresre verik és áraikat az utcára dobálják. A szabadságszerető népek körében megelégedést keltett a Szovjetuniónak az a kívánsága, hogy Magyarországot, Romániát, Bulgáriát és Finnországot minél előbb vegyék fel az Egyesült Nemzetek tagjainak sorába. A békeszerződés életbelépése után jogszerűit ennek már semmi akadálya nem lesz. — Földművesnapok a vidéken. Révfülöp községben jól sikerült földművesnapot tartottak, amelynek keretében háziipari, állat- és gyümölcsállítást rendeztek. — A Somogy megyei Gödén a földművesnapon állat- és fogatversenyt rendeztek. — Mértélyen is megtartották a határ- és udvarszemlével, valamint előadásokkal kapcsolatos földművesnapot. Ilasba szúrta feleségét, majd megszökött. Lógó István 47 éves sükösdi gazda meglátogatta különélő feleségét és kérte az asszonyt, hogy térjen hozzá vissza. Az asszony az ismételt felkérés ellenére sem volt hajlandó a gazdához visszaköltözni. Lógó ekkor egy konyhakéssel hasba szúrta az asszonyt, majd megszökött. Az asszonyt súlyos állapotban szállították a bajai kórházba. A merénylő ellen körözést adtak ki. Darabokra tépte az akna. Sárosd községben Fülöp László 18 és Fülöp István 16 éves gazdaifjú kocsival egy háborúból ittmaradt aknára hajtott. Az akna felrobbant és a két legényt darabokra tépte. KÖZÉRDEKŰ FELELETEK Tóth József, Budapest. Hajápolása céljából a kamilla teával, vagy a Hebraféle szappanspiritusszal való mosást ajánljuk. Eredeti színének visszanyerésére hidrogén-hiperoxiddal, vagy festékkel kezelheti. Mivel azonban mérges festékek is vannak, jól teszi, ha azt orvosi ellenőrzéssel végzi, S. J., trafikos. A Dohányjövedék a mindenkori mennyiség szerint igyekszik az árut elosztani. Forduljon a DOSz-hoz (a Dohányárusok Szövetségéhez), ahol nyilván elintézik sérelmét, E. M..né, Budapest. Címét nem közölte. Azt ajánljuk, hogy forduljon a kerületi tisztiorvosi hivatalhoz, hiszen életveszélyes oly körülmények között élni, amelyekről levelezőlapján említést tesz. Me,lesen, a fORINTOS REGÉNY második száma: íi^i±íii£sLmau«S mestersége Izgalmas, fordulatos történet Minden héten a FORINTOS REGÉNY Minden újságárusnál kapható