Friss Ujság, 1948. január (1-25. szám)

1948-01-31 / 25. szám

2 lalat egész vezetősége részt vett. Utasításaikat külföldről kapták, azoktól az uraktól, akik elmene­kültek innen, hogy bőrüket meg­mentsék. ■ : A rendőrség az írásbeli és tár­gyi bizonyítékok alapján letar­tóztatta Sárkány József hon­védelmi és Kelemen Gyula iparüg­yi államtitkárt, továbbá Szabó Kornélt, a Nitro­­c­émia Ipartelepek vezérigazgató­ját, valamint a Péti Nitrogénmű­vek vezetői közül­ Salamon Ödön ügyvezető alelnököt, Wiesner Sán­dor igazgatót, Bakáts Gyula épí­tészmérnököt és Szigeth László mérnökigazgatót. Minthogy a vállalatok termelé­sének megindulása rendkívül fon­tos nemzetgazdasági jelentőséggel bír, az állam négytagú ideiglenes vezetőséget küldött ki a vállala­tokhoz, mely a Gazdasági Főta­nács,­­a Tervhivatal, az iparügyi minisztérium és a pénzügyminisz­térium kiküldötteiből áll. Bárdi János Ismét letartóztatták a valutázó Érdit Érdi Sándort, akit a gazdasági rendőrség különféle bűncselekmé­nyek elkövetése miatt néhány hete őrizetbe vett, az ügyészség szaba­don bocsátotta. Pénteken délben a valutaügyészség utasította a gazda­sági rendőrséget, hogy Érdit, tekin­tettel arra, hogy időközben újabb bűntényei kerültek napvilágra, ve­gyék őrizetbe. A rendőrség Érdit előzetes letartóztatásba helyezte. Értesülésünk szerint a Külforgalmi rt. igazgatója többszázezres forint­­kiajánlási bűncselekményt követett el Gandhi, akit a Hinduk szentként tisztelnek Gandhi, a hinduk egyik vezetője, aki gyilkos merényletnek esett ál­dozatul. 1869-ben született a Bombay tartományban fekvő Kathiavarban, gazdag és művelt családból. A londo­ni egyetemen ügyvédi oklevelet szer­zett. 1914-ben megkezdte harcát India függetlenségének kivívásáért. Ekkor alapította meg a hindu nacionalisták lapját Küzdelmének legelső célja az volt, hogy megoldja India leg­nagyobb belső problémáját: a mu­zulmánok és hinduk viszonyának rendezését. Amikor Anglia 1918-ban felfüggesztette a polgári szabadság­­jogokat. Gandhi passzív ellenállást javasolt a hindu névnek. Igen sok nemzeti nyelvű iskolát alapított. Az elnyomottak érdekében folytatott küzdelmének, következtében Gandhit már két évtizede nemzeti hősként, sőt szentként tisztelik Indiában. Ennek a rajongó tiszteletnek a jele a Mahatma jelző is, amely ,"nagy lelket" jelent. Olcsó foglalkoztató játék, sport és erőpróba a repülő módoi­építő szekrény Kapható az „EZERMESTER‘‘-nél, VI., Teréz-körút 10. Ingyen árjegyzék FRISS ÚJSÁG 1948 január 31, szombat Erélyes hangú szovjet jegyzék az Egyesült Államok békeszerződésszegése miatt Elfogták Gandhi gyilkosát Több olasz kikötőbe, közöttük Nápolyba, Talentába, Livornóba, Génuába amerikai hajók érkeztek, hogy kifejezésre juttassák az Egye­sült Államok támogatását a néppel szembenálló és a nagybirtokosokat védő de Gasperi-kormány iránt. Az amerikai hadihajók olasz kikötőkbe való érkezése ellenkezik a békeszer­ződéssel, mert az Egyesült Államok­nak és a szövetségeseknek már 1947 december 15-éig vissza kellett vonni haderejüket Oaszországból. A békeszerződés megsértése miatt Pa­­nyuskin, a Szovjetúnió amerikai nagykövete jegyzéket n­yújtott át Marsh­all külügyminiszternek és eb­ben rámutatott arra, hogy az ameri­kai haditengerészeti erőknek az olasz kikötőkben, való tartózkodása megsérti az olasz békeszerződést. A szovjet kormány — hangsúlyozza a jegyzék — elvárja, hogy az Egye­sült Államok megfelelő intézkedése­ket tesznek az olasz békeszerződés megsértésének kiküszöbölésére. A francia pénzügyi válság tovább tart Nagy felháborodást kel­tett a kormánynak az az intézkedé­se, hogy az 5000 frankos bankjegyei­ket bevonják. Ez az intézkedés mi­nősíthetetlen támadás a dolgozók ellen, mert igen sok munkás 5000 frankos bankjegyekben kapta a fi­zetését. A kereskedelmi és ipari vál­lalatok, valamint a bankok nem szenvednek kárt, mert a legtöbb nagyvállalat napok óta csak­ ezer­frankos bankjegyeket tartott pénz­tárában. Az Egyesült Nemzetek főtitkára, Trigve Lie a világbékéről nyilat­kozva kijelentette: " úgy hiszem, megmenthetjük a világot és bizto­síthatjuk a tartós békét, mert min­denütt azt tapasztaltam, hogy az emberek irtóznak az újabb háború gondolatától. Az amerikai külpoli­tika több józan vezetője — mondot­ta az Egyesült Nemzetek­­szerveze­tének főtitkára — úgy nyilatkozott, hogy Amerika és a Szovjetúnió kö­zött, tökéletesen lehetséges a béke. 730 vezető amerikai politikus, író és tudós azzal vádolja az ame­rikai kormányt, hogy segíti a német hitleristák és nagytőkések uralmá­nak helyreállítását Nyugatnémetor­szágban. A német nehézipar helyre­­állítása súlyos veszélyt jelent a vi­lágbékére. Arra szóllítják fel az amerikai kormányt, hogy segítsék a német népet az egységes, demokra­tikus német állam megalakítására. A népelnyomó görög kormány egyáltalán nem látja biztosnak a helyzetét. A kormány több tagjának nevére nagyobb összegeket helyez­tek el különböző amerikai bankok­ba és így akarják magukat biztosí­tani a közeljövőre. India fővárosából érkezett jelentés szerint, pénteken délelőtt Nathuram Vinayak Gode szélsőséges hindu, aki jól beszél arabul, több lövéssel merényletet kö­vetett el Gandhi ellen. A merénylőt a helyszínen elfogták. Külföldi hírszol­gálatok később jelentették, hogy Gandhi a sérülésekbe pénteken bele­halt. Gandhi a mohamedán-hindu belső háború megakadályozása cél­jából hosszú éhségsztrájkba kezdett melyet a napokban fejezett be. Meg­gyilkolásában kétségtelenül benne van a hódító nagyhatalmi politika keze, amely arra törekszik, hogy a belső viszályok minél véresebbek le­gyenek. Ezen ürüggyel azután to­vábbra is gyarmati sorban akarják tartani India 300 milliós népét. A lengyel küldöttség a Ganz-gyár dolgozói között Ma írják alá a magyar-lengyel művelődési egyezményt A magyar-lengyel hét alkalmá­ból Budapesten tartózkodó len­gyel kormányküldöttség tagjai péntek délelőtt a­ Tervhivatal fo­gadásán vettek részt, ahol ismer­tették előttük a magyar dolgozók hároméves tervét. A Tervhivatal­ból a lengyel államférfiak gyár­­látogatásra a Ganz Hajógyárba mentek. A gyárban tett körútjuk után nagy elismeréssel nyilatkoz­tak a magyar ipar fejlett technikájáról. Péntek délben a lengyel kül­döttség tagjai tisztelgő látogatá­son jelentek meg Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyettesnél­­ és Veres Péter honvédelmi minisz­ternél. Délután a Magyar Rádió igazgatósága és az Újságíró Szö­vetség rendezett fogadást a len­gyelek tiszteletére. A lengyel-magyar művelődési egyezményt ünnepélyes keretek között szombaton délben 12 óra­kor írják alá a közoktatásügyi minisztériumban. miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin Elindult az első öt Trambusz A magyar munka és a magyar munkás diadala az újtípusú autóbusz Pénteken délben felvonult az Or­szágház épüllete elé az az öt új „trambusz 11, amelyet a NIK dolgo­zói a Beszkártnak készítettek. Az ünnepélyes átadáson Tildy Zoltán köztársasági elnököt Dinnyés Lajo­s miniszterelnök képviselt©. Megjelentek a kormány tagjai, a főváros, a Beszkárt, valamint a Nehézipari Központ vezetői. A fel­vonuló t­ram­buszokb­­ól kilépett a MÁVAG, az Uhri Testvérek, vala­mint a Láng Gépgyár dolgozóinak egy-egy megbízottja és jelentette a NIK vezérigazgatójának, hogy a kocsik egy héttel a kitűzött idő előtt elkészültek. Az ünnepélyen felszólalt az iparügyi miniszter, a MÁVAG vezérigazgató­ja, majd Bognár József, a főváros a Beszkárt vezérigazgatója átvették a kocsikat a főváros közönsége ne­vében. Bognár József polgármester ígéretet tett, hogy a főváros min­den törekvése az lesz, hogy megja­vítsa a közlekedést és általában a közüzemi szolgáltatásokat. Az ün­nepség után a kormány tagjai és a vendégek megtekintették a kocsikat, majd félórás körutat tettek a fővá­ros főbb útvonalain. A trambuszok az utolsó szegig a magyar dolgozók művei. Főalkatré­szeik könnyen cserélhetők­ és így a kocsik élet­tartama hosszabb, mint a külföldieké. A kocsikba hátul kell felszállni, elöl kell leszállni. Az aj­tók gombnyomásra, sűrített levegő­vel nyílnak. Az ünnepélyen a Besz­kárt zenekara szórakoztatta a kö- A Friss Újság olvasóinak ingyen nyaralása Bármelyik olvasónk részesülhet lapunk 1948-as ünnepi évi ajándékában A Friss U­jság az 1848-as szabad­ságharc századik évfordulójának ünnepe alkalmából, amelynek első és döntő vívmánya a sajtószabad­ság volt, elhatározta, hogy 15 ol­vasóját nyaralásra küldi saját költségén a gyönyörűséges dalmát tenger partjára. A 10 napos nya­ralásban lapunk bármelyik olva­sója részesülhet. Olvasóinknak nem kell mást tenniük, mint azt az 50 szelvényt amit a Friss Új­ság leközöl, kivágni, összegyűj­teni és együtt­­beküldeni, teljes név és cím feltüntetésével szer­kesztőségünkbe: Budapest, VI. Nagymező­ u. 3. Közjegyző előtt történik a sorsolás, mert a sors dönti el, hogy olvasóink közül ki részesül az ingyen nyaralásban. Mindenki esélye egyforma Buda­pesten, Pestkörnyékén és az or­szág minden részében. Az első számú szelvényt a Friss Újság február 1-én megjelenő vasárnapi számunkban közöljük. Az idő pénz Padh Gyula, Ganz-hajógyári he­gesztő munkaköre az volt, hogy le­mezeket kellett autógénnel vágnia. A vágás után a lemezeket le kellett gyalulni. A 28 éves hegesztő, aki 10 éve dolgozik a Ganz-hajógyárban, érdekes kis készüléket szerkesztett, amely feleslegessé teszi a lemezek gyalulását és vésését. Ezáltal a ta­lálmány által 50 százalékos időmeg­takarítást ért el." A Nehézipari Köz­pont 500 forint jutalomban részesí­tette a fiatal munkásfeltalálót. Paál Gyula hajógyári hegesztő. Elájult a jóslattól, mire a cigányasszony kifosztotta a lakást Sztojka Szerén, egy­ lókereskedő felesége felkereste Dobroczki Győ­zőnét Hernád­ utca 33. szám alatt lévő lakásában. Felajánlotta Dob­­roczkinénak, hogy­­jósolni fog neki­ A jóslás alatt olyan szörnyű dolgokat mesélt Dobroczkiné hadi­fogságban lévő férjéről, hogy az idős asszony elájult. A jósnő ezalatt összecsomagolta a lakásban található értékeket és megszökött. A rendőrség rövide­­sen elfogta a tolvaj jósnőt, aki kihallgatásakor azzal védekezett, hogy az értékeket a jóslásért kapta. Őrizetbe vették. vwxwMkXvwnvk.xxxwnw A csütörtöki lóversenyek eredményei I.: 1. Kerner. 2. Lobogó. II­: 1. Umbrina. 2. Liliom. 3. Kacér. III.: 1. Kedvesem. 2. Kis hamis IV. 1. Elyria, 2. Fenegyerek. 3. Piper. V.: 1. Szirén II., 2. Napóleon. 3. Kin­csem II. VI.: 1. Csíki. 2. Hajnalka, 3. Médy lánya. VII. : 1. Ernő, 2. Jászó II., 3. Féktelen. VIII.: 1. Usgye, 2. Gyémántom. IX.: 1. Csak rajta. 2. Bobi.

Next