Friss Ujság, 1950. április (55. évfolyam, 77-100. szám)
1950-04-30 / 100. szám
6 KIOSZTOTTÁK A RÁDIÓ NEGYEDÉVI SZÍNVONALJUTALMAIT Szombaton délben, Szirmai István, a Magyar Rádióhivatal elnöke ünnepélyes keretek között osztotta ki a rádióban elhangzott legjobb műsorszámok szerzőinek és szereplőinek a nívójutalmakat. Az első díjat Farkas Ferenc zeneszerző kapta, a „Csínom Palkó” című Kossuthdíjas rádiódaljáték zenéjéért. Jutalmat kapott Sárközi István Sztálin tiszteletére írt kantátájáért, amelynek szövegét Képes Géza írta. Irsai Vera a zenetanítási műsorszámokkal érdemelte ki a jutalmat. Az „Egy falu, egy nóta” műsor szervezői: Antal Istvánná, Rácz Zsigmond és Béres Ferenc is jutalomban részesültek. A legjobb hangjáték-átdolgozásért Vázsonyi Endre részesült kitüntetésben Sadoveanu: „Tanú” című regényének rádiószerűsítéséért. Az oktatási osztály legjobb adásának a Munkásmozgalmi Intézet adását minősítették, amelynek szerzője Réti László. A legjobb rádiórendezők: Várkonyi Zoltán és Rácz György lettek. A tánczene terén elért fejlődésért Tamási Zdenko kapott jutalmat. A rádió legjobb színészi munkáját az elmúlt negyedévben Sulyok Mária nyújtotta. Jutalmat kapott a rádió „Tanuljunk énekszóra oroszul’’ című műsorszáma is, amelyben Dienes Gedeon, Szász Károly, Darvas Iván és Dubrovszky Tatjána működnek közre. Ünnepélyesen megnyílt a csehszlovák képzőművészeti kiállítás A Nemzeti Szalonban szombaton délelőtt ünnepélyesen megnyílt a csehszlovák képzőművészet félévszázados fejlődését bemutató kiállítás, amelyet a a Kultúrkapcsolatok Intézete rendezett. Az ünnepélyes megnyitáson megjelentek Dobi István, a minisztertanács elnöke, Drahos Lajos, az országgyűlés elnöke, Nagy Dániel, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának alelnöke, Szabó Piroska, az Elnöki Tanács titkára, Szmirnov szovjet nagykövetségi tanácsos és a népi demokratikus országok budapesti követségének képviselői, valamint a kiállítás alkalmából Magyarországra érkezett csehszlovák festőművészek és a magyar művészeti élet sok kiválósága. Darvas József miniszter megnyitó beszédében kiemelte, hogy a csehszlovák és a magyar nép minden téren igyekszik a baráti jóviszonyt elmélyíteni. Kifejezte reményét, hogy a csehszlovák vendégek és a képzőművészeti anyag Magyarországon időzése eredményesen szolgálja a béke ügyét és szorosabbra fűzi az együttműködést a két nép között. A nagy tapssal fogadott beszéd után Horváth Iván követ beszédében hangsúlyozta, hogy a csehszlovák képzőművészek örömmel fogadták el a meghívást erre a kiállításra. A csehszlovák művészeket ugyanaz a törekvés hatja át, mint a magyar művészeket, hogy kialakítsák az új, szocialista művészetet a Szovjetúnió tanítása nyomán. Az utca végén — most már az anya is látta — szürke fal zárta el a teret, egyforma arcok fala. És a vállak fölött hegyesen csillogtak a szuronyok. A néma, mozdulatlan faltól hideg áramlás indult a munkásság felé, behatolt az anya mellébe, fülébe is. Oda igyekezett, ahol ismerős arcok mutatkoztak, a zászló körül. Idegen arcok is voltak köztük, de nagy részük régi barát. Egy magas, beretváltképű, bandzsa alak közvetlen mellette most feléje fordult és jól megnézte. — Ki vagy? Mit akarsz? — Pável Vlaszov anyja vagyok — felelte és a térde remegett. — Aha! — Elvtársak! — kiáltotta most Pável. — Mindig csak előre, egész életünkben. Nekünk már nincs más utunk! Néma csend lett. A zászló felemelkedett, meghajolt, lobogott az emberek feje fölött és továbbmozdult a katonák szürke fala felé. Az anya testén rángás szaladt végig, szemét lehányta és felnyögött. Pável, Andrej, Szamojlov és Mázin kiváltak a tömegből és a levegőt megtöltötte Fogya Mázin csengő hangja: Vérünk bőven ontottak A századok során.. . Halk sóhajoktól kísért kar vette át a szólamot. A menet továbbhaladt, a lábak ütemesen verték a földet. És az ének újra felhangzott, határozottan, döntő erővel. És áldozatunk lángja égett A szabadság oltárán ... — Aha! — kiáltotta valaki kárörvendezve. — Halotti éneküket mondják a kutyafülűek... — Üssétek le! — kontrázott egy másik. Az anya mesére azorította kezét, és látta, hogy az utcát betöltő tömeg most tanácstalanul áll és néz, azok pedig ott elől, a zászló mögött, különválva mennek előre. Harmincnegyvenen lehettek mindössze és minden lépésnél kivált, elmaradt közülök valaki, mintha a föld égne a talpuk alatt A zsarnok elbukik... — jósolta Fegya ajkával a dal. És a kórus rázúgta, teljes erővel, fenyegetően: És feltámad a nép ... De most az ének érces bugásán halk szavak hallatszottak át. — Mindjárt vezényel.. . És már fel is hangzott a vezényszó ott elől, élesen, kurtán: — Szuronyt szegezz! A szuronyok meginogtak, kacskaringós vonalat írtak le a levegőben és nekiszegeződtek a zászlónak. — Indulj! — Gyerünk innét — morogta a bandzsa és zsebrevágott kézzel, siető léptekkel eloldalgott. Peagéja szemrebbenés nélkül nézte, mi történik. Az utca egész széltében megindult a szürke fa. Lassan, hidegen kezelett, maga előtt tetve a ritkafogú, csillogó acélfésűt. Az anya közelebb akart kerülni a fiához és sikerült is neki. Most látta, hogy Andréj hirtelen előrelép és eltakarja széles testével, de az nem tűri, rákiált: — Vissza a sorba! Andréj még mindig énekel rendületlenül, hátrakulcsolt kézzé, magasra emelt fejjel. Pável másodszor is rákiáltott: — Vissza a sorba! Nincs jogod! A zászló van legelől... — Oszolj! — vezényelt most a kis tiszt, messze elől fehéren vihogó kardjával hadonászva. Lábát magasra emelte minden lépésnél, merevített térddel és ütemesen verte sarkával a földet. Fényesre pucolt cipője szinte szúrta Pelagéja szemét. A tiszt mellett, fél lépéssel hátrább beretvált arcú, magas férfi lépdelt. Hosszú, szürke köpenyegén vörös hajtóka volt, nadrágján vörös csík. Hátrakulcsolta a kezét és ősz szemöldökét magasra vonva, merőn nézte Pávelt. Az anya mindent látott. Melléből kiáltás tört fel, de elfojtotta, visszanyomta odaszorított kezével. Lökdösték és ő megingott, de azért esak ment előre, szinte önkívületben. Érezte, hogy mögötte gyérül a tömeg, élei pedig feltartózhatatlanul közeledik a szürke fal. A vörös zászló és a katonák között egyre fogyott a térség. Tisztán látszott már a széles arcsor, amely szinte egybeolvadtan a falak szürke keretébe szorult, csak a sokféle színű szempárok villogtak ki belőle. A szuronyok kemény csillogással szegeződtek az emberek mellének. Még nem érintettek senkit, de azért mégis sokat kivetettek a helyükből. Futólépések koppantak az anya háta mögött, fojtott, izgatott hangok szakadtak fel: — Oszolni, fiúk! — Vlaszov, menekülj!... — Vissza, Pavljusa!... — Ereszd el a zászlót, Pável! Lépj mögém gyorsan — kiáltotta Nikoláj és vaskos kezével megragadta a rudat, úgyhogy hátralódult — Hagyd! — förmedt rá Pável és Nikoláj úgy elkaptaa kezét, mintha megégette volna. Az ének elnémult, az emberek megtorpantak és körülfogták vezérüket aki lassan bár, de még mindig ment tovább. Hirtelen csönd borult mindenre. Mintha csak láthatatlanul, felülről erezkedett volna le, átlátszó felhőként terült rájuk. Vagy húszan állhatták most a zászló körül de az a húsz szilárdan kitartott. Pelagéját is odavonta közéjük a féltés, meg valami homályos kívánság, hogy ő is megszólaljon. — Hadnagy úr! Vegyék el tőle .— parancsolta az öreg tábornok és kezével a zászlóra mutatott. A tiszt Pávelhez ugrott, megragadta a rudat és rákiáltott: — Ereszd el! — El a kezekkel! — harsogta Pável. A vörös zászló megingott, jobbra dőlt, majd balra és újra megállt keményen, egyenesen. A zömök tiszt pedig odébblódult és mire észbekapott, a földön csücsült. Pelagéja mellől most előretörtetett Nikoláj, öklét maga előtt tolva. — Letartóztatni! — parancsolta a tábornok, lábával dobbantva. Pár katona előreugrott, egyikük magasra lódította a puska agyát, a zászló megrendült, megdőlt és elveszett a katonák szürke csomójában. — Jaj! — Az anya melléből állati üvöltés tört fel és Pável érces hangja felelt rá a szürke csomó közepéből: — Isten veled, anyám! Viszontlátásra! ... — El és rám gondolt! — dobbant meg a szíve... — Isten áldja, anyuska. Ez Andréj hangja! _ Lábujjhegyre állt, mindenáron látni akarta őket. És a katonák feje fölött most csakugyan felbukkant Andréj széles, kerek arca és rámosolygott: — Fiam... Véreim... Andrjusa, Pavjusa ... — Viszontlátásra, testvérek! — kiáltották az elfogottak és száztorkú visszhang felelt nekik az ablakokból, háztetőkről, mindenfelől... A ZÁSZLÓ VAN LEGELÖL! ÍRTA: MAXIM GORKIJ (Gorkij, a nagy író, a valóságábrázolás óriása, a forradalom viharmadara ,Az anya" című könyvében megmutatta az orosz munkásosztályt, amely forradalmi pártja, vezetésével készül az elnyomó, kizsákmányoló cári uralom megdöntésére. A nagy Lenin kéziratban olvasta ezt a remekművet s kifejtette Gorkijnak, hogy erre a könyvre szükség van, mert sok munkás vett részt öntudatlanul, ösztönösen a forradalmi mozgalomban és most hasznukra van „Az anya” olvasása. „Nagyon időszerű könyv" mondta a regényről s Gorkij ezt a megállapítást a legbecsesebb elismerésnek tekintette. Alább egy részletet, egy május 1-i munkástüntetés leírását közöljük a világhírű regényben Megláthatjuk ebből a részletből, hogyan akarta a cárizmus vérbe fojtani a dolgozó nép szabadságtörekvéseit. A hatalmas Szovjetunióban és a Szovjetúnió dicsőséges harcai következtében felszabadult népi demokráciákban szabadon ünnepelhetik a dolgozók május 1-ét, a munka és a békevédelem nagy ünnepét. De a tőkés és a gyarmati elnyomás alatt sínylődő dolgozók ma is szembetalálják magukat az elnyomás szuronyerdejével, ha május 1-én a szabadságot és a békét ünnepelik. De ezeket a szuronyokat éppúgy elsöpri majd a békefrontban tömörült százmilliók ereje, ahogy a cári zsarnokságot elsöpörte Lenin és Sztálin nagy pártjának vezetésével a nép.) FRISS ÚJSÁG 1950 április 31. vasárnap ZELK ZOLTÁN: MINT KINCSET ŐRZÖM Ezerkilencszázhuszonhárom évének május elsején együtt ébredtünk, én s a hajnali kamaszszívemben a remény. Együtt keltünk. A hajnal lassan már reggelle öregedett, de a remény csak ifjabb szárnnyal vitte repülni szívemet, így szálltam én! És velem szállva még háromszáz inasgyerek a Gubaszínbe ünnepelni! S a segédek és mesterek/ Akár oltári kép lehetne egy falusi templom falán, ha betűk helyett képet írna, ecsetté válna ceruzám, primitív s édes kép lehetne, új szentekről festett mese a kis dalárda, mely rákezdé, hogy „Itt van május elseje/" S amit a szít» dúdolhatott csoki „Föl, föl..Harc volt ez is, tusa! — mint lassú felhő szállt fölöttünk Vugyovszki bácsi basszusa... Aztán egy lány, ki verset mondott s harsogva, hogy: „Irta: Ady .. .** Éljen! — kiáltott rá e névre a prolik közül valaki... Éljen? Hisz meghalt... Hát zavartan, társunk szégyelve, félszegen s ahogy szokás is, elnézően mosolyogtunk ez étjenen.. De értem én most már ez étjent. e szív mélyéről felbukót, nem őrzött kincset senki úgy, mint emlékeim közt én « szólt Ezért, hogy most én fa kiáltom, hogy fennen elkiáltom és Éljen Ady! Éljen Petőfi! S mit írtak, minden költeményt mely nyarunkra És éljen májas, nyitja vidám, tág kapuját, s oly népre, mely Ady s Petőfi szellemére éljent kiált! Meghosszabbították a Népművelési minisztérium filmnovella -pályázatát Meghosszabbították a népművelési minisztérium filmnovella-pályázatának beküldési határidejét. A pályázat alapvető követelménye, hogy a benyújtandó novella a magyar dolgozó nép életéből merítse témáját, tükrözze viszsza népünk országépítő, nagy munkáját, a szocializmus építését, a dolgozó nép történetén keresztül. A pályaműveket zárt jeligés borítékban a népművelési minisztérium filmfőosztálya címére (Bp., V., Báthory-u. 10.) május 15-ig lehet beküldeni. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége ugyancsak meghosszabbította tehetségkutató pályázatának beküldési határidejét május 15-ig. A pályázatokat ez időpontig az Újságírók Országos Szövetségének titkárságához (Budapest, Sztálin út 101. szám) kell beküldeni. Nagykanizsán, Menyén, Zalaszentgróton, lelkesen készülődnek május 1-re az MSzT kultúrcsoportok. A zalaegerszegi MSzT hangversenyt ad s e megyében verseny indult meg az MSzT szervezetek között a „Május 1 legjobb kultúrcsoportja*” cím elnyeréséért * A Szovjetúnió minisztertanácsa mellett működő művészetügyi bizottság meghívására lengyel zeneművészek érkeztek Moszkvába.