Friss Ujság, 1950. június (55. évfolyam, 125-149. szám)

1950-06-01 / 125. szám

IO június 1. csütörtök EB¥mss ÚJSÁG Londonban ülésezik a Béke Hívei Állandó Bizottsága A Béke Hívei Vingkongresszusán­ak Állandó Bizottsága Londonban szerdán összeült. A londoni tanácskozásról je­lentést adtak ki. A napirend két pont­ból állt: 1. A stockholmi felhívás álá­írására irányuló mozgalom fejlődései 2. a Béke Híveinek 1950 végén Olaszor­szágban rendezendő kongresszusa. A Bizottság szerdán délután is­ foly­tatta tanácskozásait. Gyors ügyintézést, bürokráciamen­tes közigazgatást, termelésemelést biztosítanak A HELYI TA A tanácsrendszer bevezetése forra­dalmi változást idéz elő a magyar köz­­igazgatásban. Míg eddig egy-egy járás, város, megye területén a különböző hivatalok egész sora egymástól függetlenül, gyakran egymásnak ellentmondva intézte az ügyeket, a tanácsok működésétől egy-egy terü­let egész élete egységes irányítás alá kerül. A múltban például egyedül a földművelésügyi minisztériumnak több mint 30 különböző szerve volt a me­gyében. A jövőben minden mezőgazda­sággal kapcsolatos kérdést a megyei tanács mezőgazdasági osztálya intéz majd. Amikor a megyei tanácsok meg­választják végrehajtó bizottságaikat, felállítják pénzügyi, tervstatisztikai, igazgatási, ipari, kereskedelmi, mező­gazdasági, építésügyi, közlekedési, ok­­tatási és népművelési, közegészségügyi és népjóléti, valamint munkaerőgazdál­­kod­ási osztályukat. A tanácsok nemcsak igazgatási ügyekkel foglalkoznak. Működésük súlypontja a szocialista fejlődésnek megfelelően egyre inkább a termelés felé irányul. A helyi vállalatoknak irányítását és ellenőrzését a tanácsok fogják ellátni. Az, hogy a jövőben a helyi tanácsok intézik a nép ügyes bajos dolgait, egy­ben a hivatali eljárások nagymérvű egyszerűsítését is jelenti. Ezentúl számos olyan ügyben, amelyek elintézése miatt eddig vidékről Pestre kellett utazni, a községek önállóan intéz­kedhetnek A tanácsok felállítása döntő csapást mér a bürokráciára is. Megszűnik az évekig tartó aktatologatás, az, hogy egyes jogban jártas ügyvédek ravaszko­dása hosszú hónapokig, sőt évekig elhúz­hatja egy-egy ügy végérvényes elinté­zését. Az ügyek gyors és jó elinté­zését, a bürokráciamentes közigazgatást és a termelés emelését hatalmas mértékben elősegítik majd a munkásosztály vezeté­sével, a Párt irányít­ásával működő he­lyi tanácsok. SELEJTKIÁLLÍTÁS AZ EMAG-GYÁRBAN Munkaidő előtt és munkaidő után népes csoportok állnak meg az EMAG- gyár bejárata mellett lévő selejtkiállítás­ért. Az üzem dolgozói a selejt elleni harc fokozására különleges intézkedéseket léptettek életbe. A műhelyekben alakult selejtkutató bizottságok hétról hétre megállapítják, hogy az előforduló selejtnek mi az oka. A selejtes munkadarabok ezután a hiba forrásának megjelölésével a selejtkiállítás állványaira kerülnek. Az EMAG-gyár dolgozói már eddig is sokat tanultak a kiállításból. Képünkön a gyár dolgozói a kiállítás legújabb anyagát nézik. A könyvnapra készülnek a MA­TEIP dolgozói A MATEIP dolgozói már nagyon várják azt a napot, amikor az üzem­ben felállított Szikra-sátorban el­helyezett könyvek közül választhat­ják ki azt a művet, amelyet kisze­meltek. Balogh Józsefné, aki már régeb­ben foglalkozik a Szikra-könyvek árusításával az üzemben, már előre felkészült a Könyvnapokra. Fel­ajánlotta, hogy a tavalyi Könyvnapok bevéte­lét 100 százalékkal fogja túl­szárnyalni. Az üzem 600 ifjúmunkása megértette az idők szavát. Tömegesen sorakoz­nak a kultúra fejlődésének zászlaja alá, hogy tanulással és munkával ünnepeljék meg azt a nagy napot, amelyen a Szovjetunió hős komszo­­mol­ainak példáját követve, egye­sült erővel bizonyítsák be, hogy méltók arra a bizalomra, amelyet a Párt, és szeretett vezérünk, Rákosi Mátyás beléjük helyezett. De nem­csak az ifjúság, üzemünk minden dolgozója meg akar ismerkedni a tudással és a művészettel. Tóth Ferenc gyári munkás, aki már gyermekkora óta dolgozik, csak a felszabadulás után kezdhetett el könyveket, olvasni. A könyvekből ismerte meg a szovjet ember életét és a Szovjetuniót.. Azóta boldog, ha egy könyv jut kezébe, mellyel fej­lesztheti tudását. Sok ilyen dolgozó van üzemünkben, akinek a múlt rendszer nem adta meg, hogy tanul­hasson. Ma boldogan és örömmel olvassák Lenin, Sztálin, Rákosi és az úri magyar írók műveit. Tudják, ha tanulnak, képezik magu­kat, a munkájukat is könnyebben végzik el. Ezért várja üzemünk minden dolgozója a június 2-án kez­dődő könyvnapokat. Trieb János, a MATEIP dolgozója, a Friss Újság levelezője. Magyar küldöttség a prágai zenei fesztiválon A prágai zenei fesztiválra négy­tagú magyar küldöttség érkezett. A küldöttség vezetője, Sárai Tibor, a népművelési minisztérium zenei osztályvezetője, tagjai: Szabó Ferenc, a Magyar Zeneszerzők Szövetségé­nek elnöke, Mihály András zene­szerző és Farkas Ferenc Kossuth díjas zeneszerző. Több mint száz pályamű érkezett be a Népművelési Minisztérium „Művelt Nép" műsorpályázatára. A pályázat minden résztvevője­­ az is, aki nem nyert díjat, s segítségül további iro­dalmi munkájához komoly bírálatot kap. 3 Mazaárló katolikus reakciósok, jobboldali szociáldemokraták és más népellenes elemek a prágai bíróság előtt Amerika, más nyugati hatalmak és a Vatikán képviselői irányították a kémbandát A prágai bíróság szerdán 13 haza­­áruló kémperében kezdte meg a tárgya­lást. A vádlottak nagy része magas tiszt­séget töltött be az 1948 február előtti politikai pártokban. A vádlottak között van a Nemzeti Szocialista Párt több volt parlamenti képviselője, Vojtech Dundr, a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt volt központi titkára, valamint Bedrich Hosticka, a Néppárt volt tit­kára. A vádirat szerint a 13 hazaáruló összeköttetésben állt a Csehszlovákiából emigrált reakciós körökkel és a Prágá­ban élő külföldi diplomáciai képviselők­kel. Ezekkel szövetkeztek Csehszovákia függet­lenségének megsemmisítésére, a népi demokratikus rendszer megdönté­sére. A vádlottakat fegyveres és kisegítő erők toborzásával és kémtevékenységgel is vádolják. A vádirat megállapítja, hogy a bűn­cselekményben részesek Lawrence Stein­hardt, Amerika volt prágai nagykövete, a prágai angol követség több tagja, va­lamint a francia, jugoszláv, belga és norvég követségek tagjai. A vádirat megállapítja, hogy a felsorolt személyek külföldről kaptak utasítást, hogy fo­kozzák kémtevékenységüket. A fő­ összeesküvő csoport mellett dol­gozott az a csoport, amelyet Antonie Kiem­erova volt nemzetiszocialista párti képviselő gyűjtött maga köré. Az összeesküvők másik csoportjához a Szociáldemokrata Párt jobbszárnyának tagjai tartoztak. Ezek az emberek más ellenséges elemekkel együtt megalakí­tották az úgynevezett „Csehszlovák Független Szociáldemokrata Szerveze­tet”, amely a valóságban felforgató föld­alatti összeskü­vő csoport volt. Az ösz­­szeesküvők közé tartoztak a Katolikus Néppárt soraiból kikerült reakciós ele­mek, akik a Vatikán szolgálatában ál­lottak. Támad a vietnami néphadsereg A Vietnam Népköztársaság hadsere­ge tovább folytatja támadásait a fran­­cia gyarmatosítók csapatai ellen. Heves harcok folynak az összes arcvonalakon. Még a francia jobboldali sajtó is kény­telen elismerni a vietnami támadások erejét A I­e Monde című francia reak­ciós lap bevallja: „a vietnami néphad­sereg támadóereje megnövekedett“. le legyen üzemünkben egyetlen olyan fiatal sem, aki nem dolgozik munkaversenyben Kedves Friss Újság! Üzemünk ifjú­sága soha nem látott lelkesedéssel ké­szülődik az ifjúsági kongresszusra. Jú­nius 18-a új napot jelent a magyar ifjúság történetében. Ez az a nap, me­lyen egy új ifjúság ünnepel. Ünnepli felszabadul, életét, ragyogó jelenét és biztos jövőjét. Ünnepli azt, hogy meg­alakíthatja a Párt ifjúsági szervezetét a Pártot, amely vezette az elnyomásban és vezeti ma, a szocializmus építésében a magyar dolgozók harcát. Ez a nagy nap azonban nemcsak ünnepet, hanem fokozott munkát is jelent számunkra. Jövünk biztosításához béke kell és a békét meg kell védeni. A békét pedig akkor védjük meg legeredményesebben, ha többet termelünk, erősítjük népgazda­ságunkat. Üzemünk fiatalságára is az a feladat vár, hogy tudásuk fejlesztésével, termelési eredményünk fokozásával te­gyenek hitet a békéért folyó harcban. Ne legyen üzemünkben egyetlen olyan fia­tal sem, aki ne dolgozna munkaverseny­ben, aki ne biztosítaná be konkrét mun­­kafelajánlásán keresztül, hogy részt akar venni az egységért vívott harc­ban. Máris sok felajánlás történt a kon­gresszus tiszteletére, így többek között Gál Ferenc szerszámkészítő ISO száza­lékról 200 százalékra, Várnai Gyula kö­szörús 280 százalékról 320-ra, Torma István lakatos 130-ról 150 százalékra emeli termelését. Június 18-ig meg kell oldanunk azokat a feladatokat, amelyek az egységes ifjúság megteremtéséhez még előttünk állanak. Hibáink kijavítá­sával, eredményeink továbbfejlesztésével kell dolgoznunk. Olyanná kell növel­nünk dogozó és tanuló ifjúságunkat, mint amilyenek legjobbjaink, a kon­gresszusi küldöttek, akik példát mutat­nak termelésben és tanulásban. Ha az üzem fiataljai sikeresen oldják meg eze­ket a kérdéseket, akkor új szövetségimkg valóban hasonló lesz a lenini Komszo­­molhoz. Tóth Bálint, Danuvia-gyár dolgozója, a Friss Újság olvasója Román kulturális bizottság érkezett Budapestre A magyar-román kulturális egyez­mény értelmében most kerül sor az ezévi kulturális vegyes­bizottsági tárgyalásokra- A bizottság román tagozata dr. Nicolae Melinescu köz­ügy­minisztériumi főosztályvezető vezetésével megérkezett Budapestre. A bizottság román tagozatának tag­jai: Francisc Munteanu, a román művészetügyi minisztérium osztály­vezetője és Monica Pavel, a román Kultúrkapcsolatok Intézetének he­lyettes főtitkára. A román vendége­ket Nemes Dezső, a népművelési minisztérium csoportfőnöke és a ve­gyesbizottság magyar tagozatának tagjai fogadták. Június 1-én osztják ki a József Attila irodalmi díjakat A József Attila Irodalmi Bizott­ság május 31-én ülést tartott, amelyen odaítélte az 1950. évi Jó­zsef Attila irodalmi díjakat. A József Attila-díjakat június 1-én, délután fél 6 órakor a József Attila Bizottság­ elnöke, Illés Béla osztja ki a Művészeti Szövetsé­gek Házában-

Next