Friss Ujság, 1950. április (55. évfolyam, 77-100. szám)

1950-04-30 / 100. szám

6 KIOSZTOTTÁK A RÁDIÓ NEGYEDÉVI SZÍNVONALJUTALMAIT Szombaton délben, Szirmai István, a Magyar Rádióhivatal elnöke ünnepélyes keretek között osztotta ki a rádióban el­hangzott legjobb műsorszámok szerzői­nek és szereplőinek a nívójutalmakat. Az első díjat Farkas Ferenc zeneszerző kapta, a „Csínom Palkó” című Kossuth­­díjas rádiódaljáték zenéjéért. Jutalmat kapott Sárközi István Sztálin tisztele­tére írt kantátájáért, amelynek szövegét Képes Géza írta. Irsai Vera a zenetaní­tási műsorszámokkal érdemelte ki a ju­talmat. Az „Egy falu, egy nóta” műsor szervezői: Antal Istvánná, Rácz Zsig­­mond és Béres Ferenc is jutalomban részesültek. A legjobb hangjáték-átdol­gozásért Vázsonyi Endre részesült ki­tüntetésben Sadoveanu: „Tanú” című re­gényének rádiószerűsítéséért. Az okta­tási osztály legjobb adásának a Mun­kásmozgalmi Intézet adását minősítet­ték, amelynek szerzője Réti László. A legjobb rádiórendezők: Várkonyi Zoltán és Rácz György lettek. A tánczene terén elért fejlődésért Tamási Zdenko kapott jutalmat. A rádió legjobb színészi mun­káját az elmúlt negyedévben Sulyok Mária nyújtotta. Jutalmat kapott a rádió „Tanuljunk énekszóra oroszul’’ című mű­­sorszáma is, amelyben Dienes Gedeon, Szász Károly, Darvas Iván és Dub­­rovszky Tatjána működnek közre. Ünnepélyesen megnyílt a csehszlovák képzőművészeti kiállítás A Nemzeti Szalonban szombaton dél­előtt ünnepélyesen megnyílt a cseh­szlovák képzőművészet félévszázados fejlődését bemutató kiállítás, amelyet a a Kultúrkapcsolatok Intézete rendezett. Az ünnepélyes megnyitáson megjelentek Dobi István, a minisztertanács elnöke, Drahos Lajos, az országgyűlés elnöke, Nagy Dániel, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának alelnöke, Szabó Piroska, az Elnöki Tanács titkára, Szmirnov szovjet nagykövetségi tanácsos és a népi de­mokratikus országok budapesti követsé­gének képviselői, valamint a kiállítás alkalmából Magyarországra érkezett csehszlovák festőművészek és a magyar művészeti élet sok kiválósága. Darvas József miniszter megnyitó beszédében kiemelte, hogy a csehszlovák és a magyar nép minden téren igyek­szik a baráti jóviszonyt elmélyíteni. Kifejezte reményét, hogy a csehszlovák vendégek és a képzőművészeti anyag Magyarországon időzése eredményesen szolgálja a béke ügyét és szorosabbra fűzi az együttműködést a két nép kö­zött. A nagy tapssal fogadott beszéd után Horváth Iván követ beszédében hang­súlyozta, hogy a cseh­szlovák képzőmű­vészek örömmel fogadták el a meg­hívást erre a kiállításra. A csehszlovák művészeket ugyanaz a törekvés hatja át, mint a magyar művészeket, hogy kialakítsák az új, szocialista művésze­tet a Szovjetúnió tanítása nyomán. Az utca végén — most már az anya is látta — szürke fal zárta el a teret, egyforma ar­cok fala. És a vállak fölött he­gyesen csillogtak a szuronyok. A néma, mozdulatlan faltól hi­deg áramlás indult a munkás­ság felé, behatolt az anya mel­lébe, fülébe is. Oda igyekezett, ahol ismerős arcok mutatkoztak, a zászló körül. Idegen arcok is voltak köztük, de nagy részük régi barát. Egy magas, beret­­váltképű, bandzsa alak közvet­len mellette most feléje fordult és jól megnézte. — Ki vagy? Mit akarsz? — Pável Vlaszov anyja va­gyok — felelte és a térde re­megett. — Aha! — Elvtársak! — kiáltotta most Pável. — Mindig csak előre, egész életünkben. Ne­künk már nincs más utunk! Néma csend lett. A zászló felemelkedett, meghajolt, lobo­gott az emberek feje fölött és továbbmozdult a katonák szür­ke fala felé. Az anya testén rángás szaladt végig, szemét lehányta és felnyögött. Pável, Andrej, Szamojlov és Mázin kiváltak a tömegből és a leve­gőt megtöltötte Fogya Mázin csengő hangja: Vérünk bőven ontottak A századok során.. . Halk sóhajoktól kísért kar vette át a szólamot. A menet továbbhaladt, a lábak ütemesen verték a földet. És az ének új­­ra felhangzott, határozottan, döntő erővel. És áldozatunk lángja égett A szabadság oltárán ... — Aha! — kiáltotta valaki kárörvendezve. — Halotti éne­küket mondják a kutyafü­­lűek... — Üssétek le! — kontrázott egy másik. Az anya mesére azorította kezét, és látta, hogy az utcát betöltő tömeg most tanács­tala­nul áll és néz, azok pedig ott elől, a zászló mögött, külön­válva mennek előre. Harminc­negyvenen lehettek mindössze és minden lépésnél kivált, el­maradt közülök valaki, mintha a föld égne a talpuk alatt A zsarnok elbukik... — jósolta Fegya ajkával a dal. És a kórus rázúgta, teljes erő­vel, fenyegetően: És feltámad a nép ... De most az ének érces bu­gásán halk szavak hallatszot­tak át. — Mindjárt vezényel.. . És már fel is hangzott a ve­zényszó ott elől, élesen, kurtán: — Szuronyt szegezz! A szuronyok meginogtak, kacskaringós vonalat írtak le a levegőben és nekiszegeződtek a zászlónak. — Indulj! —­ Gyerünk innét — morogta a bandzsa és zsebrevágott kéz­zel, siető léptekkel eloldalgott. Pe­agéja szemrebbenés nélkül nézte, mi történik. Az utca egész sz­éltében megindult a szürke fa. Lassan, hidegen ke­­zelett, maga előtt tetve a rit­kafogú, csillogó acélfésűt. Az anya közelebb akart kerülni a fiához és sikerült is neki. Most látta, hogy Andréj hirtelen elő­relép és eltakarja széles testé­vel, de az nem tűri, rákiált: — Vissza a sorba! Andréj még mindig énekel rendületlenül, hátrakulcsolt kéz­zé­, magasra emelt fejjel. Pá­vel másodszor is rákiáltott: — Vissza a sorba! Nincs jo­god! A zászló van legelől... — Oszolj! — vezényelt most a kis­ tiszt, messze elől fehéren vihogó kardjával hadonászva. Lábát magasra emelte minden lépésnél, merevített térddel és ütemesen verte sarkával a föl­det. Fényesre pucolt cipője szinte szúrta Pelagéja szemét. A tiszt mellett, fél lépéssel hátrább beretvált arcú, magas férfi lépdelt. Hosszú, szürke kö­penyegén vörös hajtóka volt, nadrágján vörös csík. Hátra­kulcsolta a kezét és ősz szem­öldökét magasra vonva, merőn nézte Pávelt. Az anya mindent látott. Mel­léből kiáltás tört fel, de elfoj­totta, visszanyomta odaszorított kezével. Lökdösték és ő meg­ingott, de azért esak ment elő­re, szinte önkívületben. Érezte, hogy mögötte gyérül a tömeg, élei pedig feltartózhatatlanul kö­zeledik a szürke fal. A vörös zászló és a katonák között egyre fogyott a térség. Tisztán látszott már a széles arcsor, amely szinte egybeol­­vadtan a falak szürke keretébe szorult, csak a sokféle színű szempárok villogtak ki belőle. A szuronyok kemény csillogás­sal szegeződtek az emberek mellének. Még nem érintettek senkit, de azért mégis sokat ki­vetettek a helyükből. Futólépések koppantak az anya háta mögött, fojtott, izga­tott hangok szakadtak fel: — Oszolni, fiúk! — Vlaszov, menekülj!... — Vissza, Pavljusa!... — Ereszd el a zászlót, Pável! Lépj mögém gyorsan — kiál­totta Nikoláj és vaskos kezével megragadta a rudat, úgyhogy hátralódult — Hagyd! — förmedt rá Pá­vel és Nikoláj úgy elkapta­­a kezét, mintha megégette volna. Az ének elnémult, az emberek megtorpantak és körülfogták vezérüket aki lassan bár, de még mindig ment tovább. Hirtelen csönd borult min­denre. Mintha csak láthatatla­nul, felülről erezkedett volna le, átlátszó felhőként terült rájuk. Vagy húszan állhatták most a zászló körül de az a húsz szi­lárdan kitartott. Pelagéját is odavonta közéjük a féltés, meg valami homályos kívánság, hogy ő is megszólaljon. — Hadnagy úr! Vegyék el tőle .— parancsolta az öreg tá­bornok és kezével a zászlóra mutatott. A tiszt Pávelhez ugrott, meg­ragadta a rudat és rákiáltott: — Ereszd el! — El a kezekkel! — harsogta Pável. A vörös zászló megingott, jobbra dőlt, majd balra és újra megállt keményen, egyenesen. A zömök tiszt pedig odébblódult és mire észbekapott, a földön csücsült. Pelagéja mellől most előre­törtetett Nikoláj, öklét maga előtt tolva. — Letartóztatni! — paran­csolta a tábornok, lábával dob­bantva. Pár katona előreugrott, egyi­kük magasra lódította a puska agyát, a zászló megrendült, megdőlt és elveszett a katonák szürke csomójában. — Jaj! — Az anya melléből állati üvöltés tört fel és Pável érces hangja felelt rá a szür­ke csomó közepéből: — Isten veled, anyám! Vi­szontlátásra! ... — El és rám gondolt! — dobbant meg a szíve... — Isten áldja, anyuska. Ez Andréj hangja! _ Lábujjhegyre állt, mindenáron látni akarta őket. És a katonák feje fölött most csakugyan fel­bukkant Andréj széles, kerek arca és rámosolygott: — Fiam... Véreim... Andr­­jusa, Pav­jusa ... — Viszontlátásra, testvérek! — kiáltották az elfogottak és száztorkú visszhang felelt ne­kik az ablakokból, háztetőkről, mindenfelől... A ZÁSZLÓ VAN LEGELÖL! ÍRTA: MAXIM GORKIJ (Gorkij, a nagy író, a valóságábrázolás óriása, a forradalom viharmadara ,Az anya" című könyvében megmutatta az orosz munkásosztályt, amely forradalmi pártja, vezetésével készül az elnyomó, kizsákmányoló cári uralom megdöntésére. A nagy Lenin kéziratban olvasta ezt a remekművet s kifejtette Gorkijnak, hogy erre a könyvre szükség van, mert sok munkás vett részt öntudatlanul, ösztönösen a forradalmi mozgalomban és most hasznukra van „Az anya” olvasása. „Nagyon időszerű könyv" mondta a regényről s Gorkij ezt a megállapítást a legbecsesebb elismerésnek tekintette. Alább egy részletet, egy május 1-i munkástüntetés leírását közöljük a világhírű regényben Megláthatjuk ebből a részletből, hogyan akarta a cárizmus vérbe fojtani a dolgozó nép szabadságtörekvéseit. A hatalmas Szovjetunióban és a Szovjetúnió dicsőséges harcai következtében felszabadult népi demokráciákban szabadon ünnepelhetik a dolgozók május 1-ét, a munka és a békevédelem nagy ünnepét. De a tőkés és a gyarmati elnyomás alatt sínylődő dolgozók ma is szembetalálják magukat az elnyomás szuronyerdejével, ha május 1-én a szabadságot és a békét ünnepelik. De ezeket a szuronyokat éppúgy elsöpri majd a békefrontban tömörült százmilliók ereje, ahogy a cári zsarnokságot elsöpörte Lenin és Sztálin nagy pártjának vezetésével a nép.) FRISS ÚJSÁG 1950 április 31. vasárnap ZELK ZOLTÁN: MINT KINCSET ŐRZÖM Ezerkilencszázhuszonhárom évének május elsején együtt ébredtünk, én s a hajnal­i kamaszszívemben a remény. Együtt keltünk. A hajnal lassan már reggelle öregedett, de a remény csak ifjabb szárnnyal vitte repülni szívemet, így szálltam én! És velem szállva még háromszáz inasgyerek a Gubaszínbe ünnepelni! S a segédek és mesterek/ Akár oltári kép lehetne egy falusi templom falán, ha betűk helyett képet írna, ecsetté válna ceruzám, primitív s édes kép lehetne, új szentekről festett mese a kis dalárda, mely rákezdé, hogy „Itt van május elseje/" S amit a szít» dúdolhatott csoki „Föl, föl..Harc volt ez is, tusa! — mint lassú felhő szállt fölöttünk Vugyovszki bácsi basszusa... Aztán egy lány, ki verset mondott s harsogva, hogy: „Irta: Ady .. .** Éljen! — kiáltott rá e névre a prolik közül valaki... Éljen? Hisz meghalt... Hát zavartan, társunk szégy­elve, félszegen s ahogy szokás is, elnézően mosolyogtunk ez ét­jenen.. De értem én most már ez étjent. e szív mélyéről felbukót, nem őrzött kincset senki úgy, mint emlékeim közt én « szólt Ezért, hogy most én fa kiáltom, hogy fennen elkiáltom és Éljen Ady! Éljen Petőfi! S mit írtak, minden költeményt mely nyarunkra És éljen májas, nyitja vidám, tág kapuját, s oly népre, mely Ady s Petőfi szellemére éljent kiált! Meghosszabbították a Népművelési minisztérium filmnovella -pályázatát Meghosszabbították a népművelési minisztérium filmno­v­el­la-pál­yázat­ának beküldési határidejét. A pályázat alap­vető követelménye, hogy a benyúj­tandó novella a magyar dolgozó nép életéből merítse témáját, tükrözze visz­­sza népünk országépítő, nagy munká­ját, a szocializmus építését, a dolgozó nép történetén keresztül. A pálya­műveket zárt jeligés borítékban a nép­művelési minisztérium filmfőosztálya címére (Bp., V., Báthory-u. 10.) május 15-ig lehet beküldeni. A Magyar Újságírók Országos Szö­vetsége ugyancsak meghosszabbította tehetségkutató pályázatának bekül­dési határidejét május 15-ig. A pályá­zatokat ez időpontig az Újságírók Or­szágos Szövetségének titkárságához (Budapest, Sztálin­ út 101. szám) kell beküldeni. Nagykanizsán, Menyén, Zalaszent­gróton, lelkesen készülődnek május 1-re az MSzT kultúrcsoportok. A zalaegerszegi MSzT hangversenyt ad s e megyében verseny indult meg az MSzT szerveze­­tek között a „Május 1 legjobb kultúr­­csoportja*” cím elnyeréséért * A Szovjetúnió minisztertanácsa mellett működő művészetügyi bizottság meghí­vására lengyel zeneművészek érkeztek Moszkvába.

Next