Friss Ujság, 1948. március (51-74. szám)
1948-03-14 / 62. szám
! Üli Ispán a sostörzsében fontait! — Mi jót főzöl vacsorára a vendégeknek? Aj, öreg szakácsnő kiásó duzzogva válaszolt! •— Bablevest füstölt oldalassal! Akármit fozök, mindig azt kívánja! A fiatal kirántottcsirkét csak éppen majszolta délben, amíg az Ispán úr a tanyán járt, aztán kijött a kamrába és levágott magának egy jókora darab oldalast,, meg paprikás szalonnát. Azt falatozta, uborkával Az ispán nevetett: — Sose búsulj, örzs®! Mészárosmesterséget fizett a mi jó apánk- Akkor szoktunk rá az Bősömmel együtt a dissnóságokra. Finom,úri eledelhez egy kicsit kényes a gyomrunk. Sándor öcsémé különösen! Jóska kocsis már befogott és elindult a város felé, a kis szolgáló lassan hozzákezdett, hogy , az estekhez felterítse az asztalt, az öreg Orzsa meg a tűzhely körül foglalatoskodott, mikor a vendég megjelent a konyhában és gyerekes kedvességgel kuncogott: — Hadd szelhessek magamnak egy darab szalonnát abból a finom paprikásból! Nagyon megéheztem odabe! — Ha jóllakik szalonnával, majd nem ízlik a vacsora — dohogott örzse, de már vette a kenyérvágókést és jókora karéjt kanyarított a szalonnához a friss cipóból. A vendég a maga bicskájával szabdalta a szalonnát. A kis falatokat a bicska hegyire fűzte, úgy nyereste, egy-agy darab kenyérrel. Az öreg Orzsa nem állta meg szó nélkül! — Az én fiam is ilyen parasztosan eszi a szalonnát, ha meg nem sértem fiatalurat! — így jó ez! — felelte tele szájjal a költő. — Egyszer láttam egy pesti ficeurat a vendéglőben, amint késsel-villátal szalonnázott. Úgy elfogott a méreg, hogy ismeretlenül rákiáltottam: „Hallja-e, mért sértegeti halála után azt a szegény disznót?!* Törzse néni jóízűen nevetett. Meg bátorságot is kapott, hogy folytassa a beszélgetést:— — Iskolát járt az én fiam. Boldogult urammal együtt arra gondoltunk, hogy öreg napjainkra lesz valaki, aki felolvassa nekünk a Bibliát. De nem olvassa a Bibliát a pernahajder! Inkább verseket olvas! Meg szerelmibeszélyeket Azokat főleg szereti! Hamiskásan pislogott a költő felé. Valami íagyarázatot felvilágosítást várt tőle feleletül, mínt a kíváncsiságát kielégítette volna a Vendég szorgos kikálását illetően, de az kitérő Választ adott: — Sajnos, a magyar nép milliói közül még kevesen vannak ilyenek, mint a nénér a fia! Az urak mesterségesen elzárják a tudományt, íég az írás-pévafeás tudományát is az egyszerül emberek élők Egy kicsit elhallgatott. Befejezte az evést. Aztán hozzátette: — Sötétségben akarják tartani a népet Nem engedik, hogy felvilágosodjék. Félnek, hogy ha egyszer ráeszmél az igazságra, meggyűlik vele a hatalmasok baja! A szakácsnő a füstöltkolibásat aprózta a le* vedbe: —■ — Nehéz a szegénységnek az urakkal szembe* szállani. Meg azután vannak jó uraságok is. Itt van az ispán úr... Olyan, miint egy falat kanyar! — Bátyám is cseléd. A földesúr cselédje! — pattant fel a költő. — Neki sincs kutyabőrös nemesi címeire, de hétágú koronáját Álra a népből született, az tudja, hogy minden emiber egyforma. Minden emberfiának joga van a czsibari élethez, ha becsületes. Minden emibernrk egyformán kell viselni a terheket, de egyformán kell élvezni a jogokat is! Az öreg crase szájtátva bámul után®, amint kivihharzott a konyhából, így még nem beszélt vele, előtte soha senki. Ott állott a tűzhely mellett Ügyelt, hogy a rántás oda ne égjen. De a rántás egy kicsit mégis odaégett, mert a szakácsnőt úgy elfoglalták a gondolatok, amit az iménti szavak ébresztettek benne, hogy elterelődött a figyelme a rántásról- Ekkora szégyen sohase fordult vele elő. Restelkedett is maga előtt. És új rántást tett fel a leveshez-Petőfi István, meg Sándor bátyja éppen ekkor fordultak ki a hátsó kapun, a kertek felé. Estülizés előtt mindig sétáltak egy nagyot. Az ispán elkötötte a kutyákat- „Gyertek! Most kingathatjátok magatokat!" A költő bő, feltaghajtó köpenyben ballagott öccse mellett. Kezében fekete színű, elefántcsontfejű botját lóbálta. Nagyon szerette ezt a botot, a feleségétőlkapta ajándékba, még annak idején, amikor jegyben jártak. Juliska haragudott, hogy Sándor rézfejű fokossal járkál, mint valami peleskei nótárius, vagy bakonyi betyár. A fokos helyett adta neki a botot. Nyelében, éles tőr volt elrejtve Mire a két fivér a sétából megérkezett, elkészült a vacsora- Csendesen ettek. Beszélgettek. Sándor egy-két pohár bort ivott István kedvéért, áld azzal erőszakolta rá, hogy „saját termés". — Saját ám! Majd mingyárt megmondom, mi! — torkolta tem öccsét — A gazdád teamese, te, meg a zsellérhad csak kapálta, ojtotta, permetezte, kötözte, karózta, szüretelte, taposta, hordozta, kánézte, fejtette, palackozta, amíg kortyolhat is belőlel A gazdád meg készen kapja! Anélkül, hogy a kisujját megmozdította volna érte! — Mindig lázadsz! Örökösen lázítassz! — fe* lelte kedélyesen az öccse. Pipára gyújtottak. Bodor füstfelhőket ere** gettek, mikor Jóska megérkezett a városból . A doktor, akit Jókai elhivatott, rá parsa ésolt betegére, hogy maradjon ágyban. Orvosságot írt fel néki. Azt kall szorgalmasan szadinig Petőfi csúfondárosan ugratta a barátját: — Nagyon fájlalom, Jókai polgártárs, hogy Agynak kényszerült és távol kell maradnia a sükövetkezőktől! Jókai keservesen nyögdécselt: — Csak ez az átkozott idő ne volna! A költő replikázott . — Parisban, Palermóban és Bécsben is esett ez eső, mikor a francia, az olasz és ez ausztriai nép jogait követelte. Nem volt otthon maradása. Még nem tudta, mit kell tenniük, maga sem volt tisztában azzal, milyen módon indítják el a forradalom diadalszekarét. Egyelőre azt akarta megtudni, hogy a lázadás, ami előző este a Piteax-kávéhéjban felparázatott, nem volt-e szalonaláng? — Elnézek barátainkhoz! — mondta Juliskának, aki éppen forró teát vitt a beteg Móricnak. — Hazatérőben elhozom a haldoklónak az orvosságot, amit a doktor felírt! Juliska az ura szíve falá tűzte a pamzetiszínű kokárdát. — Szerda van, ne feledd! — mondta szerelmesen. — A mi Szerencsés Miapunk... Szerdán házasodtunk!" Petőfi felkapta ébenfa tőrösbotját. Vágtatott, mint a szélvész. A Dohány utca sarkán találkozott Vasvárival és Bulyovszkyval. — Éppen hozzád igyekszünk! — köszöntötték ezek. — Tegnap éjszaka, mikor elváltunk, nem beszéltünk még újabb találkozót Sürgősen meg kell tanácskoznunk a legközelebbi teendőket. Petőfi arra kérte barátait, hogy menjenek fel a lakására, ott várják meg, amíg visszaérkezik. És igyekezzenek lelket önteni Jókai Móricba, akit egy kis nátha úgy kétségbeejtett, hogy már-már az utolsó kenet felvételére gondok Jó kedve volt Sziporkázott. A kereskedők nyitogatták a boltajtókait. A párosban semmi jele nem látszott az ifjak készülődésének. A bécsi forradalom híre még nem jutott el a pesti néphez, csak azok tudtak róla, akik éjszaka a Pilvaxban gyülekeztek. Várjon mi van a Pilvaxban ? — ez fúrta a költő oldalát A Pilvax a forradalom csarnoka. Ott született az elhatározás, ott vetették el a gondolat-magot, ott kell kicsíráztatni, onnan kell elindulni, hogy bimbóba, égő piros virágba, valóságba szökkenjen. A kávéház zsúfolva volt mikor megérkezett Amint megjelent az ajtóban, felharsant az éljen. Az összegyűlt nép a szabadságot a forradalmat éltette. A költő körülnézett Itt vannak barátai a közvélemény asztalánál. Itt vannak murátusok. Egy sereg ismerős, de még több ismeretlen. Kik ezek! Látott maga körül értelmet tudást sugárzó arcokat gondbarándás, nehéz munkában meggyötört arcokat, fejkendős kofa-ábrázatot komolykodó iparosarcát, vidéki atyafi-ábrázatot. Ez a nép is gyulladt ki benne a tudat. A pesti nép melléjük állott Akaratuk, népakarati Tóth Gáspár szabómester tette fel a kérdést! — Mit határoztatok? Meddig várunk? Degrá Alajos, aki aznap hajnalban érkezett a dunai hajóval, áradozva ölelte át a költőt: — Azt hiszem, jókor érkeztem! Rendet fesasz ■ tek velem! Petőfi megszorította az írótárs kezét: — A legjobbkor érkeztél!... Most hazamegyek lakásomra, ahová Vasvárit és Bolyovszkyt irányítom. Együtt jövünk vissza. Addig tartsátok a népet! Kézfogások, ölelések. És Petőfi a lakására vágtatott. Az előszobában volt amikor eszébe jutott hogy elfelejtette Jókai számára megcsináltatni az orvosságot — Barátaim — rontott a betegszobába —» * Pilvax tele lelkesülőkkel! A nép harcot kíván és mi a nép élére állunk! Vasvári arca ragyogott Bulyovszky lelkendezett Csak Jókai kockáztatta meg az ágy bant Az összegyűlt nép a szabadságot, a forradalmat éltette.