Friss Ujság, 1947. szeptember (54-77. szám)
1947-09-12 / 62. szám
1947 szeptember 12, péntek FRISS ÚJSÁG Vasárnap közöltük a friss Újság választási pályázatának nyerteseit M.S .Konrrig A Friss Újság választási pályázata bizottsága megállapította, hogy a választási pályázatnak pontosan harmincezer egyszázanegyven hát résztvevője volt. A szelvények feldolgozása éjjel-nappal tart. Csütörtök délután 5 óráig 29.265 szelvényt dolgoztak fel Rendkívül érdekes, hogy a pártok sorrendjét nagyon sokan eltalálták. Több pályázó levelet írta szer♦keszrtőségbe, akik arra hívják fel a választási pályázat feldolgozásával foglalkozó szervezetet, hogy az egyes pártok sorrendjét, illetve mandátumainak számát százalékosan bírálja el. Ezekkel a pályázókkal közöljük — ahogy a Friss Újság pár a szeptember 10-i számában is megírta —, hogy a pályázat helyességének megállapításánál a bizottság az egyes pártok százalékos eredményeit is tekintetbe veszi. Egyesek azt kívánják, hogy akkor is részesüljenek jutalomban, ha a sorrendet nem is találták el, de egyes pártok mandátumszámát megközelítő pontossággal jelölték meg. Sajnos, ezeket a kívánságokat a bizottság nem veheti figyelembe, mert enélkül is sokan vannak olyanok, akik a pályázat feltételeit pontosabban megközelítették. Az utolsó napon még 877 szelvényt kell kiértékelni és így, mint ahogy előre jeleztük, az eredményt vasárnap fogjuk kihirdetni és a tíz jutalmazott nevét a Friss Újság vasárnapi számában közöljük. Biztosítsák az olcsó élelmiszereket a dolgozórétegnek Igazságos szabad cukor kiosztást! A főváros közélelmezési albizottsága nagyjelentőségű ülést tartott, amelyen Pest megye alispánjának képviselője is megjelent. A jövőben Pestkörnyék közélelmezési kérdéseinek jobb megoldása érdekében a tanácskozásokba az alispánt is bevonják. Az értekezlet elhatározta, hogy a főváros , Pest megye közösen kérik a kormányt, hogy az idei burgonya és hüvelyesek tárolásához szükséges hitelt bocsássa rendelkezésre olyképpen, hogy a Községi Üzemek Budapesten, az Általános Fogyasztási Szövetkezet pedig Pestkörnyéken nagyobb tárolóhelyeket létesítsen. A szabad cukor, igazságos és egyenlő kiosztásának érdekében állást foglalt az értekezlet a cukorjegyrendszer fenntartása mellett. Kérték a kormányt, hogy a hüvelyes termények exportját mindaddig mellőzzék, amíg a nagybudapesti szükségletet nem biztosítják. A kettős árrendszer kérdését vizsgálva, a bizottság szükségesnek tartja, hogy a dolgozórétegek számára az elsőrendű élelmicikkekből (kenyér, liszt, cukor, zsiradék, burgonya, hüvelyes) olyan mennyiségeket biztosítsanak alacsonyabb áron, amely az életfenntartáshoz elegendő. Ne legyenek a munkavállalók kényszerülve, hogy az esetleg alacsony fejadagok következtében a pótlást kénytelenek legyenek magasabb áron beszerezni. Vereségnek beillő döntetlent értek el vízipólózóink Csütörtökön délután ünnepélyes felvonulással megkezdődtek Montecarlóban az úszó Európa Bajnokság küzdelmei. Először a 100 m. gyorsúszás előfutamait bonyolítják le, amelyekből Kádas és Szatmári a döntőbe került. A 100 m. női hátúszásban Novák Hona mint legjobb harmadik szintén bekerült a döntőbe. Este villanyfény mellett került sor vízipólózóink első mérkőzésére. A magyar csapat nagy meglepetésre vereségnek beillő döntetlent ért el a jugoszlávok ellen. A jugoszláv együttes már 2:0-ra vezetett és a magyaroknak csak nagy nehezen sikerült 3:3 arányú döntetlent kiharcolniuk. Vízilabdázóink első mérkőzése tehát azokat igazolta, akik aggodalommal néztek a Sárkány Miklós szövetségi kapitány által összeállított csapat szereplése elé A magyar csapat góljait Kislégi dobta. Marad a 17-es létszámú labdarúgó első osztály A labdarúgó szövetség legutóbbi elnökségi ülésén úgy határozott, hogy mind a Sal BTC, mind az EMTK az első osztályban marad. Ugyanakkor az a hír terjedt el, hogy az első osztály létszáma ezek után még egy csapattal bővül és tizennyolcra emelkedik. A szövetség ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy újabb létszámemelésről nem lehet szó és most már végleges marad a tizenhét csapat. Sport egy mondatban A Vasas vasárnap délután vidéki hirterőmérkőzést játszik. Borbély II. és Ónodi, a már hosszú idő óta sérüléssel bajlódó két MATEOSz játékos, megkezdte edzéseit — Az edzőkérdésben csak két hét múlva dönt a Ferencváros. — Vasárnap rajtol az országos mezítlábas labdarúgó bajnokság. — Ismét teljesjogúak lettünk a Nemzetközi Úszó Szövetségben. —■ A pozsonyi SPL Bratislava úszó- és vízilabdacsapata Tatán minden számban győzelmet aratott. összeállították az osztrákok elleni labdarúgó válogatottat 7 A bécsi magyar—osztrák válogatott labdarúgó találkozóra készülő magyar csapat csütörtökön tartotta két kapus edzését. A jól sikerült, edzés után Galovits Tibor összeállította a válogatott csapatot, amely a következőképpen néz ki: Tóth, Pósa, Laborcz, Bozsik, Szűcs, Nagymarosi, Egresi, Szusza, Deák, Keszthelyi II., Puskás. A csapat előreláthatólag szombaton indul Bécsbe. Hamis textilvásárlási jegyek vannak forgalomban. Az Anyagáé Árhivatal megállapította, hogy a kiskereskedők ellátására kibocsátott II sorozatú textilvásárlási jegyekből hamis példányok is vannak forgalomban. A hamis példányokon lévő N betű valamivel kisebb, a jegy alakja valamivel nagyobb. Az Anyag- és Árhivatal a hamisítás miatt megtette a gazdasági rendőrségen a feljelentést. BAJTEK gyöngyvászon, hangosvászon készítő Megbízható, olcsó. Budapest, VI. kerület, Ó-utca 38. szám. . Telefon: 124—724. FÜGGÖNY-mappar perzsáik, keleti szemperek KLEIN ÖDÖN IV, Városház-utca 2. (Kossuth L.utca sarok.) Gyermekkocsi GYERMEKÁGY a legszebbek, a legolcsóbbak ANGYALKA gyermekkocsi szaküzletben V11L, Népszínház-utca 47. Telefon: 135—547 kffintiffié. ebes & decsi Akidla-atea II. — Telefont 222—024. Szabadalmazott Cukorrépa kiemelt teke az Őszi Vásár szenzációja. Bármilyen ekére felszerelhető. Megj.: Kovács János Budapest XIII. Váci út 135 Mézpentiesítési, vízvezetéki, csatornázási, gázvezetéki, olajvezeték és bádogosmunkát legjobban és legolcsóbban készít és javít JUHÁSZ JÓZSEF oki. gépészmérnök, Vm. József körút 75. Uj teletimezám: 138—053. GYAPJÚFONÓGÉPET csak készítőtől vásároljunk. PATENT GÉPÜZEM, Budapest, XI. Lágymányosi utca 14-b. Ugyanitt gyapjúfonást minden tételben utánvétellel is vállalunk. EVA-AGY fekvőhelykülönlegességek! VÁSÁRI FÜILKESZÁMUS. MNÉI FŰRÉSZGÉPEK, , szalagfűrészgépek, oszlopos fúrógépek, gyalupadok eladása és vétele SELLYEI gépüzlet, XI. kerület, Bartók Béla-út 20. sz. miimiiimiiiiiiiiimiiiiiimiii PAULDK FERENC BUDAPEST, VII., Somogyi Béla út 3/a. — Tel. 427-588. ‘Bőrkak étiek, speciális bőrruhák, raktári és mértékutáni kivitelben. Gyárt különböző lábbeli felsőbőröket is. Bőrkabátok szakszerű festése, átalakítása és javítása. BAZSÓ ING hozott anyagból is készül. BAROSS UTCA 66—68. fiiiiiiiiiviniiiiiiiiiiiiiiiiiiii lakásberendező, VÁLLALKOZÓ KEREKES JUHOS BUDAPEST, IV., Váci-utca 37. szám. Szabadalmi mintabútorok. Bejárat Duna-u 4 MESTERHANGSZEREK 50 éve Bohák-nál, VIII., Barosó-u 63 „UNIVERSAL" TŰZOLTÓ KÉSZÜLÉKEK FEKETE GYÖRGY műszaki vállalata BUDAPEST, VI. LÁZÁR UTCA 14 TELEFONSZÁMI 124-894. — EXPORT — IMPORT. BOROSHORDOK Kafestve finn, tekintse meg évtizedes KERÉKPÁR, ALKATRÉSZ áraim a legolcsóbbak. KERÉKPÁR niifiD .A ttz . t MÁR 4600 forinttól. Vidéki ÉS GLMIRAKTARA MÁT szállításokat újra megkezdtem. FRTF/n RORFFT kerékpár szaküzlet BUDAPEST, IX. KERÜLET, J.VI.Aj.Lr jav/jjjjxi L. MESTER UTCA 13. — TELEFON: 139-217. ................................................... » príma minőségben, minden mennyiségben kaphatók. Budafok, Sörház u. 37 KELEMÉR SAMUNÉ, Abonyi u. 31 Telefon 427-758 ŐSZI VÁSÁR 1947 16111016$ megoldása! | kályhába, tűzhelyem és fürdő- fl kályhába helyezhető petró- fil leum fűtőkészülékkel. ^ A ke- fl szülék olcsó, fogyasztása ke- fl vés. Készítik: MIKLÓS és E MEZEY Budapest, VIII. ker., ■ ÖUÖMI^68^reliefo!i^131^4481| JÚ ARAI fizet RÁDIÓJÁÉRT BELGRÁDER, József krt.34 Tel: 137-339 ^ a duplapántos, AIA. rugónélküli támleves sérvkötő dupla biztos, készíti: Mattler Sándor orvosi műszerész, Rákóczi út 53. Kérjen ismertetést! Perzsaszőnyeget a termelőtől vásároljon Békátszentandrási háziipari Perzsaszőnyeg Term. Ért. Szövetkezete Csak Budapest IV. Ferenciek-tere 3 (az udvarban) Szállodák, Panziók, Kórházak, Vállalati üdülők & apta.in, tatIp&vna legolcsóbban beszerezhető Re-Vi paplaniparnál, O-utca 14. Pehelypaplanok állandóan raktáron! út&ufdj/L KERESKEDELMI RT. BUDIPEST. VII., Rákóczi út 32. Petróleum, gázfőzök, lámnák és kályhák.