Friss Ujság, 1948. január (1-25. szám)
1948-01-28 / 22. szám
2 Lengyel vendégeink Tildy Zoltán köztársasági elnöknél , A lengyel kormányküldöttség kedden délelőtt meglátogatta Budapest nevezetességeit Elragadtatással nyilatkoztak Budapest szépségeiről és elismerésüket fejezték ki az újjáépítés üteméről. Tildy Zoltán köztársasági elnök fél egykor fogadta a küldöttséget. Ezután a lengyel vendégek meglátogatták a parlamentben Nagy Imrét, az országgyűlés elnökét, aki megmutatta a vendégeknek az országgyűlés üléstermét. Ezután felkeresték Dinnyés Lajos miniszterelnököt. A miniszterelnök hoszszabb ideig tartó szívélyes megbeszélést folytatott a küldöttség tagjaival. Bognár József polgármester két órakor ebédet adott a lengyel kormányküldöttség tiszteletére. Délután a Magyar Írók Szövetsége díszülésén vett részt a lengyel kormányküldöttség, este pedig az Operaházban díszhangversenyt rendeztek a testvéri lengyel nép képviselőinek tiszteletére. ■ Az Operaházban Mihályfi Ernő miniszter üdvözölte a lengyel kormányküldöttséget. — Az a baráti érzés, amely ennek az ünnepi estének közönségét idehozta, nemcsak a kormányvezetőknek lelkében ég, hanem az egész nép szívében — mondotta Miháyfi Ernő. Fiderkiewicz lengyel követ hoszszabb beszédben vázolta a magyarlengyel barátság történetét. — Sokévszázados barátság köti össze a két népet — mondotta a lengyel követ — Sokszor segítettük egymást az elnyomó nagyhalalnak ellen. Közös szabadsághőseink vannak. Bem, a lengyelek nagy fia, magyar csapatok élén harcolt az elnyomatás ellen. Majd megemlékezett arról, hogy az öt évig tartó második világháború alatt a lengyelek 6 millió életet vesztettek. Szerdán délelőtt a Nemzeti Szalonban megnyitják a „Varsó vádot és újjászületik” kiállítást délután a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége látja vendégül a küldöttséget Este a lengyel sportolók részvételével sportbemutató lesz a Nemzeti Sportcsarnokban. Hat rab megszökött a miskolci fogházból Nyilas hóhér és tömeggyilkos is van köztük A miskolci ügyészség fogházából hétfőn újabb hat fogoly szökött meg. A délutáni órákban Krajcsi János, a lépényi nyilas hóhér, Husonyicza János, a dorosici kórház egyik tömeggyilkosa, Lukács András, Morvaközi János, Kormos Ernő és Szász Gyula a fogház műhelyében dolgoztak Egy óvatlan pillanatban fellopóztató a padlásra, "ahonnan tetőbontás után átmásztak a szomszédos leánynevelő intézet udvarára. A Tóth Pál leánygimnázium növendékeinek szeme láttára szóródtak szét a gyilkosok a szélrózsa minden irányába Mire a leányok által értesített rendőrség a helyszínre érkezett, a szökevény gyilkosoknak nyoma veszett. A rendőrségi nyomozás azt bizonyítja, hogy szökésüket a külső erők előre megszervezték. A hajsza a gyilkosok kézrekerítésére megkezdődött A ceglédi piacon már 40 fillér a tojás Esik a sertés ára is • Teljesítették a baromfikereskedők kívánságát * A baromfikiskereskedők küldöttségileg fordultak Barcza Sándor kereskedelmi miniszteri államtitkárhoz, hogy állítsák vissza a régi baromfiforgalmat, főképpen mentesítsék a kiskereskedőket a Vásártelepen való bevásárlás alól, ami költségszaporulatot idéz elő és drágulást okoz Barcza államtitkár kedden, reggel értesítette a Baromfikiskereskedők Egyesületét, hogy a sérelmes rendelkezést megszüntetik és a vidéki beküldők úgy mint azelőtt — bármely fővárosi pályaudvarra irányíthatják szállítmányaikat. A kiskereskedők megelégedéssel vették tudomásul a döntést. A Vásártelepen kedden a tojás és a levesbevaló zöldségolcsóbbodott Esnek az árak a vidéki vásárokon Vidéken a sertés és a malac ára erősen esik. A ceglédi vásáron 370 forintért lehetett vásárolni a jó közepes választási malac párját, míg a féléves süldő legmagasabb ára páronként 500 forint volt. A legkitűnőbb hízott sertés legmagasabb ára élősúlyban 10 forint körül mozgott ki Ingram monként Nagy a felhozatal szálastakarmányban is- A szemes tengeri 140-es árban kelt el. A tojás darabja 40 fillér. A gyomai piacon a szép választási malac párja 120 —140, a féléves süldő párja 300— 400 forint. Jó lovat 5000 forintért lehetett kapni. • Sertésárak a ferencvárosi vásáron !A ferencvárosi sertésvásár árai így alakultak: Élő piac: I. oszt. hízott 10.50- II. oszt. hízott 8—10.50. Szedett I. osztályú 10.80. II. osztályú 9—10.50. III. osztályú 8—8.60. Öreg sertés: I. oszt. 10.40. II oszt. 8.50 forint, kilogrammonként. Vágott piac: fél sertés szalonnával 13.50. hús 13.50. olvasztani való szalonna 14—15. hás 15—18. belsőrész 9—10 forint. A budapesti vásártelep árai Árak kilónként nagyban a Vásártelepen: Gülbaba- és rózsaburgonya 106. Ella 0.94, hagyma 1.60 —1.65, fokhagyma 8—9. káposzta 1.20, kelkáposzta 1.50—2. vöröskáposzta 2—240, kalarábé 0.50—0.70, karfiol levéllel 2. tisztítva 4, paraj 6—7-50, sárgarépa 0.60—0.80, petrezselyem 0.70—1.40, cékla 0-60—0.70, zellen 1.80—2-20, sütőtök 0.55—0.80, feketeretek 1—120. torma 4—6, alma 3.30—6.40, körte 2—6, narancs 19—23, citrom 1.15—1.60, gomba 12— 18, friss tojás 0.70—0.74 forint. Exhumálás A Ganz Vagongyász területen (X., Villám utca, 40) az ostrom ideje 51--i Biarect tömegsír rövid időn belül exhináliisba kerül. Felhívjuk ezért Paksi János , a többi elhántolt ismeretlen nevű, három magyar katona és három magyar polgár hozzátartozóit, hogy az exhumálás ügyében a gyár üzemfőnökségénél 3 napon belül jelentkezzenek. FRISS ÚJSÁG 1318 január 28, szerda Letartóztatták a szegedi színház balettmesterét Zsedényi Károly, a szegedi színház balettkarának vezetőit:" szidta a demokráciát és a Szovjetuniót gyalázta.. A rendőrség letartóztatta és megindították ellene az eljárást. A bányászmunkaverseny állása: 1. Borsod, 2. Nógrád, 3. Dunántúl Napról napra emelkedik a széntermelés A munkaversenyben dolgozó magyar bányászok január 24-én újabb csúcseredményt értek el a teljesítményben. Ezen a napon az országos termelés elérte a 1031,8 vagont. A borsodi kerület is rekordot ért el: 1046.4 vagont termelt. A tatai 917.9 vagon termelés szintén csúcseredmény. Az előirányzoti termelést Borsod 18.63 százalékkal, Nógrád 17-75 százalékkal, Dunántúl 16.09 százalékkal, Dorog 9.84 százalékkal, Tata 8-76 százalékkal, Mecsek pedig 2.70 százalékkal túlhaladta. • A verseny állása: 1- 1 Borsod, 2. Nógrád, 3. Dunántúl, 4. Dorog, 5. Tata, 6. Mecsek. A pécsi Üzemek dolgozói sem maradnak el a bányászok mögütt Miért nem gondoskodnak a porcellángyárban a munkások megfelelő egészségvédelméről? (A Friss Újság kiküldött munka,társától.) A pécsi Zsollnay-gyár első emeletén, a korongos műhelyben serény munka folyik. Halkan sustorogva, zizegve forognak a korongozógépek, az alaktalan masszából hamarosan tálak, tányérok, porvallánszigetelők formálódnak ki az ügyes munkásujjak között. Az elkészült mintadarabok a „tányérpucoló" nők munkaasztalára kerülnek, ahol a sebesen forgó korongra ráhelyezett tálak, tányérok szélét éles pléhdarabbal egyengetik. A kis pléhdarab nyomán csípős, maró, sűrűporfelhőcske csapódik a munkaasztal fölé hajló nők arcába. — Hosszú esztendők óta szívjuk a halálos port, ez okozza csaknem valamennyiünknél a később-utóbb megjelenő szilikózist — mondja Herka Mihályné. Sokszor ígérték már a gyártulajdonosok a ventilátort, meg a porszívó készüléket, de az ígéret csak ígéret maradt. — A tetejébe még munkaidő alatt takarítanak ki, — mondja Király Lajos korongos szakmunkás. — Hiába tiltakozunk, a Zsolnay*—~ Matyasovszkyaknak kisebb gondjuk is nagyobb a mi egészségünknél. A dolgozók gyermekeinek gondozásával sem törődik a gyárvezetőség. Apró, levegőtlen szoba a napközi otthon, minden játék, minden otthonosság, minden kedvesség és derű nélkül. Pedig a düledező házban lévő napközi otthonnal szemben hatalmas, füves térség közepén gyönyörű, emeletes villa áll. Üres már vagy 49 esztendeje, a Zsolnayak mégsem engedik átt napközi otthonnak. A termelés a bajok ellenére is túlhaladta már a békebelit. A korongosok közül különösen kitűntek: Bárdi Frigyes, Pázmány György, Bóthflag Frigyes, Eibert József és Lungauer János. Valamennyien azt szeretnék, ha a gyár minél előbb a népi demokratikus állam tulajdonába kerülne. A pécsi dohánygyárban már 20 százalékkal haladták túl a békebeli termelést. A gyár Baranya, Tolna és Somogy megye népét látja el szívnivalóval A hatalmas,, modern gépektől, melyek Dombi Ferenc, Járai Károly és a többi műszerészek irányításával ontják magukbak a cigarettát, a dobozoló, csomagoló munkásnők elé kerül a sok tízezer szivarka. Itt van igazam lehetőség kitűnni az egyéni munkateljesítménnyel. Biharvári Jánosné például az átlagos 69—65 ezer darab helyett 80 ezer cigarettát csomagol be naponta, ügyes, gyakorlott ujjai villámgyorsan helyezik el a kis vörösréz fapatkán a cigarettákat. Ötször meríti bele a cigarettatengerbe, már tele is van egy százas doboz. Gyorsan leragasztja és már jöhet is a következő. Hasonlóan, kitűnő eredményt értek el még Kuli Györgyné, Schneider Lajosné, Tamás Jenőné, Kollár Ferencné. Az asszonyok munkateljesítménye mögött a dohányvágó férfiak sem maradnak el. Tóth Lajos, Irányi Péter, Hartay György, Horváth György, Varga Ferenc a nagyobb teljesítményű gépeken 2100 kilót is megvágnak naponta, ami teljes 50 százalékkal több az előírt teljesítménynél. A dohánygyárban jól gondoskodnak a munkások gyermekeiről is. Ragyogóan tiszta otthonban, társasjátékok mellett, gondozónők felügyelete alatt nevelkednek. Fizetni sem kell értük, nem úgy, mint a Zsolnay-gyárban, ahol egy forintot fizetnek naponként egy gyermek gondozásáért és étkeztetéséért A dohány jövedék központjának támogatásává,és hamarosan felállítják az üzemi konyhát is, ahol a gyár 470 munkása közül vagy háromszázan fognak olcsó, ízletes ebédhez jutni. A dohánygyár munkásai közül sokan több kilométerre lévő falvakból, telepekről járnak be. A legtöbben gyalog, mert az autóbusz- és villamosköltség két forintnál is többet tenne ki naponta. Az olcsóbb közlekedési lehetőség sok idejűkettés erejüket adná vissza a vidékről bejáró munkásoknak. Segíteni kell rajtuk! Sásdi Tibor Dolgoznak a „tányérpuccoló” munkásnők a Zsolnay-gyárban.