Friss Ujság, 1949. augusztus (54. évfolyam, 177-201. szám)

1949-08-02 / 177. szám

Ma: Országos vásárok Budapest, 1949 POLITIKAI NAPILAP Előfizetés egy hónapra: postán-----—-------10 forint kézbesítővel— — •— 12 forint Postatakarékpénztári csekkszámla: 17.611. UJLÁC Auguszt Sze és B­U­Di VI., NAGYMEZŐ­ UTCA 3 Telefon: 225-065* 225 061 Nem a gyász, hanem a ki­vívott diadal hangjaival ünnepeli a haladó emberiség a világiro­dalom egyik legnagyobb költőjét, a világszabadság és a magyar szabadság egyik legnagyobb har­cosát, Petőfi Sándort.­­ Ezekkel a szavakkal kezdte emlékbeszédét a Vár­osi­ Színházban rendezett Petőfi-ünnepségen Horváth­ Már­ton, a Szabad Nép felelős szer­kesztője. Elmondta, hogy Mosz­kvában a szovjet főváros mun­kásai gyülekeznek össze, hogy meghallgassák a szovjet költők megemlékezését Petőfiről. A fe­héregyházi síkon a román nép kormánya rendez emlékünnepet, Pozsonyban a szlovák és magyar nép testvéri barátságát Petőfi szavai fűzik szorosabbra, Prá­gában, Szófiában, a világ meg­számlálhatatlanul sok városában Petőfire emlékeznek azok, akik szeretik a népet, a szabadságot, a költészetet. A nagy szavak kicsinnyé válnak, ha Petőfiről beszélünk — mondta —, csak a tett elég nagy arra, hogy méltó emléket állítson száz év előtti harcos elődünknek. Tettekkel em­lékezünk Petőfire, mert megtör­tük a bukott forradalmak, a vesz­tett szabadságharcok sorát, ame­lyekre Petőfi emlékeztette a bu­kás felé rohanó szabadságharcot. Petőfi a mi karunkkal vívta ki a végső diadalt, szelleme előbb, mint a maga korában volt. Bíboros haramiák, koronázott tolvajok nem sanyargatják már a népet, saját népe tiporta el a cárt, aki megfojtotta a magyar forradalmat, a zsarnokaitól sza­badult orosz nép pusztította el a mi elnyomóinkat is és meg­osztotta népünkkel vérrel kiküz­dött legdrágább kincsét, a sza­badságot. A Világszabadság vö­rös zászlaja diadalt aratott Euró­pában és Ázsiában. A megálmo­dott kor felé haladunk, amelyben „a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet”. A továbbiakban arról szólt Horváth Márton, hogy a világtörténelem legnagyobb forradalmában megszületett a szocialista Szovjetunió, a világ­szabadság bástyája, megszületett Lenin és Sztálin, megszületett Magyarországon is a munkás­­osztály élcsapata, amely harcai­val bizonyította be, hogy méltó Petőfi példájához. Megszületett a magyar munkásosztály nagy vezére, Rákosi Mátyás. Győzött a nép s ez a győzelem a legmél­tóbb megemlékezés Petőfiről. Petőfi eszméi győztek, de a harc­nak még nincs vége. Petőfi utat és példát mutat, tanítást ad a jelen és a jövő harcaihoz is, az igazi forradalmi hazaszeretethez, a forradalmi nemzetköziséghez, a forradalmi erélyhez és éles­látáshoz. Szükségszerű, hogy a Szovjetunió, a testet öltött sza­badság országa lett Petőfi máso­dik hazája. Talán egyetlen nem­szovjet költőre sem illik jobban Zsdanov meghatározása: a mi szovjet irodalmunk a nép és a haza érdekét szolgálja. A szovjet nép íróküldöttei, akik az ünnep­ségen megjelentek, a testvéri népi demokráciák s a nyugati népek haladó írói azt a győzel­mes világirodalmi frontot kép­viselik, amely a múlt nagy példái közül az elsők között Petőfi ne­vét írta zászlajára. Ezt a zászlót magasra emeli ma a hálás Ma­gyarország a haladó emberiség előtt. közön­­ tisztelettel hajtom meg feje­met a magyar nép nagy költője és nagy harcosa előtt. A szovjet íróküldött nagy lelkesedés­sel fogadott beszéde után Major Tamás, Ladomerszky Margit, Ladányi Ferenc, a Vásárhelyi kórus és a Vasas énekkar szerepelt. PETŐFI EMLÉKÉNEK ÁLDOZOTT AZ EGÉSZ HALADÓ VILÁG A szovjet nép együtt ünnepelt a magyar néppel Petőfi forradalmi lelke repkedett a lengő zászlókban az ünnepélyesen feldíszített Március 15-e tér felett a vasárnap délelőtti emlékünnepen Petőfi sehol nem elismerési, mint A szombati Petőfi-ünnepségek nagy eseménye a Petőfi Emlékbizottság ün­nepi estje volt a Városi Színházban, amelyet zsúfolásig megtöltött a lelkes, ünneplő nép. Az ünnepségen megjelent Szakasits Árpád köztársasági elnök, a kormány tagjai, a politikai és szellemi élet kiválóságai. Zúgó taps köszöntötte a külföldi íróküldötteket és percekig zúgott az ütemes taps, amikor a Szov­­jetúnió küldöttei jelentek meg. Az em­lékünnepélyt Darvas József mi­­iszter nyitotta meg. Ezután Horváth Márton, a Szabad Nép felelős szerkesztője mond­ta el ünnepi beszédét, majd Scsipacsov szovjet költő szólalt fel. — Mi, szovejt írók — mondotta — eljöttünk, hogy a szocializmust építő magyar néppel együtt ünnepeljük a leg­­ nyert oly őszinte a Szovjetúnióban nagyobb forradalmár költőt, Petőfi Sán­dort. Ezekben a napokban a szocialista Szovjetúnióban mindenütt ünnepükt Pe­tőfit, a nagy költőt. Petőfi saját orszá­gán kívül sehol nem kapott annyi sze­­retetet, nem nyert oly őszinte elismerést, mint nálunk, a Szovjetúnióban. Én a Szovjetúnió küldötte — mondta a többi Néphadseregünk Petőfit követi Szombaton Petőfi-ünnepség volt Budapest több nagyüzemében és a leg­nagyobb magyar forradalmár költő emlékét ünnepelte néphadseregünk is. A Honvédség Házában honvédek, tiszt, helyettesek, tisztek, tábornokok gyűl­tek össze s lelkesen köszöntötték a Petőfi-ünnepségen megjelent csehszlo­vák partizán-küldöttséget Ünnepi be­­szédet Ilku Pál ezredes mondott. — Mióta hadseregünk valóban nép­hadsereg lett — mondta — azóta él igazán közöttünk Petőfi emléke. Nép­hadseregünk Petőfit követi. Petőfivel együtt mondja: A néppel tűzön-vizen át. Lelkes Petőfi emlékünnepség zajlott le a Honvéd Petőfi Akadémián is. A mi politikánk beteljesítése mindannak, amiért ő tollal és karddal harcolt Vasárnap, a nagy költő halála nap­jának századik évfordulóján felejthetet­lenül szép ünnepség zajlott le a Duna­­parton, a Petőfi-szobornál. A Magyar Dolgozók Pártja és a tömegszervezetek csoportjai énekelve vonultak fel, hatal­mas virágkoszorúkkal, Petőfi, Sztálin, Rákosi képeivel, piros és nemzetiszínű zászlók alatt. A Március 15-teret kör­nyező házak ünnepélyes díszben álltak.

Next