Friss Ujság, 1949. december (54. évfolyam, 279-304. szám)
1949-12-18 / 294. szám
Qhindmüdosoág A Vörös Hadsereg lovasságának keletkezése Ez a hadsereg Sztálin kezdeményezésére 1015. november 15-én keletkezett. A polgárháború éveiben a legfontosabb ütőerő volt a sztálini hadműveleti tervekben Djenjikin és Vrangel hadseregei, a lengyel urak ellen. Zászlaja alatt, olyan dicső hadvezérek vezetésével, mint Szemjon Bugyonnij és Kliment Vorosilov, oroszok, ukránok, beloruszok, grúzok, örmények és lettek vállvetve harcoltak a szovjet hatalomért és hazájuk szabadságáért. A lovas hadsereg legendás harcait sok dal és regény örökíti meg. Vlagyimir Szidorov ezredes „Az első lovas hadsereg“ című hadtörténelmi könyvében levéltári adatok és okmányok alapján bemutatja, hogy Sztálin hogyan gondoskodott szüntelenül a vörös lovasság megerősítéséről és fejlesztéséről. A könyv részletesen leírja az első lovashadsereg hadműveleteit, a több mint tízezer kilométeres területen lefolyt csatákat. Az Októberi Forradalom munkásköltője Demján Brednij 1883-ban született. Eredeti neve Jefim Alexejevics Privdorov volt, s írói névnek vette fel a „Szegény Döme” nevet. Munkásemberből lett költő, aki pattogó rímű és gunyoros hangú verseivel támogatta a bolseviki pártnak a munkásosztály felszabadításáért vívott harcát. Mint pártköltőt Lenin is kedvelte, ha néha „kicsit nyersnek” is tartotta verseit. Főleg az agitációs erőt becsülte bennük és legjobban a „Mesék” című kötet tetszett neki. Derman Brednij részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és utána az ellenforradalom ellen vívott polgárháborúban. Majd lelkesítő versei az újjáépítés és az ötéves tervek munkájét támogatták. A Nagy Honvédő Háború idején versei segítették erősíteni azt a hősi ellenállást, mely azután a történelem legragyogóbb győzelmévé változott át. 1945-ben halt meg. A népélet ábrázolója Justh Zsigmond 1863-ban született Pusztaszenttornyán. Bár családja az uralkodó osztályhoz tartozott, Justh Zsigmond épúgy, mint Gyula bátyja, aki később a munkásokkal szövetkező függetlenségi párt vezére lett — ifjúságától kezdve a szegényemberekkel rokonszenvezett. Párizsi tanulmányai során barátja lett Zolának, a reakció elleni küzdő, nagy francia írónak és ő maga is a valóságábrázoló francia írók mintájára kezdett elbeszéléseket irogatni. Írásai tárgyát főleg a vidéki kiselemesek világából és a parasztok életéből vette. Nagy regénysorozat írását tervezte, de betegeskedése miatt ezt nem tudta megvalósítani, ő alapította az első olyan színházat, melynek színészei parasztok voltak. 1894-ben ölte meg tüdőbaja. Nevét főleg „A puszta könyve", „Gányó Julcsa” és „Delelő" című kötetei tartják fenn. Új házgyárakat állítanak üzembe a Szovjetunióban A Szovjetunióban hatalmas iparággá fejlődött a házak gyári előállítása. A háború utáni sztálini ötéves tervben eddig az építőartyagipari minisztérium 30 hatalmas kombinátot létesített, amelyek mindegyike évente hétszázezer négyzetméter lakóterület számára termel előre gyártott házalkatrészeket. Most az Oroszországi Szövetséges Szocialista Köztársaság arhangelszki és szmolenszki kerületében szerelnek fel két hatalmas házgyártó kombinátot. A két kombinát tervező együttese új kétemeletes típusház tervét dolgozta ki. Az új házakban nyolc két-háromszobás lakás lesz. A házak belső elrendezése kielégíti a legigényesebb kényelmi szempontokat is és kitűnik szép építészeti kivitelezésével. Év végéig a fenti kombinát ötszáz-ötszáz ilyen újtípusú ház alkatrészeit fogja elkészíteni. Leningrad az ejtőernyő és ejtőernyős ugrás hazája Gijeb Katyelnyikov 1910-ben itt készítette el a világ legelső hátra szerelhető ejtőernyőjét. A város határában elterülő földek felett állították fel Vjera Fjodorovna, Nikoláj Jevdokimov és Konsztantyín Kajljánov 1935-ben, 1936-ban és 1937-ben magassági világrekordjaikat. Konsztantyin Kastánov akkor 11.090 méter magasságban ugrott ki a gépből. Ez a magasság már a sztratoszféra alsó határát jelenti, ahol a hőmérő 53 C fokot mutatott fagypont alatt, ugyanakkor, amikor a földön plusz 29 C fok volt a hőmérséklet. A leningrádi repülőklub növendékei, a leningrádi komszomolisták és úttörők küldöttségei gyakorta keresik fel Jurij Vasziljev Katyelnyikovnak, az elhunyt feltalálónak özvegyét. Katyelnyikova asszony a minap a Tass levelezőjével folytatott beszélgetése során felelevenítette az orosz ejtőernyő megalkotásának történelmi nevezetességű részleteit. A védőberendezés elkészítésének gondolata azután merült fel férje agyában, amikor az orosz Macsevics pilóta Pétervár határában lezuhant. A szerencsétlenség mély benyomásával lelkében Gijeb Jevgenyevics hazatérve, azonnal valami számításba kezdett kis idő múlva légi „sárkányt” készített, amely nagy magasságba emelte fel a kis ejtőernyővel felszerelt bábut. Az ejtőernyő úgy készült, hogy zsinórrántásra kinyíljon. Katyelnyikov később teljes nagyságában készítette el az ejtőernyőt és úgy próbálta ki, hogy súlyos bábukat dobált le a repülőgépről. A külföldi vállalkozók érdeklődni kezdtek a találmány iránt és szerették volna azt megszerezni. Akkorra azonban az már szabadalmazva volt. A későbbi külföldi ejtőernyők csupán silány utánzatai voltak az orosz találmánynak. Igyunk-e feketekávét? Magyarországon évről évre jobban terjed a kávéivás szokása és mind többen isszák tej nélkül a „feketét”. A kávénak többféle előnyös hatása van. A kávégyümölcs magvában, a kávébabban 2 százaléknyi a koffein-anyag. A pörkölt kávébab forrázatában lévő koffein jó hatással van a szívre. Kitágítja a szív koszorúerét és jobb munkára serkenti a szívet. A fej ereinek tágításával pedig megszünteti a fejfájást. Mindezeken a jó hatásokon kívül azonban olyanoknál, akik még nem szokták meg, rossz következményei is lehetnek a mértéktelen feketézésnek. Kísérletekből tudjuk, hogy egy gramm tiszta koffein halálos méreg, és már kél gramm is súlyos rosszullétet okoz. Akik nem szokták meg a feketekávézást és amúgyis rossz alvók, azok délután három óra után ne igyanak feketekávét, mert éjszaka nem fognak tudni elaludni. Az idők folyamán azonban a szervezet hozzászokik a koffeinhez és a kávé nem fejti ki többé káros hatását. És mégis álfa fatt a százéves lánchíd regénye írta KIROSSI SÁNDOR. 34 Nem szabad kitennie magát igazoltatásnak, okmányok, papírok nélkül... Különösen így, csuromvizesen, mint aki egyenesen a Dunából sétált ki az életbe... Az arca sajgott. Érezte az SS- százados kemény ökölcsapását. De a vérzés nyomait lemosta a Duna... Mit mondhat, ha járőrrel találkozik?... Újból álljon elő a mesével a beteg asszonyról és a gyógyszerről?... A gyógyszeres doboz ott maradt az SS-százados asztalán... Valami újabbat, valami mást kell gyorsan kitalálni... Csak ne fázna úgy! Csak ne dideregne ennyire az átázott ruhában! Ha egyet lép, cipőjében cuppog a víz! Három számmal nagyobb ez a cipő, mint amilyent viselni szokott.... Milyen boldog volt, mikor hozzájutott, a kopott ruhával együtt... Egész pénzét odaadta értük. Ráadásul az egyenruháját, a bekecsét, a csizmáját.. Derék emberek voltak azok a dinnyési népek! A férfi bevonult. Az asszony őrizte a szekrényben az egyetlen civil ruháját.... Milyen szívesen adta oda! A pénzt valósággal rá kellett erőszakolni... — Talán valahol... az én uram is éppen úgy szökik a csapatától, mint a hadnagy úr... Az se akart soha, soha együtt harcolni a németekkel!... Talán valahol éppen úgy segíti ki valaki civilruhával... Ezt mondta a dinnyési parasztasszony és a szökevény hadnagy holmiját gyömöszölte be a kemencébe, a tűzbe, hogy meg ne találja senki... — A csizma jó lesz az öcsémnek... Az is oda van... Azt is mintha kötéllel vitték volna... Kisebb a lába, mint az uramé... Éppen jó lesz neki, ha visszajön... Elsírta magát: — Várjon visszajön?... Visszajönnek?... Mikor lesz már vége?.. A németek erősek ám Székesfehérvárnál. De azt mondják, az orosz még erősebb... Csak már itt lennének! . . . Csak már vége lenne ennek a sok szörnyűségnek... Mozogni, mozogni! Az érzés nem melengeti a katonaszökevényt, aki a, családjához, az otthona után vágyik. Az agya átforrósodik a gondolattól, hogy itt van, közel van a feleségéhez, de a teste didereg a kényszerű téli Duna fürdő után. A pesti hídfőre mereszti tekintetét a végtelen, jóleső csendben. Szemsugarával az őröket keresi. Zajt hall a híd közepetáján. Mozgást lát. Mintha gépkocsi motorja berregne. Ismeri ezt a hangot. Mérnök. Hogyne ismerné! A motor kihűlt, keservesen gyullad be. Ki-kihagy. Elakad. Aztán újra szusszan egy sort. A gépkocsi körül emberi árnyak. Sötét árnyak, nemcsak testben, lélekben is sötétek, a legsötétebbek: német katonák. Egy-egy hangot is idevet felőlük a szél, a káromkodás, a kapkodás durva hangjait. A motor végre begyullad, az árnyak eltűnnek a hatalmas teherkocsi belsejében és a gép elzúg Buda irányában. Most a pesti hídfőnél a két SS- legény futólépésbe kezd és szalad a gépkocsi után. A hídfő — a szökevény legalább is úgy látja — őrizetlen marad. Várjon miért? Vájjon meddig? Legalább nem kell félnie, hogy az őrök meglátják. Mozogni, mozogni! Végre megmozdulhat! Lassan, óvatosan emelkedik fel fektéből. Először térdelőhelyzetbe kerül. A karját lóbálja, köröket ír le a két karjával a levegőben, tízszer, húszszor, harmincszor. Már nem is számolja. Érzi, hogy dermedt, Etétt karjaiba visszatért a vér, az erő. A mellét, a combját, lábszárait dörzsöli. Aztán talpraáll, de nyomban összecsuklik . .. ez semmi! Nincs semmi baja... Minden porcikája ép, erős dörzsöléssel visszakergeti a vért dermedt lábaiba is!... Minden erejét összeszedi . . . Érzi, hogy az életéről van szó... Az arca verejtékes, tenyere átforrósodott... Tovább, tovább!... És ebben a pillanatban mintha hatalmas gránát csapott volna le a közelében, megmozdult lába alatt a kőből épült rakpart, iszonyatos dörrenés zengett a fülébe és a Duna magasra tornyosult hullámai felcsaptak hozzá. Hideg zuhanyt kapott, úgy érezte, hogy megrepedt a dobhártyája, de lát! Borzalmat, szörnyűséget, lát: a Lánchíd a Dunába ölve, vas- és kődarabjai, ívei és láncai elűntek a vízben. Ami megmaradt: a két sebzett, tépett pillér olyannak tűnik, mint szárnyaitól megfosztott büszke sasmadár csonka törzse, szánalmas és nyomorult! — Átkozottak! Gazok! Felrobbantották a hidat! — mormogja maga elé a szökevény, aki már áll, s maga sem tudja, hogyan sikerült talpra állnia. ” A híd roncsait nézi. Szemébe!A gyűlölet, szívét a tehetetlenség elkeseredett érzése tépi, marcangolja. — Patkányok! Barbár, ocsmány horda! — mondja maga elé most már félhangosan, aztán nem is törődve azzal, hogy valaki meghallja, meghallhatja, már ordít, üvölt: — Elpusztítottátok a hidat, de magatok is el fogtok pusztulni! * Újabb két hatalmas dörrenés, majd egy harmadik. A Lánchíd után a még ép három másik Dunahíd is a levegőbe repült. — Pest tehát elvált Budától! —■ villan át a szökevény ágyán — Ez nem jelenthet mást, csak azt, hogy a fasiszták feladták Pestet. Eltakarodtak a győzelmesen előrevonuló szovjet seregek elől! Pest szabad és szabad ő is. Felkapaszkodott az alsó rakpartról a felsőre. Most onnan nézte a hidat, a Lánchidat, melynek roncsai körül már csendes volt a víz. A hullámok szelíden mosták a híd vérző sebeit... A hajnali derengés már bírókra kelt az éjszakával, hogy a világosság könyörtelenül legyőzze, leigázza a sötétséget. Valahol úgy vette ki, hogy a Nyugat-pályaudvar környékén, géppuska kerepelt. És egy-egy kézifegyver dörrent a Duna folyásának irányából is, a Calvin-tér, vagy a Fővámház táján ... Egyszerre Széchenyi szobra előtt találta magát, az Akadémia palotája előtt. Felnézett az ércalakra. Szólt hozzá: — Láttad te is? Végignézted velem együtt... A naiy alkotás, a műved, ami a nevedet viselte... A szobor nem felelt. Némán meredt a semmibe. A szökevény tovább botorkált a téren. Most már nem kell félnie, nem kell attól tartania, hogy német, vagy nyilas járőrbe ütközik Biztos volt abban, hogy a fasiszta bandával együtt menekültek nyomorult cselédeik is ... Egy romépület előtt találta magát. Csonka oszlopsor derengett elő a kő- és téglatörmelék halmazából . Ez volt a főkapitányság.* (Folytatjuk.) Borzalmat, szörnyűséget lát: a Lánchíd a Dunába ölve, vas- és kődarabjai, ívei és láncai eltűntek a vízben.